Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-10-30 / 44. szám

A BUSA-HEGYEN Városunk dísze Csicsátka Ottokár, „A család“ című szobra (Saskólenő felvé­tele) Érsekújváron (Nővé Zámky) a Közgazdasági Szakközépisko­la épülete és a Cirill—Metód utcai lakótelep közötti téren áll a felvételen látható szo­bor. Alkotója Csicsátka Ottokár szobrászművész, városunk szü­lötte. Jellegzetes ábrázolási módban, realista felfogásban a család erejét eleveníti elénk a művész. Városunk egyik leg­szebb dísze az 1 méter ma­gas, másfél méter széles, be­tonalapzaton álló szobor, melynek anyaga 3 mm-és vörös­réz lemez. A szobor alkotója jól érvényesítette az anyag ad­ta lehetőségeket, az apát, mint a család öntudatos, erős védő­jét ábrázolja, az anyai szere­tet, a gyermeki ragaszkodás ábrázolása is sikerült. Dr. Hofer Lajos Szőgyén (Svodín) község ha­tárában, több éve folyó régé­szeti ásatások során rendkívül érdekes eredményeket értek el. A falutól északkeletre elterü­lő dombon, a Busa-hegyen, ős­régi település nyomaira buk­kantak. Először az időszámításunk előtti 7—5. századi négyzetes, félig betemetett lakóhelyeket, majd az i. e 9—7 századból, a késői bronzkorszakból szárma­zó temetkezési helyeket, és vé­gül az i. e. 4. évezredből, a fiatalabb kőkorszakból fenn­maradt kiterjedt települést, te­metkezési helyet és több fá­zisban felépített erődítményt tárták fel. Az erődítmény két megerősí­tett palánkvárból állt. A kisebb és régibb 2000 négyzetméter alapterületű. A palánk több soros falán kívül két, 3,5 mé­ter mély árok övezte az erődít­ményt, amely a lakosság szá­mának növekedésével kicsinek bizonyult, ezért később az ár­kokat betemették, a vár körüli házakat pedig lerombolták. He­lyükön egy nagyobb, 150—160 méter átmérőjű palánkvárat építettek, amelynek 5 méter mély, meredek oldalait agyag­gal tapasztották ki. Mind a két erődítménybe négy kapu vezetett, amelyek pontosan az égtájak szerint voltak elhe­lyezve. A palánkvárban és kör­nyékén lakó népek vadászat­tal, földműveléssel foglalkoz­tak. Temetkezési helyük mind a palánkvár helyén, mind mel­lette megtalálható. Érdekes te­metkezési szokásaik voltak, gyermekeik holttestét gyakran lakóhelyiségük alá temették. A sírokban szép, vörösre, sárgá­ra és fehérre festett kőkerá- míákat, agyagedényeket, éksze­reket, — mint például tengeri csigákból készített nyaklánco­kat — helyeztek el, ami azt bizonyítja, hogy kereskedelem­mel is foglalkoztak. A talált leletek az úgynevezett lengyel kultúra maradványai. A szőgyéni erődítmény mé­reteit tekintve Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű épít­ménye. A temetkezési helye­ket és a lakóházakat is bele­számítva pedig Európa talán legnagyobb neolit korabeli ré­gészeti lelőhelye. A kutatáso­kat mintegy 3000 négyzetmé­ter nagyságú területen dr. Vie­ra Pavúková, az archeológiái tudományok kandidátusa irá­nyítja. Az idén az erődítmény­be vezető északi és déli ka­put, valamint a két palánkvár eddig kevésbé ismert részét tárták fel. ifj. Kovács Ferenc Vállalták, túlteljesítették Egyre több olyan tudósítást kapunk olvasóinktól, levele­zőinktől, melyben arról számolnak be, hogy a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom jubileumi évfordulójának tiszte­letére tett vállalásokat túlteljesítették. Ezek közül az aláb­biakban közlünk néhányat. Kis közséq a lévai (Levi- ce) járásban Lontó (Lontov). Lakosainak