Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-09-11 / 37. szám
„AZ ENIER lOLEIEEII U IMREI HEVEREM " ÉLETSZÍNVONAL A SZOVJETUNIÓBAN A nép jólétéről való gondoskodást, a szovjet emberek életszínvonalának szüntelen emelését a Szovjetunió Kommunista Pártja az Októberi Forradalom pillanatától fogva alapvető feladatként kezelte, s ez ma, a nagy forradalom 60. évfordulójának küszöbén is változatlanul így van. Hiszen a szocialista, a kommunista társadalom felépítése értelemszerűen nem öncél, hanem a dolgozók anyagi és szellemi igényeinek magas szintű, ki- teljesedett kielégítését szolgálja, £z a gondolat szerepel a Szovjetunió új alkotmányának tervezetében is. „Mint minden stratégia, a párt gazdasági stratégiája is a feladatok kitűzésével, az alapvető, hosszú távú célok kijelölésével kezdődik — hangsúlyozta L. 1. Brezsnyev a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXV. kongresszusán elhangzott előadói beszédében. — Közülük a legfőbb a nép anyagi és kulturális életszínvonalának szakadatlan emelése. A gazdasági stratégia magában foglalja az eszközök pontos meghatározását, azoknak az utaknak a kijelölését is, amelyek a kitűzött célokhoz vezetnek. Ez a társadalmi termelés dinamikus és arányos fejlesztését, hatékonyságának fokozását, a tudományos-technikai haladás meggyorsítását, a munka termelékenységének növelését, a munka minőségének teljes erőnkből való javítását jelenti a népgazdaság minden láncszemében.“ A szovjethatalom fennállásának hatvan évéből mintegy húsz esztendő jutott az országra kényszerített háborúkra és az azokat követő újjáépítésre. A Szovjetunió emberéletben és anyagiakban óriási károkat szenvedett. Csupán a második világháború idején 20 millió szovjet állampolgár veszítette életét; a megszállók 1710 várost, 70 ezer munkástelepülést és falut pusztítottak el teljesen vagy nagyrészt. Ezek a tényezők hosszú időn át befolyásolták kedvezőtlenül az élet- színvonal emelését. Lassítja a jólét növelésének tendenciáját a Szovjetunió internacionalista kötelezettségeinek — a honvédelem szüntelen szilárdításának, az imperializmus ellen küzdő népek támogatásának — folyamatos teljesítése is. És mégis, a Szovjetunió e negativ tényezők ellenére is óriási, történelmi jelentőségű eredményeket mutathat fel a nép életkörülményeinek szakadatlan gazdagításában és javításában. Jellemző, hogy — mint A. N. Koszigin miniszterelnök elmondotta — „a lakosság egy főre jutó reáljövedelme országunkban megközelítőleg minden 15 évben megkétszereződik. Más szavakkal: egy emberöltő alatt a szocialista társadalom többször is eléri a fogyasztás minőségileg új színvonalát“. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIV., majd XXV. kongresszusa is alapvető központi feladatként tűzte ki az életszínvonal lankadatlan emelését és ugyanilyen kiemelt célként kezelik e kérdést a Központi Bizottságnak a kongresszusok közötti ülésein. Az SZKP KB 1976 októberi plénumán mondott beszédében L. I. Brezsnyev nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a párt által a népjőlét emelése, a tömegfogyasztási cikkek mennyiségi növelése és minőségi javítása terén kitűzött feladatok valóra váltásának óriási gazdasági és szociális jelentősége van. A Szovjetunióban az életszínvonal emelésének fő eszköze a lakosság közvetlen jövedelmének növelése. Hogyan emelkedett és emelkedik a szovjet dolgozók bére, fizetése, a közvetlenül kifizetett juttatások? 1975-ben, tehát a kilencedik ötéves terv végén a munkások és alkalmazottak havi átlagbére 146, a múlt év végén pedig már 151 rubel volt. Az átlagbér — s azzal együtt az egy főre jutó reáljövedelem növekedése — esztendőről esztendőre, ötéves tervről ötéves tervre pontosan nyomon követhető. A nyolcadik és a kilencedik ötéves terv (1966—1970 és 1971— 1975) során az egy lakosra jutó reál - jövedelem évi átlagban öt százalék-, kai nőtt. Ez a növekedési ütem még í az időjárásilag legkedvezőtlenebb években (1972 és 1975) sem esett 4 százalék alá. A kilencedik ötéves terv idején az egy lakosra jutó reáljövedelem csaknem a negyedével emelkedett. Egy fölöttébb jellemző adat: 1975-ben a családtagonkénti 100 rubellel, vagy annál nagyobb jövedelemmel rendelkező lakosság száma 1965-höz képest nyolc és félszeresére növekedett. A