Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-09-04 / 36. szám
ÚJ szó ■ IX . 4. T alán van nénn igazság abban az állításban, hogy mások tükrében láthatjuk hűen önmagunkat. Ezért volt különösen jő érzés felfigyelni a Népszabadság 1977. június 17-i számának „Jó választások“ című cikkére, amely kétszeres üdvözlettel fordul a csehszlovákiai magyar irodalom felé: üdvözli a Madách Könyvkiadót, amely kegyelettel eleget téve Fábry Zoltán 1958-ban elhangzott figyelmeztetésének — idézzük az idézőt: „Ideje már bizony, hogy a Madách Könyvkiadó, irodalmunk felelős gazdájaként, útjára bocsássa a Csehszlovákiai Magyar Írók sorozatot“ — Szabó Béla két regényének (A menyasszony, A család kedvence] egy kötetbe foglalt kiadásával megkezdte a sorozatot. Szerencsés választás volt, hogy a sorozat Szabó Béla két legreprezentánsabb regényével köszönt be. Emlékező irodalom az emlékezés irodalmával. A kötet mindkét regényének első kiadása két évtizeddel ezelőtt jelent meg — A menyasszony 1956-ban, A család kedvence 1958-ban — jelen kiadásuk nem feltétlenül igényli tehát új ismertetés. új beharangozás, megismételt kritikai méltatás szükségességét. Azt igényli, amiért a sorozat élére került: a visszaemlékezést, az újra felidézést. Mert Szabó Béla a figyelmeztető emlékezés és emlékeztetés írója, s ha olykor, a kötelező irodalomtörténeti besorolás kedvéért, általában a lírai realizmus művelöjeként tartjuk számon, lírája is, realizmusa is kemény veretű, konokul következetes és kérlelhetetlenül igazmondó: tántorithatat- lanul hűséges a talajhoz és a valósághoz, amelyben gyökerezett s amelyhez rögződött. Szabó Béla irói-költői világa: elkötelezett szocialista irodalom. A jelen kötet első regényét, A menyasszony-t 1968-ban, a második kiadás köszöntésekor, Csanda Sándor, jó szemmel felmérve Szabó Béla lírikus-epikus írói alkatát, „balladikus szépségű kisregénynek“ nevezte. De visszafelé lapozva a regény első kiadásáig, már az Oj Szó 1957-es évfolyamában, nem kisebb méltató, mint Fábry Zoltán nevével hitelesítve olvashatjuk, hasonló megszövegezésben, a maradandó értékű fémjelzést, amely szerint Szabó Béla könyve: „Regényballada ... A menyasszony — remekmű. Pontosabban: a maga nemében majdnem remekmű.“ Az idézet második mondata a kritikai hitel teljességéért kívánkozott papírra: kevesen dicsekedhetnek azzal a megtiszteltetéssel, hogy Fábry Zoltán mélységesen elemző, lényeget feltáró tanulmányaiban a tárgyalt mű tartalmi kivonatát is közölte volna. A menyasszonyról, erről a „pontosabban majdnem remekműről“ szóló tanulmányában mégis megtette; megtette és a felvázolt tartalmi kivonatot így összegezte: „Az itt felvázolt tartalom: szegényes és tökéletlen kivonatolása és felhígítása az eredeti sajátosságának. Elmondása, leírása után kivédhetetlen hiányérzet lopakodott belém: a tolmácsolás elégtelensége. Ízelítő! akartam adni, és tudom, hogy ez nem sikerült, mert ez a regény közvetíthetet- len: nem lehet sem aprópénzre felváltani, sem nagy vonásokban felvázolni. Tolmó csalhatatlan, mert csak önmagából és önmagáért beszél. Es mi más az igaz alkotás kritériuma? Egyszeri és egész fellúgíthatatlan és felaprózhatatlan. Magyarázni lehet, de nem elmondani. Olvasni kell, és némulni muszáj. Az igaz mű torkodra forrasztja a szót." Szabó Béla regénye valóban ezt teszi: torkára forrasztja az embernek — elsősorban a ma emberének, aki megvívott harcok eredményeinek és feledett nyomorok küzdelmeinek, örökre száműzött szegényszag megváltott sorsának jólétében él. Valóban elszorul a torka, ha Szabó Bélát, a lírikust hallja beszélni hajdani elesettekről, elesettek és megalázónak dolgairól — vagy csak egyszerűen az őszről, szegények őszéről: „Megindultak az őszi esőzések. Az udvar földje sárosra ázott. Tócsák, apró kis tavak képződtek a mélyedésekben. Hátul a kertben lerongyolódva álltak a fák, hervadton, betegen lógtak rajtuk a levelek, állandóan nedvesek voltak, mintha siratnák a boldog, jókedvű nyári, napokat. Fenn az égen feketén és fenyegetően vándoroltak a felhők, és a háztetőkről állandóan csurgóit a hideg lé. Az asszonyok jeltűrt, nedves szélű szoknyájukban vitték a vedreket és a teknőket az eresz alá, hogy a mosáshoz lágy esővizet fogjanak.“ Igen, szegényországban minden másképpen volt. De szegényország nem önmagából keletkezett közösség; szegényország talaját, nyomor-kerítését, határait mások mérték ki. Szabó Béla nagyon tisztán, szociológiai és politikai vetületeiben látja az összefüggéseket, ezért képes az olvasóval közvetítő eszközök nélkül, közvetlenül megosztani írásai élmény-anyagát. Az alkotás folyamatába vi szí magával az olvasót, azokba a síkokba s olyan látószögek közé, amelyeket az átélés ereje hitelesített. Igen, szegényországban minden másképpen volt, mert hiszen szegényország maga volt a valóság, a kérlelhetetlen, megmásíthatatlan valóság, a tűrhetetlen, elviselhetetlen, amely ellen harcolni kellett — s a papirosra téved.t előbbi mondat értelme nyomnan és sürgetően a visszájára fordul, s erre éppen A menyasszony egyik mondata az ingerült cáfolat: „A mesékben mégiscsak másképp van, ott az angyalok segítik a szegény árva lányokat, de itt?“ A mesék általában megszépítik a valóságot: a világirodalom kincsestárából kötetekre sokasodó részleieket lehetne összeválogatni az élet kivételes pillanatainak, gyönyöreinek, szépségeinek írói, költői megformálásáról. Például a szerelem szépséges intermezzőiről. A beteljesülés áhítatáról, az érzelmek fortisszimójának lánggal fellobogó és megnyugvásba hamvadó paroxizmusáról. I,igétekről es rózsaágyról, illatokról és selymekről, csőkokról, amelyek a tavasz tiszta ízeire emlékeztetnek. De a volt valóságok keserű tájain a szerelem jelképe nem liget és selyem, hanem a hideg, szürke hajnalok menyasszonyának szürke szalmazsákja: „Óvatosan emelte le az alvó férfiról a takarót, és a beszűrődő hajnali fényben látható lett a meztelen, szabályos test, szabályos vonalaival. Íme, gondolta Emma, itt a bizonyság, itt fekszik, és teste súlya alatt besüppeü a szalmazsák.“ A Madách Könyvkiadó most induló sorozatában immár harmadik kiadásában jelenik meg A menyasszony, s az irodalom szakmai böngészgetésébe mélyedt, a könyvek szerencsés és boldog egyszerű olvasójától bizonyára egy kissé — s nem a leg- boldogítóbban és nem a legtehermentesebben — eltávolodott és más alkatú, hivatásos lapozgatóban. A menyasszony Emmája immár harmadszor kelti fel egy homályos Édes Anna-élmény konvertált érzetét. Nem azért, mintha Szabó Béla Emmája a legcsekélyebb utánhallási kapcsolatban, irodalmi, eszmei vagy szellemi