Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-10 / 28. szám
I 111 itt valaki, aki repülni akar. fülű Éppen most lett kilencéves. A mai napon töltötte be, s most végre repülni akar. Egészen pontosan emlékszik rá, mit mondott az apja: Ha majd születésnapod lesz, teszünk egy sétarepülést. Pontosan tudja, még ha régen hangzott is el, réges- régen, ahogy neki rémlik, sokkal a válás előtt. Ami pedig azután történt, úgy tetszik, kétszerese annak, amit azelőtt átélt. Erre viszont pontosan emlékszik. Eszébe jut reggelente, amikor még az ágyban hever, várva a zörejeket, amelyek jelzik: a mama látogatója elment. Eszébe jut az iskolában, amikor kibámul az ablakon, a tanító hangja elúszik és mintha távoli messzeségből szólna. És eszébe jut most is. Meg azt is tudja, soha ilyen alkalom nem adódik többé: ma nincs iskola. Frau Weise beteg, mondta az igazgató, mára szabadot kaptok. Neki a napköziben volna a helye, mivel nem otthoni gyerek, de végül is nem muszáj a napköziben lennie, hiszen ő ma lett kilencéves és repülni akar. Fönt vagy az égen, és lebegsz, és minden egészen apró. Gyerünk, el innen. Ott áll az iskola folyosóján, a jobb oldali lépcsősor az osztályokhoz, a bal oldali a napközihez vezet. Már becsöngettek, sehol senki, ő meg itt áll egyedül. Rajta hát, nyomás el. De mintha földbe gyökerezett volna a lába. Amott a kapu, mégsem bír megindulni. Otthoni gyerek, vagy napközis gyerek, kérdezi egy hang. Ott áll előtte a férfi, pontosan közte és a kapu között. Herr Nüs- sing. Nem fogja kiereszteni, pedig ő repülni akar. Szemét lehunyja, mély lélegzetet vesz. Félre az útból, szól, és egy lépést hátrál. A férfi nevet: Nocsak, miféle útból? És akkor ő lő, kétszer egymásután, a férfi pedig széttárt karral, fönnakadt szemmel zuhan előre. Otthoni, vagy napközis, kérdi újra a férfi, most már sürgető és türelmetlen hangon, ő meg válaszol: otthoni, s elönti a forróság, mint mindig, amikor hazudnia kell. No, akkor a mamához, mondja a férfi. Nosza, el inneni Iszkiri! Most tíz óra van, négykor jön a mama, semmit sem szabad ész- revennie, sem a lógást, sem a repülést, sem a papát. Négyig még van hat óra. Addigra visz- szaér. Ezt ő meg tudja csinálni. Senki sem fog észrevenni semmit. Négykor majd ott áll a napközi előtt, hátán a táska, és vár, hogy a mama érte jöjjön. De előbb a táskától kell szabadulni, aztán meg pénzre van szüksége. A pénz otthon van. öt márka, amit egyszer félrerakott, és még a persely is. Viszont nincs kulcsa: mama elvette. Kandúr miatt, meg a tűz miatt, amit egyszer együtt raktak. A mama szomorú szeme, meg a szemrehányás: Nagy csalódást okoztál nekem. Visszaéltél a bizalmammal. És: Ez a Kandúr ide többé be nem teszi a lábát. Kandúr a barátja. Még korábbról, a régi lakás idejéből. Kandúr azért mégiscsak eljöhet. Szombaton, a születésnapi ünnepségre. Szombaton fogunk ünnepelni, akkor több időtök lesz egymásra. .Kandúr tehát megint jöhet, ezt ma reggel mondta a mama. Ö megkérdezte, ki mindenki jöhet, a mama pedig megkérdezte, kit is akar meghívni, erre ő egészen óvatosan Kandúrra célzott, és mama, a legnagyobb meglepetésre kijelentette: Na jól van. Akkor jöjjön! És a mama látogatója is fog jönni. Nézd csak, mit küld neked Jochen bácsi, Jochen bácsit is meg kell hívnod. És papa, kérdezte ő, és akkor látta a mama. szemét, és tudta, papa nem jöhet. Papa a válás óta nem jöhet. De egy örökkévalósággal ezelőtt papa azt mondta: A születésnapodon elviszlek egy sétarepülésre. És most meg nem jöhet el. A mama látogatója jöhet. Viszont rö repülni akar. Az iskolatáskát elrejti a parkban egy lóca mögé. A lakásba, amelyik a magasföldszintén van, a szemét- küblire állva, az ablakon keresztül mászik be. Remélhetőleg senki sem látott meg. öt márka, és a perselyből a pénz. Kifelé és el * NDK-beli elbeszélő. 