Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-10-23 / 43. szám
ÚJ szú X. 23. NOSZF Október hatvan esztendeje ... Erről a témáról könnyű is, nehéz is írni. Könnyű, mert a forradalom győzelmét követő hat évtizedben ,a Szovjetunió olyan teljesítmények tömegét mutathatja fel, amelyekről öröm beszélni és amelyekről szívesen szól az ember. Nehéz, mert ez alatt a hat évtized alatt oly sokat írtak és mondtak el Októberről, hogy bajosan lehet elkerülni az ismétlés veszélyét. Senki sem közömbös És ha a már leírtak és elhangzottak szemszögéből próbálnánk visszatekintetni Októberre? Ez sem egyszerű: rendkívül sokfélét írtak és mondtak róla. . Bármennyire különbözők is azonban ezek a vélemények, már futó áttekintésük is meggyőzhet valamiről: egy sincs közöttük, amelyet ne hatna át szenvedély. Olyan krónikás nem akadt, aki közömbösen szólt volna Októberről. Mindazok, akik forradalmunkról írtak, nem egyszerűen csak írtak róla, hanem harcoltak is. Írásaikat különféle fegyverekhez hasonlíthatnók. Így hát az Októberről szóló könyvek, amelyek ott állnak a könyvtárak polcain, nem semleges szomszédok: mintha hadakoznának egymással. Csodálkozhatunk-e ezen? Október annyira mélyreható fordulatot hozott nemcsak a mi országunk, hanem az egész emberiség sorsában is, hogy szükségképpen az eszmék roppant éles harcát indította el. A lényeg az, hogy ez a forradalom mélyreható és gyökeres szakítás volt a magántulajdon különféle formáin alapuló társadalmi alakzatokkal, amelyek roppant hosszú korszakon át uralkodtak. összeomlott az a gigantikus épület, amelynek fundamentumául embernek ember általi sokévezredes kizsákmányolása szolgált. Az ilyen összeomlásnak olyan következményekkel kellett járnia, amelyek kihatnak a Föld minden lakosának sorsára. Ám nemcsak a múlttal történt szakításról van szó. Október mindenekelőtt építő. Mindazt, amit lerombolt, olyan új társadalom felépítése érdekében rombolta le, amely megfelel az ember érdekeinek, amely az embert szolgálja — születése pillanatától végig egész életútján. Olyan társadalom felépítése érdekében, mely a munka emberének jó barátja lesz. És természetes, hogy Októbernek ez az építő oldala nem kisebb következményekkel járt, mint az első. Ezért nem meglepő egyáltalán, ha Október eszméi és alkotásai körül ilyen elkeseredett küzdelem folyik. Volt idő, amikor valóságos ütközetek folytak a csatatereken. Szovjet emberek milliói hullottak el, miközben azt védelmezték, amit maguk, testvéreik, apáik kivívtak. Ma ez a küzdelem a gazdaság, a politika, ,az ideológia frontján zajlik. Igaz, az úgynevezett semleges megfigyelőnek — ha nem néz a dolgok mélyére — úgy tűnhet fel első pillantásra, hogy bár harc folyik — elsősorban eszmék, vélemények harca —, ez a harc már nem oly végletes: túlságosan sok ,az álláspont, a nézet, a felfogásbeli árnyalat... Ez részben igaz is. De csak részben, csak abban az értelemben, hogy csakugyan rengeteg nézet kap hangot. Mindezek azonban végül is két fő álláspontban összegezhetőek: az egyik „pro“, a másik „kontra“. Az egyik Október mellett, vagyis a szocializmus mellett van, a másik ellene. Nem akarom azt állítani, hogy csak olyan szocializmus létezik, vagy létezhet, amilyet az Októberi Forradalom teremtett meg a Szovjetunióban. Lenin nemegyszer mondta, hogy teljesen jogosulatlan a szocializmust valami egyszínűnek, pontosabban szürkének, színtelennek képzelni. A szocializmus az alkotás, az élet. Ha pedig így van, akkor sem egyszínű, sem egyforma nem lehet. Egyébként meg kell mondani: a már létező szocialista országok korántsem egyformák, és sok mindenben nem hasonlítanak egymásra. Különbözők