Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-10-09 / 41. szám
már említett Bartal Matild volt. Egy öreg istái BARTALSZKY ILONA A ZÁSZLÓNK VÖRÖS, MINT A LÁNG A_ építkezések Somorja (Samorín) arculatát AZ is megváltoztatták. A Fő utcáról már jórészt eltűntek a patinás épületek, s nincs már meg az egykori Majorok, ahol a polgári köztársaság évei alatt a kommunisták tartották gyűléseiket. Patócs Gábor mégsem került el a Főutcáról, csupán korszerű lakásba költözött. Elsárgult fényképek, régi újságcikkek, levelek és más dokumentumok idézik föl az eseményekben gazdag múltat. Gábor bácsin alig látszanak meg a megpróbáltatásokkal teli évtizedek nyomai. Ma is pontosan emlékszik vissza az osztályharcra, a tüntetésekre és a társadalomformáló munka megannyi epizódjaira. Arról beszél, hogy a sztrájkokról, házkutatásokról és a pártmunkások nehéz életéről már ugyan elég sokat írtak, de még mindig nem eleget. S erről nem is lehet eleget írni, hiszen a munkásmozgalom története ma is élő hagyomány, amelyből tanulunk, okulunk. Fényképeket vesz a kezébe, s arról beszél, hogy a polgári köztársaságban nehéz volt a kommunisták élete. Mégis vállalták a harcot, a megpróbáltatásokat. Igyekeztek emberként, kommunistaként napról napra műveltebbek lenni. Ebben nagy segítségükre volt a pártsajtó. — Ha jól emlékszem, több mint kétszázhatvanán fizették elő a pártsajtót és az Ot című haladó lapot. A lapok terjesztésével Bartal Maillel elvtársnőt bíztuk meg, aki ezt a munkáját ügyesen s nagy odaadással végezte. A munkanélküliség éveiben, amikor a fillérnek is nagy értéke volt, sokan a cigarettáról mondtak le, csakhogy megvehessék az újságokat. Ezt az áldozatot szerintem csak a szenvedélyes dohányosok értik meg igazán. Főleg a Munkás és az Ot járt kézről kézre, hogy azok is elolvashassák, akiknek nem volt pénzük. Régi fényképeket nézegetünk. — A harmincas években munkásdalárdákat szerveztünk. Nem csupán arról volt szó, hogy közösen énekeljünk, habár ennek is nagy a jelentősége, de a próbákon és a fellépéseken egy közösség ková- csolódott össze, meggyőződésünk acélosodott, úgy érzem, bátrabbak, elszántabbak lettünk. — Kitől szerezték be az anyagot? — A dalokat elsősorban Pozsonyból kaptuk, de Dömötör Teréz, aki egy ideig Moszkvában tanult, szintén hozott magával mozgalmi dalokat, ezt is nagy örömmel énekeltük. Az egyik szövegére és dallamára még ma is emlékszem. Moszkva jelöl szól a harang hangja nyugat felé Munkásdalt zeng, s a burzsujok lelke remeg belé Csak zengd szivünk dalát, szállj hegyen-völgyön át Gyújts lángra munkáskebleket, hadd égjen a világ Hadd égjen a burzsujvilág! — Emlékszik-e, kik voltak az énekkar tagjai? — Sokan voltak, de már nem mindegyik nevére emlékszem. Bartal Matild, Psota Istvánné, Pék Mária, Pammer Mária, Dömötör Teréz, Siedler Rózsi, Stern Viola, Sztrepka Erzsébet és Mária, Pörge Józsefné, Horváth Vince, Dömötör Ferenc- né, Stern Jenő, Stadler Mihály és Benő, Érsek László, Pörge József, Lengyel Imre, Pammer Ferenc, Mikus Károly, Polák János és még sokan mások. Az énekkart Psota István vezette, aki most Vágsellyén lakik, de gyakran ellátogat So- morjára, s olyankor jólesik felidézni a régi emlékeket. — Énekeltek olyan dalokat is, amelyek helyi eseményekről szóltak? — Igen. A szövegükre már pontosan nem emlékszem, de Bartal Matild ezt Is gondosan leíría. — Egy kis füzetet vesz elő, s már olvassa is: Somorjai állomáson hosszú útra készen Tüsszög-prüsszög