Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-11-27 / 48. szám
ÚJ szó XI. 27. z sGfoltak a PARKOLÓHELYEK — Nyomás vissza, egy másik oromraj kolléga úri Itt már minden hely foglalt... Mikus Sándor rajza A nagyhírű orvosprofesszor nem szerette, ha páciensei sokat beszéltek. Egyszer egy fiatal hölgy kért tőle orvosi tanácsot, de amellett annyit fecsegett, hogy a tudós szóhoz sem jutott. Végre — egy lélegzetvételnyi szünetben — rászólt a hölgyre: — Kérem, mutassa a nyelvét! A hölgy engedelmeskedett: kiöltötte nyelvecskéjét. — És most tartsa így — mondta a professzor —, míg én elmondom, hogy mi baja van. • A férj fennhangon olvassa az újságból: A statisztika kimutatta, hogy minden 200 férfi közül egy éri el az 1 méter 90 centi magasságot. — Furcsa — jegyzi meg a feleség —, valahányszor moziba megyek, mindig ez a két- századik férfi ül előttem. — Mire vársz itt az utcán? — Kiesett az órám az ablakból, és most el akarom kapni. — Az már rég leesett. — Képzeld el, milyen meglepetés ért! Egy ékszerüzletből elloptam egy órát, és a bíróság egy évet sózott rám! — Mi ebben a meglepő? — Nem értem, honnan tudhatta az órás előre. Az óra mellett ugyanis egy cédula volt, ezzel a felirattal: „Egy év garancia!“ Mario Andrettit, a kitűnő autóversenyzőt megkérdezték, hogyan koncentrál egy-egy világbajnoki futamra. — Gyakorlat kérdése — mondta. — A legmagasabb fokú összpontosítás jele például, ha meg tudod a fiad leckéjét csinálni úgy, hogy ő közben a tévét nézi. A világbajnok a nagy verseny után hazatér szülőfalujába, ahol kitörő örömmel fogadják. A tűzoltózenekar este szerenádot ad a tiszteletére. — Annyit legalább megtehetne — méltatlankodik egy meghívott vendég —, hogy kijön és megköszöni a zenét! — Lehetetlen, uram — válaszol a falubeli —, ő a zenekar klarinétosa. • — A feleségem úgy vezet autót, mint a villám! — Valóban? — Igen. Rendszeresen fába csapódik. A skót leányzó, akinek egy fiatal orvos csapta a szelet, sírva meséli a barátnőjének, hogy szakítottak. — És persze — csóválta a fejét a barátnő — visszakérte az ajándékokat. — Nemcsak hogy visszakérte — szipogta a lány —, de felszámolt harminckét vizitet! — Miért nősültél meg, barátom? — Kettesben könnyebb elviselni azokat a nehézségeket, amik nem is lennének, ha agglegény maradok. — Na, hogy tetszik az új lakás? — Kitűnő! Mióta beköltöz tünk, egyetlenegyszer sem veszekedtünk a feleségemmel! — Komolyan? — Természetesen! Egyikünk sem akarja, hogy összedőljenek a falak! Két újságárusnő beszélget: — Hogy lehet, hogy te mindig több borravalót kapsz, mint én? — Ügy, édes fiam, hogy én nem csak szimpatikus férfiakra mosolygok, hanem azokra is, akik nem számolják meg a visszajáró pénzt... — Szó sem lehet róla, mindig késik öt percet. — Pincér, légy van a sörömben! — Ne tessék aggódni, az már nem iszik meg semmit az ön söréből. — Milyen rádiót parancsol? — Teljesen mindegy. Éjszakai csendháborításhoz lesz. • — Egy ilyen kopott, vacak ballonkabátért kétezer koronát kér? — Csakhogy ez Columbo hadnagy kabátja ... — Papa, ma jót .cselekedtem. — Mit csináltál, fiacskám? — Láttam, hogy a szomszéd fut a vonathoz, és utána engedtem a kutyát. Időben elérte. „ • — Ilike, meghívhatnám, hogy hallgassa meg a lemezeimet? — Szívesen. De ragaszkodom hozzá, hogy csak lemezeket hallgassunk! — Erre megesküdhetek. — És mi történik, ha nem tetszenek a lemezei? — Akkor szépen felveszi a ruháját és hazamegy. • Párizsban sértődötten állít be a főnökhöz az egyik hivatalnok: — Felmondok. Főnök úr semmi bizalmat sem tanúsít irántam. — Én?! Hogy semmi bizalmat? Hiszen itt