Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-31 / 31. szám
ozsrn * M ör egek beszélgetnek: — Ma kórházba mentem vizsgálatra. — Villamoson? Sokan voltak? — De menyire? Olyan nagy tömeg utazott, hogy még néhány fiatalnak is állnia kellett. — Ez a talált tárgyak osztálya? Én a cirkusz igazgatója vagyok. Nem adták le az elvesztett elefántunkat? — Milyen a színe? önzésünk odáig terjed, hogy azt hisszük, amikor vihar van, csak nekünk mennydörög. Renard A családban már készülődnek a nyaralásra, de csak a mama és a papa utazik. — Cs mi lesz addig a kutyával? — aggodalmaskodik a férj. — A szomszédokra bízom. Csak elvállalják! — Jó. És a kanári? — Berta nénihez kerül. — A gyerekek hol lesznek? — A nagymamánál. — Csodálatos! De hát akkor miért nem maradunk itthon, ebben a várható mennyei nyugalomban? A gyomrával bajlódik valaki. — Mit tanácsol az orvos? — kérdezi részvevőén a barátja. — Szigorú diétát. Azt mondta, hogy csak azt ehetem, amit a kisgyerekek. — No és megtartod a kúrát? — Sajnos. Ettem a homokozóból, lenyeltem két biztosítótűt, három gombot, de nem mondhatom, hogy javulok. A cég válaszlevelet ír a csalódott vevőnek: „Természetesen köteleztük magunkat a hirdetésünkben, hogy a pénzt viszaadjuk, akár csupán egy százalék elégedetlenség esetén. De mi százszázalékig elégedettek vagyunk.“ Az agglegény tanár uzsonnára hívja meg néhány érettségizett növendékét. — Remélem — mondja másnap az egyik lány mamája —, uzsonna után elmostátok az edényeket. — Előtte. KÜLÖNÖS SZENVEDÉLY Egy kicsit becsíptem tegnap este — meséli Kiss a barátjának. — Nem vagyok bátor ember, ezért idejekorán levetettem a cipőmet, aztán a nadrágot, sőt a zakót is, az egészet a karomra tettem, s így osontam fel a lépcsőn. — No és felébredt a feleséged? — Hogy ébredhetett volna fel? Amikor a lépcsőn felértem, akkor láttam, hogy még csak a metróállomáson vagyok. A múzeumban záróra előtt vannak. Az egyik teremőr bácsi dohog magában: — Mindig van valaki, aki utolsónak megy el! Nem a mondatomat csiszolom, hanem a gondolatomat. Joubert — Először nézzék meg a családi albumainkat. (Krokogyil) A koldusok sebeikből élnek: vannak emberek, akik mindenből hasznot húznak, még a megvetésből is. Chateaubriand Az utcán izgatott férfi ugrik-be az üres taxiba. — Látja azt a Zsigulit? Ha utoléri, dupla borravalót kap. Már robognak is, a taxis mindent belead. Amikor a Zsiguli mellé érnek, az izgatott utas iekurblizza az ablakot, és átordít a másik gépkocsivezetőnek: — Idióta! Aztán elégedetten hátradől az ülésen, s szól a taxisnak: — Ügy. És most vigyen visz sza a Trabantomhoz. Sokszor hallani a külföldi profi labdarúgók bizonytalan jövőjéről, hogy hát elég egy sérülés stb. Az egyik nyugatnémet újság meginyugtatóan ír erről. E szerint a klub elnöke összehívja játékosait. — Közlöm, emberek, hogy minden sérülés esetére biztosítottuk magukat. — Igazán? — Mondom. Kar-vagy lábtörés tízezer. Kettős törés ötvenezer. Aki kitöri a nyakát, egész életére el van látva! Párbeszéd egy ékszerüzlet előtt. A nő azt mondja a férfi nak: — Tudnia kell, hogy én nem fogadok el semmit idegentől. De magát már tegnap délután óta ismerem, vegye meg ne kém ezt a briliánsgyűrűt! j-'. — Inkább várd meg, amíg elérjük a kempinget! Várnai György rajza VII. 31. 