száma alig több mint 800. A vállalási mozga­lomba bekapcsolódva azon­ban annál nagyobb sikert ért el a lakosság. Az első félévben 12 871 órát dolgo­zott le társadalmi munká­ban. Ez is rendkívüli, szép teljesítmény, de a vállalás túlteljesítése akkor mutatko­zott meg, amikor társadalmi munkában megkezdték az iskola és az óvoda kerítésé­nek építését. Ebben az ak­cióban 196 lakos 1153 órát dolgozott le. A munkában példásan részt vettek a hnb képviselői, a tömegszerveze­tek vezetői is. Ifj. Kuczman István hnb-elnök és Mészá­ros Ervin hnb-titkár öröm­mel állapították meg, hogy kölcsönös a bizalom a la­kosság és a képviselők kö­zött. Erre a bizalomra és a lakosság munkakezdeménye­zésére a jövőben is szükség lesz, mert Z-akcióban még ebben az évben megkezdik az ifjúsági klub építését. Marczal Erzsébet Határidő előtt egy hónap­pal teljesítette vállalását Pózba község lakossága. Ta­vaszkor 339 000 koronás költségvetési keretet kapott a helyi nemzeti bizottság a sportpálya korszerűsítésére és körülkerítésére. Ekkor határozták el, hogy a mun­kát vállalják, s ha csak egy mód lesz rá, a vállalást túl­teljesítik. A hnb képviselői az agitátorok közreműködé­sével először a vállalásokat, felajánlásokat gyűjtötték össze. Eredmény: 10 kollek­tív és 575 egyéni vállalás. Ezután következtek a tettek. Tóth Ernő elvtárs, a hnb titkára így emlékszik erre: Nehéz volt a munka. Prob­lémát jelentett a rendezet­len terep, a kedvezőtlen idő­járás, a szükséges anyagok szállítása. A íakoság azon­ban szívvel-lélekkel dolgo­zott, és ma — a tervezett határidőnél egy hónappal korábban — olyan sportpá­lya áll az ifjúság rendelke­zésére, amilyet nagyobb helységek, városok lakosai is megirigyelhetnek. Kiváló munkát végeztek az efsz spí- tőcsoportjának tagjai: Sallai Zoltán, Rácz Dezső, Tóth Ti­bor. A nyugdíjasok közül: Pillánk Ernő, Sallai András, Mészáros Árpád, Tóth Gyula. A SZISZ helyi szervezetének és a sportszervezetnek a tagjai közül: Tóth Lajos, ifj. Kovács Lajos, Tóth Sándor, Bartek György, Tóth Emil, Mészáros Béla, Mészáros László. A titkár elvtárs azt is elmondta, hogy a válla­lási mozgalom sikerére ala­pozva tervezik er községfej­lesztést, felújítják a villany- hálózatot, új bevásárlóköz­pontot építenek, megszerve­zik a gázpalackok szállítá­sát, tervezik a családi házak építését. Kobolka György A szepsi (Moldava nad Bodvau) pionírházban mind­egyik szakkör felajánlást jelentett be az évforduló tiszteletére. Ezeket már tel­jesítették, és most külön-kü- lön készül mindegyik szak­kör az évforduló megünnep­lésére. Jelenleg szlovák és magyar nyelven előadásso­rozatot rendeznek „A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom és annak hatása“ címmel. A november 6-án megtartandó vetélkedőn ad­nak majd bizonyságot a pio­nírok arról, hogy mit tanul­tak ezekből az előadásokból. A rádiósok köre az évfordu­lóval kapcsolatos műsorokat állít össze, és azokat folya­matosan közvetítik a han­gosbemondóban. Legutóbb pedig területi kerékpárver­senyt rendezett a pionírház vezetősége az évforduló tisz­teletére. Ugyanakkor meg­kezdték a labdarúgó-torna, az asztalitenisz- és sakkver­seny megszervezését is. Lipták Lajos Tetszik nekünk Gyakran hallani és olvasni panaszt az elárusítók munkájá­ra. Rendszerint fegyelmezetlen­ségüket, hanyagságukat teszik szóvá. Tetszik nekünk, hogy a mi községünkben, Dunamocson (Moca) ilyesmi