Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-11-13 / 46. szám

Jaroslav Skála

Jaroslav Lenk

Balázs József

MÉLTÁN BÜSZKÉK A NEVÜKRE

A Csehszlovák—Szovjet Barátság nevet viselő Katonai Műszaki Főiskola — amelynek épületében azelőtt szakközépiskola és technikum működött — mindössze négyéves múltra tekint vissza. Michal Tancár alezredestől, a főiskola politikai osztályának dolgozójától megtudtam, elődjeik jóvoltából, eredményeik elismeréseképpen megkapták a Vörös Zászló Érdemrendet és a Munkaérdemrendet.

— Főiskolánkon három- és négyéves az oktatás. Növendékeink egytől-egyig büszkék arra, hogy itt tanulhatnak, azon a vidéken, ahol a Szovjetunió és Csehszlovákia népeinek barátsága vérrel pecsételődött meg. Méltók akarnak lenni azoknak a katonáknak az emlékéhez, akik itt Liptóban nehéz harcot vívtak a németek ellen a második világháborúban. Példásan teljesítik kötelességüket. 1976- ban tanulmányi átlaguk 1,72 volt, tavaly pedig már 1,65. Több hadseregen belüli versenyről sportolóink és műkedvelőink számos díjjal tértek haza, és hallgatóink közül mintegy 160 pionírvezető. De ismerkedjen meg velük személyesen is.

Örömmel éltem ajánlatával.

A 104-es tanszéken

Amikor a parancsnok megtudta, hogy hallgatókkal akarok találkozni, azonnal intézl/e- dett. Néhány perccel később már a 23 éves Jlfí HoliGek hadnaggyal beszélgettem.

— Milyen utat tett meg az iskoláig?

— A Liptovsk^ Hrádok-i Tesla üzemben a szerszámlakatos mesterséget tanultam ki, majd kétéves tiszti iskolára jelentkeztem, amelynek elvégzése után az alhadnagyi rang mellé az érettségi bizonyítványt is megkaptam. Két évig helyben szolgáltam.

Érdekelték a bonyolult műszerek, megtetszett a katonaélet. Jelentkezett a műszaki főiskolára. Másodéves, de mivel már harci alakulatnál Is szolgált, jövőre végez, s mint mérnök hadnagy hagyja el az iskolát. Az évfolyam pártalap- szervezetének az elnöke, s így példát kell mutatnia mindenben.

Alfonz Virsinsktj alhadnagy zubbonyán az ezüstbojt elárulja, hogy ügyeletes szolgálatból jött a parancsnoki szobába. Szí- mői (Zemné) fiú. Az alapiskola kilencedik osztályának elvégzése után került a Liptovsk? Mi- kulás-i katonai szakközépiskolába, ahol 1974-ben érettségizett.

— Ezt követően két évig mint radaros Bratislava közelében teljesítettem szolgálatot — kezdi el a beszélgetést. — Amikor az egységemnél megtudtam, hogy lehet főiskolára jelentkez- , ni, egy percig sem haboztam. A műszaki létesítmények, a technika a néphadseregben is napról napra korszerűbb, s kezelésük egyre nagyobb tudást igényel.

Megtudom, hogy havonta egy- szer-kétszer hazalátogat, hogy a . fotoszakkör tagja és párttag. Néhanapján futballozik is, de a legtöbb időt a tanulásra fordítja, hogy előmenetelét mielőbb megjavítsa.

A híradósok között

Erre a tanszékre is azzal a

céllal érkeztem, mint az előzőre. A parancsnok két olyan hallgatóval hozott össze, akikről az első percben kiderült, hogy jó barátok. Nyolc éve ismerik egymást egyenruhában. Négy évig a Nővé Mestö-i katonai szakközépiskolába jártak, s négy éve itt, Liptovskf Mikulásban évfolyamtársak.

Hirtelenében nem is tudom, mivel is kezdjem Skála alhadnagy bemutatását. Azzal-e, hogy az évfolyam egyik legjobb tanulója, hogy másfél éve párttagjelölt, vagy hogy segédeszközöket készít a többi évfolyam részére is. Arcáról derű sugárzik, mikor beszélni kezd.

— Szeretem a technikát, és el sem tudom képzelni, hogy más egyebet csináljak, mint most.

Nem kételkedem szavaiban. Tagja a hallgatók tudományos szakcsoportjának, amely egy korszerű telefonközpont megoldásán dolgozik. Tanárával együtt egy központilag meghatározott téma megoldásán fáradozik, s alig múlt húszéves...

A plzefti születésű Jaroslav Lenk is szereti a szakmáját. Az évfolyam pártalapszervezetének az elnöke, az egyik tanulócsoport vezetője, amelyben segítenie kell a gyengébbeknek.

— Nem dicsekvésképpen mondom, hogy többedmagam- mal egy főiskolai jegyzet ösz- szeállításán dolgozunk — mondja. Ha minden jól megy, jövőre meg is jelenik.

Már távozni készülök, amikor a tanszék vezetője mosolyogva benyit az egyik hallgatóval.

