Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-10-30 / 44. szám
mm Már az óvodásoknál kell kezdeni a rendszeres testedzést eptemberben ismét megindult az élet az iskolákban, a szünetben nagy a zsibongás a folyosókon, udvaron egyaránt. Érthető az egészséges fiatalok mozgás utáni vágya, alig tudják kivárni az óra végét, futni, játszani akarnak. Ez azonban, sajnos, nem mindnyájukra vonatkozik, pedig ma a fiatalokra olyan feladatok várnak, amelyeket csak szellemileg és testileg megfelelően fejlett tanulók képesek megoldani. Viszont a nagy megterhelést csak fizikailag jól megalapozott, edzett gyerekek bírják el. A testnevelés jelentősége tehát az utóbbi években jócskán megnövekedett. A legnehezebb feladat a középiskolákra, illetve az ott működő testnevelőkre hárul. Mi a helyzet jelenleg Dél-Szlovákia magyar tanítási nyelvű iskoláiban — erről beszélgettünk Mózsi Ferenccel, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma nemzetiségi osztályának vezetőjével. — Engedték meg, hogy elöljáróban leszögezzem a következőket: a fejlődés folyamán elérkeztünk egy olyan stádiumba, mely megteremtette a sokoldalúan képzett ember nevelésének lehetőségeit, másrészt viszont éppen a tudományos-műszaki forradalom következtében korunk meg is követeli a testi és szellemi élet egy bizonyos harmóniáját. Sajnos, ezen a területen is érvényes az a tétel, hogy a lehetőség nem jelent megvalósult állapotot, ami pedig a szocialista pedagógia nemes céljait szolgálná, de nyilván nem lehet ennek mindenütt eleget tenni. — A problémát természetesen két szempontból is lehet szemlélni. Az egyik, ha úgy nézem az ifjúsági testnevelés színvonalát, hogy milyen volt a helyzet Dél-Szlovákia magyar tanítási nyelvű iskoláiban évekkel ezelőtt, akkor meg kell állapítanom, hogy a testnevelés óriásit lépett előre. Viszont, ha a jelenlegi helyzetet a jövő szempontjából vizsgálom, figyelembe véve a mostani szintet, akkor viszont azt kell mondanom: még mindig rengeteg a kívánnivaló. Az első és legnagyobb probléma a hozzáállás kérdése. — Példáért nem kell a szomszédba mennem, mert fiatalon abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy középiskolánkban — az érsekújvári gimnázium —, amelyben nevelkedtem, nagyon fejlett kulturális életet éltünk. Kitűnően működő önképzőkör, táncegyüttes, zenekar és sportkör tette széppé hétköznapjainkat. Tornászaink, labdarúgóink, vívóink, röplabdá- zóink, kézilabdázóink országos viszonylatban is jó eredményeket vonultattak fel. Ezenfelül kitűnő közösséget képeztünk. Nem tudtuk volna elképzelni, hogy amikor például a sportolók Komáromban mérkőztek, mi ne legyünk ott és biztassuk őket. Viszont, amikor zenekarunk Léván vendégszerepeit, ott voltak sportolóink is és örültek sikereinknek. Ez csak két példa, de sorolhatnám tovább. — Ami pedig a testnevelést illeti: a tornaterem délután is nyitva volt, a sportpálya rendelkezésünkre állt, és mi éltünk is a lehetőséggel. Természetes, mozgás utáni vágyunknak tettünk eleget. Szeretett tornatanárunk minden délután foglalkozott velünk, a sport nemes céljainak szentelve szabad idejét. Szeretném ismét hangsúlyozni: szerencsés körülmények között nőttem fel, teltek diákéveim. Persze, ma a fejlett szocialista társadalom időszakában a lehetőségek, feltételek sokkal jobbak, sajnos azonban ezt nem használják ki