Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-09-11 / 37. szám
ÚJ szó 11 G rétsy László JÁTÉK ÉS ANYANYELV Nyelvünk játékairól, azokról a páratlan lehetőségekről, amelyeket anyanyelvűnk az efféle időtöltések kedvelőinek nyújt, sokan és sokat írtak már; önálló munkákban, folyóiratokban, többek között az Élet és Irodalomban is. Mégis, amikor egy- egy ilyen tárgyú könyvet, tanulmányt, cikket olvasok, feltámad bennem a kétely: „Szép, szép, de vajon célhoz vezet-e? Vajon eléri-e a közlemény, a munka szerzője, hogy a nyelvi játékok hívein, rajongóin kívül — akiket amúgy sem kell különösebben buzdítani — másokban is feltámadjon az érdeklődés e téma iránt? Vajon nem siklanak-e el fölötte az olvasók ezrei és tízezrei azzal, hogy itt csupán különcök hobbijáról van szó? Vajon megértik-e, hogy a nyelvi játékosok körébe nem csupán holmi megszállottak tartoznak, hanem mindenki, aki anyanyelvét csakugyan anyanyelvi fokon ismeri?“ Nincsenek erre vonatkozó statisztikai adataim. Nem tudom, hogy a bennem bujkáló kétely mennyiben jogos, mennyiben nem. De, hogy szabaduljak tőle, megpróbálom összegezni, vagy legalább részben megvilágítani — kik és hogyan játszanak az anyanyelvvel. Talán e hevenyészett, hézagos áttekintés is elegendő lesz annak megmutatására, hogy itt nem csupán olyasmiről van szó, amiről az anyanyelvi játékok kifejezés meghallásakor, olvasásakor igen sokan gondolnak: szavak öncélú kiforgatásáról, betűcsereberékről stb. Többről van szó. * * * Kik és hogyan játszanak a nyelvvel? Ha már az imént utaltam a nyelvi játékszenvedély rabjaira, hadd kezdjem velük. Játszik a palind- romok megszállottja, aki száz- és ezerszámra gyártja visszafelé is olvasható mondatait. (Lehet, hogy az ezerszámos megjelölés hihetetlennek hangzik, mégis jogos. Az Erőszakos kannak sok a szőre, Goromba rab morog- féle rákmodatok palindro- mál nevű szerzője, Lápi Pál ezerötszáznál is több ilyen mondatot mesterkedett ösz- sze. Kilétéről néhány éve Kunszery Gyula lebbentette fel a fátylat. Tőle tudjuk, hogy Lápi Pál nem más, mint a Központi Statisztikai Hivatal egykori elnöke, az 1963-ban elhunyt dr. Dolányi- Kovács Alajos.) Játszik az „eszperantista“ — aki a magyar magánhangzók közül csak az e-t s esetleg az é-t használja — s mindenki, aki ehhez hasonló formai nyelvi korlátokkal nehezítve akar többé-kevésbé értelmes prózai vagy verses szöveget létrehozni. látszik az anagrammazsonglőr, aki tíz-tizenöt betűből több száz mondatot, szókapcsolatot állít össze, lehetőleg jellemzőt, a betűk megválasztásához többnyire alapul szolgáló ismert név viselőjére. így lesz Salamon Béla a méla sablon. Latino- vits Zoltán szóvillantó titán, Szörényi Levente örvényte- ' le zseni stb. Sebestyén Gábor a múlt században, Bar- takovics Béla egri érsek nevéből több mint ötezer anagrammát ügyeskedett össze. A régi rekordok azonban előbb-utóbb megdőlnek. Egy veszprémi „anagrammatikus“ feleségének lánykori nevéből, a Vá- radi Erzsébet név betűiből tízezer anagrammát fundált ki. Hej, nyelvhobbisták, irigy- kedtek-e? Játszik a szó- és névintarziák mestere, az ikerítések bűvésze — eltessékeltessék — az azonos betűvel kezdődő szavakból kerek történetet összeeszká- báló szó-sámán, a dadogó nyelv művelője. De nemcsak így, puszta szórakozásként játszunk anyanyelvűnkkel. Játszik a nyelvvel a költő, az író, a nyelvész is, esetleg anélkül, hogy tudatában