Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-11-13 / 46. szám
A Nagyváradról Párizs felé induló Orient-expressz egyik hálókocsijának ablakából egy férfikéz és egy lilakesztyűs női 'kéz int búcsút. A vonat a szecessziós vasúti híd alatt áthaladva elhagyja az állomást. A hídon állók áttódulnak a túlsó oldalra. Szemközt egy ócska kis helyi járat pöfög befelé. Leeresztett ablakából egy könyöklő parasztasszony válla felett látjuk az expressz utolsó kocsiját, majd az állomást, a szétoszló tömeggel. Egy fiatal parasztlegény lép az asszony mögé. XXX A budapesti Lumumba utcai filmgyárban elkészült Révész György legújabb alkotása, a Ki látott engem? című játékfilm, amelyet az Ady-centenárium alkalmából mutatnak be. Amikor a főszerepet alakító Safranek Károly kíséretében ott jártam, már az utolsó jeleneteket forgatták. Az óriási műteremben egy egész városrészt építettek fel. Volt ott színház, megyei börtön, püspöki palota, tompa színű lakóházak sora, kaszinó és piactér. — A Csatatér kávéház, ahol a film kezdő képsora indul, az emeleti műteremben épült fel — meséli Safranek Károly. — Ma a nyomdában lejátszódó események forgatására kerül sor, holnapután pedig már be is fejezzük az egészet. A kanonok-sor árkádjai mellett foglalunk helyet. Díszlettervezők, berendezők, ácsok, asztalosok, építészek, kellékesek haladnak el mellettünk. A kulisszák már teljesen eltakarták a filmgyári irodák homlokzatát. — Ady Endre, mert róla szól a film, nem jelenik meg a színen, csupán a történet elején a vonat ablakából integető kéz és a film végén feltűnő halotti maszk idézi majd őt a néző elé. Az ő szellemét idézi Pataky Imre, az éles eszű parasztlegény. A költő nem vesz részt a cselekményben, de barátai, ellenségei. szerelmei és rajongói által a néző mégis megismerheti egyéniségét és a kor szellemét. — Hogyan kapta meg a film főszerepét? — Végzős főiskolai hallgató Film Ady Endréről * A főszerepben: Safranek Károly voltam, amikor Révész György megnézett a Liliomfi címszerepében és kihívott a filmgyárba. Elém tette a forgatókönyvet, s azt kérdezte, elvállalom-e Imre szerepét. Természetesen, örömmel mondtam igent. Egész nyárra szóló munka volt, hiszen csaknem három hónapig tartott a forgatás. — Kérem, jellemezze Pataky Imrét. — Már gyermekkorában Ady verseit és publicisztikai írásait szívta magába, az ő szellemében nőtt fel. Ady az első jelentős ember Pataky Imre életében. A falujában lezajló arató- sztrájk megfékezését is az ő segítségében látta, hiszen az ő verseivel állította meg a fellázadt paraszttömeg és a csendőrök összecsapását. — Hogyan készült a szerepre? — Eddig is szerettem Ady verseit, de a forgatás idején, ha éppen nem dolgoztam, újra elolvastam két verseskötetét, hogy még közelebb kerüljek egyéniségéhez. A szobámat is Ady és Csinszka képe ékesíti. Közben megérkezik Révész György, munkához lát a forgatócsoport. A rendező belép a nyomda fénykörébe, instrukciókat ad, néhány próba következik, majd szigorúan csattan a csapó. Pereg a felvevőgép, a hangmérnök mikrofont tart a tér fölé, és .elkezdődik egy illúzió. Jolán odaszalad a fiúhoz, két kezével lassan megérinti arcát és kirobbanó szenvedéiy- lyel megcsókolja. „Ürnre Adysta — olvasom a forgatókönyv egyik oldalán Safranek Károly megjegyzésén — Kívül-belül tiszta szépségű ember. Erre vall hite, mélyrelá- tása, tennivágyása és egyetemes értelműsége.“ A film egyik legdrámaibb pillanata a kanonok-sorhoz vezető hosszú, boltíves átjáróban játszódik le. Éjfél van, zúgnak a harangok. A bíborosi palota nagy barokkos hullámzású tetői a magasan járó hold fényében ragyognak. Imre tűnik fel, s megtorpan az eléje táruló látványtól ... „De hogy tűnök fel" — kérdezi önmagától, és a sor- közöket instrukciók töltik ki: „Szédelegve, döbbentem és tehetetlen tétovasággal.“ Az éjszakai forgatásokhoz a filmgyár teljes fénykapacitását ki kellett használni, sőt még ez sem bizonyult elegendőnek, így a filmgyár a kolibai stúdiótól kért kölcsön reflektorokat. Pataky Imre édesanyját Törő- csik Mari játssza, Reinzi Máriát Hernádi Judit főiskolai hallgató, Léda nagyanyját Gobbi Hilda, Jolánt, a nyomdászlányt Sára Bernadette, a varrólányt, Pataky Imre utolsó szerelmét Bánfalvi Ági, a vak zongoristát pedig Lukács Sándor kelti életre. A filmzenét Mihály András szerezte, az operatőr Szécsényi Ferenc. „Megpróbálom hát sugárzásával hatásaiban megmutatni. Ezért is választottam annak az éjszakának a történetét, amikor Ady Lédával elhagyja Nagyváradot“ — írja a forgatókönyvében Hubay Miklós. G. SZABÚ LÁSZLÓ ínész vagyok, csak a siker érdekel, a bukásokat igyekszem elfeledni. Azt hiszem, mindig is színész voltam. Már ötéves koromban amatőr társulatokban szerepeltem, tizenéves koromban egy operett, majd egy revüszín- házhoz kerültem. Komikusnak. De a rádió tette ismertté a nevemet. 