hagyom heverni maga előtt a páncélszekrény kulcsát, nézze. — Ez igaz. De ez a kulcs nem passzol.... TIZENEGYES m&Gm imT~y gyik műszaki rajzolónkig nak, Annának kisfia született. Gyereke lett, férje viszont nem volt. Ha ez az eset egy más társulatnál játszódik le, valószínűleg szóbeszéd tárgya lesz. Pusmogások, pletykák. És netán elmarasztaló ítéletek. Röviden szólva föl- bolydulás, zenebona. Mondom, más közösségben talán nagydobra verik az ügyet. De nem úgy a mi osztályunkon! Nálunk úgy folyt tovább az élet, mintha mi sem történt volna. Mintha Anna nem is szült volna, illetve, mintha férjnél lett volna, és mintha feleség adott volna életet egy kisbabának. Mert sok mindent lehet mondani rólunk, de egy dologban verhetetlenek vagyunk, és ez — a tapintat. — Anna szült, ez tény — jelentette ki a szakszervezeti bizalmink. — Az is tény, hogy nincs férje. De a mi kollektívánk efölött tapintatosan szemet húny, eszünk ágába sincs, hogy folyton fölhánytorgassuk, I hogy ez a mi körünkben állandó téma legyen. Ellenkezőleg! Ha nincs férje, üsse kő, úgy tekintjük Anna kisfiát, mintha mindnyájan az ő apukái lennénk. X elkesen megtapsoltuk, Jl« igazán a szívünkből beszélt, gyors gyűjtés, másnap reggel már Anna íróasztalán ott ült egy plüss- mackó, nyakában diszkrét felarat: „Kis ajándék az apa- j helyettesektől." És rögtönzött gyűlésünkön az osztályvezető még külön föl Is köszöntötte Annát. Beszédét meghatott szavakkal így fejezte be: — Rá se ránts, Annuska, hogy hajadonként szültél, annyi baj legyen, a mi kis közösségünk ezért nem vet ki a soraiból. Ellenkezőleg! Szeretettel és gondoskodással veszünk körül benneteket. Ezt lépten-nyomon tapasztalni fogjátok, meglátod. És amit a mi főnökünk az osztály nevében megígér, nem pusztába kiáltott szó, ezt Anna már másnap valóban tapasztalhatta. „Figyelem! Mindenkitől tapintatot kérünk!" Ezzel a címmel jelent meg egy cikk az intézet faliújságján, amelyben a szerző részletesen beszámolt arról, hogy Sz. jAnna műszaki rajzolónak kisfia született, és ez borzasztó nagy öröm és boldogság egy nő életében, és ezt az örömet és boldogságot nem szabad beárnyékolnia annak a sajátos körülménynek, hogy Anna — leányanya. Osztályunk úgy döntött, hogy ezt a tényt egyszerűen nem veszi tudomásul, úgy bánik Sz. Annával, mintha törvényes házasságon belül hozta volna világra gyermekét. A faliújságcikk az alábbi fölhívással zárult: „Kartársi és emberi szempontból üdvös lenne, ha osztályunk kezdeményezését az egész intézet támogatná, ha minden egyes dolgozó fölkeresné Annát, és meleg szavakkal és finom tapintattal együttérzését fejezné ki. Remélhetőleg az így kibontakozó tömegmozgalom hatására Anna gyorsan elfelejti, hogy ő tulajdonképpen egy zabigyereknek adott életei." Eltelt két esztendő, nyugodtan állíthatom, hogy ennek az időnek egyetlen napja sem múlott el anélkül, hogy kifejezésre ne juttattuk volna gondoskodásunkat, figyelmességünket Anna iránt és a kisfia iránt, akit ő házasságon kívül, férj nélkül szült. És most; a múlt vasárnap — esküvőre voltunk hivatalosak. A mi Annánk férjhez ment. Akadt egy derék legény, aki megszerette, nőül kérte. Gyönyörű tósztot mondott a lagzin a főosztályvezetőnk, szó szerint idézni nem tudnám, de az volt a lényege, hogy Annának most már nem kell aggódnia, ha szül, most már van férje, nem úgy, mint két évvel ezelőtt, tehát a fejlődés nyilvánvaló. És az is, hogy a közösség tapintata — hatalmas erő! Erre ittunk reggelig! K. A. fordítása ■■■■■■■■■ — Ti szerencséseknek mondhatjátok magatokat. Az én időmben ez még egy könyvesbolt kirakata volt! (Punch)