voltak az egyes népek történelmi útjai, különbözők szokásaik és hagyományaik, eltérőek voltak a forradalmuk időpontjában fennállott nemzetközi helyzet sajátosságai és országaikban az osztályok erőviszonyai. Mindez megmutatkozik minden egyes ma fennálló szocialista ország arculatán. Nem kétséges, hogy az eljövendő forradalmak — és erről ugyancsak többször szólt Lenin — az új társadalom építésének még változatosabb formáit, eljárásait és módszereit hozzák majd magukkal. Semmiféle változatosság és sajátosság nem változtathat azonban a lényegen, nem másíthat azon, ami a legfőbb. Ez pedig az, hogy bármilyen formákban fejlődjék is a szocializmus, szocializmusnak kell lennie. Vagyis olyan társadalomról van szó, amelyben nincsenek kizsákmányolok és kizsákmányoltak, elnyomók és elnyomottak, amely szabadságot és demokráciát jelent minden dolgozónak. Legalábbis eddig ilyennek képzelték a szocializmust a forradalmárok, a marxisták. Ha azonban olyan társadalomról beszélünk, amelyből legalábbis az említett vonások (valamennyi vagy néhány) hiányoznak, akkor az nem (vagy még nem] szocializmus. Tapasztalatok és tények A mai viták, amelyek kezdete Októberig nyúlik vissza, lényegében e fő kérdés körül forognak. Egyes szerzők (filozófusok, történészek, politikusok, újságírók) a szocializmusban' látják az igazságot, a haladást, a célt, attól függetlenül, milyen színárnyalatban képzelik el hazájuk jövőjét, és hogy véleményük szerint milyen sajátosságokat és részjelenségeket mutat majd fel hazájukban a szocializmus. Mások számára az igazi szocializmus ellenség, átok. E második álláspont hívei (még ha szavakban azt hangoztatják is, hogy valami másféle „szocializmusra“ — demokratikus emberi, igazságos stb. szocializmusra — törekszenek), lényegében csak egyet akarnak: hogy az igazi, a valóságos szocializmus ne létezzék sehol. Kinek adjunk igazat? Erre a kérdésre az élet maga válaszol. Az élet napnál világosabban nyilatkozik az igazi szocializmus mellett, az igazi szocializmus javára. És úgy foglal állást mellette, ahogyan a történelemhez illik: a gyakorlati tapasztalatok alapján. Ha ezekről a tapasztalatokról szólunk, nyilván azzal kell kezdenünk, hogy mit adott a szocializmus a mi hazánknak, vagyis az egykori cári Oroszországnak, amely ma a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. Bármennyire eleminek tűnik is ez a kérdés, lényegében mégsem egyszerű. Mert vannak Nyugaton — nem is kevesen —, akik komoly képpel igyekeznek bebizonyítani, hogy ha Oroszország a kapitalista úton fejlődött volna, sokkal jobban élne, mint most. Nos, nézzük, miért nem igaz ez. Először is: a cári Oroszország fejlődésének teljesen reális és gyakorlati tapasztalata azt mutatja, hogy Oroszország gazdasági tekintetben fokozatosan, de egyre inkább, egyre láthatóbban elmaradt más országok mögött. Bőven vannak különféle számítások, amelyek általában mind arra a következtetésre jutnak, hgoy például 1860 és 1913 között folytonosan növekedett a szakadék Oroszország és a fejlődés élén járó nyugati országok között. Ez érvényes mind az egyes fontosabb termékfajták előállítására, mind az ipar össztermelésére. Másodszor: 1913 és 1973 között az Egyesült Államok ipari termelése valamivel több mint kilencszeresére nőtt. Ha a szovjet gazdaság ugyanilyen ütemben fejlődött volna, ma körülbelül az 1948. évi színvonalon állna, tehát annak az évnek a szintjén, amikor éppen csak befejeződött a háború szétdúlta gazdaság helyreállítása. A szovjet gazdaság azonban nem amerikai ütemben, hanem a maga szocialista ütemében fejlődött, és 1913-tól máig százharminchétszeresére nőtt. Ennek