Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-09-04 / 36. szám

Községüket fejlesztő, hősöket tisztelő emberek Koszorúk borítják a szovjet hősök emlékművét Alkalmam volt széjjelnézni a falu­ban, s a látottak alapján ki is nyil­vánítottam véleményemet: Kaposkele- csenybe beköltözött a jólét, a hajdan szalmatetős falusi házakat korszerű családi házak váltották fel. — A falunkban közel kétszáznegy­Látogatóban egy (Ing-vidéki (aluban bolt korán reggel nyit, tejet, kenyeret, cukrot és egyebeket ugyanúgy vásá­rolhatnak az emberek, mint a város­ban. Ezelőtt egy kis üzletünk volt, ez már nem felelt meg, ezért teljesen jogos volt, hogy a lakosság egy uj üzlet építését szorgalmazta. De nem csak követeltek az emberek, "hanem tettek és tesznek is annak érdekében, hogy a falu minden irányban fejlődjön. Tudatúban vannak, hogy saját maguk, az egész falu ügyét szolgálják ezek a közös erővel felépített létesítmé­nyek. Amint az elnök sorolja ezeket a lé­tesítményeket, újból beigazolódik állí­tása, miszerint a falun kivül dolgozó lakosok is példásan részt vesznek a községfejlesztési munkálatokban. Kö­zel négy kilométeres szakaszon járdát építettek, 3,5 kilométeres útszakaszt portalanítottak. Többek között Csörgő Zoltán, a Vojanyi Slovnaft dolgozója végzett jó szervező munkát. A község parkosítási munkálataiban Varga Ist­ván esernyői munkás, az ifjúsági klub létesítésében Fass lózsej SZISZ-elnök, az Agrostav dolgozója járt elöl jó példával. A művelődési ház korszerű­sítésén Mackó István, a Vojanyi Hő­erőmű dolgozója és veje, Kovács Ar­túr, a szabadtéri színpad közelében épülő sportöltöző munkálatainál Tó­biás Zoltán, az Agrostav és Üveges Róbert, a Vojanyi Slovnaft dolgozója végez igen hasznos munkát. Az efsz részérói Juhász János mezőgazdász és Pokár Miklós gépesítő támogatja példamutatóan a községfejlesztéssel kapcsolatos társadalmi munkát. Köblös János köztudottan lelkes hí­ve, régen, és ma is támogatója, ápo­lója a népművészetnek, a nemzetiségi kultúrának. Néhány esztendővel koráb­ban még ő foglalkozott a színdarabok betanításával. Ezért is, mellőzhetetle­nül szóoa került Kaposkelecseny jelen­legi kulturális élete, amelyről így vé­lekedett az elnök. — Ezen a téren — a legnagyobb­igyekezet ellenére — bizonyos hanyat­lás mutatkozik az utóbbi időben. A szervező munkában nincs hiány, de a jólét bizonyos értelemben tápot adott a papucskultúrának, a tévézésnek. Az emberek egy kicsit elkényelmesedtek. Szép lakásokban, kényelmes fotelek­ben a tévé elé ülnek és úgy szóra­koznak. Nálunk — akárcsak Bodrog­közben — hat programban: két cseh­szlovák, illetve két szovjet és két ma­gyar adásban válogathatnak a televi- zióműsor kedvelői. Emellett még azt is figyelembe kell venni, hogy — amint már említettem — nyolcvankét gépkocsi van a faluban és a hétvégi víkendek, kiruccanások a magyaror­szági termálfürdőkbe, elvonják az em­berek figyelmét a helybeli kulturális élettől. Mint mindennek, ennek is meg­vannak az előnyei és hátrányai is. Mindemellett egy bizonyos, a szocia­lista társadalom építése során a mi községünk is óriási lépéseket tett a fejlődés útján. Ezt mindenki tudja, érzi és vallja. Községünk lakossága ezért hálás mindazoknak, akik lerakták ennek a fejlődésnek alapját és lehe­tővé tették a békés építőmunka kibon­takoztatását. Kaposkelecsenyben ennek a hálának, a felszabadító harcokban elesett szov­jet hősök iránti tiszteletnek ékes szimbóluma a — szintén társadalmi munkában — felállított emlékmű. F. A. Smelev szovjet iöhadnagynak és annak a harmincöt vöröskatonának emlékét őrzi, akik 1944. november 21- én a község felszabadításáért vívott harcban hősi halált haltak. — Ennek külön históriája van — jegyzi meg Köblös jános elv társ. — Sok minden közrejátszott abban, hogy a községünk határában elesett szovjet hősök parancsnoka kilétét felfedhet­tük. Ennek egyik fontos szereplője a 77 éves Ferenc Lajos bácsi, aki szem­tanúja volt, amikor a harcok után kö­zös sírba temették a fiatal szovjet (fő­hadnagyot és harcostársait. Az elesett főhadnagy nővére, Elena Andrejevna Smeieva-Rezsnyikova. férjének, egy szovjet tábornoknak hosszas, kitartó munkája segítségével, a Moszkvai Hadtörténeti Intézetben felkutatta, hogy öccse Kelet Szlovákiában, az akkori Nyarád község határában esett el a fasiszták ellen vívott harcban. Ha Lajos bácsi nem élne, magával vitte volna a több mint harmincéves titkot. Talán senki sem tudta volna rajta kívül megmutatni Rezsnyikov tá­bornoknak, feleségének és a család többi tagjának, hol nyugossza örök álmát bős testvérük. Kegyeletes ünnepség keretében lep­lezték le a szovjet hősök emlékmű­vét — Smelev főhadnagy hozzátarto­zóinak jelenlétében — Kaposkelecseny ben, ebben a szocialista arculatúvá váló faluban, melynek lakosai közsé­güket fejlesztő és hősöket tisztelő emberek. KULIK GELLERT cseny. 1950-ben itt is megalakult az efsz, aztán hol volt, hol nem, 1953- ban fel is oszlott. Majd húsz évvel ezelőtt vált közös gazdasággá. Most pedig a hatezer hektáros Nagykaposi (Veiké Kapusany) Eísz-hez tartozik. . A lakosság egy része a mezőgazdaság­ban dolgozik, a munkagépeken fiata­lok ülnek, de naponta közel három- százötvenen eljárnak a községből, máshol dolgoznak. Többnyire a Vojanyi Hőerőműben, Olajfinomítóban, a Revü- cai Háncstextilgyár vojanyi fíóküzemé- ben és a esernyői rakodóállomáson találtak munkát. Többen dolgoznak a kaposi Agrostavmál is. Ferenci Lajos bácsi, a szemtanú ven ház van — folytatta az elnök —, ezekből alig akad 3—4 olyan, ame­lyiket legalább nem építették volna át. Ezeknek a családi házaknak kéthar­mada teljesen új, korszerűen berende­zett lakás. Kevés helyen nincs vízve­zeték. televízió, mosógép. Minden har­madik házban van hűtőszekrény. A faluban nyilvántartott 82 személygép­kocsi szintén azt bizonyítja, hogy jól élnek itt az emberek. Szépek, rende­zettek a házak, az udvarok. Két éve folyik a verseny a faluban a „legszebb porta*'’ címért. Az idén elismerő táb­lát kapnak a győztesek. Aránylag sokan eljárnak a község­ből, máshol dolgoznak. Reggel men nek, este jönnek. Vajon nem idege- nednek-e el ezek az emberek saiát falujuktól? Köblös elvtárs egyértelmű­en megadta a választ. — Egyáltalán nem, ezek az embe­rek is szeretik és megbecsülik falu­jukat. otthonukat, sőt fejlesztésében példát is mutatnak. Sok. mindany- nyiunk javát szolgáló középületet, in­tézményt feléDítettünk az utóbbi évek alatt és ezekben benne van a falu lakosságának közös munkája. Legalább tízezer órát dolgoztak társadalmi mun­kában. Azok is, akik nem itthon dol­goznak. Egymás után szárúba vesszük a vá­lasztási programban célul tűzött, kö­zös erővel, társadalmi összefogással megvalósított akciókat. Az elsők kö­zött tett említést az elnök a szabad­téri színpadról, ahol évente, június második felében rendezik meg a tre- bisovi járási dal- és táncünnepsévet. A közelmúltban fel'épett itt a CSE- MADOK Központi Bizottságának nép- művészeti csoportja is. A falu közepén korszerű bevásárló központot létesítettek, a lakosság száz- ötvenezer^ korona értékű társadalmi munkája "segítségével. — Alig akadt valaki — jegyzi meg Köblös elvtárs —, aki ne kapcsolódott volna be az üzlet építésébe. Külön szeretném ki­emelni Varga lános áldozatkészségét, aki baggerkezelőkpnt dolgozik eser­nyőben, de minden szabad ideiében példamutató munkát végzett az épít­kezésen. Immár három éve szolgálja a lakosságot ez a korszerű bevásárló- központ. Van ebben húsbolt. élelmi­szerüzlet, vendéglátóipari üzem. A lej­„Köszönjük a testvéri gondoskodást Kaposkelecseny lakosainak“ — írták a falu emlékkönyvébe Rezsnyikov tábornok és felesége (A szerző felvételei) Nem messze, alig három kilométerre fekszik a csehszlovák—szovjet ország­határtól Kaposkelecseny (Kapusanské Klacany) az Ung-vidék egyik kis.köz- •sége. Ha ugyan kicsinek lehet nevez­ni, mert közel három kilométer hosz- szú. Amikor a hnb elnökét, Köblös Jánosi kerestem, az autóbuszmegálló­nál két serdülő lányka ekképpen iga­zított útba: — Erre, balra kell menni, mindig egyenesen, a hatodik kanyar után bal kézre lesz egy magas ház, onnan a harmadik házban lakik az elnök. Hát bizony elég kanyargós ez a fa­lut átszelő „egyenes“ út. Mindkét ol­dalán szebbnél szebb, korszerű házak — köztük kétemeletesek is — vagy éppen most épülő családi fészkek ékeskednek. Olyan szépek, hogy láttá­kon az ember akaratlanul is el bá­mészkodik. Annyira, hogy ajánlatos á gépkocsival leállni, vagy pedig néze­lődés nélkül vezetni a portalanitott kacskaringós úton. A hatodik kanyar után könnyen megtaláltam a Köblös portát, de csak a háziasszony volt otthon. — A férjem néhány perce ment az irodába — tájékoztatott —, egy kis motorbiciklin... Köblös jános számoltunk vele, és elismertük eddigi mulasztásunkat. Mert — amint később beigazolódott — kár, hogy már ko­rábban nem foglalkoztunk az újság hasábjain a nyolcszázkilencven lakosú község életével és az utóbbi eszten­dők folyamán elért fejlődésével. Sa­ját magunk tapasztalhattuk, láthattuk, hogy új, szocialista arculatot öltött ez a falu. De ezekről a dolgokról a „bí­ró“, Köblös János elvtárs — aki 1971 óta áll a község élén — részletesen tájékoztatott. —Az ötvenes években Kaposkele- csenyhez csatolták a szomszédos Nya­rád és Mocsár községeket, de így se tartozunk a nagyközségek sorába. A „hosszú“ jelző, inkább ráillik. Mezőgaz­dasági- jellegű település Kaposkele­— Akkor találkoztunk is, mert jött velem szembe ilyen jármű — mond­tam és máris irányt vettem a hnb felé. Az út szélén áll ez a szerény­nek tűnő, de takaros épület. Talán a falu legkisebb háza. Az elnök az íróasztalnál foglalalos kodott. — Ez aztán a meglepetés — fo­gadott Köblös elvtárs —, az újságírók is eltaláltak a falunkba?! Nem lepett meg ez a megjegyzés, IX. 4. o N vx >-D o

Next

/
Thumbnails
Contents