teljesen. Ki a felelős az iskolákban a tanulók testi fejlődéséért, a testnevelés, sport — mert ezeket ma már nem lehet egymástól elválasztani — megfelelő színvonaláért? — Szabad legyen ismét egy példával szolgálnom, de más területről. Az egyik efsz elnöke felelősségre vonta azokat, akik következetesen elhanyagolták mintegy négyszáz hektárnyi területen a cukorrépa rendszeres öntözését s ezzel a szövetkezetnek A SOKOLDALÚAN KÉPZETT EMBER NEVELESENEK LEHETŐSÉGEI kárt okoztak. Az elnök nyilván azokat vonta felelősségre, dorgálta meg, akik erre rászolgáltak. — Viszont nálunk az iskolákban egészen csodá latos dolgok történnek. Van tornaterem és van testnevelő is, a diákok mégsem használhatják ki a lehetőségeket. Ami pedig a legérdekesebb, mindezért nem lehet sem az igazgatót, sem a testnevelőt felelősségre vonni, mert ők vállukat vonogatva az iskolaügyi hatóságokra hárítják a felelősséget. — A döntő természetesen az, kinek a vállán nyugszik az iskolai testnevelés. Itt azonnal hangsúlyoznom kell: nyilvánvaló, hogy a munka dandárját a testnevelőknek kell elvégeznie, de ez nem kizárólag az ő feladata, hanem az igazgatóval az élén az egész tantestület ügye. Szilárd meggyőződésem: azért, hogy a lehetőségeket nem használják ki teljes mértékben, mindenkit lehet hibáztatni, csak az ifjúságot nem. Mert őket minden foglalkoztatja, ami iránt a pedagógia művészetével fel tudják kelteni érdeklődésüket. Az elmondottakat az iskolai, ifjúsági testnevelés negatív megnyilvánulásai közé sorolhatjuk. Természetesen és szerencsére lehetne pozitív példákkal is szolgálni, ugye? Hadd említsek egyet. A Vágsellyei Magyar TaníA labdajátékok közkedveltek a fiatalok körében, ami tási Nyelvű Kilencéves. Alapiskola nem rendelkezik tornateremmel. Amikor nemrég az iskola huszonöt éves fennállásának ünnepi estjén jelen voltam, örömmel nyugtáztJm az iskola diákjainak jellépését. Érdeklődtem, hol végeznek testedzést, hol használják a gumiasztalt, tanulták meg a komplikált ugrásokat stb. Mert, ha a szakember végignézte a fiatal sportolók bemutatóját, látta a gyermekek mozgáskészségét, azonnal megállapíthatta, hogy nem csupán erre az egy alkalomra készültek, hanem rendszeresen foglalkoztatják őket. Mindez elsősorban a testnevelőt dicséri, de egyúttal a többieket is. mert Szabó Imre igazgató irányításával az egész tantestület segítette öt. Csak így lehetett nagyon mostoha körülmények között is szépet alkotni. Nem csoda, hogy az igazgató rájuk volt a legbüszkébb, pedig az énekkar, a táncegyüttes és az irodalmi színpad tagjai is kitettek magukért. Bizony, sok szülő könnyezve szemlélte szeretett gyermekeinek produkcióját. Ezzel ismét eljutottunk oda, hogy a legfontosabb a hozzáállás kérdése. Nálunk hetente két testnevelési óra kötelező. Elég ez vagy kevés? , — A testnevelés égető problémáit azzal még nem oldanánk meg, ha háromra emelnénk a kötelező tornaórák számát. A tanítási órák száma hefente átlagosan harminc, tehát a diák naponta hat órát tölt az iskola padjaiban s ezenfelül még otthon is kell készülnie, tanulnia. Minden egyes tudományban rohamos a fejlődés, s így a matematikus, a fizikus, a nyelvész is emelni szeretné az órák számát. Ha ezt engednénk, oda jutnánk, hogy a gyerekek munkahete kilencvenöt órából állna, ami viszont elképzelhetetlen. A megoldást másutt kell keresni. — Visszatérve