rokonságban állana Kosztolányi Dezső felejthetetlen Édes Anná-jával. A kapcsolat mindössze annyi, hogy mindkét regény hősnője egy-egy társadalomtörténeti korrajz középpontjában áll; annak megszemélyesítője és hordozója. Ez a kapcsolat is elegendő azonban ahhoz, hogy Emma perdöntő, egyértelműen hiteles tanúvá váljék az Édes Annák bűnperében, a társadalom bűnperében, amelyben Emma tanúságtétele egyúttal a feltétlen áldozat jogán is bizonyít: „Az egyetlen ember, aki komolyan Emmára gondolt, Vigdi volt, a női szabó, aki áthajolt a híd korlátján, és leste a sötétben morajló vizet. Valami idehajtotta. Egy órája várt már, végre észrevette, hogy valamit visz a víz. Azonnal je lentette a rendőrségen, mint egy lelkiismeretes tanú, aki a tiszta igazat vallja.“ Mint egy lelkiismeretes tanú, aki a tiszta igazat vallja. A kötet második regénye, A család kedvence, a fasizmus regénye.' A történet egyszerű, szinte köznapi — illetve, a fasizmus éveiben szükségszerűen köznapi volt. Egy zsidó fiatalember, akit egyszerűen a zsidósága, tehát nem a politikai pártfoglalása, nem forradalmár mivolta, nem a nemzetisége, még csak nem is a vallása sodor az üldözöttek, halálra hajszoltak, emberi mivoltukban kitagadottak és meggyalázottak sorsára, megpróbáltatásai közepette eljut a fegyveres önvédelem gondolatáig, s a fegyveres önvédelemtől a fegyveres ellenállás vállalásáig. A regényt az Énekek énekének szépségeivel vetekedő, lírai ötvözetű sorok vezetik be. Ezek a biblikus sorok, részletek a regény hömpölygő áradásában gyakorta visszatérnek: szigetek egy piszkosan kavargó vihar sodrában. Mégsem ezek a részletek biztosítják a regény értékét, valódi pozitívumait. A regény első kiadásának megjelenésekor a kritika meglehetősen megoszlott körülötte: voltak, akik a regényt A menyasszonnyal egybevetve kifogásolták a lazább szerkezetet, elmarasztalták az elnagyoltabb felépítést, voltak, akik az alacsonyabb művészi szintet, a kidolgozottság, befejezettség hiányait vitatták. Bizonyára nagyon, könnyű és egyben nagyon nehéz lenne általános érvénnyel felsorolni, s még vitathatóbb lenne példákkal igazolni a tökéletes regény kritériumait: ismerünk a műfaj szigorú szabályait tekintve tökéletlen szerkezetű, felépítésű, szabálytalan hang- vétoUí regényeket, amelyek tökéletlenségeikkel egyetemben, olykor éppen azok által váltak kiemelkedő alkotásokká. A család kedvencének második kiadásakor feltétlenül félrevezető és káros lenne minden olyan szándék, amely megkísérelné a regényt a tökéletesség és mestermű szintjére emelni. Van azonban a regénynek néhány olyan vonósa és tétele, amely az elmúlt két évtized óta önmagát igazolta, s ezek bizonyára megérdemlik a részletesebb elemzést. 1 Vajon igaz-e az, hogy Szabó Béla a zsidóság • problémájára szűkíti a fasizmus elleni harcot? Nos, elegendő néhány szemelvény kiemelése annak bizonyítékául, hogy Szabó Béla regényében a fasizmus tagadásához nem a zsidóság üldözött- sége szolgáltatja a hangsúlyt, hanem valami más: ezek a zsidók (osztályuk és szociális helyzetük által megszabott szinten) az adott esetben a nyomorultak legmegnyomorítottabbjainak jelképei. Valljon erről Dávid, a család kedvence. Előjáték: „Nyáron a szegényes, kopár udvaron, télen pedig a kínosan rendben tartott, ágyaktól és fekvőhelyektől zsúfolt szobában fonták a szavak hálóját mindarról, amit a gond az eszükbe juttatott. A gond állandóan jelen volt, ez volt beszélgetésük közös nevezője, ez hozta össze őket. Dávid nagyon élénken emlékezett anyja kérges, mély vonalakkal kérészi ül-kasul szántott tenyerére, amelybe úgy vésődött a gond, akárcsak arca ráncaiba. A gond ott pihent az ócska, nyikorgó bútorokon is.“ Tudatosítás: „Az a hír járta, hogy minden zsidót sárga csillaggal /elölnek meg. Világos tehát, van plusz, mínusz és sárga csillag. Ezért mondta némi szünet után: — A zsidó ma kevesebb a szegénynél, a mínusznál.“ 2 Milyen fokon és intenzitással érvényesül • Szabó Béla hőseinek alkati fejlődésében — köztudott, hogy az író több zsidó tárgyú, illetve környezetű regényt írt — a világnézeti tényezők egyértelműsége? Előjáték: „Ha figyelemmel kíséred a többi nép , kultúráját, észreveszed, hogy a szálak a zsidóságig nyúlnak vissza. — Ez a kiválasztott nép elmélete — válaszolta Bari visszautasítóan. — Ahogy mondod. — Ez pedig ugyanaz, amit Hitler állít a német népről: Deutschland über alles.“ Napjainkig ívelő érvényű tudatosítás: „A régi, ősi bűn, amelyről az imént beszéltem. Ha a zsidók arra törekednének, hogy az arabokkal együtt küzdjenek a jobb éleiért, akkor talán sikerülne, de én sok mindent tudok politikusainkról, amiről te még nem tudsz, de idővel, ha megéled, megtudod." 3» Hiteles-e Dávid útjának az egyéni üldözött- ség érzetétől az osztályüldözöttség tudatáig, az egyéni ellenállás szükségességétől az osztályellenállás tudatáig fokozódó ábrázolása? Előjáték: „A fasizmus valamennyi kifejezésmódjának“ — álljunk meg egy pillanatra: Dávid itt és ekkor ébred ró, hogy a fasizmus kifejezés- módjának a sárga csillag csak az egyik jele, s aki ért és gondolkodik, annak a fasizmus valamennyi kifejezésmódját kell felismernie — „a fasizmus valamennyi kifejezésmódjának egyaránt hullabüzo volt, mert eszébe juttatta a koncentrációs táborok borzalmairól hallott híreket.“ Tudatosítás: „ ... nemegyszer kifejtette Dávidnak, hogy nem óhajt kivételezett lenni, és ha népe legjobbjai elpusztulnak, hadd pusztuljon el ő is. Azt is kifejtette, hogy a zsidóság ügye valameny- nyi nép előtt magánügy lett, Anglia, Franciaország úgy dobták oda a közép-európai zsidóságot a német fasizmusnak, mint éhes kutyának a koncot. Dávid tudta, hogy ez igaz, mégsem hallgathatta el, hogy nemcsak a zsidókat, hanem a cseheket is odadobták, sőt a francia kormány a saját népét is cserbenhagyta és kiszolgáltatta.“ összegezés: „Dávid ekkor a szabadság forrón felcsapó hullámaiban érezte meg először, hogy az emberi méltóság az egyedüli erő, amely minden ember fejlődését biztosíthatja. Az ember méltósága irtózik a szennytől, a piszoktól, a nélkülözéstől, az éhezéstől és mindattól, ami a szegénységgel együtt jár ...“ A Madách Könyvkiadót üdvözölni kell a sorozat megindításáért; Szabó Bélát köszönteni kell a szocialista elkötelezettség írói példájaként. . Azért, amit írói eredójalcént megszövegezett, vállalt és teljesít: „... egyetlen törekvésem az, hogy minden tudásommal és képességemmel az igazságot tárjam fel. Az igazság feltárásához viszont múlhatatlanul szükséges, hogy az íróban ügyszeretet legyen, harci elszántság, mely az emberi méltóság diadaláért száll síkra.“ C7 ü& víg m n mmmm
