Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-09-25 / 39. szám
Vasúti-hidász alakulatunk katonái a SZISZ-vezetőség kezdeményezésére, önkéntes tűzoltó csapatot alakítottak. A felvételen versenyre felsorakozva láthatók. BalrólTüzoltó katonák jobbra: Kovácsik Milán őrmester, Jozef RemiS, Marián Siculiak, Vladimír Salva, Stefan Bajdich, Kovács István katonák, Miroslav Valient szakaszvezető, Vladimír Sembol katona. A versenyen hat csapat közül ők szerezték meg az első helyet. Hegedűs István Rekonstruálják majd ezt a volt malmot A szerző felvétele Mit terveznek? Tornaija (Safárikovo) 9000 lakost számláló kisváros Gomör szívében. Régebben járási székhely volt. Fejlődése azonban nem állt meg. Jövője iránt érdeklődve kérdeztem meg Lainc elvtárstól, a városi nemzeti bizottság elnökétől: Mit terveznek? Ismertetését azzal kezdte, ami a város vendégei és lakosai számára is a legkedvesebb: a strandfürdővel. Elmondta, hogy a fürdő melletti campingben az idén hat újabb házikót adtak át rendeltetésének, így már 16 házikó használható, de az építést folytatják, mert 22 házikó felépítése a cél. Befejezték a villanyhálózat építését, elkészültek a hideg-meleg vizes zuhanyozók és a szociális helyiségek. A camping előterében 1,9 millió koronás beruházással olyan szolgáltatóházat építenek, amelyben élelmiszerüzlet, vendéglő és klubhelyiségek is lesznek. A fürdő területén megkezdték a gyermekek számára szolgáló fürdőmedence építését. Rekonstruálják a strandfürdő tő- szomszédságában levő, „tengerszem“ melletti volt maimocskát. Z-akcióban új élelmiszerüzletet építenek a Beje (Behynce) városrészben. Ugyancsak itt, 2 millió koronás beruházással szolgáltatóházat építenek. Z-akcióban sportareált létesítenek. Az idén megkezdték a labdarúgópálya építését. Egyébként az ütemterv szerint először öltözőket és lelátókat építenek, később további sportpályákat. Nem feledkeztek el a kisgyermekekről sem: a textilgyár területén Z-akcióban 60 férőhelyes óvodát és 30 férőhelyes bölcsődét építenek. Az ú| lakónegyedben hamarosan átadják az új gyógyszertárat. Jó ütemben halad a lakások építése: az idén már átadtak rendeltetésének 45 lakásegységet, és az év végéig további 45 lakásegység átadására kerül sor. Egyébként már ebben az ötéves tervben megkezdik a déli városiész építését. Egyetlen, jellemző adat: 900 lakásegységet építenek majd ebban a városrészben. Polgári László Az alsélánci lányok tánccsoportja A szerző felvétele Jól kezdték Tavaly a Kosice-vidéki járás amatőr tánccsoportjainak versenyében nagy meglepetés volt: az alsólánci (NiZny LanecJ lányok csoportja első helyezést ért el. Kevesen gondoltak arra, hogy az alig 400 lakosú község fiataljai jobb eredményt érhetnek el, mint a nagyobb létszámú községek fiataljai. A versenyt nyert csoport azonban különféle okok miatt szétesett. Nemsokára rá, az idén tavasszal, egy gimnazista lány, Nagy Jolán kezdeményezésére új együttes alakult. Ű maga vállalta a művészeti vezető szerepét és a szervezést is. Az együttes táncosai: Jakab Ildikó, Máté Vilma, Szaszák Júlia, Nagy Zsuzsa, Damkó Ilona, Nagy Etelka, Hangácsi Margit. A „Daloló Alsólánc“ népművészeti rendezvény műsorában mutatkoztak be. Nagy Imre és Szitás Iván citerakíséretével a „Bodrogközi leány tánc“ előadásával léptek a közönség elé. Fellépésüket a közönség hálás tapssal jutalmazta. Jól kezdték. Egyébként eddigi tevékenységüket nem tartják befejezetnek, a népi hagyományok ápolásában az eddiginél jóval többet akarnak elérni. Számíthatunk tehát a folytatásra. Gazdag József Az ój városháza falán Érsekújváron [Nővé Zámky) három értékes művet alkotott Csicsátka Ottokár szobrász, a város szülötte. Az idősebb nemzedékhez tartozó szobrász- művész Érsekújváron érettségizett, majd Prágában folytatta tanulmányait, és a budapesti Képzőművészeti Főiskolán fejezte be. Első önálló kiállítását szülővárosában rendezte meg. Bemutatkozásával nagy sikert aratott. Később Prágában, majd a Bratislavában megrendezett kollektív kiállításokon is sikert aratott. Több pályadíjat nyert. A szülőváros iránt érzett szeretet jegyében több szobrot készített. Egyik az új városháza falán látható, 3X2 méteres relief, mely a szocialista élet építését ábrázolja, egy építőmunkás