köszönhető, hogy a Szovjetunió a világ egyik vezető ipari hatalma lett. Végül harmadszor: nem szabad megfeledkezni egy „csekélységről“. Forradalmunk küszöbén a burzsoá Oroszország nyugati szövetségesei — ugyanazok, akik ma arról szavalnak, menynyire „sikeresen“ fejlődött volna Oroszország Október nélkül — bizonyos nagyon határozott és meglehetősen sötét terveket forgattak a fejükben. A francia vezérkari főnök 1917. október 11-én kelt feljegyzésében például nyíltan írt az Oroszország feldarabolását célzó tervekről. Az elgondolás igen egyszerű volt: Németországnak adják a Baltikumot és Belorusz- sziát; Ukrajnát és Lengyelországot az Osztrák—Magyar Monarchia védnöksége alá helyezik, Szibéria egy részét megkapja Japán ... Beszéljenek a számok Hogyan fejlődött volna hát Oroszország Október nélkül? Lenin és a párt teljes joggal mutatott rá, hogy Októberben így állt a kérdés Oroszország előtt: elpusztul-e vagy életben marad? A forradalom, Október nemcsak egy új állapotra való áttérést jelentett, hanem megmentette Oroszországot a pusztulástól. Ami-a szovjetország további útját illeti, az közismert. Lássunk néhány egész konkrét adatot. 1976-ban a Szovjetunió nemzeti jövedelme 65:szöröse, ipari termelése 137-szerese volt a forradalom előttinek. Ez azt jelenti, hogy a szovjet ipar ma két és fél nap alatt termel annyit, mint amennyit a cári Oroszország 1913-ban egy egész év alatt. 1913-ban Oroszország ipari termelése az Egyesült Államok ipari termelésének 12,5 százaléka volt, 1976-ban már több mint 80 százaléka. A szovjet mezőgazdaság termelése csaknem három és félszeresére nőtt, és az utóbbi években az Egyesült Államok mezőgazdasági termelésének mintegy 85 százaléka. Ha egy cikkben sok a szám, nehéz olvasni. Annál is inkább, mert a számok keveset mondanak a képzeletnek. Mégis idéznünk kell még néhány adatot. Az ipari és építőipari munkások reál- jövedelme a Szovjetunióban megtízszereződött a forradalom előtti időszakhoz viszonyítva, a parasztoké pedig tizen- négyszeresére nőtt. A szovjetországban kétévenként több lakás készül el, mint amennyi a cári Oroszország egész városi lakásállománya volt. Október előtt a felnőtt lakosság háromnegyed része írástudatlan volt, most pedig a szovjet dolgozók több mint háromnegyed részének közép- vagy felsőfokú végzettsége van. írástudatlanok voltaképpen nincsenek a Szovjetunióban ... Nem sokkal a forradalom után mondta Lenin: „Mindenünk megvan hozzá — természeti kincsek, emberi erőtartalék és az a nagyszerű lendület, melyet a nagy forradalom adott a népi alkotóerőnek —, hogy megteremthessük az igazán erős és bővelkedő orosz hazát.“ Ma elmondhatjuk: megteremtettük! Valóban „új orosz hazát“ teremtettünk: a hatalmas és bővelkedő, soknemzetiségű Szovjetuniót. Arculatát meggyőzően tükrözi vissza a szovjet állam új alkotmányának tervezete. Történelmének negyedik alkotmánya ez, a fejlett szocialista társadalom alkotmánya. Megvalósult a fejlett szocializmus: ez Októbeer 60 esztendejének legfőbb eredménye. Ma ez a társadalmi haladás eddig elért legmagasabb szintű eredménye. ' Amikor megvonjuk ,a hatvan év mérlegét, azt akarjuk-e mondani, hogy a szovjet nép már minden feladatot megoldott, és mindent elért, amit akart? Természetesen nem. Mindazt, amit elvégeztünk, voltaképpen alapzatnak tekintjük. Egy még felépítésre váró társadalom, a kommunista társadalom alapzatának. E társadalom felépítése a szovjet állam legfőbb célja. Ezt rögzíti az új szovjet alkotmány tervezete is. A forradalom és az emberiség Október természetesen elsősorban a szovjetország életét alakította át. De ma nemcsak a Szovjetunió állampolgárai