1937-ben született. Vegyészlaboráns, majá újságíró. Kelet-Berlinben él. innen. Az utca, a város. Berlin. Még hűvös, felhős, olykor napsütés. Villamosok, buszok, autók. Ha zöld van, átmehetsz, a pirosra állj meg! Hová is akar menni? Kandúrhoz, hiszen szombaton úgyis szabad jönnie. Papához, hiszen repülni akar. Papa megígérte. Kandúrhoz elmehet, mert hogy szombatra meghívhatja. Papához nem szabad mennie, a válás óta. Kisfiam, egyszer, később majd megérted. Már volt nála, kétszer is volt nála, pedig tulajdonképpen nem volna szabad, de ma éppen kilencéves, és négyig úgyis ráér. Megvan a papa telefonszáma, egy sarkon föl is hívja, de senki sem jelentkezik. Talán pont elment és később visszajön. Később, biztosan. Kan- dúréknál a mamája nyit ajtót, a kövér Frau Hinz: De hisz Kandúr még iskolában van! Persze, Kandúrékat nem engedték haza. Na most hogyan tovább? Tehát még egyszer a papához. Papa fényképeket csinál. Műteremben dolgozik. Ott van közvetlenül a lakása mellett. Kétszer látogatta meg már a válás óta. Egyszer a mama rájött és patáliát csapott, ígérd meg nekem. Majd ha megnősz, mindent meg fogsz érteni. De ígérd meg nekem. Megígérte. A papa káros hatással van rád. A papa rossz társaságba jár. Azelőtt a papa nem volt rá rossz hatással, csak a válás óta. Azelőtt a játszótérre jártak, papa meg ő, mindennap, reggel és es tefelé, aztán fagylaltozni mentek, nyáron, télen pedig szánkóztak vagy kalandokra vadásztak a romoknál, elmentek a technika házába, vagy pedig a mamáért, virágot vásároltak, úgy mentek mamáért, és minden jó volt és egyszerű. Most a mamának látogatója van, aki korán, mielőtt reggelihez ülnének, elmegy a lakásból, s amikor ő már az asztalnál ül a mamával, úgy tesz, mintha senki sem járt volna ott. Pedig tudja, hogy ott volt, hisz van füle. Nem mehet papához, és papa sem jöhet őhozzá. Ha a mama látogatója jön, akkor papa nem jöhet. Papa szerette a mamát, mama szerette a papát, de aztán a szerelem elmúlt, és már csak veszekedtek. Ha egy nő vagy egy férfi van a dologban, akkor a szülők elválnak, mondja Kandúr. Kandúr papájának is volt egyszer egy nője, zrí volt belőle, de Kandúr szülei mégsem váltak el. Papának is volt egyszer egy nője, mamához meg jön a látogató. Amióta mama látogatója följár, azóta mama megváltozott. Azelőtt csak úgy üldögélt, bámulta a környéket, nem volt jelen. Most mindig más ruhába öltözik. Éppen csak hazajön a gyárból és kitakarítja a lakást, rögtön átöltözik, a pipereasztal elé ül. Akárcsak Kandúr nővére, amikor beleesett abba a görögbe, odaátról. A mama sem veszekedett volna tán papával, ha nem esik bele abba a pasiba. Vagy ha papa tjem járt volna folyton kiszállásokra. De hiszen korábban szintén veszekedtek és mégsem váltak el, meg Kandúr szülei is marakodnak és mégsem válnak el, pedig ott az a nő. Ha mama nem bukik a pasira, ki tudja, papa sem megy több kiszállásra. Kétszer is meg lehet nősülni, állítja Kandúr, sőt, ugyanazzal a nővel. Négyszer is lehet házasodni, ugyanazzal a nővel, mondja Kandúr. De hogyha ők már csak veszekszenek? Mama esténként látogatót fogad, papánál meg olykor ott van az a nő. Egyszer, amikor éppen az apjánál járt, ott ült a nő is, és az asztalon teli hamutartók meg üres üvegek álltak, és a papa szeme karikás volt, és bűzlött, és a nő meg akarta simogatni a haját, de ő félrekapta a fejét, és papa hangosan rászólt, úgy, ahogyan még sohasem hallotta: Ne légy olyan nebáncsvirág. De a következő alkalommal a nőt már nem találta ott, és a papa megint olyan volt, mint amilyennek ismerte. Most itt áll az aUó előtt és csönget. De senki sem nyitja ki. Biztosan lefutott valahová, bevásárolni vagy a kiadóba. Biztosan megjön. Kandúr sincs otthon, papa sincs otthon. Kicsit vár, aztán elnyargal, el kell tölteni az időt. A vásár- csarnok. a fal, a templom. Mindent jól ismer, itt lakott a válás előtt. A vásárcsarnok: állványok, bevásárlókocsik, emberek. Férfi, aki lopva egy fiaskót süllyeszt a Klaus Schlesinger* kabátzsebébe. Ahogy figyeli őt. Ahogy a férfi látja, hogy figyeli őt. A fal: fehér, magas, áthághatatlan, mögötte a torony, már odaát, olykor turistákkal megtömve, akik ide bámészkodnak. Az államhatár, mondja mama. Itt és odaát, mondja papa. A fal, mondja Kandúr. A templom: Kandúr katolikus. Hat testvére van. Kandúr az egyháztól támogatást kap. Ezért