lenne tevékenysége játékos mivoltának. Az érzések művészi formába öntése, a metaforák varázsos halmozása, a vers zenéjének megteremtése — mindez játék, gyönyörűséges költői s egyúttal nyelvi játék. S ezzel még nem szóltam arról, hogy e csodálatos játék, a költészet nemegyszer további, nyíltan játékos elemeket is magába olvaszt, hogy egy időben a költők a versfőkbe rejtették nevüket, vagy szívük választottjának szóló üzenetüket; hogy á költeményből egy- szer-egyszer értelmetlen betűsorok kandikálnak ki ránk — gondoljanak csak Vas István „reálista“ halandzsaversére — stb. A maga módján játszik a kínrímfaragó is, amikor a formai virtuozitás jegyében bravúros szó- összecsengésekkel, sanda, kancsal, kecske- és egyéb groteszk színekkel, rímképletekkel kápráztatja el olvasóit. (A rímgyártás is lehet szenvedély. Egy jószemű budapesti ügyvéd pusztán kedvtelésből immár két kötetre valót fabrikált össze belőlük, ' mindjárt rendszerezve is a szójáték- és kín- rímtípusokat. Egyébként azt, hogy nem valami megvetendő műfaj ez, legnagyobb költőink számos példája is bizonyítja. íme, egy miniatűr, Aranynak Búcsú a fürdőtől című játékos virtuóz versikéje: „Isten veled Karlsbad szép tája! Örökké az ember nem állja. Rothad neki tüdejeönája; így végződik a földi pálya. Alás szolgája!“) Játszik az író, amikor rokon értelmű szócsoportokat állít össze, hogy ilyen módon találja meg a számára legmegfelelőbb szót, kifejezést; amikor archaizál; amikor nyelvjárási elemeket kever bele egy-egy szereplőjének beszédébe; amikor a nyelvi humor eszköztárából merít — erről, a nyelvi humor több típusáról figyelemre méltó tanulmányt írt Nagy Ferenc a Magyar Nyelvőrben — amikor stílusparódiákat készít, s még hivatásos vagy önkéntes búvára is, midőn a szavak életét, értékét magának a nyelvnek múltiát. fejlődését vizsgálja; amikor régi szöveget silabizál, titkos írást fejt — vagy akár készít, mint például Gárdonyi! — amikor egv-egy szó eredetét kutatja, amikor valamely úi szó születésénél bábáskodik stb. Megannyi játék ez a nyelvvel, a szavakkal. Nehéz, fáradságos munka is egyúttal, de mégis — nyelvi játék. * * * író, költő, tudós: ez még nem olyan túlságosan nagy kör — mondhatnánk, már tágítom is ezt a kört. Mert nem idegenek a nvelvi játékok a gyermekektől, s ha jól tanítanak, az őket anyanyelvűk rejtelmeivel megismertető pedagógusoktól sem. 1965-ben, magyar nyelven jelent meg egy hasznos ilyen tárgyú könvv. Dorota Polivkovának Játékok a nyelvtanításhoz című mun- káia. Még itt sem ?árul be a kör. A többé-kevésbé szán- déktalan nvelvi iátékosok sorába beletartoznak a reit- vénykedvelők százezrei s a beszélgető-társalgó emberek milliói is, magyarán: mindenki, aki anyanyelvét használja. Mert játszik a nyelvvel — hivatásszerűen vagy önkéntesen — a rejtvényké- szítő, midőn betű-, szó-, kép-, kereszt-, oszlop-, rombusz- és ki tudja, még milyen rejtvények százait, ezreit készíti rejtvényújságok, napi- és hetilapok rejtvényrovatai számára, s ugyanúgy játszik a sok százezer rejtvényfejtő is, azzal a különbséggel, hogy ők fordítva járják be, ugyanazt az utat, amelyet a rejtvény készítője. De menjünk még tovább! Mindnyájan szeretünk vicceket mesélni és hallgatni, de arra nem gondolunk, hogy minden második vicc szójátékon alapul. (Miért pont ilyen zuhogó esőben jött? — ön mondta, hogy jöjjek, amikor „jólesik“! „Jean! Miért veszi be