Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-07-31 / 31. szám

ozsrn * M ör egek beszélgetnek: — Ma kórházba mentem vizsgálatra. — Villamoson? Sokan vol­tak? — De menyire? Olyan nagy tömeg utazott, hogy még né­hány fiatalnak is állnia kellett. — Ez a talált tárgyak osztá­lya? Én a cirkusz igazgatója vagyok. Nem adták le az el­vesztett elefántunkat? — Milyen a színe? önzésünk odáig ter­jed, hogy azt hisszük, amikor vihar van, csak nekünk mennydörög. Renard A családban már készülőd­nek a nyaralásra, de csak a mama és a papa utazik. — Cs mi lesz addig a kutyá­val? — aggodalmaskodik a férj. — A szomszédokra bízom. Csak elvállalják! — Jó. És a kanári? — Berta nénihez kerül. — A gyerekek hol lesznek? — A nagymamánál. — Csodálatos! De hát akkor miért nem maradunk itthon, ebben a várható mennyei nyu­galomban? A gyomrával bajlódik valaki. — Mit tanácsol az orvos? — kérdezi részvevőén a barátja. — Szigorú diétát. Azt mond­ta, hogy csak azt ehetem, amit a kisgyerekek. — No és megtartod a kúrát? — Sajnos. Ettem a homoko­zóból, lenyeltem két biztosító­tűt, három gombot, de nem mondhatom, hogy javulok. A cég válaszlevelet ír a csa­lódott vevőnek: „Természetesen köteleztük magunkat a hirdetésünkben, hogy a pénzt viszaadjuk, akár csupán egy százalék elégedet­lenség esetén. De mi százszá­zalékig elégedettek vagyunk.“ Az agglegény tanár uzsonná­ra hívja meg néhány érettsé­gizett növendékét. — Remélem — mondja más­nap az egyik lány mamája —, uzsonna után elmostátok az edényeket. — Előtte. KÜLÖNÖS SZENVEDÉLY Egy kicsit becsíptem tegnap este — meséli Kiss a barátjá­nak. — Nem vagyok bátor em­ber, ezért idejekorán levetet­tem a cipőmet, aztán a nadrá­got, sőt a zakót is, az egé­szet a karomra tettem, s így osontam fel a lépcsőn. — No és felébredt a felesé­ged? — Hogy ébredhetett volna fel? Amikor a lépcsőn felér­tem, akkor láttam, hogy még csak a metróállomáson va­gyok. A múzeumban záróra előtt vannak. Az egyik teremőr bácsi dohog magában: — Mindig van valaki, aki utolsónak megy el! Nem a mondatomat csiszolom, hanem a gon­dolatomat. Joubert — Először nézzék meg a családi albumainkat. (Krokogyil) A koldusok sebeikből élnek: vannak emberek, akik mindenből hasznot húznak, még a megve­tésből is. Chateaubriand Az utcán izgatott férfi ug­rik-be az üres taxiba. — Látja azt a Zsigulit? Ha utoléri, dupla borravalót kap. Már robognak is, a taxis min­dent belead. Amikor a Zsiguli mellé érnek, az izgatott utas iekurblizza az ablakot, és átor­dít a másik gépkocsivezetőnek: — Idióta! Aztán elégedetten hátradől az ülésen, s szól a taxisnak: — Ügy. És most vigyen visz sza a Trabantomhoz. Sokszor hallani a külföldi profi labdarúgók bizonytalan jövőjéről, hogy hát elég egy sérülés stb. Az egyik nyugat­német újság meginyugtatóan ír erről. E szerint a klub elnö­ke összehívja játékosait. — Közlöm, emberek, hogy minden sérülés esetére biztosí­tottuk magukat. — Igazán? — Mondom. Kar-vagy lábtö­rés tízezer. Kettős törés ötven­ezer. Aki kitöri a nyakát, egész életére el van látva! Párbeszéd egy ékszerüzlet előtt. A nő azt mondja a férfi nak: — Tudnia kell, hogy én nem fogadok el semmit idegentől. De magát már tegnap délután óta ismerem, vegye meg ne kém ezt a briliánsgyűrűt! j-'. — Inkább várd meg, amíg el­érjük a kempinget! Várnai György rajza VII. 31. 