fizetésemelések döntő hányada több évre kidolgozott terv szerint — rendszerint külön párt- és kormány- határozat alapján — kategóriánként történik. A kilencedik ötéves terv idején átlagosan 20 százalékkal felemelték az üzemi munkások, a termelésben közvetlenül részt vevő mérnökök, a mezőgazdasági gépkezelők, a vasutasok, az orvosok, az óvodai és bölcsődei dolgozók fizetését. A minimális bért 70 rubelre emelték. Folytatódott a legmagasabb és a legalacsonyabb jövedelmek közötti viszonyszám csökkenése. A bérezésben egyébként is kettős — látszólag ellentmondó, valójában dialektikusán harmonikus — tendencia érvényesül. Az egyik a bérskála két szélső határának 'közelítése, az „olló“ szárának szorosabbra zárása, a másik — a végzett munka szerinti erősebb differenciálás, amivel a munka szerinti elosztás elvét kívánják következetesebben érvényre juttatni. A mostani tizedik ötéves tervben a munkások és az alkalmazottak átlagos keresete 16—18 százalékkal növekszik és 1980-ra eléri a havi 170 rubelt. Ebben az időszakban elsősorban az előző „hullámból“ kimaradt, a nem termelői szférákban foglalkoztatottak fizetését emelik. Az SZKP Központi Bizottsága, a Minisztertanács és a Szakszervezetek Központi Tanácsa múlt év végén közzétett közös határozata értelmében átlagosan 18 százalékkal emelik 31 millió kereskedelmi, szolgáltatási, közigazgatási, tudományos dolgozó, továbbá a közoktatásban, az egészségügyi és a könyvtári hálózatban, a népművelési intézményekben foglalkoztatott személyek bérét. A határozat nemcsak azért intézkedik róluk, mivel az előző fizetésemelési hullámból „kimaradtak“, hanem mert immár a Szovjetunióban is gyorsabban növekszik a nem termelői szférákban dolgozók száma, mint a termelésben foglalkoztatottaké, növekszik munkájuk jelentősége. „A tizedik és az utána következő tervidőszakokban — mutatott rá Vladimir Lomonoszov, a Minisztertanács Munka- és Bérügyi Állami Bizottságának elnöke — a népgazdaság sikeres fejlesztésének egyik feltétele az egyensúly biztosítása a termelő és a nem termelő ' ágazatokban a szakképzett munkaerő iránti igény és a tényleges állomány között.“ A határozatokban előirányzott béremelések elsősorban az alacsony és a közepes fizetési kategóriákba tartozókra terjednek ki. Végrehajtásukat — az immár kialakult „hagyomány“ szerint — ott kezdték meg, ahol a legnehezebbek a munkafeltételek — a magas Észaikon, a Távol- Keleten, Szibériában — és ezután fokozatosan terjesztik ki az ország más körzeteire. Ami a kolhozparasztságnak a közös gazdaságból származó jövedelmét illeti, az az elmúlt két ötéves terv idején valamivel gyorsabban növekedett, mint a bérből élők átlagfizetése. Ez tervszerű elgondolás eredménye, mivel a kolhozisták életszínvonala még mindig elmarad a munkások és az alkalmazottak átlagnívójától. Éppen ezért — a különbséget tovább csökkentendő — a kolhoztagoknak a közösből származó jövedelme a tizedik ötéves terv idején is valamivel nagyobb mértékben (24—27 százalékkal) növekszik majd, mint a bérből élőké. Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy a közösből származó bevétel a kolhozisták jövedelmének mind nagyobb hányadát teszi ki. „Az 50-es évek végén — közölte A. Szmirnov, az Állami Tervbizottság alosztályvezetője — a kolhozisták családi költségvetésének alapvető forrása még a háztáji gazdaságból származó bevétel volt, amely meghaladta a közösből származó jövedelmet. Nagyjából a 60-as évek közepére e két tényező kiegyenlítődött. Ma már a szocialista tulajdon szövetkezetikolhoz formájából származó jövedelem a döntő a kolhozisták családi költségvetésében.“ A bérek és szövetkezeti pénzjövedelmek növelésével szinte pontosan azonos mértékben növekszik a lakosság vásárlóképessége. Mint Nyikolaj Gluskov, a Minisztertanács Állami Árbizottságának elnöke közölte: a fogyasztói árak, s így az árszínvonal az elmúlt 15—20 évben nem változott jelentős mértékben. (Valóban, az állami üzletekben az alapvető élelmiszerek jelentős része ugyanannyiba kerül, a vasúti díjszabás, a lakbér, a szolgáltatások ára ugyanolyan, mint évtizedekkel ezelőtt. Csupán a termelői kolhozpiacokon alakítja az árakat a kereslet és a kínálat törvénye.) Az árindex 1975- ben 1970-hez képest 99,7 százalék volt. Ebben jelentős szerepe van az állami