Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-09-18 / 38. szám
mindenütt ott van, ahol segíteni lehet. Vezeti az otthon krónikáját, s ő lesz a könyvtárosunk is. — Éppen a konyhában segédkeztem — mondja Arky Ilona, miközben betessékel bennünket a szobájába. Hellyel és szőlővel kínál, s csak aztán ül le ő is. — Hatvankét éves vagyok, de még jól bírom magam, hát segítek miiTdenkinek, ha szükséges. 1948-tól 1972-ig nővérként jómagam is nyugdíjasotthonokban dolgoztam, úgyhogy otthon érzem magam így is, úgy is. Az elsők között jöttem ide, de már ismertem az épületet, mert jártam itt az építéskor. Előre örültem a szép szobának, s nem csalódtam: jól érzem magam. Régi képeket vesz elő. Az egyiken frakkban, cilinderben szórakoztatja egykori ápoltjait. — Azokat a régi dalokat még itt is eléneklem egyszer, mert szeretek másokat szórakoztatni — mondja búcsúzóul. nyolcvanhét éves. ö volt az utolsó komáromi fiákeres. — Bizony harminchárom évig kopogott a lovam patkója a komáromi macskaköveken — mondja István bácsi. — 1968-ban letettem a gyeplőt, eladtam a Lujzát, a kocsi pedig a papiak udvarára került. Bármit kérdezünk, Landesz bácsi mindig visszatér a fiákeréhez. XXX Arra is gondoltunk, hogy a munkához szokott, egészséges, magukat jól bíró öregek a tv és az olvasás mellett más foglalatosságra is vágynak majd — veszi át a kalauzolást Bállá Károly. — Rövidesen két műhelyt rendezünk be, ahol elpepecselhetnek. Jövőre már sertéseket is hizlalunk, s a kertben szintén több lesz a tennivaló, mert idén még csak egy részét műveltük meg. De saját termésű zöldség, gyümölcs már most is került a konyhára. Százötven fát és cserjét ültettünk ki eddig, a virágokat a bejáratnál maguk is láthatták. Persze másféle szórakozásról is gondoskodnak. Gyakori vendégei az otthonnak az iskolák, rendeztek már találkozót a város nyugdíjasaival, voltak kirándulni Bojnicében. — Beleszólhatnak-e a lakók az intézmény igazgatásába? — kérdeztem a vezetőt. — Havonta tartunk egy gyűlést, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, s van egy öttagú önkormányzatuk is. Ennek vezetőjével, Körmendi bácsival gyakran találkozom. De a Verőfényes, nyárvégi délelőtt. A kis virágágyás szélén álló padokon öregek élvezik a nap melegét. Nagyapámat juttatják eszembe. Nyolcvannégy év terhét hordozó öreg testét ő ugyanígy melengeti a ház előtti lócán. De itt nem falusi ház előtt állnak a padok, hanem egy modern, kétemeletes épület, az ógyallai (Hurba- novo) nyugdíjasotthon előtt. Ha nem tudnám, hol járok, szállodának nézném. Voltam már nem egy nyugdíjasotthonban, de azokban nemcsak a lakók, hanem az épületek felett is eljártak az évek. Ennek az épületnek még nincs múltja, csak idén április 15én „kezdett élni“. Kilencvenkét idős embernek lett az otthona. — Múltunk nincs, de hírünk már van — veszi fel a beszélgetés fonalát Gallo Valéria, az otthon szociális nővére. — Voltak, akik már az építkezést is élénk érdeklődéssel kísérték, s különösen a megnyitás utáni hetekben sok volt a kíváncsi látogató. Bácsik, nénik nemcsak ismerőseiket jöttek el megnézni, hanem mint elmondták, körül is akartak nézni. Számításainkkal ellentétben úgy fest a helyzet, hogy már év végére betelik a 135 fős létszám. — Hogyan és ki juthat be az otthonba? — Elsősorban azok, akik erre legjobban rászorulnak, mert nincs, aki gondoskodjék róluk, vagy nem megfelelő a környezetük. De ide csak a szellemileg egészséges öregeket vesz- szük fel. Többen költöztek át hozzánk az őrsújfalusi és a kolozsnémai nyugdíjasotthonből is. A kérvényeket a hnb-k a járási nemzeti bizottság szociális ügyosztálya útján juttatják el hozzánk. Mi aztán meglátogatjuk az öregeket, s elintézzük az elinté- zendőket. Lakóink többnyire komáromi járásbeliek, de akad közöttük Bra- tislava-környéki, érsekújvári járásbeli, sőt kassai is. Szemlére indulunk a kétemeletes épületben. A földszinti ebédlőből ínycsiklandozó illatok terjengnek. Ebédidő van. Az öregek jóízűen kanalazzák a levest. Két fehérköpenyes fiatalasszony már a második fogást — töltött csirkét rizzsel — rakja az asztalokra. — Nálunk a leves számít fő fogásnak, mert az öregeink azt igen szeretik — mondja Bugár Anna, a főszakácsnő a tágas, tiszta, jól felszerelt konyhában. — Igyekszünk nemcsak jól főzni, hanem otthonias ízeket is adni az ételeknek. A tésztaféléket és a