Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-17 / 29. szám
ÚJ szú VII. 1 7. vezetője, miközben emeletről emeletre menet sorban nyito- gattunk be az ajtókon. Minden lakószobához előszoba-bejárat, gardróbszekrény, zuhanyozó Is tartozik, s mindenütt rend honol; a pasztellszínű falakat képek díszítik, a legtöbb helyen szobanövények is zöldellnek, könyvek sorakoznak a monti- bútorok polcain, a „legényélethez“ nélkülözhetetlen személyes tárgyak és különféle csecsebecsék társaságában. — Szlovákia különböző vidékeiről, nagyobbrészt Csallóközből és Mátyusföldről, kerültek ide a szaktársak. hozzávetőlegesen fele-fele arányban. Mondhatom, a vegyes összetétel ellenére nagyon jól megférnek egymással, csakúgy, mint az élet egyéb területein. Ennek az ideális belső rendnek a kialakulásához szállónk jó hírneve is hozzájárult, maga az a tény, hogy dolgozóink valamiféle kitüntetésnek tekintik, ha ide kerülhetnek. Mint ahogy az is. Kamaszkoromban hallottam először tréfásan fecskéknek nevezni a kőműveseket — s éppen a tőlem öt-hat évvel idősebb kőművessegéd barátomtól. A képes névátvitel jelentése alig-alig sejlett fel tudatomban, de aztán rávezetett: tavasszal egyaránt útra kelnek, fészket raknak, majd ősszel csapatosan visszatérnek melegebb hónukba. El-elné- zegettem, amint kerékpárokon karikáznak távolabbi városokba, falvakba; őt magát is láttam, állványokon, ahogy egy szál vakolókanállal csapdosta a maltert — harsányan fiityörészve. Ilyen alkalommal kérdeztem tőle egyszer, mikor épít már saját magának házat. Közel harmincöt év távolából szinte még ma is hallom érdes hangját: — Olyasmi még álompiacon is nagy sző... A legtekintélyesebb bratisla- vai építővállalat a mintegy hét és fél ezer alkalmazottat foglalkoztató Magasépítő Vállalat, amelynek több mint hatezer építőmunkása Bratislavát az elmúlt jó negyedszázad alatt, ha nem is világvárosi, de fővároshoz méltó rangra emelte. Ténylegesem: kétkezi munkával és az építőipari gépek, berendezések, szállítóeszközök nagy tömegének bevetésével. Munkájuk eredményein pontosan lemérhető, hogy mit érnek a mai „fecskék“. Nem közömbös hát, hogyan élnek az építőmunkások Bratis- lavában — meg országszerte. Jártában-keltében az ember gyakorta láthat az otthonuk és a munkahelyük között utazga- tó-ingázó, lakókocsikban tanyázó vagy büfékben falatozó építőmunkásokat még manapság is, ám ha nem követi külön figyelemmel az életüket, többnyire ilyen felületi jelenségekből következtet csupán egész életkörülményeikre. Az effajta megítélés azonban legfeljebb részigazság érvényű. A Bratislava! Magasépítő Vállalatnak például öt munkásszállója van, három állandó üzemi konyha és étterem látja el munkásaik rendszeres napi étkeztetését, a városközponttól távolabb eső munkahelyeken is, egészségvédelmükről saját egészségügyi központjuk gondoskodik — azonkívül vállalati üdülőtelepeik is vannak Modra-Harmó- niában és a Magas-Tátrában. Az Eugen Gudernáról, a mauthauseni náci koncentrációs táborban mártírhalált szenvedett, kábelgyári kommunista ifjúmunkásról és antifasiszta ellenállóról elnevezett Építők Otthona a vállalat legújabb és legkorszerűbb munkásszállója, írhatnám azt is: szállodája — mert már kívülről szemrevételezve is, s még inkább az előcsarnokába lépve, annak hat. Hosszú pult mögött, hatalmas tábláról akasztgatja le a portásnő a kulcsokat, s nyújtja oda munkából hazatérő tulajdonosaiknak, akiket aztán kilenc emeletre szállít az időnként fel-felbúgó lift. Az előcsarnok hűvösében, öblös klubfotelekben, tükörfényesen csillogó dohányzóasztalok mellett műidig üldögélnek néhányan, beszélgetésbe merülten, amihez hangulatébresztő háttérül, egész falat helyettesítő nagyságban, színes mozaikablak szolgál — közben imitt-amott dísznövények üde színfoltjain is megpihenhet a szem. Mintha egy szálloda halijában járna, olyasféle hangulat fogja el a látogatót. A Magasépítő Vállalat hétszáz dolgozója lakik ebben az impozáns, kényelmes munkás- szállóban, többségükben olyan fiatal építők, akiket már a vállalat képezett szakemberekké vagy taníttat tovább. — Hárman laknak egy szobában, de