— Földijére akadtam — mondja.

Végignézek az atlétatermetű.

legalább 180 cm magas fiún, s nekiszegezem a kérdést:

— Hova való?

— Fülekre — szólal meg magyarul. — Az ottani magyar gimnáziumot végeztem. Érettségi után erre a főiskolára jelentkeztem, és most a negyedik évfolyamot látogatom.

Balázs József szakaszvezető kommunista családból származik. Ű most készül a párttagje- lölti felvételre. Tudja, hogy a felvétel után még több feladat vár rá, példát kell mutatnia, mégis örül, hogy édesapja pél-' dáját követheti.

— Az iskolában nem voltak nyelvi nehézségei?

— Eleinte igen, de most már nincsenek. Az akarat minden akadályt legyőz.

Minden poszton helytállnak majd

A főiskolán gyakori látogatók a pionírok

Amikor a politikai osztályra visszatérve Tancár alezredes megkérdezte, hogy mit láttam, mit tapasztaltam, kurtán, de meggyőződésből válaszoltam.

— Kár, hogy nem lehetek közöttük.

Tudom, hogy a tanszéken a legjobb tanulókkal hoztak ősz- sze. De ez nem lényeges. A hallgatók többsége a bemutatottakhoz hasonló. A műszaki főiskolán 180 tudományos-műszaki csoport, 56 előadó- és nép- művészeti csoport — amelyeknek az idén mintegy 200 fellépésük volt — sportkörök, modellezők tevékenykednek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére tett mintegy 12 000 egyéni kötelezettségvállalásuk nagy részét már teljesítették. Az iskola új épületén 60 000, a városfejlesztés és a népgazdaság megsegítése során 50 000 órát dolgoztak társadalmi munkában.

Csupán a hallgatókról beszéltem, pedig a tanárokról és a parancsnokokról is szólni kellett volna, akiknek többsége tudományos vizsgákra készül, sokan közülük a járási pártbizottság aktivistái, az esti egyetem előadói. Azzal a meggyőződéssel búcsúztam az iskolától, hogy ezek a főiskolai hallgatók a diploma megszerzése után néphadseregünkben minden poszton helytállnak majd.

NÉMETH JÁNOS

XI. 13.

N

cn

tudomány és technika biztosítja mindennemű szociális változás nélkül — hiszen a kapitalizmus nagyszerű társadalmi rend, nem kell ellene harcolni.

E

gyesek tehát sötét előrejelzéseket hangoztatnak, ökológiai krízissel, a Föld túlnépesedésével, járványokkal és nyomorral ijesztgetik az emberiséget. Mások szerint viszont a jólét magától következik be. Jelenleg éles vita folyik a „műszaki optimisták" és a „szociális pesszimisták" között. Közben mindkét irányzat képviselői azt az elvet vallják, hogy az emberi gondolkodásra vagy csak szélsőségesen optimista, vagy csak szélsőségesen pesszimista nézetekkel lehet hatni. Ezért aztán vagy katasztrófát jósolnak, vagy földi paradicsomot. Vitájuk voltaképpen a klasszikus spekulatív üvegvita: egyesek azt állítják az üvegről, hogy „MÁR félig üres", mások ellentmondanak, hogy „MÉG mindig félig tele van". Gyakrabban hangzanak el, és túlsúlyban vannak a sötét, gyászos jóslások, miszerint az emberiség romlásba dől, s hogy nem lesz képes megakadályozni a katasztrófát.

Milyen az emberiség legvalószínűbb jövője? Természetesen nem áll szándékomban bárkire is ráerőszakolni a jövőt illető elképzeléseimet mint megcáfolhatatlan, abszolút igazságot. Mégis szinte undorodom mindennemű beteges és öngyilkos előrejelzéstől, amely kétségbeesésbe, fatalizmusba és reménytelenségbe kergeti az embereket. „A mi életfilozófiánk a történelmi optimizmus filozófiája" — mondta L. I. Brezsnyev 1973-ban Moszkvában a békeerők világkongresszusán. Az optimista világnézet természetesen nem jelenti, hogy mindent csak ró- szaszínű szemüvegen k eresztől vagyunk hajlandók nézni. Problémák voltak, vannak, és nem szabad őket semmibe vennünk. A természet és a társadalom közötti antagonizmus az

utóbbi évtizedekben óriási mértékben k iéleződött. Az ember évszázadokon át hozzászokott, hogy mindig csak merítsen a természetből anélkül, hogy valamit adna neki. Csak a hulladékot adja vissza, de azt oly nagy mértékben, hogy a természet hatalmas öntisztító mechanizmusának ereje ellenére Nyugat némelyik nagyvárosában az emberek kénytelenek utcai oxi- génautomatákat használni. Egyre több az ember, s a Föld egyre szegényebb. A kapitalizmus kezdetével, az iparosodással megkezdődött az ásványok bányászata (szén, kőolaj, ércek), s a készleteket megújítani nem lehet, a föld megművelése olyan lendületet vett, hogy ez az eróziójához — a termőréteg elpusztulásához — vezethet. Kisebbedik a hidroszféra — a földgömbnek a természeti vizeket magába foglaló része —, szennyeződik a bioszféra — a szerves élet elterjedésének tere a Földön.