azt a könyvet az ablakból? Mert nagyon betűz a nap uram“ stb., stb.) Mindnyájunkkal előfordul, hogy egy- egy szót játékosan eltorzí tunk, „értelmesítünk“, vagy sablont, kialakult szokást követve, például ecetet rá, óné zsinór, az efféle nagyon közel áll a népetimológiához, amelynek eredménye a kandalló-dinnye vagy fenerossz-pora. Egyik kiváló nyelvész kollégám az ablak nélküli szobát hall helyett gyakran cethalnak, a tele- vízió-x televízilónak mondja. Mert játszik a nyelvvel, s mert ilyen módon — talán nem is tudatosan — mindjárt megmagyarítja az idegen szavakat. Nincs a nyelv- használatnak olyan területe, amelyet át nem szőne a játék, az alkotó, egyenlítő, légkörteremtő — igaz, néha modorosságba' torkolló játékosság. Miért csak anyanyelvűnk játékaira utaltam, miért nem általában nyelvi játékokra? Nos, azért, mert véleményem szerint úgy isten-. igazában játszani csak az anyanyelvvel lehet, más megtanult nyelvvel nemigen, kivéve a felszínen mozgó játékokat. Persze magam is jól tudom, hogy nagyon jó szolgálatot tesznek a játékok, játékos gyakorlatok az idegen nyelvek oktatásában, tanulásában is — Dorota Polivkovának idézett könyve túlnyomórészt ilyeneket tartalmaz —, a különbség azonban mégis óriási. Anyanyelvének az ember minden rezdülését ismeri, minden árnyalatát, finomságát érzékelni tudja. Kitűnően ismerhet más nyelveket is, nagyszerűen beszélhet angolul, oroszul, németül vagy olaszul, de a rejtett finomságokat kevésbé érzi, a legigazibb játéklehetőségeket sokkal ritkábban találja meg. 'Hogy is írta Kosztolányi? „Ha, más nyelven beszélek, mindig kissé elfogódott leszek, de bátrabb, egyenesebb. Meg vagyok fosztva attól, hogy a szók közötti csönddel, az ezredik árnyalattal hassak. Mégis bizonyos szabadságot ad ez. Általában azt tapasztaltam, hogy a kellemes dolgokat anyanyelvemen tudom inkább közölni, de a kellemetlen dolgok — fölmondani egy régi hű alkalmazottnak, vitatkozni eay szerződés kétes pontjairól, gorombáskodni a pincérrel, szemébe vágni valakinek a nyers és kínos igazságot — könnyebben mennék más nyelven. Szerelmet vallani az anyanyelvemen óhajtok, de szakítani idegen nyelven. Verset írni magyarul, de kritikát lehetőleg portugálul.“ S én hadd tegyem hozzá: já.tszani a nyelvvel, a szavak rejtett értékeit kutatni, zeneiségüket, dallamukat ízlelgetni; játékosan formálni, alakítani őket nekünk, magyaroknak csak anyanyelvűnkön, csak magyarul. Bállá Kálmán versei Dunai rakpart 1944 Friss levegő, élet helyén elég maradt, őket vették el attól. Töltény tett jóvá mindent, messze kerülték. Az történelem, mi testükben víz aló zuhant. De ha golyó sem jön, mi ad igazat a meztelen várakozásért a jégen? Bukjunk az embernyi lékbe, és tetemüktől válasszuk el, mi nem hagyja oszlani őket, s amivel visszalőhetünk? Bezártak — viseld Bezártak - viseld - jelenedbe, határát végig űzheted. Hol s ki őriz rajta kívül? Mi jön, magadban nem leled, elé te jönnél, elfeledve, így maradsz végleg anélkül. Tőle tartva érsz helyedre, mely betelve, ha nélküled jövőjét fogadni készül. Szobányivá ugrik Szobányivá ugrik szét a lámpa, s központtá hanyatlik magában, így szűnsz, felőled tartva iránta, hogy szólhass csendet érve másban.- Éjszaka fúj át Éjszaka fúj át a koponyán. Beírt lapokat röpít, húz dohányfüst, így marad belül végleg a csont falán, a formán, mi elnyeli tartalmát, az űrt. Eodo Lietavec felvétele
