Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-08-07 / 32. szám
ÚJ szú VI II. 7. 9 Ha élne, most vele együtt ünnepelnénk 80. születésnapját. Elmennénk hozzá a stószi házba, köszönteni a gondolat, a béke és Ady igazát — a vox humanát. Ha élne? Ha ünnepelnénk? Fábry Zoltán él — a gondolat, a béke s Ady igazában — a vox humanában. Egész életművében, amelyet kötelességünk ismerni, mert épülésünkhöz szükség van erre az „elkötelező örökségre“, hogy cselekedeteinkben éljen tovább. Nem hozsannázói akarunk, hanem értékeket fölmutatni, közös gondokról, elvégzésre váró munkáról beszélni. S nemcsak beszélni: elsősorban tettekre sarkallni. Összeállításunknak, amelyet szokásos rovataink helyén köziünk, ez egyik fő célja. Több szimbólumnál, hogy mindjárt az első tanulmányt a Rudé právo szerkesztőségének közreműködésével szereztük be, és — az elvtársi együttműködés jó példájaként — a Népszabadság is közli. JlRií HÁJEK: OTTHON EURÓPÁBAN A csehszlovákiai magyar dolgozók idei gombaszögi kulturális ünnepségein /öze/ Lenárt elvtárs, Szlovákia Kommunista Pártjának első titkára, ünnepi beszédében tisztelettel emlékezett meg a ■csehszlovákiai forradalmi mozgalom magyar élharcosairól is, és kiemelte Fábry Zoltán érdemeit. „Internacionalista érzelmeik és tetteik — mondta Lenárt elvtárs — a mai és az elkövetkező nemzedékek számára fényes példát, követendő utat jelentenek. Szükségünk van arra. hogy még alaposabban ismerjük életműveiket, hogy nemes hagyatékuk még jobban ösztönözzön munkánkban.“ Pártunk egyik vezető képviselőjének e mélyen- szántó gondolatai, reméljük, ösztönzőleg hatnak majd elsősorban a cseh és a szlovák kultűra képviselőire, és az évforduló alkalmából ismét elgondolkoznak azon, mennyi mindent kell még tenni azért, hogy alaposabban és a mostaninál jóval szélesebb körben ismerjék Fábry Zoltán életművét. Fábry számára az irodalom a nemzetek barátságának, egymás kölcsönös megismerésének és közeledésének, valamint a mindenfajta nacionalizmus s a kulturális elzárkózottság elleni harcnak hatékony eszköze. Igazi ihletet, ösztönzést akkor kapunk Fábry- tól, ha alaposan megismerjük alapvető irodalomkoncepcióját, amelynek egyik fő jellemzője a szocialista hazafiság és az internacionalizmus megbonthatatlan egysége. E forró érzelmű hazafi számára — aki teljes lényével élte át azokat a történelmi megpróbáltatásokat, megrázkódtatásokat és szenvedéseket, amelyek a magyar népet érték századunk első négy évtizedében — mindig Európa jelentette a hazát. Az ő hazája Marx és Engels Európája, éppúgy, mint Goethe, Brecht és Thomas Mann Európája s ugyanígy Lenin Európája, miként Tolsztoj, Gorkij és Majakovszkij, valamint Diderot, Hugo, Romain Rolland, Hviezdoslav, HaSek, Fuöík, Ibsen' és Lagerlöf Európája is. S Fábry Európájának ugyancsak szerves részét képezi Petőfi, Ady, József Attila, Radnóti és más kiváló magyar író életműve is. Ei a széles látókör, valamint azoknak a különböző irányzatokat képviselő személyek munkássága közötti összefüggések tudatosítása, akik az irodalmat az ember és a társadalom humanizálásáért vívott harc jelentős eszközének tartották, olyan fontos jellemvonás, amelyből a mai cseh és a. szlovák irodalom is példát vehet Fábrytól. Alkotásainak meghatározó élményanyaga a két világháború megrázó valósága. Műveiben újból és újból visszatér ezekhez a döbbenetes tényékhez, a háború okaihoz, valamint a háborús borzalmaktól való megszabadulás lehetőségeihez, továbbá Közép-Euróoa, valamint a Duna-völgyi népek közötti együttműködés és a tartós barátság kérdéseihez. Egész életét a nacionalizmus minden fajtája és.főleg annak legszörnyűbb formája, a fasizmus elleni harcnak szenteli, így válik forradalmárrá, aki a legbonyolultabb történelmi helyzetekben is hü maradt a dolgozók internacionalista összetartásának nemes gondolatához. Ö, aki szinte egész élete során oly sokát merített a német klasszikus irodalomból, az Európa elrablásában, és más müveiben is mélyrehatóan és találóan mutatott rá a német fasizmus társadalmi, lélektani és filozófiai gyökereire. Abban az időben, amikor a Tanácsköztársaság megdöntése után Magyarországon a horthysta rendszer ragadja magához a hatalmat, Fábry Zoltán azon munkálkodik, hogy a szlovákiai magyar irodalom, valamint az Utunk és Korunk a horthysta kulturális reakció elleni harc jelentős szellemi erejévé váljék. S később, amikor a hitleri fasiszták Csehszlovákiát fenyegetik, haladó gondolkodású cseh, szlovák és magyar művésztársaival együtt tollal és tettekkel harcol a Csehszlovák Köztársaság védelméért. Mint életében mindig, ugyanazok az eszmék vezették a felszabadulás után is, amikor bizonyos körök a magyar népet azonosítani akarták a horthysta rezsimmel és igyekeztek korlátozni a magyar nemzetiség jogait Szlovákiában. Kritikusi munkássága arra tanít bennünket, hogy az irodalmat fontos eszköznek tartsuk az ember és a társadalom humanizálásáért vívott harcban, amelynek sikeres befejezése a szocializmus történelmi feladata. Fábryt példaként állíthatjuk abban is, hogy magas mércével mérte a szocialista Irodalom művészi kvalitásait, az igényességnek egyik legfontosabb indítéka a szocialista irodalom nagyszabású társadalmi célja volt. Irodalmi tanulmányaiban sokat foglalkozott kifejezőeszközök elemzésével, de sohasem céltalanul. Kiváló érzékkel különböztette meg az értékeset az értéktelentől, nem ismert megalkuvást a középszerűséggel és a szürkeséggel szemben. Nem tette alacsonyabbra a mércét a szlovákiai magyar irodalom értékelésénél sem, következetesen hirdette, bármilyen kritikusi „engedmény“ a provincializmus útvesztője felé sodorhatja ezt az irodalmat is. Az irodalom aktív humanista és humanizáló küldetésével kapcsolatos szenvedélyes elfogultsága azonban semmiképpen sem szűkíti le irodalomkoncepcióját. Goethéről írott tanulmányában különös nyomatékkai hangsúlyozza sokszínűségének és széles mederben hömpölygő alkotásainak szükségszerűségét: szerinte az irodalomnak éppúgy szüksége van Goethere, mint Petőfire, Voltairre csakúgy, miként Rousseau-ra, továbbá Zolára és Rilkére, Adyra és Kosztolányira is. Amikor összehasonlítja a látszólag „időtlen“ Goethét olyan szorgalmas „időszerű“ költőkkel, mint amilyen Meissner, Beck vagy Börne volt, akkor egy pillanatig sem habozik Goethe mellé állni. A cseh és a szlovák irodalom jelenlegi küzdelmeiben a magasabb művészi színvonalért nagy szükségünk van arra, hogy ösztönzően hasson ránk Fábry Zoltán irodalomkoncepciója, emberi és művészi nagysága, gondolatgazdagsága. Sajnos az egyetlen cseh fordítás, amely 1967-ben jelent meg Prágában- és ráadásul a publicisztikai írásai vannak túlsúlyban az irodalomkritikai tanulmányaival szemben — erre nem sok lehetőséget nyújt. Jórészt ugyanéit mondhattuk el az 1958-ban megjelent első szlovák fordításról is. A szlovák olvasó azonban jobb helyzetben van, mert három évvel ezelőtt Vox humana címen olyan fordítást vehetett a kezébe, amely a körülményekhez képest sokoldalúan és alaposan mutatja be Fábry Zoltánt: Ilyen könyvre lenne sürgősen szükség a cseh országrészben is, mert Fábry Zoltán alapos megismerésére, ma összehasonlíthatatlanul kedvezőbbek a feltételek, mint 1967-ben, amikor egyre markánsabban kirajzolódott a revizionista és az opportunista eszmei destrukció. Ha Fábry Zoltán érdemeiről beszéltünk a cseh és a szlovák irodalom értékeinek közvetítésében és értékeljük azt az egész életét végigkísérő igyekezetét, hogy hidat építsen a csehszlovákiai és a magyar kultúra között, akkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a hidakon kétirányú közeledés igényel- tetik. Fábry életműve — amint ezt a második szlovák fordítás is igazolja — a csehszlovákiai kulturális közvélemény számára kiváló kalauz és közvetítő a haladó magyar irodalom értékeinek megismerésében. S ugyanígy: írásai révén a magyar olvasó otthonosan mozoghat a cseh és a szlovák irodalom há- zatáján. Éppen ő volt az, aki a második világháborút követő években fölemelte a szavát a szocialista magyar költészet úttörője, Ady Endre alkotásainak félremagyarázása és torzítása ellen. Fábryt ott is tanulságos és hasznos olvasni, ahol néhány megállapításával nem tudunk teljesen egyetérteni. Forbáth Imréről írott figyelemre méltó tanulmányára gondolok. Véleményem szerint ennek a kiváló költőnek az értékelésénél — aki életével és munkásságával teljes egészében Csehszlovákiához kötődik, de művei az egyetemes magyar kultúrát is gazdagítják —, Fábry Zoltán túlságosan egyoldalúan a pátosz negációját, s a költő uarcát emeli ki a háború apokaliptikus szörnyűségei ellen. Forbáth költészetének szerintem másik komoly erőssége — elbűvölő földhözkötöttsége, az élet ezernyi szépségeinek megkapó ábrázolása, ami barátjának, Vítézslav Nezvalnak a költészetével rokon — Fábry Zoltán értékelésében háttérbe szorul. A magyar irodalom az a terület, amelyből Fábry Zoltán kritikusi hagyatékának további tanulmányozásánál ki kellene indulnunk. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ő a magyar irodalmat mindig európai kontextusba helyezi, ezt egy pillanatig sem téveszthetjük szem elöl, mert életművének ez a legfontosabb jellemvonása és értelme. Tanulságosak és fontosak számunkra Fábry Zoltán tanulmányai is a haladó német irodalomról és azok a kapcsolatok, melyek őt a francia, valamint az orosz és a szovjet irodalomhoz fűzték. Csak ilyen összefüggések alapján értékelhetjük igazán azokat a tanulmányokat, amelyek a cseh és a szlovák irodalom problémaköréből születtek. Számunkra ezek az írások azért is rendkívül érdekesek, mert a cseh és a szlovák nemzeti kultúra Fábry európai kulturális kontextusában található. Fábry érdeklődési köréhez közel álltak a XIX. századi cseh és szlovák irodalom demokratikus és realista törekvései (Kalinőiuk, Hviezdoslav, firásek és Cechj, de tanulmányaiban jórészt a huszadik századra, s ezen belül is a cseh és’ a szlovák szocialista irodalom alapozóira fordítja a legnagyobb figyelmet. Ugyanakkor nem kerülik el a figyelmét Karel Capek értékekben gazdag, ám ellentmondásoktól sem mentes alkotásai. Azonban a legérdekesebb és legsajátosabb tanulmányait Fuőikról, Olbrachtról, Majerová- ról, Glazarováról, a mai szlovák írók közül pedig Mináfról írta. A felfedezés erejével hatott a „lírai realizmusról“ alkotott véleménye, amely Fábry szerint Majerová Szirénáját, Olbrach: Nyikola Suhaj, a betyár című művét és Glazarová Ádventjét egyaránt jellemzi, s így rokonítja. Ez a lirízmus szerinte nem kísérőzene vagy illusztráció, hanem a lényeget fejezi ki. A cseh irodalom területéről a legkiválóbbak és a legérdekesebbek HaSek Svejkjéről írott tanulmányai. Fábry azok közé tartozik (mint Tucholsky, Max Brod, Piscator), akik már a húszas évektől egyengetik HaSek útját a tartós világhírnév felé és a cseh írót az európai próza rebelaisi és cervantesi vonulataiba helyezik el őt. Abban az időben a hivatalos cseh bur- zsoá kritika a Svejket nem tartotta még csak igazi irodalmi alkotásnak sem. Mélységesen jellemző Fáb- ryra, hogy csaknem három évtized eltelte után, 1966- ban, amikor HaSek elsősorban Václav Cerny cseh reakciós kritikus révén ismét dühödt támadások célpontja, ismét visszatér a Svejkhez. Ekkor jelenik meg a Piámén nevű cseh folyóiratban a Svejk védelmében című tanulmánya, amely egyike a legmélyebb és legalaposabb Svejkről szóló írásnak, ami idáig napvilágot látott. A tanulmány így fejeződik be: Svejk ellen e napokban új, friss roham indult. Svef- ket — mint népe szégyenét — cseh irodalomtörténészek és kritikusok akarják kirekeszteni a világ- irodalomból. Nem értem." F ábry kiválóan és nagyon találóan jellemzi Svejk forradalmi jelentőségét, ugyanakkor azonban nem akar HaSek hőséből forradalmárt csinálni, mint ahogy azt néhány leegyszerűsítő, dogmatikus, szektás értelmezés megpróbálta. Nagyon fontos lenne, ha a cseh és a szlovák olvasók minél hamarabb megismerkednének az Európa elrablásával és a többi jelentős Fábry-művel. A mostani évforduló is arra emlékeztet, a cseh és a szlovák kultúrában sok még az adósságunk, meg oldásra váró feladatunk Fábry életművével kapcsolatban. A legfontosabb azonban az, hogy Fábrynak minél több lelkes hozzáértő és következetes követője akadjon a két ország irodalmában, kultúrájában. Hasonló időszerű követelmény, hogy a cseh országrészben a CSKP XV. kongresszusának határozatát szem előtt tartva a proletár nemzetköziség elvét mindennapi tetteinkben úgy értelmezzük, mint a szlo vákiai magyar irodalomhoz fűződő kapcsolatunk természetes alapját. Ez az irodalom a csehszlovákiai szocialista irodalom jelentős része, amelyet egységes szocialista céljaink mellett főleg nemzeti sajátosságaival gazdagít, hiszen ezt az irodalmat szoros szálak fűzik a baráti Magyar Népköztársaság irodalmához is. ’ si mii
