Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-11-13 / 46. szám
ÚJ szú XI . 13. 19 KOMOR — Már elég idős a fia ahhoz, hogy vezesse az autójukat? — A tiú igen, de az autó nemi A vadludak dél felé húznak. — Miért repülünk mindig egy és ugyanazon vadliba mögött? — kíváncsiskodik egy fiatal liba. — Mert nála van a térkép! A koldus két kalapot nyújt maga elé — mindegyik kezében van egy-, és így magyarázza a csodálkozó járókelőnek: — Tudja, tisztelt uram, az élet egyre drágább, így hát kénytelen voltam fióküzletet is nyitni! — ön, asszonyom, autóvezetésre tanítja a kisfiát? Nem túlságosan korai ez? — Igaz, de szegényke nagyon kicsi ahhoz, hogy gyalogos legyen! A lelkész találkozik az erdésszel, és szemrehányást tesz neki, miért nem jár vasárnap templomba. — Értsd meg, fiam, minden hivő ott van a templomban, csak te hiányzol... Csak nem foglalkozol vadorzással?! A bankigazgató titokban közli barátjával: a doktor azt tanácsolta neki, hogy mielőbb utazzék külföldre. — Vagy úgy! És mondd csak, Robert, orvosdoktor vagy jogi doktor volt? — Hallottam, hogy beteg voltál? — Igen. Torokgyulladásom volt komplikációval. — És komoly volt? — Ne is kérdezd! Hétvégi házat építettem, és jött az ellenőrzés. — Dehogy, atyám, azért nem járok templomba, nehogy csökkenjen az ímádkozók száma. — Miféle badarságot hordasz össze?! — Nem badarság, atyám. Mihelyt én vasárnap templomba járnék, a hívők fele nyomban az erdőbe rohanna egy kis vadorzásra! A színésznő azt mondja a rendezőnek: — Én a tökéletes átélés híve vagyok, és követelem, hogy a második felvonásban valódi pezsgőt adjanak nekem. — jól van — feleli a rendező —, de én is követelem, hogy az ötödik felvonásban szintén valódi mérget hajtson fel. Az asszony így panaszkodik a barátnőjének: — A férjem a legutóbbi öt évben rám sem néz. Ha valami szerencsétlenség történne velem — még a holttestemet sem ismerné fel! A névnapi dáridő után három jó barát odahívja a főpincért, hogy fizetnek. — Lehetetlen, hogy hárman ennyi bort ittunk meg! — kiáltanak fel. — Igazuk van, uraim — válaszol a főúr, —, de megfeledkeztek három társukról, akik az asztal alatt vannak. SZÖVEG NÉLKÜL (Eulenspiegel) Egy londoni rendőrőrszobán különös kéréssel jelentkezik egy férfi: segítsenek a felesége felkutatásában. Mint kiderül, az asszony csaknem huszonöt évvel azelőtt, egy nappal az esküvő után szökött meg tőle. — És miért csak most keresi? — kérdi az ügyeletes rendőrtiszt. — Nos, azt mondtam magamnak, nagyon kedves lenne, ha együtt ünnepelhetnénk az ezüstlakodalmunkat... — Történt valami a vállalati értekezleten? — Az igazgatónak volt egy terjedelmes beszámolója. — És miről beszélt? — Azt nem mondta meg. ÍGY SZÜLETIK A DIVAT — A szakszervezeti bizottság Rendkívüli értekezletét meg- nyitottnak nyilvánítom. Egyetlen napirendi pontja: meg kell vitatnunk azt az írásbeli bejelentést, amelyet Bodriki- na elvtársnő küldött — mondta a bizottság elnöke, Zava- ruhin. A titkárnő hangosan olvasta: „A hivatal szakszervezeti bizottságának. En, Anna Bod- rikina, aki 1950-ben születtem, tehát 26 éves vagyok, tisztviselőnő, hajadon, az önöknél alkalmazásban levő Anatipov Mihajlovics miatt fordulok önökhöz, minthogy engem gáládul becsapott f. év harmadik havában, este 8 órakor. Magamról csak annyit, hogy állítólag csinos nő vagyok, jó alakú, következésképpen sikerem van a férfiaknál. Fent említett munkatársukkal egy táncmulatságon ismerkedtem meg. Három