Új Szó, 1978. január (31. évfolyam, 2-31. szám)
1978-01-20 / 20. szám, péntek
A figyelem középpontjában: a minőségi munka (Folytatás az 1. ötdalrólJ Az évzáró taggyűlés rámutatott, milyen nehéz körülmények között sikerült teljesíteni az 1977. év feladatait, s hogy az idén félmilliárd koronával kell növelni az árutermelést. A Vasmű vállalati igazgatóságának kommunistái konkrét feladatok formájában határozták meg a tennivalókat az Igények és a célok megvalósítása érdekében. Sikerült mozgósítani az alkotóerőket A Vasmű hídüzemében megtartott évzáró taggyűlésen Stefan Majerčák elnök a pártbizottság értékelő beszámolójában lelkes szavakkal utalt arra, hogy az üzem dolgozói sikeresen teljesítették a 6. ötéves tervidőszak második évének feladatait. örvendetes tényként szögezte le, hogy a termelésnövekedéssel együtt járt a munkatermelékenység növekedése és a termékek minőségének javulása is. A híd- üzem dolgozói az egész év fol Folytatás az l oldalrólI rületen nagyszabású együttműködést fejt ki a Szovjetunió és az NDK hasonló intézményeivel. Az intézet munkatársai arra törekszenek, hogy lépést tartsanak a gyakorlat és a termelés követelményeivel. Számos műanyagot fejlesztettek ki, amelyeket sikerrel használnak fel az autógyártásban és a nyomdaiparban is. Lenárt, Hruškovič és Litvaj elvtársak megtekintették az intézet laboratóriumát, ahol megismerkedtek a kutatóintézet egyes részlegeinek kutatási programjaival és munkaeredményeivel Ján Janik elvtárs a Liptovský Mikuláš i járásban (CSTK) — Ián Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, tegnap a Liptovský Mikuláš-l járásba utazott, ahol ellátogatott több mezőgazdasági üzembe. A délelőtti órákban a Liptovská Osada-i Augusztus 29. Efsz- ben járt. Liptónak ez a legnagyobb szövetkezete, több mint 7000 hektáron gazdálkodik és elsősorban juh- és szarvasmar- ha-tenvésztésre szakosította magát. A délutáni órákban janik elvtárs részt vett az efsz pártalap- szervezetének évzáró taggyűlésén. Felszólalásában köszönetét mondott a szövetkezet tagjainak eddigi szép sikereikért, és kifejezte azt a meggyőződését hogy a pártalapszervezet évzáró taggyűlése a XV. párt- knngreszuson kitűzött program még következetesebb teljesítésére fogja sarkallni a dolgozókat. lyamán minden hónapban túlszárnyalták a termelési tervet, és határidő előtt teljesítették a Szovjetunióba irányuló exportfeladatokat. Az említett sikerek elérésében nagy érdemük van az üzem kommunistáinak. Amint erre a beszámoló is utalt, következetes szervező munkával, a dolgozók színvonalas politikai és eszmei nevelésével, helyesen végzett agitációs munkával sikerült mozgósítani az alkotóerőket azokra a helyekre, ahol erre a legnagyobb szükség volt. Az energia és a nyersanyag felhasználása terén már eddig is elég jelentős megtakarításokat értek el. Ezt az igyekezetüket a jövőben tovább fokozzák. Erre a kommunisták kezességet vállaltak. Nagyon érdekes és aránylag széles körű vita bontakozott ki az üzem legégetőbb problémája, a munkaerőhullámzás körül. Bírálták továbbá az üzemen belüli közlekedést, az üzemi étkeztetés fogyatékosságait. Az elért munkasikerek ellenére több megjegyzés, javaslat hangzott el azokat a tartalékokat illetően, melyek még mindig léteznek az emberekkel való bánásmód, a munka- és a műszaki fegyelem terén. A kommunisták figyelme ezen a gyűlésen is a legsürgősebb kérdések rendezésére irányult. Elismerés a kezdeményező munkáért A Kelet-szlovákiai Vasmű egyik igen fontos munkahelyén, a meleghengerdében több mint száz kommunista üdvözölte a szerdán délután megtartott évzáró taggyűlésen a vaskohászat vezérigazgatóját, Jaromlr Brezina mérnököt, aki a CSKP KB aktivistájaként vett részt a tanácskozáson. A pártbizottság beszámolóját ismertető František Klučar elnök közölte, hogy a meleghen- gerde dolgozói 1965 óta több mint 20 millió 613 ezer tonna hengerelt lemezt gyártottak. Aránylag sikeresen folyik a termelés annak ellenére, hogy „menet közben“ végzik az 1700-as széles szalagú hengersor korszerűsítését. Nehézségekkel, problémákkal