Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-26 / 26. szám
Ébert Tibor ÚJAT FÖLFEDEZNI A VILÁGBÓL A GYERMEKSZÍNHÁZ TÁRSADALMI KISUGÁRZÁSA Cl. P. Chavanon író, rendező, dramaturg, Marcel Maréchal és Roger Planchon asszisztense, hosszú ideig a lyoni Egyetemi Színház vezetője volt, jelenleg a LA COMPAGNIE DES hűit saveursj A nyolc íz együttes] ifjúsági és gyermekszínház igazgatója. Le théatre pour enjants (Gyermek- színházj című könyve 1974-ben jelent meg a lausanne-i La Cité S. A. kiadásában, a Claude Vallon szerkesztette Théatre vivant (Elő színház) színházi sorozatban. A könyv Franciaországban és másutt is feltűnést keltett. Nemcsak azért, mert a gyermekszín- házról szóló szakirodalom kevés, hanem azért is, mert írója sok szempontból a hagyományostól kissé eltérő módszerrel és rendszerezéssel foglalkozik a gyermekszínjátszás helyzetével, dramaturgiájával, lélektanával, társadalmi kisugárzásával. Mindenképpen modern szemlélet hatja át a művet, s egyes fejezeteiben — mint a Felfogás és képzelet; A szinkretizmus; Az alkotás módja: közös alkotás a gyermekekkel; Az illúzióláda: részvé tel és azonosulás, a csodás és az el képzelt, a konvenció, komoly játék, komédia, a mániákusság; A valóság problémája, a szociopolitikus színház; A színházi ünnep és a happy erűi... stb. stb. — komoly esztétikai és dialektikusán tudományos felkészültséggel nyúl a tárgyhoz, a kényes és sok helyütt még mostohagyermekként kezelt, megoldásra váró kérdésekhez. A gyermekszínház korszerű fogalma nagyon is új keletű Franciaországban, sokkal inkább, mint a kelet-európai országokban — írja a szerző. Nem kétséges: a valódi hivatalos elismerés sokáig váratott magára, s alig több, mint ötéves. Ez a színház más, mint a felnőttek színháza: sajátságos színház Néhány lelkes és bátor úttörője, Lahy-Hollebecque asszony, Charles Vildrac és főleg Léon Chanverel csak a második világháború befejeztével, 1945-ben határozta el, hogy valamiféle gyermekszínházat hQZ létre. Kezdeményezésük a hatvanas években realizálódhatott. 1952-ben az UNESCO székhelyén, Párizsban egy gyermekszínházról szóló kollokvium VJ. John Allen és a fáradhatatlan Léon Chanverel elnökletével meghatározza a gyermekszínház jelentőségét, célkitűzéseit, jellegét, és többek között megállapítja, hogy a gyermekeknek (ifjúságnak) feltétlenül szüksége van saját hivatásos színházra; ez az intézmény pedagógiaiesztétikai elvek hordozója kell legyen; munkája és elbírálása, erkölcsi súlyá- nál-rangjánál fogva adekvát a felnőtt színházakkal. Ebben a gyermek-ifjúsági színházban elsőrendű fontossága van a játéknak (szinte ez határozza meg az előadást). A fent említett párizsi tanácskozás ajánlja iskolaszínhá zak létesítését a középiskolákban. A gyermek számára a színház képzete egyszersmind forma, létezés és magatartás mozgatója, mindez benne érzelemmé kapcsolódik. Felfogás nem választja szét a fontosat a kevésbé fontostól, nem állít fel hierarchikus sorrendiséget az erős és a másodlagos képzetek, a fő- és mellékcselekmények között. Képzelete legtöbbször a homályosságból nő ki, kapcsolatokat feltételez dolgok, érzetek, képzetek közt. Legspontánabb megnyilvánulása a játék, igen erős az érzéke a szimbólumok és konvenciók iránt. Az alkotás (szöveg, dramaturgia és nyelvezet) módjai különbözők: a gyermekek aktívan részt vehetnek a témák és az anyagok kidolgozásában; a színészek rögtönözhetnek egy vázlat alapján vagy pedig improvizálhatnak a gyermekek javaslataira, ötleteire; lehet egyéni alkotás (ritkán jelentkeznek azonban a szerzők és még ritkábban a szakavatott dramaturgok). A művek forrása legtöbbször a tündérmese. Gyakran adaptálnak népi történetekből, hogy a színművek korszerűbbek és személyes ihletésűek legyenek. A kronologikus dramaturgia arányosan elrendezi a világ legegyszerűbb cselekményeit, történeteit. Egy szereplő sokszor helyettesit egy jelenetet, vagyis a funkciója tisztán dramaturgiai és nem pszichológiai. A gyermeki nyelvezetet nehéz megtalálni, de talán még ennél is nehezebb felfedezni és alkalmazni