alkalommal voltam vele étteremben, négy ízben együtt néztünk meg szélesvásznú filmet, kétszer voltunk színházban, s egyszer meghallgattunk egy tudományos előadást arról, hogy van-e élet a Saturnuson. Nem sokkal azután felmentem hozzá, csodásán berendezett egyszobás lakására. Anatolij Mihajlovics értésemre adta, hogy szeret, és megígérte, hogy a negyedév végére elvesz feleségül. Es elmúlt a negyedév, és ő engem kegyetlenül dobott. Azóta hitelt érdemlő forrásokból megtudtam, hogy négy kedvese van — egy Leningrádban, egy Kijevben, Szmolenszkben a harmadik és Zseleznovodszkban a negyedik. Kérem, tanítsák tisztességre ezt az immorális férfit, ezt a hivatásos Don Jüant és Casanovát. A szakszervezeti bizottság iránti mély tisztelettel az önök Anna Bodrikinája." Eddig tartott a levél. — Véleményem szerint emellett nem mehetünk el szó nélkül — jelentette ki Zavaruhin —, de hát mindenesetre hallgassuk meg először magát Anatipovot. A terem sarkában egy alacsony termetű, satnya, jelentéktelen külsejű férfi állt fel. — Mit mondhatnék — kezdte. — Nagyjából igaz, ami a levélben áll. De csak nagyjából. Tudniillik én egyik nőnek sem vallottam szerelmet és házassági ígéretet sem tettem egyiknek sem. Udvarolni udvaroltam, de hát nincs jogom hozzá? Bevallom, ez az én hibám, nagyon szeretem a nőket. És ők is nagyon kedvelnek engem. — Fölkérjük a szakszervezeti bizottság tagját, Kondratov elvtársat, hogy pontosan vizsgálja ki ezt az ügyet, göngyölítse föl és a következő ülésünkön visszatérünk rá — mondta Zavaruhin. — No, nézd csak, — jegyezte meg Tusina tervező kifelé menet —, milyen érdekes férfi! Egészen mindennapinak látszott, olyan középszerűnek, aztán mik derülnek ki róla! De mi mind ez ideig jóformán tudomást sem vettünk róla. — L.assú víz partot mos — tette hozzá Guzajeva gép- írónő. És Anatipov élete egyik napról a másikra megváltozott. Vacsorameghívásokat kapott, a hivatal hölgyei elkezdtek moziba járni vele, az ebédszünetben úgy ügyeskedtek, hogy lehetőleg melléje kerüljenek az étteremben. Sőt, az intézmény legszebb nője, Mirin.a is meghívta iriagához egy csésze illatos teára. És Anatipov elkezdett kivirágzanl. Kitelt az arca, fölemelt fejjel járt, magabiztosan fütyö- részett, és még mintha nőtt is volna egy kicsit. — Gyere csak be hozzám, Anatolij Mihajlovics — szólt oda neki egyik nap a szakszervezeti bizottság elnöke —, van egy kis megbeszélni valónk. Anatipov bement. — Figyelj ide, Anatolij Mihajlovics, micsoda dolog ez? Az osztályvezető a februári összesítést kereste az íróasztalod fiókjában, és megtalálta annak ,a bizonyos Bodrikina- féle bejelentésnek a fogalmazványát, a te kézírásoddal. Magyarázatot kérek! — Tulajdonképpen az egész ügy n,agyon egyszerű — sóhajtott Anatipov. — Én egy jelentéktelen, szürke, félénk ember vagyok, ennek megfelelően az életem is unalmas volt és szomorú. A nők ügyet sem vetettek rám, átnéztek fölöttem. Mit volt mit tennem? Hogyan változtathatnék ezen a nyomorúságos helyzeten? Gondoltam egyet és megírtam azt a feljelentést a szakszervezeti bizottsághoz. És egyszerre az érdeklődés középpontjába kerültem. Drága elnök elvtárs, én őszintén bevallottam a bűnömet, csak az az egy kérésem van, hogy ne mondja el senkinek, hadd maradjon minden úgy, ahogy most van. — És mi legyen a bejelentéssel, .amelyik ott fekszik a bizottság asztalán? — Sózzon a nyakamba egy fegyelmit, az Is csak a pozíciómat erősítené. K. A. fordítása
