Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-08-21 / 34. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1 PIACON Kora hajnal van, a nap is csak nemrég ébredt, de a piactér már élni kezd. Egymás után érkeznek a ládákkal, áruval megrakott személykocsik, kis teherautók, batyuval, kosarakkal cipekedő árusok. Régi ismerősként köszöntik egymást, hisz nap nap után találkoznak. A vásárlók még alszanak, a bratislavai MiletiC utcai piacon is én vagyok az egyedüli tétlen szemlélődő. Élvezettel figyelem a tereferélő kofaasszonyokat, a ládákat emelgető férfiakat, s hogy hogyan, telnek meg a pultok egymás után a szebbnél szebb zöldséggel, gyümölccsel, harmatos virággal. Mire minden áru a helyére kerül, az első vásárlók is megérkeznek ... Bevásárolni nem nagyon szeretek, de a piac, sajátos hangulatával mindig is vonzott. Akkor sem kerülöm el, amikor nincs különösebb vásárolnivalőm. Itt nem zavar a vásárlók tömege, a lárma, sőt még az sem, ha itt-ott belém ütközik valaki. Persze a táskám ilyenkor sem marad üresen, mert a vásárlás ördöge engem is elcsábít. Mint sokan mások, én sem tudok ellenállni a szíves kínáló szónak: „Ilyen finom körtét még nem‘evett, vegyen belőlel“; Friss a zöldség, reggel még a földben volt!“; —, s azt veszem észre, hogy már fizetek is. Még ma is úgy tudok örülni, ha sikerül pár fillért lealkudnom a kért összegből, mint gyermekkoromban, amikor anyámat a piacra kísértem, s a felnőtteket utánozva én alkudoztam a fizetéskor. Ezúttal azonban igazán csak szemlélődőként jártam be néhány bratislavai piacot, összehasonlítgattam a távolról sem egységes, s az idén — habár már jól benne vagyunk a nyárban —, nem éppen alacsony zöldség- és gyümölcsárakat. Mint már jó néhányszor, most is megfigyeltem, hogy a tetszetősen kínált, tisztára mosott, a szemet is gyönyörködtető áruért a vásárlók gondolkodás nélkül fizetnek a hivatalosnál akár pár koronával is többet. Még akkor is, ha otthon aztán rájönnek, hogy nem is teljesen kifogástalan a jportéka. S ez nem tulajdonítható csupán a piac varázsának. A miértre csak azt a választ adhatjuk, mint a vásárlók. A zöldséges üzletek árukínálata szegény, sem zöldség-, sem gyümölcsfélékből nincs választék. Igaz, hogy az időjárás idén nem kedvezett a termelőknek, s ezáltal vitaminszegényebbé tette a mi asztalunkat is, de az üzletekbe kerülő áru gyakran kifogásolt minőségét már nem írhatjuk az időjárás rovására. Hogy az állami üzletekben is mindig friss áru várja a vásárlókat, arról már kereskedelmünk dolgozóinak kellene gondoskodniuk. Ha ez így lesz, akkor a piacon is kedvezőbbek lesznek az áraik, kisebbek az árkülönbségek, s mindenekelőtt elégedettebbek a vásárlók. FLÚRIANNÉ M. MARTA (Gyökeres György felvételei) 1977. AUG. 21. BRATISLAVA XXX. ÉVFOLYAM 230. SZÁM ARA 1 KORONA