Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-09-11 / 37. szám
ÚJ szú A t őkés termelési viszonyok fejlődéséhez kapcsolódik a bur- zsoá irányítási rendszer kialakulása, kibontakozása, amely gyakran ellentmondásos — amint az már megfelel e társadalom szociális, gazdasági lényegének. A munka intenzitásának növelésével szemben támasztott követelmények, az egyre mélyülő munkamegosztás, a termelési folyamatok szakosítása, a tőkés gazdálkodás tervszerűtlen szabályozójának — a piacnak a csődje, a kínálat és a kereslet konkurrenciakapcsolatai — mindez objektív feltételek formájában egyetemesen arra késztette az egyes tőkés cégeket, hogy megoldást keressenek. A történelmi fejlődés folyamatában a monopolista stádiumig — az imperializmusig — kikristályosodtak az irányítási elméletek egyes funkciói. Ma már ezek nem csupán a termelési folyamat irányítására vonatkoznak. értelműén elítéltük, aminek az volt a következménye, hogy később, a hatvanas években a kibernetika gyors fejlődésekor a lemaradás mielőbbi behozására irányuló törekvésekben bírálat nélkül mindent átvettünk, amivel ez a tudomány á kapitalizmusban csak kapcsolatban volt. Az ilyenfajta hibák egyik lényeges oka az, hogy a külföldi tapasztalatokat hiányosan, hibásan és felületesen sajátítjuk el, ugyanakkor nem elég mélyrehatóan fogjuk fel a szocialista termelési módszerek előnyét a tőkés világ módszereivel szemben. Nem csupán az USA-ban és más tőkés államokban kialakult általános irányítási koncepciókat — amelyek kézzelfoghatóan a kapitalizmus vé- delmezésére törekszenek — hanem a konkrét matematikai modelleket, amelyek Nyugaton a tartalékok optimális mennyiségének megoldásával foglalkoznak, sem lehet gépiesen, bírálat nélkül elfogadni. A kapitamányoló rendszer fenntartásának a lehetőségét. Ilyen értelemben az irányítási elméletek fejlődésének a legnagyobb figyelmet a fejlett tőkés államokban (NSZK, FranciaországJ és főleg az USA-ban szentelnek. Az USA-ban az irányítás problémáival több száz könyv és több ezer folyóirat foglalkozik. Egyre újabb és újabb koncepciókat állítanak fel, amelyek több irányban kölcsönösen ellentmondanak egymásnak. Több marxista szerzőnek sikerült elég részletesen elemeznie és leírnia a burzsoá irányítás fejlődésének alapvető szociális, politikai tartalmát, elméleti irányzatait. A vállalati irányításnak az állam tevékenységére való „átültetése“ — legyen bár szó az intézményes, személyi vagy ideológiai vonatkozásokról — eddig nem volt kielégítő módon ismertetve. Végeredményben ez olyan jelenség, amely fejlettebb formájában a hatvanas évek második felében mutatkozik Ojfent bebizonyosodott Marx felfedezésének időszerűsége az irányítás kettős, ellentmondásos jellegéről az antagonista osztálytársadalomban. E témával A tőke című művének első kötetében is foglalkozott. Marx felfedezése számunkra lehetővé teszi annak leleplezését, hogy a burzsoá irányítási elméletek manapság, éppúgy, mint megalakulásuk időszakában nem csupán termelési, tervezési szerepet töltenek be, tehát nemcsak a termelés fejlődését segítik elő. A különféle „iskolák és doktrínák“ politikai szempontjából ezek az elméletek a mai imperializmus fejlődésben levő antikomul u- nista koncepciók elméleti hátországát szolgálják. Legfejlettebb formájukban azután a burzsoá vezetés „megindoklásának“ elméleti eszközeként szerepelnek, amelyet a gazdasági hatalom arra használ fel, hogy az imperializmus politikai, gazdasági és ideológiai célokat érjen el. Sajnos, a burzsoá irányítási elméleteknek ezt az oldalát egyesek, akik hazánkban az irányítás elméleti, módszertani kérdéseivel foglalkoztak, gyakran nem méltatták figyelemre. A szocialista társadalomnak be kell hoznia a termelőerők fejlődésében mutatkozó, történelem adta lemaradást, s a fejlett tőkésors^ágoktől helyesen át kell vennie ezen országok értékes tudományos és műszaki vívmányait. Ez V. 1. Lenin/ fontos módszertani üzenete, amelyre a Taylor-rendszer értékelésekor is rámutatott. Lenin ezzel kapcsolatban a következőket írta: „A kapitalizmus legújabb vívmánya ezen a téren, a Taylor-rendszer — mint a kapitalizmus minden haladó megnyilvánulása — egyesíti magában a burzsoá kizsákmányolás körmönfont kegyetlenségét számos igen gazdag tudományos vívmánnyal a munkában végzett mechanikus mozdulatok elemzése, a felesleges és ügyetlen mozdulatok kiküszöbölése, a leghelyesebb munkamódszerek kidolgozása, a legjobb nyilvántartási és ellenőrzési rendszerek bevezetése stb. tekintetében. A Szovjet Köztársaságnak, ha törik, ha szakad, át kell vennie mindent, ami értékeset a tudomány és a technika ezen a területen elért. A szocializmus megvalósíthatóságát éppen az határozza meg, hogy milyen sikereket tudunk elérni a Szovjethatalomnak és a kormányzás szovjet szervezetének a kapitalizmus legújabb haladó vívmányaival való «gyesítése terén.“ (V. I. Lenin művei, 27. kötet, Szikra kiadás Budapest, 1952., 254. oldal.) Lenin zseniálisan folytatta Marxnak a kapitalizmus irányítása kettős jellegéről szóló felfedezését. Rámutatott a Taylor-rendszer szociális-politikai oldalának szervezési, műszaki magvára, reakciós szerepére. Meg kell jegyeznünk, hogy hazánkban a külföldi tapasztalatokhoz viszonyítva Marx felfedezésére és Lenin módszertani üzenetére támaszkodva két ellentmondásos, hibás irányzattal találkozunk; ilyen egyrészt a külföldi tapasztalatok lebecsülése, másrészt túlbecsülése. Hogy az egyik véglet miként szüli a másikat, azt .bizonyítja az is, hogy a múltban hogyan tekintettünk a kibernetikára. Annak idején a kibernetikát „burzsoá áltudományként“ egylizmusban ugyanis kizárólag egyetlen vállalat veszteségei csökkentésének kritériumaiból indulnak ki. Emellett a szocializmusban a termelés hatékonysága növelésének módszerei széles körű, társadalmi ügyet jelentenek. Sőt, itt az egyre bővülő nemzetközi szocialista integráció következtében a termelés hatékonyságának mérlegelésekor a nemzeti arányok sem érvényesek. Automatikusan nem alkalmazható az a megállapítás, hogy ami egy vállalat számára előnyös, az az egész társadalom számára is hasznos. Tartsuk szem előtt a szocializmus értékeit Az olyan irányítási eszközök és módszerek átvételének megítélésekor, amelyek a kapitalista gazdálkodásban bizonyos szerepet töltenek be, szem előtt kell tartani a szocialista társadalom értékeit és kritériumait. Másrészt kiderül az is, hogy a kapitalizmusban szerzett tapasztalatok lebecsülésének alapvető hibája mellett — e pozitív tapasztalatok ismeretének hiányában — elégtelenül fogjuk fel a marxizmus—leninizmus, főleg Lenin módszertani eljárásának a lényegét. A burzsoá irányítási elméletekkel szemben tanúsított magatartásban nem választhatjuk a „vagy mindent, vagy semmit“ állás- foglalást, hanem gondosan elemezni kell az egyes irányítási rendszerek szerepét és csak azután lehet elválasztani a „magot a pelyvától“. A mai burzsoázia nagy reményeket táplál az irányítási rendszer iránt — ebben nem csupán a termelés felelevenítésének eszközét látja, hanem egyben a válságok megelőzésének lehetőségét, az osztályösszecsapások enyhülésének és a kizsákmeg. Szoros összefüggésben van a főbb antikommunista stratégiai koncepciók kialakulásával és átdolgozásával. Figyelembe kell vennünk, hogy az egyes elméleti iskolák elsősorban azzal a céllal alakultak, keletkeztek, hogy elősegítsék a termelés fejlődését, hozzájáruljanak a munkatermelékenység emeléséhez, a termelési folyamatban pedig a munkamegosztás terén mélyrehatóbb „harmóniát“ érjenek el. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a jelenlegi imperializmusban ezeknek az elméleti iskoláknak a szociális-politikai és ideológiai oldala olyan körülhatárolt formát, alapot nyert, hogy jelentős alkotórészévé vált a mai burzsoá ideológiának, s egyúttal a politikai antikommunizmus fegyvertára lett. A burzsoá irányítás a megszerzett gazdasági és politikai hatalom szabályozásának és leghatékonyabb kihasználásának eszközeként formálódik az imperializmus politikai, gazdasági, ideológiai és katonai célkitűzéseinek elérése érdekében. Ez a szerepe az antikommunista stratégiai koncepciókkal kapcsolatban tűnik ki leginkább. _ Az antikommunizmus ideológiájában és politikájában az ötvenes évek derekán történt a legjelentősebb változás. Reagálni kellett az erőviszonyok változására, amelyeket világviszonylatban a szocialista építés sikere, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egyre növekvő szerepe idézett elő. A társadalmi tudatban a társadalmi lét visszatükröződésének általános elméleti törvénye egyre erősebben tért hódít a reakciós elméletekben