teli esztendőt jelentett az elmúlt év a meleghengerde dolgozói számára, csupán az év utolsó két hónapja hozott kedvező változást, amikor a berendezések műszaki állapotának javításával sikerült növelni a teljesítményt, csökkenteni a műszaki meghibásodás folytán bekövetkezett leállások idejét. Helytelen lenne azonban ezeknek a sikereknek a gyökerét csupán a műszaki berendezések és a munkafolyamat javulásában keresni. Az elismerés elsősorban az alkotó embert, kezdeményező munkáját illeti. Ezt a véleményt tolmácsolta az évzáró taggyűlés beszámolója is. A vitában felszólaló Brezina elvtárs — eleget téve megbízatásának — tolmácsolta Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnökünknek személyes jókívánságait, a CSKP KB elismerését a Vasműben tavaly elért eredményekért. A kelet-szlovákiai Vasmű eddigi gazdasági eredményei alapján hazánkban első helyet foglalt el az acélgyártásban — hangsúlyozta Brezina vezér- igazgató. — Exportfeladatát is teljesítette. A Vasmű gazdasági eredményei lehetővé teszik, hogy folyamatosan visszaszolgáltassa népgazdaságunknak a létesítésére fordított anyagi eszközöket. Meg vagyunk győződve róla, hogy az eddiginél gazdaságosabban gyártott, még jobb minőségű termékek kerülnek ki ebből az üzemből, melyek tovább öregbítik kohászatunk jó hírnevét. Az évzáró taggyűlésen elfogadott határozatok is ezt tűzték ki célul. KULIK GELLÉRT Hasznos együttműködés egyetemi szinten Sajtótájékoztató a Szlovák Műszaki Főiskolán rendezett „Tudomány Hete" programjáról (Tudósítónktól) — Régi ismerősökéi, jó barátokat üdvözöltek tegnap a Szlovák Műszaki Főiskola vezetői az Iskola épületében, a Tudomány Hete ünnepélyes megnyitása alkalmából. E Jelentős rendezvényre ugyanis a Szlovák Műszaki Főiskola és a Moszkvai Energetikai Inštitút közős szervezésében, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából került sor. A moszkvai vendégek, közöttük Prof. G. M. Atkin, a tudományok doktora, a MEI prorektora, A. E. Bulkin docens, a tudományok kandidátusa, a MEI energetikai-gépipari karának dékánja, valamint az Inštitút további vezető pedagógusai előadássorozat keretében számolnak be az energetikai techFELKÉSZÜLTÜNK A SZÁLLÍTÁS! FELADATOK TELJESÍTÉSÉRE (Folytatás az í. oldalról} val. A szállítók hatékony segítségével meg kell gyorsítanunk a vasúti kocsiknak az átrakás helyéről a rendező pályaudvarokra való eljuttatását. Az a célunk, hogy mindennap elérjük a vasúti közlekedés grafikonjában kitűzött intenzitást, ami nem csekélység, ha figyelembe vesszük, hogy naponta csaknem 9000 tehervonatot és több mint 500 személy-, illetve gyorsvonatot kell útnak Indítani. Várható, hogy az idén tovább növekszik a vízi szállítások terjedelme, főként a nagy súlyú termékek szállítása fokozódik. Erre irányulnak a Külkereskedelmi Minisztérium szervezeteivel együttműködve foganatosított Intézkedéseink, ezenkívül mindent megteszünk a vízi és a vasúti forgalom jobb egybehangolásáért, fejlesztjük a kikötőket, és korszerűsítjük a hajóparkot. Elvárjuk, hogy a szállítók a jövőben az eddiginél nagyobb mértékben vegyék igénybe a szállításnak ezt a válfaját. A közúti forgalomban legalább 2,5 millió tonna barnaszenet kell szállítani Eszak- Csehországból. A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy a jövőben jobban kihasználjuk a gép- kocsiparkot a népgazdasági szükségletek fedezésére, az üzemi közlekedés területén is. Lényegesen csökkenteni kell a teherautók állási idejét, a javítások számarányát, s fokozni kell a gépkocsi-közlekedés hatékonyságát és gazdaságosságát. és iavítani minőségét. Ezek az intézkedések csak akkor lesznek hatékonyak, ha átfogóan a szállítókkal és a kivitelezőkkel együttműködve hajtjuk őket végre. 1978-ban korlátozni kell a fölösleges és a nem gazdaságos szállításokat, s következetesebben kell megosztani a munkát az egyes közlekedés! szakágazatok között, az üzemi közlekedést is beleértve*. nológiai berendezések tudományos-műszaki fejlesztésének irányzatairól, s az adott szak ágazatban megvalósuló tudományos kutatás legújabb eredményeiről. A Moszkvai Energetikai Inštitút dolgozói a január 25-ig tartó szeminárium alatt a Főiskola előcsarnokában bemutatják az oktatás céljaira kifejlesztett elektronikus segédeszközöket, közöttük a „Lýra“ dialógusrendszert, amely az előadó és a hallgatók közötti kapcsolat fenntartására szolgál. A Szlovák Műszaki Főiskola vezetői a Tudomány Hete megnyitása előtt sajtótájékoztatón tájékoztatták az újságírókat a közös rendezvény programjáról, valamint a két főiskolai oktatásügyi Intézmény régi kapcsolatairól, sokoldalú együttműködéséről. Amint azt Prof. Ing. V. Kalaš, a tudományok kandidátusa, az SZMF Elektrotechnikai Karának dé kánja, valamint Prof. Ing. G. Stegmann, a tudományok dók tora, a Gépipari Kar dékán a bővebben Is kifejtették, a két iskola közötti együttműködés több mint 20 éve számos területen gyümölcsözően fejlődik, s az elmúlt évben a közös munka 1980-ig terjedő programját is jóváhagyták. Nagyon jól beváltak az előadók kölcsönös látogatásai. A Szlovák Műszaki Főiskola számos pedagógusa a Moszkvai Energetikai Institútban végzett kutató munkával mélyítette el szakképzettségét és szerzett tudományos fokozatot. A két főiskola hallgatói különböző csereakciókon vesznek részt, igen elterjedt például a baráti ország üzemeiben végzett szakmai gyakorlat. A jelenleg Bratislavában tartózkodó szovjet főiskolai oktatók az NDK-ból érkeztek, ahol hasonló előadássorozatra került sor az elmúlt napokban. Innen Budapestre és Szófiába utaznak. Imakral) Soares benyújtotta javaslatát az új portugál kormány összetételéről (ČSTK) — Ramalho Eanes portugál elnök tegnap elfogadta Mario Soaresnek, a Szocialista Párt főtitkárának a portugál kormány összetételére vonatkozó javaslatát. — Az új kormány a szocialista párt és a Jobboldali Demokrata Szociális Centrum képviselőiből állna. A portugál baloldal és a dolgozók szervezetei aggodalommal tekintenek a jobboldali Demokrata Szociális Centrumnak a portugál kormányba való belépésére Portugália Kommunista Pártja Avante című hetilapja a szocialista párt és a jobboldali Demokrata Szocialista Centrum koalícióját a demokrácia veszélyeztetéseként, a bizonytalanság tényezőjeként említi. Ez a kormány és politikája — írja a hetilap — a dolgozók életfeltételeinek rosszabbodásához, az erőszak növekvő alkalmazásához vezet a szociális és politikai problémák megoldásában, s korlátozza az alkotmány- és szabadság jogokat. Az Avante hangsúlyozza, hogy a jobboldallal való bármilyen szövetkezés sikertelenségre ítélt. Felszólítja a szocialista vezetőket, hogy a szocialista párt belső egysége érdekében komolyan foglalkozzanak a helyzettel, majd újra rámutat arra, hogy a demokrácia a szocialisták és a kommunisták egyetértését követeli. A mintegy 2 millió tagot számláló szakszervezeti központ. az Intersindícal képviselője a portugál rádióban közölte „a portugáliai dolgozók komoly elégedetlenségét afelett hogy a jobboldali Demokrata Szocialista Centrum bekerült a kormányba, amely az alkotmány ellen szavazott, és amelynek vezetőségében olyan személyek vannak, akik szoros kapcsolatban állnak a fasiszta rendszerrel " Lisszaboni megfigyelők egyetértenek abban, hogy a Szocialista Párt és a jobboldali Demokrata Szociális Centrum szövetsége kedvezőtlenül tükröződik vissza a két párt tagsági alapjában. Várható, hogy a Szocialista Párt több tagja nem ért majd egyet a jobboldallal való szövetséggel, míg a jobboldali Demokrata Szociális Centrum tagsági alapjának jobboldali szárnya, amely főleg északon összpontosul, nem lesz hajlandó elfogadni a Szocialista Párt „marxistáival“ való szövetséget. Freitas do Amaral, a DSZC elnökének szerdal tévébeszédében a DSZC eljárásának „igazolása“ volt a fő téma. Freitas, aki a portugál sajtó hírei szerint a parlament elnökévé, az állam második vezető személyiségévé válna, biztosította tagságát arról, hogy a szocialistákkal való közös eljárás csak ideiglenes. Az NSZK kormánynyiiafkozesfa Schmidt kancellár az ország politikai és gazdasági helyzetéről (ČSTK) — Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár tegnap kormánynyilatkozatot terjesztett elő a bonni parlamentben, amelyben foglalkozott az NSZK bonyolult belpolitikai és gazdasági helyzetével. Szólt kormánya külpolitikájáról is. A nyilatkozat megvonta az 1976-os választások után alakult szociáldemokrata és szabad demokrata kormány egyéves tevékenységének mérlegét. Schmidt kancellár legfontosabb feladatként az NSZK-nak a béke biztosításához való hozzájárulását jelölte meg, mert az „létünk alapvető feltétele“. Az NSZK ezt a politikát az Egyesült Államokkal, az Északatlanti Szövetséggel és a Nyugat-európai Közösséggel szorosan együttműködve valósítja meg. A kancellár kijelentette, a béke biztosítása megköveteli a nemzetközi együttműködés fejlesztését, a háború veszélyének elhárítását és a nemzetközi konfliktusok felszámolását. A szocialista országokkal szemben követett politikáról kijelentette: „A kelet-európai nemzetekhez fűződő kapcsolatainkat a normalizálás szellemében fejlesztjük, melyet Willy Brandt és Walter Scheel kezdett el“. A kormánynyilatkozatban Schmidt kancellár leginkább az NSZK belpolitikai és gazdasági helyzetével foglalkozott, amelyre rányomja bélyegét a kapitalista rendszer válsága. Leszögezte, hogy a Német Szövetségi Köztársaság „nem kezdte az új évet gondtalanul“. Az ország helyzetét összehasonlítva a többi kapitalista országban uralkodó viszonyokkal, a kancellár rámutatott, hogy az NSZK-ban aránylag kisebb az infláció, kevesebb a munkanélküli és kissé jobb a gazdasági fejlődés. Schmidt kancellár felszólalásából azonban világosan kitűnik, hogy a Német Szövetségi Köztársaság még hosszú ideig küszködni fog a munka- nélküliség és a gazdasági stag- náciő kérdésével, továbbá az energetika és a különböző járandóságok anyagi biztosításának a problémáival. Farmerek tüntetése (ČSTK) — Mintegy 5000 amerikai farmer traktorokkal hajtott be szerdán Washingtonba, hogy az egész hét folyamán tüntessen a mezőgazdasági termékek felvásárlási árának emeléséért. A tüntetők képviselője bejelentette: az USA több államában megszervezett farmersztrájk résztvevői követelik, hogy küldöttségüket James Carter elnök fogadja. A traktorok végeláthatatlan sorát a Washingtonba vezető úton megkísérelte megállítani a rendőrség. összetűzésre, lövöldözésre került sor, szerencsére senki sem sérült meg. Négy farmert őrizetbe vettek. A VIT elofeiMeiről (ČSTK) — A XI. Világifjúsági Találkozó nemzetközi és kubai előkészületeiről nyilatkozott Daniel Alvarez, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség alelnöke, a Kubai Kommunista Ifjúsági Szövetség KB tagja. Az előkészítő bizottság, amelynek Fidel Castro az elnöke, 1975 óta dolgozik, s nem túlzás azt állítanom: Kuba ifjúsága a fesztivál jegyében él — mondotta Daniel Alvarez. A VIT tiszteletére a Kubai Kommunista Ifjúsági Szövetség védnökséget vállalt a népgazdasági terv kiemelkedő beruházásainak megvalósítása fölött. 1978 I. 20. Jozef Lenárt elvtárs látogatása A Kennetly-gyilkossápl nem mondanak újat (ČSTK) — Az FBI tegnap újabb 58 754 oldalas dokumentumot tett közzé a 14 évvel ezelőtti elnökgyilkosság kivizsgálásáról. Annak ellenére, hogy a John Kennedy meggyilkolásáról szóló jegyzőkönyvek súlya mintegy fél tonnára tehető, és ezek számos érdekes részletet lepleznek le, hírügynökségek véleménye szerint lényegében semmi újat nem közölnek az ügyről. A most közzétett dokumentumokat cenzúrázták, s ez bizony nem mélyíti el az akció hitelét. Lényegében a decemberben már közzétett első 40 000 oldalas dokumentum alapján pontosan figyelemmel kísérhetjük az FBI vizsgálatának menetét a dallasi tragikus kimenetelű merénylet után. A legújabb megállapítás, hogy a gyilkosság kivizsgálása közben a két szerv, az FBI és a Warren-bizottság féltékenyen versenygett egymással. A vizsgálat folyamán a két kormány- szerv számos konkrét kérdésben eltérő következtetést vont le. Az FBI például megállapította, hogy az elnököt mind a három kilőtt folyó érte, míg a Warren-bizottság azt állította, hogy egy golyó nem talált.