dotációnak. A költségvetés az idén mintegy 19 milliárd rubelt fordít a hús- és tejtermékek termelési önköltsége és a fogyasztói ár közti különbség fedezésére. Ennek hiányában — N. Gluskov közlése szerint — a hús ára átlagosan a jelenlegi kilónkénti 2 rubelről 3,5—4 rubelre emelkedne. Mindamellett a kereslet és a kínálat bizonyos fokú szabályozása érdekében az új termék magasabb minősége, vagy az önköltség számotteA Zlobin-módszer egyre több követőre talál a Szovjetunióban. Közéjük tartozik a képünkön látható Anatolij Szurovcev vezette moszkvai ifjúsági építőbrigád is, amely a NOSZF 60. évfordulójára vállalta, hogy a mostani ötéves terv első két évi tervét már ez év november 7-ig teljesíti. (CSTK-felv.) vő csökkenése esetén azért néha mégis emelik vagy leszállítják a fogyasztói árakat. 1971-ben például átlagosan 15—20 százalékkal csökkentették a televíziókészülékek és a háztartási vegyi cikkek, 1972-ben ismét a televíziókészülékek, 1973-ban sok ruházati cikk, köztük a gyermekruha kiskeresedelmi árát. 1977. január 5-én az Állami Árbizottság közölte, hogy 15—20 százalékkal leszállították egyes kötszövött áruk, fehérneműk és női cipők, átlagosan 12 százalékkal a hűtőszekrények, 15 százalékkal a porszívók, 20 százalékkal a villanyborotvák, a magnetofonok, 17 százalékkal az első osztályú televíziókészülékek, 10 százalékkal a jénai üvegedények, 5 százalékkal egyes rádiók, hangszerek, golyós- és töltőtollak, gyógyszerek árát. Ezzel egyidejűleg bejelentették a légi közlekedési és a taxidíjszabás jelentős, valamint a szőnyegek, a nyersselyem-anyagok, a kristályüvegtermékek és bizonyos nyomdaipari termékek (főként a színes képzőművészeti albumok) árának kisebb mértékű emelését. Az életszínvonal töretlen emelésének taglalásánál a bérek növekedése után szovjet források rendszerint a lakáshelyzet javítását említik a második helyen. így szerepel ez az SZKP Központi Bizottságának a XXV. kongresszus elé terjesztett beszámolójában is. Valóban, a szovjet lakásépítkezések mértéke és üteme egyszerűen példa nélkül áll a történelemben. 1966 és 1975 között 1 milliárd 62 millió négyzetméternyi lakterületet adtak át, ami csaknem hatszor any- nyi, mint amennyi az oroszországi városok teljes lakásállománya volt 1913-ban. Immár több mint tíz esztendeje, hogy évente átlagosan 2,2 millió új lakásba, illetve családi házba iköltöznek be. Ez tette lehetővé, hogy a kilencedik ötéves terv idején 56 millió szovjet ember költözzék új lakásba, ,vagy javítson lakásviszonyain. Lényegében ugyanilyen ütemben folytatódik a lakásépítés a jelenlegi ötéves tervben is. Ami számottevően változik: nagyobb lesz a lakások (ezen belül a konyhák és a fürdőszobák) alapterülete, több a kényelem, szebb a kivitel. A városokban az új lakások túlnyomó hányadát (80—85 százalékát) az állami szervek építik, a tanácsi szervek osztják el, illetve kezelik. Az igényjogosultak várakozási ideje évről évre csökken. A lakbér a lakószobák minden négyzetmétere után 16,5 kopejka. Tehát a például egy átlagos kétszobás összkomfortos lakás (egy 19 és 15 négyzetméteres szobával) havi bére 5,60 rubel, ami a távfűtés és a meleg víz díját is magában foglalja. A lakbér a kommunális szolgáltatásokkal (villany, gáz, telefon) együtt sem haladja meg egy munkáscsalád átlagos költségvetésének 4—5 százalékát. A házak üzemeltetésével kapcsolatos kiadásoknak még az egyhar- madát sem éri el a lakbér; a fennmaradó kétharmadot állami dotációból fedezik. A viszonylag könnyen szerezhető szövetkezeti lakásoknál (városoktól, kerületektől függően 1—3 év a várakozási, idő) egy négyzetméter lakóterület (tehát ugyancsak a mellék- helyiségek nélkül) ára — a minőségtől függően — 150—300 rubel. Tehát például a fent említett kétszobás lakás — ha szövetkezeti — 5100 — 10 200 rubelbe kerülhet. Ennek a teljes vételárnak azonban csupán a 40 százalékát kell beköltözésig kifizetni; a többi 15 év alatt nagyon alacsony kamat mellett tör- leszthető. A tizedik ötéves tervben az állam összesen 100 milliárd rubelt fordít lakásépítésre és közművesítésre. Ebből az összegből tehát nemcsak az állami lakásba beköltözők, hanem az új lakásszövetkezeti tagok és — kölcsönt élvező — falusi, kisvárosi, egyéni építkezők is részesülnek. KULCSÁR ISTVÁN (Folytatjuk) 14 ÚJ SZÚ