is. Alapvető jellemvonása, hogy ez a visszatükröződés a burzsoá objektív osztályérdekek kifejezőjévé válik és egyre észlelhetőb- ben kifejezi a burzsoá ideológusok szubjektív törekvését, amely arra irányul, hogy leplezze, titkolja, és amint Lenin mondja, fényes gúnyába öltöztesse ezeket az érdekeket. Az antikommunizmus politikájának koncepciója A burzsoá ideológusok (természetesen a burzsoá politikához kapcsolódva) keresik a szocializmus elleni harc újabb, hatékonyabb ideológiai eszközeit, mivel a szocializmus egyre nagyobb sikereket ér el és egyre hitelesebbé válik a régi módszerek csődje. Ha már meggyőződött arról, hogy céljait nem érheti el közvetlen támadással (sem a politikában, sem a gazdaságban), akkor megváltoztatja taktikáját. Olyan koncepciók alakulnak ki, amelyekre a kommunista mozgalom ideológiai lefegyverzésére, a szocializmus belső bomlasztására törekvő antikommunista imperialista politika épül. Ezeknek a neve különböző. Legismertebb koncepcióik a „társadalom gazdasági növekedésének stádiumáról“, „a fogyasztói társadalom egységéről“, a „konvergencióról“, „az evolúciós elméletekről“, a „deideologizá- cióról“ szóló elméletek. Az egyes eméleteknek — sajátos álláspontjaik ellenére — van egy közös vonásuk: az arra irányuló törekvés, hogy bizonyítsák a tőkés rendszer örökkévalóságát és megváltoztathatat- lanságát (alapvető jegyeiben), vagy annak bizonyítása, hogy a jövőben egy új társadalom alakul ki (a kapitalizmus és a szocializmus „konver- ' genciója“ alapján) mégpedig olyan módon, hogy a szocializmus jellemvonásainak elvesztésével megszűnik. Reakciós szerepük tehát közös. A burzsoázia igyekszik eltéríteni a munkás- osztályt a tudományos forradalmi elméletektől és így a dolgozó tömegekbe hamis elképzeléseket olt a társadalmi fejlődésről. Az antikommunista elméletek elemzése mutatja, hogy az imperializmus a mai fejlett tudományt és technikát a szociális előfeltételek és a fejlődés következményeinek torzítására használja fel. Részben a természettudományok és a műszaki tudományok eredményeire, az egyes burzsoá tudósoknak a társadalom mozgásáról alkotott részeredményeire támaszkodik. Ám ezeknek az eredményeknek — amelyek csak részeredményeknek mondhatók —, érvényük korlátolt, a burzsoázia osztályérdekeinek megfelelő, mivel nem tudományos módon általánosítanak, abszolutizálnak. Ide tartoznak a tőkés termelési módszer irányításáról szóló burzsoá kutatás eredményei is. A burzsoá irányításnak, mint az imperializmus eszközének, kiemelkedően osztályszempontból irányított szociális politikai és ideológiai szerepe abban az elméleti hátországban mutatkozik meg, amelyet az antikommunista koncepció számára megalkotott. A mai imperializmus antikommunista koncepciói által kialakított irányítási elméletek szociálpolitikai elméleti kötöttsége az imperialista állam uralkodó intézményei által irányított nagyipari monopóliumok elveinek képviselői által nyer gyakorlati érvényesülést. Ez a személyi kapcsolat képviseli a monopóliumok által befolyásolt állampolitika leghatékonyabb módszerét. Az USA-ban jelentős szerepet játszik a hadiipari tényező, amely a gazdaság militarizálására irányuló törekvéseiről ismert. A burzsoá propaganda által hirdetett humánus jelszavak nem jelentenek mást, mint a lényeg kendőzésére irányuló „ködösítést“. Az új, tökéletesebb világért — a szocializmus és a kommunizmus világáért — vívott küzdelemben nem táplálhatunk illúziókat e küzdelem problémamentességéről. Marx és Lenin módszertani üzenete többek között abban rejlik, hogy folytatni tudjuk mindazt a pozitívat, amit az emberiség az említett értékek bíráló elemzése mellett megalkotott. Ez vo natkozik a burzsoá irányítási elméletekre is. A burzsoá irányítási elméletek szociálpolitikai oldala negatív követkéz ményeinek leküzdése azonban nem csupán ezek bírálatában rejlik, hanem elsősorban a szocialista feltételekben történő pozitív komplex leküzdésében. Václav senkik lllillllllllllíllllllllllllllllllllllllllJIIIIIIIHIIIIIIIIIIIII llllllllllllllllillllllil ’"llllllllilllllllllll jmr'i 8$ B|§| ív-.: ip. Bb 11 m m mm 91 P 'P% B&í i-ii' ara H 3»;;»h eaflf KJ ■ H n K^. B& K ÍH%Ultl W I I IIA > nifin n DuiiiuUn y* Ijp trel Jw M áSH3! §■ | rlHrlI LLIVILLL I L118.II MÓDSZERTANÁRÓL / Az irányítás kettős jellege