és egy bányász alakját idézve elénk. Csicsátka Ottokár szobrai a mai élet embereit ábrázolják. Figurái jellegzetesek: erőt, munka- és életkedvet, béke iránti vágyódást fejeznek ki. Dr. Hofer Lajos ÉVENTE HATVANSZOR Három szó Komáromban (Komárno), a Szakszervezetek Háza a város népművészeti mozgalmának központja. Itt talált támogatásra a Dunaj táncegyüttes is. Tagjainak száma: 25. A fiúk, a katonai szolgálatukat töltő fiatalok a komáromi alakulatnál, a leányok pedig a helyi szlovák gimnázium diákjai. Művészeti vezetőjük, Ludovít Galoviő, szintén katona. Tőle tudtuk meg, hogy az együttes 1969-ben alakult, azóta évente mintegy hatvanszor lépnek közönség elé. Több alkalommal szerepeltek a Szlovák Televízió műsorában és a népművészeti vetélkedők országos döntőjében. Budapesten is vendégszerepeitek, mégpedig kétórás műsorral. Jelenleg lengyelországi vendégszereplésre készülnek. Eredményes munkájukat az SZNF 30. évfordulója, Peter Jilemnicky és Július Fu- cík emlékplakettekkel, valamint számos oklevéllel jutalmazták. Az idén ők fogják képviselni a komáromi járást a Belügyminisztérium Tynec nad Sázavouban rendezendő népművészeti fesztiválján. Műsorukban szlovák népi táncok, verbunkosok és csárdások szerepelnek. A katonai témájú tánckompozíciók érdekes színfoltjai műsoruknak. Úgy tervezik, hogy a közeljövőben közvetlen környezetük népszokásait, táncait, fogják feldolgozni. Legnagyobb gond számukra az utánpótlás biztosítása, mert szinte évenként kénytelenek újjászervezni a csoportot. Előnyük, hogy saját zenekarral rendelkeznek, de néhány ügyes népdalénekesre nagy szükségük lenne. A komáromi iskolák ebben segítségükre lehetnének. RIGLER JANOS A Dunaj táncegyüttes müsoráb ól A szerző felvétele Az építőmunkás és a bányász Saskó Jenő felvétele Kaszárnyánkban, a vasúti alakulat ifjúsági szervezetének faliújságján látható Misik János fényképe, mely alatt ez a három szó olvasható: Példás katona, párttagjelölt. Mit jelent ez a három szó? F,'gy tettrekész fiatalembert, aki a lévai (Device) járás egyik kis falujában, Csángón (Cankovce) született. Alapiskolai tanulmányai után textilipari szakközépiskolában tanult. Ott lett a SZISZ tagja. Később az iskolai szervezet alelnöke. Szervező képességét a néphadseregben is felismerték. Az első évben vezetőségi tag volt az ifjúsági szervezetben. A második évben megválasztották elnöknek. Komoly feladatokat bíztak reá: tagkönyvcsene, a politikai-eszmei nevelés, sportakciók megszervezése. Dicséretben 27 alkalommal részesült. Megkapta a „Példás katona“ és „A Csehszlovák Néphadseregben kifejtett példás munkáért“ kitüntetéseket. És bizalmat kapott: a párt tagjelöitje. Felteszem neki az aktuális kérdést: „Mi lesz a katonaság után?“ Szemrebbenés nélkül válaszol: „Folytatom, ahol abbahagytam.“ Vagyis: visszamegy a lévai textilgyárba dolgozni, hiszen onnan vonult be katonai szolgálatra. Nem vitás, hogy a fényképe alá írott három szó jelzi: ügyes, megférfiasodott ifjú dolgozót kap vissza az üzem néphadseregünktől. Hegedűs István HATFÉLE ÉTEL EBÉDRE Az Augusztus 29. Cipőgyár komáromi (Komárno) üzemében jelenleg 1100 dolgozót foglalkoztatnak. Az idén 2 millió 230 ezer pár cipőt készítenek. Ennyit a két éve üzemelő gyár munkájáról. A továbbiakban arról lesz szó, hogy miként gondoskodnak a dolgozók étkeztetéséről. Mária Gbú- rová, az üzemi konyha vezetője elmondta, hogy a termelés megindításától fogva törődnek ezzel. A dolgozók tágas és otthonosan berendezett, 200 férőhelyes étteremben ebédelhetnek. Hatféle étel közül választhatnak. A torlódás elkerülése végett 10 és 12 óra között adják ki az ebédet. Az üzemi konyha 12 tagú munkaközössége arra törekszik, hogy a dolgozók elégedettek legyenek az ételek minőségével, választékával. Az üzem dolgozóinak mintegy 60 százaléka étkezik helyben. Ezenkívül innen szállítják az ételt a ne- mesócsai (Zem. Olca) üzemrészleg és a jnb dolgozói számára is. Egy ebéd előállítási költsége 8,40 korona. Ebből 4 koronát az üzem térít meg. Ma már természetes követelménynek számít a második műszakban dolgozók meleg ételfel való ellátása. Számukra 18 és 19 óra között meleg vacsorát adnak ki. Zernovácz István IX. 25. I ÚJ SZÚ Versenyre falsorakazva A szsrzö felvétele