tekintik magukat Október örököseinek. Milliók tartják Október örököseinek magukat azokban az államokban, amelyek a szocialista világrend- szerhez tartoznak. Egy formalista történész kötekedő kedvében vitába szállhatna a kérdés ilyen felvetésével, minthogy a Mongol Népköztársaság kivételével a ma létező többi szocialista állam mind az utóbbi évtizedekben született. Csakhogy lényegében a kérdést mégis így kell feltenni. A szocialista világrendszer kialakulása ugyanis ténylegesen pontosan 1917. október 25-én kezdődött meg. Mert éppen az Október teremtette államnak a Nagy Honvédő Háborúban kivívott győzelme nyitotta meg a, szabadság útját a szocialista államközösség más népei előtt. Mert e közösség népei mind Európában, mind Ázsiában, mind Amerikában a szocializmus építésével azoknak az útját folytatják, akik megostromolták a Téli Palotát. Elmondhatjuk tehát — és mondják is barátaink a szocialista országokban —, hogy Október nyitotta meg nekik is az utat az új élethez, az igazi szocializmushoz, a nemzeti újjászületéshez. Jó néhány könyv van, amelyeket még a század elején, Október előtt írtak, és amelyek szerzői megpróbáltak a jövőbe hatolni, megpróbálták elképzelni, milyen lenne a világ, ha tovább is a régi, megszokott, kitaposott kapitalista úton döcögne. Miről szólnak ezek a könyvek? A német imperializmus egyik ideológusa, Schulze-Gaevernitz úgy vélte, hogy „Európa az emberiség sötétbőrű részének vállaira hárítja majd át a fizikai munkát: előbb a mezőgazdasági és a bányamunkát, majd a durvább ipari munkát is...“ Ugyanígy vélekedett John Hobson, az angol burzsoá ideológia ismert képviselője is. Elképzelése ,az volt, hogy Ázsiát, Afrikát, Latin- Amerikát a jövőben a kizsákmányolás összefüggő területévé kellene változtatni, Nyugat-Európa pedig „a távoli Keletről osztalékot és nyugdíjat húzó gazdag arisztokraták“ üdülővidéke len- ne. Október és a béke Az imperializmus, amely már kirobbantotta az első világháborút, súlyos veszélybe sodorta az emberiséget. A háborúk imperialista politikájának további folytatása mérhetetlen szenvedéseket zúdított volna a világra, habár nem kétséges, hogy magának az imperializmusnak a léte is kérdésessé vált volna. De a mohóság, az önzés, az esztelenség vak, és nehéz-e elképzelnünk, micsoda veszélyes kalandorpolitikát folytattak volna az imperializmus militarista körei, ha féken nem tartja őket a szocializmusnak és szövetségeseinek hatalmas ereje. Október, a szocializmus indította el ténylegesen azt a folyamatot, amelynek során kiküszöböljük a háborúkat az emberiség életéből. A szocializmus állít ma Is erős akadályokat az új világháború kirobbanásának útjába. Az enyhülés az egyetlen gyakorlatilag lehetséges módja annak, hogy_elkerüljük az államok konfroníációját az atomkorszakban. Mint Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta ,a közelmúltban tett franciaországi látogatása alkalmával, a Szovjetunió az egyetlen olyan ország a világon, amely új alkotmánya tervezetébe iktatta ,a helsinki biztonsági és együttműködési értekezlet záróközleményének tíz elvét, amelyre a Szovjetunió a más államokhoz fűződő kapcsolatait alapozza. És ha Októbernek semmi egyéb érdeme nem volna, mint az, hogy megkötötte az imperializmus agresszív erőinek a kezét, és korlátozta annak lehetőségét, hogy elpusztítsák az emberiséget, ezzel egymagában is rászolgált volna arra, hogy örök időkre szóló emlékművet állítsanak neki. Ám Október utat nyitott az embereknek a jövőbe. A jövendő, ,a kommuninta jövő lesz nagy forradalmunknak, Októbernek a legszebb emlékműve. Vagyim Zaglagyin professzor: OKTÓBER ÉS A SZOCIALIZMUS