19 A pályaudvaron egy fiatalasszony bajlódik két bőrönddel, a karján kisbaba. Odamegy egy fiatalember. — Segíthetek? — Ő, nagyon köszönöm. Ha lenne szíves megfogni a gyereket. — De miért nem adja ide inkább a két koffert? — Nézze, nem akarom megsérte ni, de magát még nem ismerem. SZÖVEG NÉLKÜL Jaroslav Pop rajza Mercedes Ballesteros: A hölgy és az orvos Közismert tény, hogy a kutya az ember legjobb barátja, különösen a férfié. Ugyanilyen joggal mondhatjuk azt, hogy a nő legjobb barátja az orvos. A férfiak nem szeretik, ha valamit kérdeznek tőlük, még kevésbé szeretik mások előtt feltárni a lelkiállapotukat. Ezért kedvelik inkább a kutyák társaságát. Az eb merengő pillantást vet gazdájára, barátságosan a térdére fekteti a pofáját — és állandóan hallgat. A nőkkel viszont minden éppen fordítva van. Mi, nők, nagyon szeretjük, ha megkérdezik tőlünk: hogy s mint vagyunk. Ha akárcsak öt percig üldögélünk lehorgasztott fejjel, s eközben senki sem érdeklődik hogylétünk iránt — máris nyomott hangulatban vagyunk. „Látod, milyen állapotban vagyok, és neked még eszedbe sem jut megkérdezni, hogy mi van velem!“ —- mondogatjuk gyakran a férjünknek. De ez még nem minden. Ha az egészségről van szó, akkor aztán végképp nem ismerünk tréfát. — Tudják — meséli vendégeinek az asszony —, szúr a bal oldalam. Ugyan mit jelenthet ez? — Talán szélütés? — kérdi reménykedve a férj, de legott kiábrándultán hozzáteszi: — Dehogy, drágám, valószínűleg csak elzsibbadt az oldalad a sok fekvéstől... Másnap az asszony sugárzó arccal tér haza. — Mit mondtam? — kérdi diadalmasan a férjétől. — Az imént voltam az orvosnál, és igen súlyos betegséget állapított meg ... — Mifélét? — érdeklődik a férj, fel sem nézve az újság sportrovatából. — A nevét nem jegyeztem meg, valami latin, de itt a recept, nézd csak meg. A férj néhány percig silabizálja a receptet, azután így szól: — Ez a legközönségesebb vitamin. — Vitamin a te fejed! — kiáltja az asszony, és elrohan a barátnőjéhez. — Szörnyű beteg vagyok — közli vele —, azt sem tudom, kilábalok-e valaha is belőle ... — És jó orvosod van? — Hát persze! Rendkívüli ember! Emlékszel, tavaly, amikor Doloresnek magas láza volt, mindenki azt állította, hogy az közönséges meghűlés, és néhány nap múlva mak- egészséges lesz. Harmadnap valóban teljesen egészségesnek érezte magát, a látleletei is kitűnőek voltak, és csak ez az orvos állapította meg, hogy tüdőgyulladása van. A röntgenfelvétel ugyan nem igazolta a diagnózist, de ez csak arról tanúskodik, hogy egy jő diagnosz.ta sokkal többet ér a röntgennél meg mindenféle mikroszkópnál! — Ez valóban így van! Én is ismerek egy ilyen orvost. A fivérem felesége egyszerű pattanással fordult hozzá — az pedig azonnal maláriát állapított meg nála. — Milyen derék fiú! Bezzeg, nem olyan, mint Rafael. Ismered? — Azt a félművelt frátert? Hát persze! Egyszer kihívtam a lakásomra. Mondom neki, hogy diftériám van, ö pedig megmakacsolta magát: önnek, kedves asszonyom, közönséges torokgyulladása van. El tudod képzelni ezt az ese tét?! — No és végül mi volt a baj? — Hát torokgyulladás. De mit számít az? Engem egy szerűen felbőszít az efféle magabiztosság! Emlékszel, mit müveit ez az alak Péppé márkinéval? Öt valamilyen különleges gyógyszerrel kezelték, amelyet repülőgépen hozattak számára Londonból. Ez a kuruzsló pedig egykettőre kigyógyította — szódabikarbónával! — Micsoda szörnyűség! — Az én orvosom, szerencsére, nagyon figyelmes ember. — Talán a férjemet is hozzáküldjem? Az utóbbi időben valami panasza van a gyomrára. — Á, közönséges férfiképzelődés, kutya baja sincs, ne is törődj vele! GELLERT GYÜRGY fordítása