A

z ökológiai krízis tünetei jelentkeznek, melyet a tudományostechnikai forradalom siettet. A Wirtschaftswoche nyugatnémet hetilap az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete vezérigazgatójával készített interjújában figyelmeztetett rá, hogy a világon több mint félmil- liárd ember éhezik. Igen. Az éhínség a világ szomorú realitása, ám hiba volna azt hinnünk, hogy ennek a bajnak az oka a lakosság száma vagy a túlnépesedés. E baj elsődleges oka a népek szociális-gazdasági elmaradottságában rejlik, ennek az oka pedig a népek imperialisták általi kizsákmányolása.

Ezek a tények. Ez az igazság. S az igazság rákényszerít a valóság respektálására, hogy a Föld méretei és készletei végesek, s hogy semmi sem fejleszthető végtelenül, de korlátlanul nem is pusztítható. Sajnos, ezt az igazságot gyakran itthon sem tudatosítjuk eléggé. Mint fejlett ipari országnak nem kis problémáink vannak az életkörnyezet védelmével. A CSKP XV. kongresszusa is figyelmeztetett erre, s határozatában leszögezte: „Biztosítani kell a természet védelmét. Fokozott figyelmet kell szentelni az életkörnyezetnek, mindenekelőtt az ipari agglomerációkban s azokon a helyeken, ahol magas az ipar koncentrációja. Javítani kell a folyók és a levegő tisztaságát, csökkenteni a zajt." Csehszlovákiában a környezetszennyezettség okozta kárt évi 4,4 milliárd koronára becsülik, Szlovákiában körülbelül 910 millió koronára. Ez az összeg magában foglalja a lakosság egészségében, a vadállomány és az állatállomány, a mezőgazdasági kultúrák, a talaj és a növények termőképességének csökkenésében okozott károkat.

Az ember csak olyan körülmények között képes élni, ha a természetben egyensúly van. Ez az egyensúly viszont már nem érhető el egyetlen ország igyekezetével. A szóban forgó problémák megoldása egész bolygónkon az emberiség ügye. A Földünk jövőjére vonatkozó három legfontosabb aspektus: 1. a műszaki-gazdasági (a földgolyó természeti kincseinek kiapadása), 2. az ökológiai (az ember és a természet közötti biológiai egyensúly a levegő és az életkörnyezet általános szennyeződésének körülményei közt), 3. a társadalmi-politikai (ezeket a kérdéseket az államoknak okvetlenül közösen kell megoldaniuk).

S az ember ismét tanulhat a természettől. A természet az anyag körforgása következtében egyáltalán nem ismeri az ijesztő rémképet, a nem hasznosítható, az akadályozó hulladékot. Az élőlények életfolyamatában például a széndioxid hulladék, de a növények életfolyamatában életadó gáz. S számtalan ilyen példa található a természetben. A CSKP XV. kongresszusa figyelmeztetett a hulladék- mentes termelés technológiájának problémájára, és feladatul adta „biztosítani az életkörnyezet javítását és kialakítását a tudományos-műszaki haladás teljes kihasználásával, főleg a víz- és a talajvédelem nem hagyományos módszereinek,^a hulladékmentes, zárt technológia és további intézkedések alkalmazásával". Ez az összekapcsolt üzemrendszerek kiépítésének orientációja, ahol az egyik termék hulladéka további termelési folyamat nyersanyagául szolgál.

A jelenlegi technika nemcsak az élet megszüntetésének lehetőségeivel rendelkezik, hanem ugyanúgy a serkentés képességeivel is. Nem kell tehát sopánkodnunk a jövőt illetően. Problémái megoldására azonban „az emberiségnek szilárd békére van szüksége — jelentette ki L. I. Brezsnyev a békeerők világkongresszusán Moszkvában. — Ettől függ az emberiség jövője. Igen, egész bolygónk jövője ..." Az energiaforrásokat sem kell félteni. Az ember még nem nyúlt a napenergiához, amely kimeríthetetlen forrás, és amely a legkisebb mértékben sem szennyező. A világ szántóföldjei, ha progresszív módszereket használunk — az ENSZ számításai szerint — tízmilliárd embert élelmeznek. Sok élelmet rejtenek az óceánok is. S az ásványi kincsek új tartalékai szempontjából idekívánkozik Ciolkov- szkij zseniális jóslata: „Az emberiség nem marad örökké a Földön. A fény és a tér utáni sóvárgásában először bátortalanul keresztülhatol az atmoszféra határain, majd meghódítja a Nap körüli egész térséget." Végezetül le kell szögeznünk: a társadalmi haladástól függ, vajon az ember az ösztönös burzsoá-kizsákmányoló és a természetbe való veszedelmes beavatkozástól idejében áttér-e a környező világhoz fűződő kapcsolatának kedvező szabályozására.

JÁN PODRADSKY