19 A pályaudvaron egy fiatalasszony bajlódik két bő­rönddel, a karján kisbaba. Odamegy egy fia­talember. — Segíthetek? — Ő, nagyon kö­szönöm. Ha lenne szíves megfogni a gyereket. — De miért nem adja ide inkább a két koffert? — Nézze, nem akarom megsérte ni, de magát még nem ismerem. SZÖVEG NÉLKÜL Jaroslav Pop rajza Mercedes Ballesteros: A hölgy és az orvos Közismert tény, hogy a kutya az ember legjobb barátja, különösen a férfié. Ugyanilyen joggal mondhatjuk azt, hogy a nő legjobb barátja az orvos. A férfiak nem szeretik, ha valamit kérdeznek tőlük, még kevésbé szeretik mások előtt feltárni a lelkiállapo­tukat. Ezért kedvelik inkább a kutyák társaságát. Az eb merengő pillantást vet gazdájára, barátságosan a térdére fekteti a pofáját — és állandóan hallgat. A nőkkel viszont minden éppen fordítva van. Mi, nők, nagyon szeretjük, ha megkérdezik tőlünk: hogy s mint vagyunk. Ha akárcsak öt percig üldögélünk lehorgasztott fejjel, s eközben senki sem érdeklődik hogylétünk iránt — máris nyomott hangulatban vagyunk. „Látod, milyen állapotban vagyok, és neked még eszedbe sem jut meg­kérdezni, hogy mi van velem!“ —- mondogatjuk gyakran a férjünknek. De ez még nem minden. Ha az egészségről van szó, akkor aztán végképp nem ismerünk tréfát. — Tudják — meséli vendégeinek az asszony —, szúr a bal oldalam. Ugyan mit jelenthet ez? — Talán szélütés? — kérdi reménykedve a férj, de legott kiábrándultán hozzáteszi: — Dehogy, drágám, va­lószínűleg csak elzsibbadt az oldalad a sok fekvéstől... Másnap az asszony sugárzó arccal tér haza. — Mit mondtam? — kérdi diadalmasan a férjétől. — Az imént voltam az orvosnál, és igen súlyos betegséget állapított meg ... — Mifélét? — érdeklődik a férj, fel sem nézve az újság sportrovatából. — A nevét nem jegyeztem meg, valami latin, de itt a recept, nézd csak meg. A férj néhány percig silabizálja a receptet, azután így szól: — Ez a legközönségesebb vitamin. — Vitamin a te fejed! — kiáltja az asszony, és elrohan a barátnőjéhez. — Szörnyű beteg vagyok — közli vele —, azt sem tudom, kilábalok-e valaha is belőle ... — És jó orvosod van? — Hát persze! Rendkívüli ember! Emlékszel, tavaly, amikor Doloresnek magas láza volt, mindenki azt állította, hogy az közönséges meghűlés, és néhány nap múlva mak- egészséges lesz. Harmadnap valóban teljesen egészséges­nek érezte magát, a látleletei is kitűnőek voltak, és csak ez az orvos állapította meg, hogy tüdőgyulladása van. A röntgenfelvétel ugyan nem igazolta a diagnózist, de ez csak arról tanúskodik, hogy egy jő diagnosz.ta sokkal töb­bet ér a röntgennél meg mindenféle mikroszkópnál! — Ez valóban így van! Én is ismerek egy ilyen orvost. A fivérem felesége egyszerű pattanással fordult hozzá — az pedig azonnal maláriát állapított meg nála. — Milyen derék fiú! Bezzeg, nem olyan, mint Rafael. Ismered? — Azt a félművelt frátert? Hát persze! Egyszer kihívtam a lakásomra. Mondom neki, hogy diftériám van, ö pedig megmakacsolta magát: önnek, kedves asszonyom, közön­séges torokgyulladása van. El tudod képzelni ezt az ese tét?! — No és végül mi volt a baj? — Hát torokgyulladás. De mit számít az? Engem egy szerűen felbőszít az efféle magabiztosság! Emlékszel, mit müveit ez az alak Péppé márkinéval? Öt valamilyen kü­lönleges gyógyszerrel kezelték, amelyet repülőgépen hozat­tak számára Londonból. Ez a kuruzsló pedig egykettőre kigyógyította — szódabikarbónával! — Micsoda szörnyűség! — Az én orvosom, szerencsére, nagyon figyelmes ember. — Talán a férjemet is hozzáküldjem? Az utóbbi időben valami panasza van a gyomrára. — Á, közönséges férfiképzelődés, kutya baja sincs, ne is törődj vele! GELLERT GYÜRGY fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents