Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-08-14 / 33. szám

NOSZF

(A cikk első részét az Üj Szó előző vasárnapi számában közöltök.)

A szocialista államok külpolitikája figyelembe veszi a nemzetközi életnek mind a pozitív, mind a negatív tendenciáit és jelenségeit. Abból indul ki, hogy lehetséges a szocialista és a kapitalista államok együttműködése, noha az általuk védelmezett osztályérdekek ellentétesek. A tényleges körülmények közt kialakuló együttműködési formák, a létrejövő kompromisszumok nem érintik a szocialista államok elvi álláspontját. Álláspontjuk a béke, a biztonság, az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elvein alapul. Nem csekély további erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy ezek az elvek széleskörűen meghonosodjanak a nemzetközi kapcsolatok gyakorlatában. A szocialista közösség országainak eltökélt szándékuk, hogy mindent megtesznek ennek a célnak az eléréséért. Sok tekintetben a másik félen, a kapitalista táboron múlik a dolog, ahol a realizmus nem mindig kerekedik felül a hidegháború maradványain.

Nem lehetünk közömbösek az iránt, hogy az imperialista államok uralkodó osztályai és egyes csoportjai ellentmondásosan ítélik meg a világban végbemenő folyamatokat. Különösen veszélyesek az enyhülés ellenzőinek azok a próbálkozásai, hogy összeegyeztetett akciókat hajtsanak végre. Retorikával és azzal a deklarált szándékkal, amely határos a szocialista országok belügyeibe való tűrhetetlen beavatkozással, megmérgezik a nemzetközi együttműködés légkörét. Ez feszültséget teremt az államközi kapcsolatok szférájában, megnehezíti a kapcsolatok kedvező fejlődését. Nem lenne szabad megfeledkezniük erről azoknak, akik különféle konjukturá- lis megfontolásoktól indítva eleve kudarcra Ítélt zsarolással próbálkoznak a szocialista közösség országaival szemben.

A monopoltőkés burzsoázia

egyes csoportjai között vannak nézeteltérések a külpolitika kérdéseit illetően, s ezek a nézeteltérések a kapitalizmus általános válságának elmélyülésével függnek össze. Az uralkodó osztályok számára ma kevéssé vonzó az a perspektíva, hogy a háborús kalandok révén kerüljenek ki ebből a válságból. De a burzsoázia bizonyos körei nem adták fel a reményt, hogy visszaszerezhetik még az Imperializmusnak azt a befolyását, amelyet a társadalmi fejlődés folyamataira egykor gyakorolt.* Igyekeznek döntő befolyást szerezni abban, hogy a kapitalista államok milyen magatartást alakítsanak ki a világ- politikával kapcsolatban, miközben ez a magatartás mind realista, mind el* E körök álláspontjára jellemző Daniel Moynihan szenátornak, az Egyesült Államok egykori ENSZ-kép- viselőjének nézete. A szenátor sürgeti, hogy alkalmazzanak kemény irányvonalat a Szovjetunióval és a szocialista közösség más országaival szemben, mert így, úgymond, meg lehet akadályozni „Amerika ideológiai befolyásának, hagyományos haderejének és világhatalmának további csökkenését ..(International Herald Tribune, 1977. március 14. j

avult módszerek elemeit magában foglalja. Az imperialista államok uralkodó köreiben végbemenő differenciálódási folyamat mindig együtt jár azzal a törekvéssel, hogy leküzdjék a különbségeket és kialakítsanak egy közös külpolitikai irányvonalat, ez pedig gyakran arra vezet, hogy engedményeket tesznek a szélsőségesen reakciós erőknek, amelyek a szocialista országok viszonylatában a konfrontáció folytatását követelik. Az antikommunizmussal és a szovjetelle- nességgel, az enyhülés ellenségeinek erőteljes aktivizálásával, azzal a próbálkozással, hogy különféle ideológiai diverzlókkal megakadályozzák a normális államközi kapcsolatok fejlődését, a leszerelési tárgyalások halogatásával és különösképp a fegyverkezési hajsza fokozásával a kapitalista államokban arra törekszenek, hogy megmérgezzék a légkört Európában, gyengítsék az európai államok között kialakuló bizalom elemeit olyan területen, mint a biztonság, szítsák az ellenségeskedést a szocialista államokkal szemben.

Az imperialista államok különleges szolgálatai, amelyek a katonai-ipari komplexum alkotórészeként funkcionálnak, különféle hamisított anyagokat fabrikálnak. Ez nem egyéb, mint az ötvenes évek „lélektani hadviselésének“ folytatása. Az

a hazug híresztelés.

hogy „a szocialista országokban megsértik az emberi jogokat“, rendszerünk durva megrágalmazása, s ugyanakkor kísérlet annak leplezésére, hogy éppen a kapitalizmus naponta és millió esetben lábbal tiporja az elemi emberi jogokat. A helsinki Záróokmány sokoldalú tartalmát, amely csakis valamennyi tételének teljes összefüggésében fogható fel, a rágalmazók piaci alkudozás tárgyává akarják tenni: a Szovjetunió és a többi szocialista ország — állítják — a háború utáni európai határok elismeréséért köteles „engedményekkel fizetni“, elsősorban is azzal, hogy szabad életkörülményeket teremt a maroknyi „disszidens“ számára, akiknek támogatása végett ma a kapitalista világban összpontosított kampányt folytatnak.