a gőzmozdony odakünn a réten Vörös zászló rajta, vörös cserkész tartja Mennek már a proletárok az utolsó harcra. Tovább lapozgatva a kis füzetben a somorjai favágók tragikus halálát megörökítő szövegre bukkantunk: Duna, Duna, te vén folyó, sok bajunk növelted, A tizennégy jó elvtársunk életét követelted, Kidőltek a sorból, többé nem harcolnak, De árváik s özvegyeik közibénk tartoznak. Elhallgat néhány percre, tüntetéseket, tragikus eseményeket idéz föl. S aztán énekelni kezd. Jó jegyverünk szorítja markunk, a szívünk bátor s nem remeg, Vidáman leng a vörös zászlónk, győz majd a munkáshadsereg! — A forradalmi dalok nemcsak a párttagokra, hanem minden dolgozóra lelkesítő hatással voltak. Sokszor titokban kellett betanulnunk a dalikat, nem ritkán a rendőrök gumibotja vetett véget a dalnak, de ez sem tört meg bennünket. Újra próbáltunk és újból énekeltünk. — Úgy hallottam, színdarabokat is játszottak. — Igen, így is terjesztettük a párt eszméit. A legsikeresebb előadásunk azt hiszem az 1933- ban bemutatott Vörös falu című színdarab volt. P Q n t a Tcti/án tanífrvttn lm o«r ä ló épületét kaptuk meg, amikor megfelelő helyiséget kértünk a kulturális rendezvényekre. Ekkor sem keseredtünk el, a tagságunk átalakította, kitakarította a helyiséget, s itt adtuk elő ezt a színdarabot is. Ez az épület itt volt, szemben a városházával, kicsit szimbólumnak is érzem, hogy most korszerű lakótömb áll a helyén. — Úgy vélem, nemcsak számomra marad emlékezetes az 1931-es műsoros est, amelyet a pozsonyi sarlósok közreműködésével rendeztünk. Az engedélyt Tallós Prohászka István festőművész szerezte be, ő készítette az estet propagáló plakátokat is. Emlékszem, a Korona nagyterme zsúfolásig megtelt. A szavalatok és a mozgalmi dalok után Balogh Edgár beszélt az osztályharcról, a nemzetiségi és a szociális kérdésről. Az előadás végén közösen, több nyelven énekeltük el az In- ternacionálét. Itt jegyzem meg, hogy néhány hónapja Balogh Edgár ismét Somorján járt, s meghatódva emlékezett a harmincas évek felejthetetlen élményeire, közös harcára. Pártunk tagjai a nehéz körülmények ellenére tartalmas életet éltek. Az ifjú munkásoknak például futballcsapatuk is volt. Felszerelésre, labdára nem volt pénzük, gyűjtést szerveztek, s fillérenként kuporgatták össze a szükséges összeget. Igen lelkesen játszottak és az idősebbek is támogatták tevékenységüket, mert tudták, hogy a sport nagyon fontos, erősíti a közösségi szellemet. Patócs Gábor nézegeti a fényképeket és aztán sóhajt: — Sajnos, nagyon sokan már nem élnek a régi elvtársak közül. Ezért is legfőbb ideje, hogy ősz - szegyűjtsük és kiadjuk a forradalmi dalokat, a munkásdalárdák, munkásszínjátszók és más kommunista kulturális csoportok történetét. Mondanom sem kell, milyen hasznos munkát végezhetnénk, hiszen a mozgalmi dalok is az osztályharc és a proletárkultúra szerves részei voltak. Amikor elbúcsúzunk, megemlíti: — Néhány évvel ezelőtt pártunk megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a veterán kommunisták a Béke-parkban találkoztak. Ott volt Psota István is. A Somorjai Kilencéves Alapiskola tanulói betanultak és előadtak több régi mozgalmi dalt. Ezek a dalok sok veterán szemébe könnyeket csaltak, sokáig szótlanul ültünk, csak Psota István jegyezte meg halkan: — Érdemes volt. A veterán kommunisták a Béke-parkban találkoztak (Archívfelvételek) X. 9. 9 A legsikeresebb előadásunk az 1933-ban bemutatott Vörös falu volt