imádkoznia kell. Egyszer Kandúr magával vitte öt. Micsoda ridegség. Térdelniük kellett. Ember, hisz a térdek görcsöt kapnak ebben a templomban. Kandúr hisz istenben is. Ö nem. Tulajdonképpen Kandúr sem úgy igaziból. De, mondja, ezt senki nem tudja pontosan. Kandúr úttörő is. Ha mindenki úttörő, mondja Kandúr mamája, akkor legyen Kandúr is az. Szerdánként van úttörőgyűlés. Egyszer ott volt a papa is, még a válás előtt, és a munkájáról mesélt. Akkor ő volt a nagymenő az osztályban. Visszamegy, csönget, de papája még mindig nincs otthon. Elfelejtette volna, egyszerűen elfelejtette? Lehetetlen, hiszen megígérte. A születésnapodon sétarepülésre viszlek. Talán őhozzájuk ment papa. Talán a napköziben vár. De a napközibe sohasem jött érte, s haza szintén nem. Amióta mamának látogatója van, papa nem jöhet. Ez a válás. Esetleg a repülőtéren lehet. Talán odament már, és ott várakozik. Őrá vár. Világos. Kimegyek Schönefeldbe. Hiszen nem felejthette el. Odamegyek. Nekivág, S-Bahnnal utazik. Alex, Treptower Park, Ad- lershof, Schönefeld. A reptérre autóbusz viszi, de gyalog is lehet menni. Micsoda izgalom. Az ezüst madarak, csupa zaj, csupa tágasság. Régebben volt itt már papával, ennek már jó ideje, és csak homályosan emlékszik rá. Aztán még egyszer volt itt, baráti látogatót vártak. Mindenki kivonult, az egész osztály, az iskola, sorfalat álltak a nagy csarnok előtt, kiabáltak és papírzászlócskákat lengettek, ő akkor gyorsan lábujjhegyre állt, de addigra már mindennek vége lett, motorkerékpárosok között négy hatalmas, fekete autó, két Tátra, két Csajka, ők meg csak ordi- báltak és integettek, aztán vége szakadt, ő meg végül is semmit sem látott. Most üres az előtér, eltekintve egynéhány autóbusztól, meg néhány embertől, afrikaiak vagy indiaiak lehetnek, Amerikából jöttek és régen indiánoknak hívták őket. Közelebb merészkedik most, be a csarnokba, átláthatatlan üvegfalak mindenfelé, meg korlátok, de amott a nyitott ajtón át szabad az út, egy másik csarnokba jut, r nagyobb, mint az előző, egy ruhás férfiak ácsorognak, az a kapu, mögötte a repülőtér, pa sehol. Nincs Itt. Pedig m ígérte. Most mihez fogjon? Fordul vissza? Telefonáljon? Vagy sz je a sátorfáját és üljön a Bahnra? Tizenkét óra. Ta Kandúr már otthon lesz. Bi: san jönne ő is. Tán a papa is van már és csak rá vár. Ta papa magával hozza Kandúrt Vissza akar fordulni, hogy hí menjen, de már át is jutót kapun, a téren áll, és előtte talmasan és oly közel, mint r soha, magasodnak a repülőgéj az óriásmadarak. Egészen kö Valami kényszer vonzza őt, kell mennie. A feje majd s pottyan, ugyanúgy, mint ami ki akart találni valamit s bel a konyhaasztal alá és égés pontosan tudta, hogy most oh valamit fog kitalálni, amit i soha senki; akkor is majd s ment a feje, és csak nem n el. és őrületesen jó volt, csak lassan alább nem hagy és akkor teljesen kimerült és rinyó lett. Olyan tágnak és ol jól nem érezte soha magát, n akkor, az asztal alatt, és n most, hogy egészen közelről múlja a repülőgépeket. Nag erősen kell akarnod valamit, akkor biztosan el is éred. N pedig ő repülni akar. Nekiin Nyílegyenesen veszi az irány téren keresztül, keményen, érősen. Közeledik a géphez, r hallja a hangszórót, nem látj feléje rohanó egyenruhás fél akkor veszi csak tudomásul, a kor az karjánál fogva megrág ja, fiacskám, hol a fenében mi Jevgenyij Satyko Szabadságom első napján a reggeli után kényelmesen végigdőltem a díványon, körülraktam magamat újságokkal és elkezdtem a pihenést. Vagy három perc múlva ötéves kisfiam óvatosan bekukkantott a szobába és megkérdezte: — Apuci, igaz-e, amit a nagymami mond, hogy téged nem szabad zavarni? — Persze hogy igaz — feleltem. — Szabadságom van, pihenek. — Jól van — mondta a fiam. — Csak azt mondd meg, hol élnek a kengurik, aztán pihenj. — Először is nem kengurik, hanem kenguruk. — Jól van, akkor hát hol élnek a kenguruk? — Az állatkertben — feleltem álmos hangon. A fiam kiment, de nyomban vissza is jött és közölte: — A nagymami azt mondja, hogy a kenguruk Afrikában élnek. Varga Lajos illusztrációja