1945 után — még csak huszonöt éves voltam — pedig a film, majd a televízió. Százhatvan filmben léptem fel eddig, és tízet rendeztem. Ennyi év, szerep, film után ma már talán tudok valamit a sikerről. Azt hiszem, a sikeres művészet titka: tehetség és világnézet. A sikeres színész titka pedig: tehetség és egyéniség. Hiszem, hogy a művészet a mához szól, de csak akkor hatásos, ha a jövő leié vezet. Olasz vagyok: természetemben van a közlékenység, nem tagadom, szeretek beszélni is. A napi eseményeket, társadalmi tendenciákat kommentálom a magam módján. Szeretek nevetni és csodálatos adottságom, hogy mindig és mindenen tudok. Épp ezért minden filmem témáját az életből merítem — máshonnan nem is meríthetném —_ és amennyire lehet, e témákat egyéni módon dolgozom fel. Sohasem tagadtam, hogy bár nem jártam színiiskolába — a komédiázásban vannak mestereim. Mint minden komikus, én is „megírom" a magam szerepét, és a szerepíráskor szememet a klasszikusok iskolájára vetem. Kedvenceim közé tartozik Szaltikov-Scsedrin és mindenek felett Csehov. Amikor 1977 nyarán meghívást kaptam Moszkvába, kiszakítottam magam a munka áradatából (régebben évi 8—12 filmet forgattam, most „csak“ évi 3—4-et, de abból legalább egyet én rendezek és évente legalább tizenöt tv-fellépést és két színpadi bemutatót vállalok] és repülőre ültem. Másodszor érkeztem Moszkvába. A forrásokhoz igyekeztem, a pályámat sok vonatkozásban meghatározó orosz írók munkásságának és műveinek színhelyére. Hat évvel ezelőtt zsűritag voltam a nemzetközi filmfesztiválon. Egy szabad percem sem maradt. Most viszont múzeumokba jártam, eredeti kéziratokat lapozgathattam, felkereshettem azokat a moszkvai utcákat, kerületeket, melyek Csehovnál szerepelnek. ALBERTO SORDI A FORRÁSOKHOZ IGYEKEZVE Megkérdezhetik persze, hogy volt-e vagy van-e ilyesminek értelme? AZt kell felelnem: igen. Például egy nyári nap, Antosa Csehonte karcolatai- nak olasz fordításával a hónom alatt, ott baktattam az Arbaton a múlt egy-egy gondosan megőrzött emlékére pillantva, s a történetek háttere élni kezdett képzeletemben. Ha valaki tudja, hogy Antosa Csehonte is csehovi műveket alkotott (hiszen Csehov írta napi karcolatait ezen az álnévenj és megelevenedik képzeletében a környezet — mit akar még. Mi kellhet még a színésznek? Elő, mozgó háttér előtt már ő is élő embereket formál, maga is beilleszkedik — a darabba, a darab szellemébe. Megkérdezhetik persze, minek ez a hűhó egy jellegzetes olasz karaktert képviselő és karikírozó olasz komikusnak? Azt kell felelnem: ez nélkülözhetetlen. Nem lehet valaki jó politikus, ha nem ismeri jól a világtörténelmet. Nem lehet valaki jó művész, ha nem ismeri a jó művészet történetét. Ha szokásaink, külsőségeink mások is, mi, olaszok lélekben sokkal közelebb állunk az oroszokhoz, mint bárki is gondolná. Az orosz művészet — és mint a neorealizmus története bizonyítja — a szovjet is, mindig egyik ihletője volt az olasz művészetnek, és nem véletlen, hogy a nemzeti művészetek egymásra gyakorolt bonyolult kölcsönhatására a tudósok a legjobb, legtalálóbb példákat az olasz—orosz—szovjet kapcsolatokban találják. Szellemi ihletőm mindig is az orosz művészek lélekábrázolása volt, játékstílusom meghatározója pedig az a realizmus, melynek igazi magasságait Sztanyiszlavszkij módszerével érhetjük el, és nem véletlen, hogy Hucijev, Danyelija, Csuhraj és más szovjet filmrendezők nemcsak műveikkel, hanem emberileg is közel állnak hozzám. E moszkvai látogatás nekem a belső, színészi, szellemi felfrissülést jelentette. Bizonyos, hogy ezután odahaza, Olaszországban is egyes dolgokat mélyebben, vagy másképpen fogok látni. Optimista voltam és vagyok. Hiszem, hogy az élet csak szebb, jobb lehet. Moszkva elég nagy ahhoz, hogy az ember érezze, ő milyen kicsi. Es Moszkva elég nagy ahhoz, hogy az ember láthassa, megérezhesse, s bizonyságot szerezhessen; egy kicsi ember is milyen nagy mértékben befolyásolhatja a világot. Mint mondjuk Csehov ... Ügyi XI. 13. io ÚJ szú Safranek Károly (M arkovics Ferenc felvételei)