a testnevelésre: oda kell hatni, hogy a diákok foglalkoztatottsága ne a heti két órára szorítkozzék, hanem sportkörök keretében délutáni szabad idejüket felhasználva edzzék testüket, hódoljanak kedvenc sportjuknak. A legideálisabb az lenne, ha a rendszeres testggakorlás napi programjuk szerves részévé válna, épp oly természetesnek vennék, mint az étkezést, mosdást stb., ami nélkül el sem tudják életüket képzelni. — A fokozottabb szellemi munkát ugyanis fizikai tevékenységgel lehet a legjobban ellensúlyozni. Fontos szerepet kellene kapnia az aktív pihenésnek, sajnos, gyakran tapasztalhatjuk: az „édes semmittevést“ részesítik előnyben a fiatalok. Mindez el sősorban főleg nevelés kérdése, és nem kizárólag a testnevelő tanár feladata, mivel a testnevelést nem lehet és nem is szabad a tornaterem négy fala közé szorítani. Hiszen emberformálásról, nevelésről van szó és ott, ahol ezt kizárólag a testnevelőre bízzák, sok eredményt felmutatni, maradandó értéket teremteni nemigen tudnak. Ezzel természete sen nem azt akarom mondani, hogy a magyar szakos tornáztassa a gyerekeket, de feltétlenül segítsen a nevelés kérdésében közreműködni. önként vetődik fel a kérdés, van-e mindenütt képesített testnevelő? — Sajnos nincs! Sokkal több testnevelőre lenne szükségünk. Annál is inkább, mivel számosán közülük nem kizárólag a testnevelésnek szentelik idejüket, hanem inkább a földrajznak, nyelveknek és így tovább. Lehet, attól tartanak, hogy a másik szakot elfelejtik, ha nem gyakorolják. — Az lenne az ideális, ha a tornatanár mindenütt elsősorban a diákok fizikai felkészültségét igyekezne növelni. Ehhez gyakran sok lemondás, a szabad idő feláldozása szükséges. Sajnos, ebből adódik, hogy délutánonként a tornatermek sok helyütt üresek. A testnevelő valóban csak akkor nevezheti magát annak, ha szívvel, odaadással végzi munkáját. Szerencsére erre mi számtalan példával szolgálhatnánk, hiszen az elmúlt évek során nem egy dél- szlovákiní iskolában jártunk és elismeréssel nyugtáztuk, nemcsak a testnevelő, hanem az egész tantestület hozzáállását, a testnevelés és sport iránti szeretetét. Mózsi Ferenc elvtárssal folytatott beszélgetésünknek az lenne a célja, hogy azok, akik ed^ dig még nem tették, a jövőben tudatosítsák a testnevelés és a sport fontosságát a fiatal nemzedék nevelésében, formálásában. Nehéz, de egyúttal hálás feladat, amelyért sajnos, nem mindig jut azonnal elismerés. KOLLÁR JÓZSEF megkönnyíti a testnevelők dolgát (CSTK felv.) ® ÚJ SZÓ Index: 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. Rabay Zoltán CSc. Helyettes főszerkesztők: Szorka István és Csetö János. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon: 309, 312-52, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308, Pravda — Kiadóvállalat Bratislava, Volgogradskó 8. Nyomjo a Pravda, az SZLKP nyomdavállalat —' Pravda, 02-es Nyomdaüzeme, Bratislava. PRÖBANYOMÁS. Hirdetőiroda: Vajanského nábrezie 15. II. emelet, telefon. 551-83, 544-51. Az Új Szó előfizetési díja havonta — a vasárnapi számmal együtt — 14,70 korona. Az Üj Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13,— korono. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogod minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Üstredná expedíció tlaőe, Gottwaldovo námestie 48/VII. A SUTI regisztrációs számo: 5/2.