Az imperialista propaganda módszereiről szólva Gustáv Husák kijelentette: JVem akarjuk lebecsülni ezt a szocialista országok ellen szervezett kampányt. De a történelmi tapasztalatok azt tanúsítják, hogy minden olyan kampány, amely hazugságon és rágalmakon, csaláson alapul, minden kampány, amely ellentétben van embereink életével és tudatával, csak kudarccal végződhet. A szánalmas bábok, akik az ilyen kampányok szervezőinek rendelkezésére bocsátották magukat, mindig azzal végezték és most ts azzal fogják végezni, hogy a történelem szemétdombjára kerülnek." (Rudé právo, 1977. március 8.)

Noha az enyhülés ellenségei „morális“ vagy más természetű érvekkel leplezik ellentámadásaikat, ezeket szűk osztálymeggondolások diktálják. Minél élesebb a világhelyzet a kapitalista országokban, annál parancso- lóbbnak érzi a burzsoázia (bár különböző csoportjai esetében más-más mértékben) annak szükségességét, hogy határozottabban orientálódjon az antlkommunizmus különféle változatai felé. S noha az országok többségében túljutottak a mostani gazdasági válság legnehezebb pontján, az imperializmus ma is rendkívül bonyolult történelmi időszaknak néz elébe. A nehézséget még fokozza, hogy a reakciós politikának ma van alternatívája — a reális helyzet antiimperia- lista és antimonopolista szempontú megítélése. Ezzel összefüggően a mai reakciós kampányok egyik fő oka, hogy reális lehetőséggé vált a kommunisták részvétele néhány nyugateurópai ország kormányában. A kapitalista országokban a konfliktusok olyan helyzetben alakulnak ki, amikor fellendülőben van a munkásmozgalom, a demokratikus és nemzeti felszabadító mozgalom.

Az osztályharc kibontakozása

arányában növekszik a néptömegek ráhatása a kizsákmányoló társadalmak kormányainak külpolitikájára. A fejlődő országok népei már nem tudnak és nem akarnak nyomorban, tudatlanságban, elnyomatásban élni, úgy, ahogy a múltban éltek. Nem hajlandók tovább túrni a neokolonializmust és a kizsákmányolást semmilyen formában, raffinált és alattomos formákban sem. A százmilliók öntudatának ez az erősödése korunk egyik döntő tényezőjévé vált.

Mi realisták vagyunk és olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek. Az európai biztonsági és együttműködési konferencia nem szüntethette és nem szüntette meg a szocializmus és a kapitalizmus közti döntő ellentéteket, de meghatározta a két ellentétes társadalmi rendszerhez tartozó államok közti kapcsolatok békés fejlesztésének útját. A helsinki megállapodások végrehajtásával újabb impulzust kell kapnia az enyhülési folyamatnak, állandósulnia, stabilizálódnia kell az enyhülésnek.

Ugyanakkor maga az objektív valóság nem engedi meg, hogy gyengítsük „békeoffenzlvánkat“. Korunk halaszthatatlan és létfontosságú feladata — nevezetesen hogy állandóvá és szilárddá tegyük a békét — megköveteli minden erő és eszköz mozgósítását abból a célból, hogy a NATO-országok államférfiai felismerjék a népek sorsáért viselt felelősségüket. Elengedhetetlen, hogy ezek az államférfiak további halogatás nélkül konstruktívan keresni kezdjék a szocialista országokkal azt a közös utat, amely az igazi leszereléshez, az enyhülés tényleges megvalósulásához, egyetemes és visszafordíthatatlan folyamattá változtatásához vezet. A szocialista országok kezdeményezéseinek egész sora jó alapot nyújt ehhez.

* * *

A szocialista országok aktív külpolitikájának jelentősége a szocialista közösség potenciáljának erősödésével együtt növekszik. Minden egyes szocialista ország fejlődése és az egész közösség erejének gyarapodása arra vezet, hogy szűkül az imperializmus befolyási övezete. A szocialista államok külpolitikája békeszerető, offenzív, következetesen koordinált és mélységesen humánus politika, s ennek alapján Ítéli meg a nemzetközi élet problémáit.