nem fordul elő. A JEDNOTA fogyasztási szövet­kezet élelmiszerüzletében dol­gozó két elárusítónő mindig készséges, barátságos. Figyel­mesek, s ez jólesik a vásárlók­nak. A kiszolgálás gyors, nem kell sok időt tölteni a bevá­sárlással. Korcsek Jolán, a tex­tilbolt vezetője is megérdemli a dicséretet. Kedves mosolyá­val, barátságos szavával szinte vásárlásra készteti az érdeklő­dőket. Nem türelmetlen, ha a vevők válogatnak. Bár csak mindenhol ilyen elárusítókkal találkoznánk. Balázs Ferenc Fő témája az ember Figyelemre méltó kiállítást rendezett Zselizen (2eliezovce) a művelődési ház vezetősége. Bemutatta Szilva József Farnadon (Farná) élő és alkotó peda­gógus-képzőművész harminc olajfest­ményét. A fiatal képzőművész már többször szerepelt Nyitrán (Nitra), Lé­ván (Levice), Bratislavában, Mladá Bo- leslavban a képzőművészek csoportos kiállításán. Sőt, külföldön, Szegeden, Budapesten, Krakkóban is, de ez volt első önálló kiállítása. Egyébként az idén a Nyugat-szlovákiai Kerületi Pe­dagógiai Iptézet kiállításán néhány művét első díjjal jutalmazták. Mosta­ni kiállításának fő témáj,a az ember volt. Korunk embere, akinek bonyolult belső világát, érzelmi gazdagságát mo­numentális és expresszív erővel jelení­ti meg. A festők „nyelvén“, művészi eszközökkel gondolatébresztőén „.be­szél“ közvetlen környezetéről, az ott élő emberekről, így müvei társadalmi­politikai aktualitással bírnak. Többek között bemutatta a „Vöröskatona“, „Nagyapám emlékezik“, „A szabadság első napja“ és a felvételen is látható „Milicista“ című festményt. A kiállítás nem jelentette művészi tevékenységé­nek összegezését, inkább csak ízelítőt adott most kibontakozó pályájának re­ményteljes indulásából. Szilva „ József „Milicista“ című festménye (A szerző felvétöle) Veress Vilmos Reggel öttől fél nyolcig Akik árusítják az újságokat (A szerző felvétele) Kosicén a 6-os villamos vég­állomásánál, a Postai Hírlap­szolgálat 9. számú elárusítóhe­lyének ablaka előtt reggelen­ként gyakran állnak sorba az újságvásárlók. Lehet hideg, es­het az eső, ez a mindennapi kép akkor sem változik, hiszen ma már természetes szükség­let az újságolvasás. Nem vál­toznak persze a leírt jelenet főszereplői sem. Pólyák Irén már 12 éve vezetője az elárusí­tóknak. Ugyanennyi ideje dol­gozik itt Hajszák Márta, és négy éve a csoport legfiata­labb tagja, Miller Katalin. Két műszakban váltják egymást, reggel öttől este fél nyolcig. Sók a rendszeres vásár­lójuk. ötven vevő számára elő­zetes megrendelés alapján ők biztosítják az árut, a különfé­le sajtótermékeket. Olyan vá­sárlójuk is van, aki havonta 300—400 koronát költ újságok­ra. Ezek közé tartozik a 19 féle lapot előfizető idősebb lvanics család. A fiatalabb Iva- nics család 13 féle lapra fizet elő. Blanár néni pedig minden magyar nyelvű sajtóterméket megvásárol. Problémák? Akad­nak persze. Hiánycikk a város térképe. És az is probléma, amikor télen késve érkeznek meg a lapok Kelet-Szlovákiába. Ilyenkor nem szívesen mond­ják az érdeklődőknek: Sajnos, még nem érkezett meg. Egyéb­ként szívesen beszélgettem vol­na tovább a kis munkaközös­ség tagjaival, de még rövid beszélgetésünket is gyakran félbe kellett szakítani, mert a nap legnyugodtabbnak számító időszakában is érkeztek vásár­lók. Átadtam helyemet nekik, hiszen itt övék, az újságvásár­lóké az elsőség. Gazdag József X. 30.

Next

/
Thumbnails
Contents