süteményt szintén magunk készítjük. Tegnap például zsírban sült krumplipogácsa volt. Élvezet volt nézni, mennyire ízlett. De nem nehéz jól főznünk, mert mindennel — zöldséggel, gyümölccsel, hússal, tojással — el vagyunk látva. Ez viszont nem kis mértékben az otthon vezetőjének, Bállá Károlynak az érdeme. Nem sajnálja a beszerzéssel járó fáradságot, mindent előteremt, amire szükség van. XXX A földszint másik oldalán háromágyas szobákban a mozgásképtelen és a többnyire már ágyhoz kötött, idős emberek kaptak helyet. Ez a rész inkább kórházi jellegű. — Orvosi rendelőnk és laboratóriumunk is van — mutatja kísérőnk. — Hetente egyszer jár hozzánk a körzeti orvos, különben nővérek látják el az egészségügyi teendőket. Sok a munkájuk, mert nem teljes a létszám, legalább négy nővérre még szükségünk van. Az első és második emeleten egy- és kétágyas szobák előszobával és mosdóval, közös fürdőszobák, tv-vel ellátott klubhelyiségek vannak. Ez a mi Ilonka nénink — mutat be a folyosón egy ősz hajú, kék munkaköpenyes nénit Gallo Valéria. — Ö Ilonka néni és Gallo Valéria — Nézzünk meg egy kétágyas szobát is — mondja kísérőnk —, s bekopog az egyik ajtón. Itt a Melis házaspár fogad bennünket. — Éppen a napokban volt négy hónapja, hogy összeházasodtunk az őrsújfalusi nyugdíjasotthonban. Aztán idejöttünk nászúira — viccelődik Melis bácsi. — Én öt, a feleségem'egy évet töltött Örsújfalun. De a két otthont össze sem lehet hasonlítani. — Pedig az uranPigen gondolko- * dott, hogy átjöjjön-e ide — veszi át a szót Melis néni. — Azt mondták neki, hogy itt csak pusztaságot meg homokot lát majd maga körül, nem olyan szép parkot, mint ott. — Amikor megjöttünk és kimentem az erkélyre, s láttam, hogyan zajlik körülöttem az élet, tudtam, nem bánom meg, hogy eljöttem onnan — szól közbe Melis bácsi. — Minden szobának balkonja van, így az is,, aki, mint jómagam, már nem nagyon bír i járni, bármikor kiülhet a friss levegőre. Vasárnap még futballmeccset is nézhetek, mert itt van mellettünk a sportpálya. Nem vagyunk elzárva a világtól, de a nyugalmunk megvan. Nekünk, öregeknek az kell. Hét gyermekem van, de én egyikhez sem akartam menni. Azelőtt, míg jobban I bírtam, meg-meglátogattam őket. Most ők járnak ide gyakrabban. Vasárnap is itt voltak az unokákkal. — Bármikor jöhetnek látogatók, mindig tárt ajtókat találnak, s az öregek szintén elmehetnek, ha egész- « ségük engedi. Napközben a városba is bemehetnek, nem korlátozzuk őket, habár a házirend megtartását megköveteljük — magyarázza Gallo Valéria. — Büfét az otthonban is nyitottunk, hogy édességet, üdítőt és egyéb apróságokat helyben vehessenek, van postaládánk, újságokat is járatunk. — Az a bácsi — szakítja félbe magyarázatát Landesz István láttán — az otthon egyik legidősebb lakója, folyosón is megállítanak, ha valami nyomja a szívüket. Meg különben is, ha időm engedi, szívesen leülök közéjük. Meghívnak ám kártyapartira is. Szombat, vasárnap mindig benézek, hogy mennek a dolgok, nem történt-e valami. XXX Körmendi bácsit, az önkormányzat elnökét ágyban találtuk. Fáj a lába, néhány napja a szokottnál többet pihen. A negyvennyolc évi hajógyári munka következménye ez. Régi időket, közös ismerősöket emleget, aztán az otthonra terelődik a szó. — Nem lehet itt panasza az ellátásra és a gondoskodásra senkinek. Ha panaszkodnak, akkor leginkább személyi sérelmekről van szó. Aki itt elégedetlen, az sehol sem lenne elégedett. A múltból már csak a jóra, a szépre emlékeznek, a rosszra, a nyomorúságra nem. A mában meg minden apró hibát észrevesznek. A távolság megszépíti a múltat. Hiába, az öregek már csak ilyenek, ők már nem változnak meg. Vannak itt olyanok is, különösen az asszonyok között, akik az istennek hálálkodnak azért, ami van. Nekik már hiába magyaráznánk, hogy a papoknak nem jutott eszükbe több száz év alatt sem az öregekről, az elhagyatottakról, a betegekről gondoskodni, nyugdíjasotthonokat létesíteni. De mi, akik harcoltunk az új társadalomért, s a fiatalok, tudják. S ez a fő. XXX Csend, békesség, nyugalom ül az otthonon, amikor elbúcsúzunk. Pihennek az öregek. Egy hosszú, munkás élet fáradalmai után élvezik a nyugalmat. flúriAnné m. marta Modern, kényelmes az Aj nyugdijasotthon MŰIM NlliCS, IE KIBE MKR VAN Pinke Zsiga bácsi és a Fekete házaspár a babtermést szüreteli (Gyökeres' György felvételei)