A nemzetközi kapcsolatok

fejlődési tendenciáinak alkotó szellemű marxista—leninista elemzése, e fejlődés fő törvényszerűségeinek megismerése lehetővé teszi olyan irányvonal kidolgozását, amelyben az elvhűség, a szocializmus osztálycéljai iránti hűség szervesen összekapcsolódik a politikai realizmussal, az imperializmus agresszív törekvéseinek erélyes visszautasításával. „A szocialista országok — olvashatjuk az európai kommunista és munkáspártok

1976-os berlini konferenciájának záróokmányában — fejlődésük, a szocialista társadalom természetéből fakadó és a dolgozó tömegek érdekeit szolgáló folyamatos gazdasági nőve kedésük alapján, a békés egymás mellett élés érvényesítésére irányuló és a nemzetközi kapcsolatokat egyre jobban befolyásoló külpolitikájuk eredményeként — kiemelkedő szerepet töltenek be egy új világháború elhárításában, a nemzetközi biztonság megszilárdításában és az enyhülési folyamat továbbfejlesztésében." (Az európai kommunista és munkáspártok konferenciájának dokumentumai. Berlin 1976. Kossuth Könyvkiadó 1976. 35—36. old.)

A szocialista országok külpolitikai kezdeményezései mindig rendszerük szocialista osztály lény egéből fakadnak. Ennek eredményeképpen a szocialista államok politikája megteremti a társadalmi haladás gyorsításának elengedhetetlen feltételeit, a világ forradalmi átalakításának érdekeit szolgálja. A szocialista országokban élő népek érdekeinek és a világ dolgozói alapvető érdekeinek egysége nagymértékben kibővíti a szocialista külpolitika alapját, újabb erőt kölcsönöz neki, jelentősen növeli lehetőségeit.

A feszültség enyhülése mind indítékait, mind következményeit tekintve nemcsak a merőben államközi kapcsolatokra hat ki. Fejlődésének logikájánál fogva szervesen beleolvad az egységében és ellentmondásosságában felfogott társadalmi-történeti folyamatba.

Az enyhülés

hatását érzi a jelenkori kapitalizmus is, az enyhülés hatással van külpolitikájára, sőt a benne végbemenő evolúciós folyamatokra is. Ennek a hatásnak a nagyságát és jellegét mérlegelve figyelembe kell vennünk több tényezőt:

— a két ellentétes rendszer államainak kapcsolatai egyre fontosabb területté válnak, ahol megnyilvánulnak korunk fő ellentétei, ez a terület a két rendszer történelmi versenyének sajátos porondjává válik;

— a hidegháborúból az enyhülésbe való átmenet visszatükrözi az imperializmus agresszív politikájának súlyos válságát, s arra készteti az imperializmust, hogy igyekezzen alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez;

— az üj nemzetközi körülményekhez való alkalmazkodás egyrészt az zal jár, hogy erősödnek a realista tendenciák a tőkés államok külpolitikai irányvonalában, másrészt azzal, hogy aktivizálódnak az enyhülés ellenségei;

— a nemzetközi kapcsolatok átrendezése során bővülnek e kapcsolatok „társadalmi paraméterei“, a békéért és az enyhülésért vívott harc ba újabb és újabb tömegek kapcsolódnak be, s ezek egyre tisztábban látják a szocializmus progresszív és a kapitalizmus regresszív szerepét.

A békés egymás mellett élés politikája, amely az imperializmus agresszív erőinek megfékezésére irányul, teljes összhangban van azoknak a néptömegeknek az érdekeivel, amelyek a nemzeti felszabadulásért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért küzdenek. A proletár internacionalizmushoz való hűség, a munkás- osztály és

a kommunista pártok

szolidaritásának erősítése, valamennyi antiimperialista erő összefogása fontos feltétele annak, hogy sikerrel járjon az enyhülésért, a nemzetközi biztonságért és együttműködésért, az emberiség társadalmi szempontból progresszív távlataiért vívott harc.

A szocialista államok külpolitikájának, a nemzetközi osztályharcban betöltött társadalmi-történelmi szerepe, a nemzetközi kapcsolatok és a világ- forradalmi folyamatok összefüggése mindig elvi jelentőségű volt, és ma is az. A forradalmi munkásmozgalom politikájában és ideológiájában a tartós béke biztosításának és a dolgozók internacionalista egysége erősítésének feladatai elválaszthatatlanok egymástól. Az antikommunisták szívósan arra törekszenek, hogy megbontsák ezt a kapcsolatot, a béke megszilárdításáért vívott harcot szembeállítsák a proletár Internacionalizmussal, és ezáltal gyengítsék ezt is, azt is. Ezért is fonódik oly szorosan össze a kapitalista országokban most folyó anti- kommunista és szovjetellenes kampányok két célja: az, hogy csapást mérjenek a nemzetközi enyhülésre, és hogy aláaknázzák a szocialista és a proletár internacionalizmust. A világ- burzsoázia ezért igyekszik olyan kitartóan megoldani ezt a kettős feladatot, mert szeretné megmenteni az utolsó kizsákmányoló társadalomalakulatot.

Büszkék vagyunk arra, hogy a szocialista országok összeegyeztetett kezdeményezéseinek kidolgozásában és következetes végrehajtásában cselekvőén részt vesz a Csehszlovák Szocialista Köztársaság is.

vin. 14.

N

C/2

A világhelyzet kedvező változásainak fő tényezője

írta: Bohuslav Chnoupek, a CSKP Központi Bizottságának tagja, a CSSZSZK külügyminisztere