a földszinti vendégszobák kétágyasak, szintúgy az első emeletiek, a százötven továbbtanuló részére — közölte Kiszely János, a munkásszálló Legárt Zoltán szabad idejében barkácsol, szerelget és szobadíszeket készít Aztán bejártuk az egész épületet, sorjában megtekintve minden létesítményét: a ragyogóan tiszta éttermet, ahol egyszerre százhúszan reggelizhetnek vagy vacsorázhatnak — mert ebéddel a munkahelyeken látják el az építőket —, a korszerűen felszerelt konyhát, büszkeségüket, a fedett uszodát és a szaunát, majd a tornatermeket, a játéktermet, az ifjúsági klubot, és egy tágasabb, filmvetítésre is alkalmas gyűléstermet, s mindenfelé kellemes közérzetet kiváltó világos, nagy ablakok, csempével burkolt falak, kov- ralszőnyeges padlók látványa fogadott. Közben Kiszely -János tájékoztatásából nagyjából mindent megtudtam, amit tudni érdemes egy munkásszálló belső életéről. Mindenekelőtt, ami a legfigyelemreméltóbb: a bentlakás ingyenes — csupán a vezetőségben vagy a vállalati igazgatóságon dolgozók, valamint a benti munkahelyek, műhelyek dolgozói és az alvállalkozók alkalmazottai fizetnek két, illetve hat koronát naponta. Kiszely János és helyettese, Naqy Zoltánná irányításával negyvennégy tagú személyzet gondoskodik a szálló lakóinak jó ellátásáról, kényelméről, higiénikus és kulturált életkörülményeiről. Délután, rendszerint öt és hat óra között érkeznek haza az építők a munkahelyeikről — így hát tisztálkodás és vacsora után könnyén szóba eredhettem bármelyikükkel. Ha munkásokkal beszél az ember, leghamarabb a szakma, a megélhetési lehetőségek és a lakásviszonyok kerülnek szóba — minden egyéb azután következhet csak. Másokénál sokkal kialakultabb a valóságérzékük. Az építőmunkások kereseti lehetőségei köztudottan jók, vagy legalábbis kielégítőek. Átlagos jövedelmük 2610—3000 korona. amihez az ő esetükben még különélési pótlék is járul. — Én megkeresem a havi 3000—3600 koronát is, mert mi teljesítményre dolgozunk. Plusz 600 korona különélési pótlék... — mondta érezhető önelégültséggel hangjában Simon Ernő, a Hódosról felszármazott, huszonnyolc esztendős csempézö. A szája szögletében önkéntelenül is mosoly bujkált, amikor megkérdeztem, hogy nőtlen fiatalember létére mire költi a pénzét. — Egyelőre csak magamra. Tudja, hogyan van az ... addig élhetem a magam életét, amíg nőtlen vagyok. Szórakozom. Moziba járok, meg szórakozóhelyekre is el-elmegyek . .. Más távlatokban gondolkodik a trnavai Frantisek Cálik, aki a vállalati igazgatóság személyzeti osztályán dolgozik, s a jövő évben érettségizik a gépipari középiskola esti tagozatán. Az ő törekvéseit — mint annyi házasember társáét — már a családalapítás, a fészekrakás gondjai motiválják, jóllehet még nem apa: — őszre várjuk egy háromszobás, vállalati lakás kiutalását, amelyre még nőtlen koromban benyújtottam az igénylést. Dőlné Honyban épül, s valószínűleg novemberben már be is költözhetünk. Az ifjú feleség egyébként a vállalat közeli, Záhradnícka utcai női munkásszállójában lakik, akivel az új lakásba költözésig úgy randevúzgat, mint házasságkötésük előtt. Szinte naponként találkozgatnak, s moziba, színházba együtt járnak. Akárhányukkal beszélgettem is, két típusuk rajzolódott ki előttem markánsabban: a továbbtanuló, fiatal szakembereké és a már megállapodottabb, családjukkal, otthonteremtéssel is törődő építőmunkásoké, akik távolabbi céljaik szerint hazafelé irányulnak. Hiszen eredendően vidéki munkások, többé- kevésbé maguk is átmeneti otthonuknak tekintik a munkás- szállót. Legárt Zoltán és Kovács Gusztáv tűnt leginkább e két típus megtestesítőjének. Legárt Zoltán középkorú kőműves, a szakmáját még 1948- ban tanulta, ám azóta különféle tanfolyamokon a villanyszerelő-, az üvegező-, a kovács- és a lakatosmerterséget, sőt a felvonókezelést meg a gépkocsivezetést is elsajátította. ' Afféle ezermester. — Nézze, én nem ismerek lehetetlent, — mondta sok tapasztalaton alapuló, mély meggyőződéssel, otthonosan berendezett szobájukban, ráérős beszélgetésbe elegyedve. — Jóformán a házamat is a két kezemmel építettem, Perbetén. Hétvégeken. Az épületelemeket és az építőanyagot ugyan kedvezményesen, a vállalatunk útján szereztem, a szállításban meg Kovács Gusztáv: Olykor éjjel egy órakor is a könyv felett ülünk ... (Prandl Sándor felvételei) az építkezésben segítettek a barátaim is, de a többi munkát, a padlózást, a belső vakolást- simítást, a szerelőmunkát már mind magam végeztem ... Csak a fürdőszoba felszerelése van hátra... — Nincs hazavágyása? — kérdeztem. — Van bizony, de hát egyelőre szétszórtan él a család. A feleségem és a tizenhét éves nagylányom szintén a mi vállalatunknál dolgozik, a feleségem felvonókezelő, a lányom pedig „kulcsos“, mármint a kulcsok kezelője; ők Itt laknak a Záhradnícka utcai női munkásszálláson, a tizennégy éves kislányom meg a tízéves kisfiam pedig a nagyanyjuknál, Bátorkeszin. Csak szombatra, vasárnapra kerülünk össze. Hazafelé pénteken délután negyed négykor indulunk, vissza meg hétfőn, hajnali háromkor. He- tényig vállalati autóbusz szállít, onnan tovább pedig állami busz. Nyolc év óta járunk így hetenként haza, én meg már 1946 óta. Talán ideje lesz már hazaköltöznünk. Különösen a kisfiam sürgeti... Nem a megfáradt ember hangján szól, mert mint a faluja futballcsapatának egykori népszerű kapusa, még ma is rugalmas mozgású. Frisseségét bizonyítandó, a szálló előtti gyepen szaltókat is vetett. Ámbár néhány évvel ezelőtt oltott mész fröccsent a szemébe, s megromlott a látása. Azóta már csak belső építési munkákat végez — ez idő szerint falakat vés a villanyszereléshez, a ligetfalusi építkezéseken. A szállóban meg az önkormányzat fáradhatatlan tagjaként folyton ügyködik, lót-fut és zsörtölődik a házirendhez nehezebben idomuló. fiatalabb lakótársakkal. — Nem tudják még eléggé becsülni a közös tulajdont, amely voltaképp az ő kényelmüket szolgálja — mérgelődött ottjártamkor is. Kovács Gusztáv huszonnyolc éves építőmestert is a szobájában kerestem fel, a továbbtanulók emeletén, ahol Czánik Ernő a szobatársa. Munkájuk mellett mindketten esti tagozaton tanulnak. Kovács Gusztáv az idei tanévben végezte el a műszaki főiskola építészmérnöki karán az első évet, szobatársa pedig építőipari szakközép- iskolában folytatja tanulmányait. Kovács Gusztáv nyolcgyermekes földművescsalád sarja. — Annyi felé szakadtunk, hogy jobbára csak lakodalmakon találkozunk — nevette el magát. Egyébként ma is nagyon vonzódunk az ekecsi szülői házhoz. Én a saját kocsimon minden héten hazafutok, idős szüleimnek segítek a kerti munkában, amely mellesleg idegileg is pihenteti az embert. Huszonkét főnyi munkacsoport mestere, akik most szintén a ligetfalusi új városrész- líen dolgoznak, tizenkét emeletes tömbházak alapozási munkálatain. Kemény munkát végeznek, esti szabad óráiban mégis sokat olvas, televíziós műsorokat néz — kiváltképp kedveli a futballmérkőzés-közvetítéseket —, s olykor moziba is jár. Egy falujabeli kislánynyal, aki szintén a fővárosban dolgozik. Mintha röpke időre gond fel- hőzte volna be a fiatalember homlokát: — Fárasztó a munkánk, azonkívül esténként, éjszakába nyúlóan tanulnunk is kell. Olykor még éjjel egy órakor is a könyveink felett gubbasztunk, de reggel fél hatkor — háromnegyed hatkor már ébrednünk kell, mert vár a munkahelyünk. Képzelheti, mekkora megterhelést ró ránk ez az életmód, s milyen kemény akaraterőt igényel j.. Vannak valamelyes fogalmaim az éjjeli tanulásról — mégis inkább az olvasó képzelőerejére bízom a továbbgondolást. A munkásszállónak — a benne zajló eleven életen túl is — politikai-társadalmi aspektust kölcsönöz az épületkomplexumba szinte beépült munkásmozgalmi emlékház. Guder- náék eredeti állapotban meghagyott, kis munkáslakása, amely 1942—44 között a bratislavai kommunisták Illegális találkozóhelye volt, s ahol kézinyomdán fasisztaellenes sajtótermé- kek-röplapok is készültek. Jelkép és mementó egyszerre: ilyen proletárlakásokból kelt a forradalmi harc, amely máig érően a munkásság legszebb álmait, magát az emberi ki- teljesedést és boldogulást valósította meg — amint azt a föléje magasodó, modern munkás- szálló derűs képe is példázza. MIKUS SÁNDOR ; s ^ ^ * ^1' =** ^ m#C6nhtBSZBK