keresetlen, őszinte poézisét. A nyelvezet nem alkalmas a párbeszédekre, mint általában a felnőtt színházban, sokkal inkább a szöveg teszi polemikus telítettségűvé a nyelvezetet, azért, hogy fenntartsa a szöveg fontosságát és jelentőségét, költői értékét, továbbá hogy így erősítse a képet. Az érzelem kifejezésére, a mondanivaló aláfestésére szolgáló taglejtések, a mimika alapvető színházi feladat, mivel minden mozgási kifejezés, effektus döntően befolyásolja a gyermeki képzeletet és appercipiáló készségét. Hang, beszéd és mozgási kísérletezés szorosan kapcsolódik a zenéhez, színekhez, formákhoz, s a folyamatban a díszletekkel, jelmezekkel együtt megteremtheti egyfajta színpadi művészet szintézisét. A kulissza, a jelmez ...: egy illúzió ládája, amelynek végig játéknak kell maradnia. A gyermek önként azonosul mindazzal, ami körülveszi, nehezen tesz különbséget a világ érzéki valósága és a színházi illúzió valósága között, úgy gondolja, hatalma van a dolgokon, jelenségeken, amelyeket egocentrizmusa saját magára vezet vissza valamiféle mágikus módon (a gyermek nem fogadja el, hogy a dolgoknak tőle független megnyilvánulásai vannak). Ezért a színháznak sokkal erősebb a közvetlen hatása, mint a televíziónak vagy a mozinak. Franciaországban a gyermekszínházi csoportok (gyermekszínjátszók) egyre inkább eltávolodnak a csodás elemektől a poétikusabb képzeletvilág felé, kiemelve a színházi konvenciót. Nem rombolják le soha a játékot, mivel a gyermek mindenkor elfogadja bármely színház szabályait. A játék nem csökkenti közvetítőként szerepét a valóságos meg az elképzelt között, s ez a sajátos módon történő tevékenység megengedi a közönségnek, hogy visz- szahelyezze magát a valóságba azzal szemben, amit a színpadon lát és hall. Például Napsugárországban kezdetben tengert konstruálnak, hogy megakadályozzák a modern város felépítését. „Tengert teremtettünk“ — jelentik ki a szereplő bohócok, s megtöltik a színt kék és zöld esernyőkkel... A gyermekek kezdik elhinni a tenger létezését ... A játék megy tovább ... Egyszer csak valamelyik szereplő felkiált: „Ezt a cirkuszt, ezt a cirkuszt...!“ (mintha az egész a feje tetejére állna...) „Igen... Össze kell szednem az esernyőket“ — mondja az előbbi szereplő. (Ez a pillanat emlékeztet a kezdés konvenciójára.) Ebből látják a gyerekek, hogy amit láttak, az fikció, mivel a szereplők bohócok voltak, akik esernyőkkel konstruáltak tengert. A színielőadás vé{»én minden szereplőt közös öröm kapcsol össze, és itt nincsenek már tekintettel a darabban levő egymás közötti kapcsolataikra. Ez a happy end nagy színházi ünnep, komplex és igen fontos hatása van; megengedi, hogy a jó és rossz szereplők egyesüljenek. Anélkül, hogy csorbítanának eszmeiségükön. A gyermekek nagyon szeretik ezt az ünnepet. Önfeledten boldogok, de megőrzik magukban az általános igazságot: erkölcsi súlyát a mondandónak, alapeszmének. Ünnepelniük kell. Az ünnep pszichológiai tényező, és hozzátartozik a népi színház kompozíciójához, a dionüszoszi kultusz újrafelfedezéséhez, elvéve belőle a rituális és szent szertartásokat. Az ünnepi, érzelmi telítettségében a gyermekben vágy támadhat, hogy utánozzon, valami hasonlót, újat fedezzen fel magának a világból, alkothasson. Claude Pierre Chavanon nem apolitikus, nem semleges. Nagyítólencséje alá kerül a jelen és a jövő. Noha öt év alatt hetven gyermekszínházi csoport alakult, az a kezdeményezés, amely ezt a színházat legálisan státusba sorolta (némi támogatással), valójában megrekedt. A művelődési és pedagógiai szempontok nagyon is összekeveredtek a profitkereséssel, az új, friss hajtású közönség kihasználásával, és majdhogynem tőkés üzleti vállalkozássá váltak, így hát a gyermekszínház tiszta létezése szociális kérdés is! Manapság azoké a művészeké az érdem, akik önfeláldozó vállalkozásukban az egyszerű dramaturgiát, a zenés színházat fejlesztik. Azzal a közönséggel, amelynek támogatásával valódi gyermekszínház, egy sajátos színház fejlődhet ki. HISZEK ABBAN, AMIT CSINÁLOK BESZÉLGETÉS CSEIMGERY ADRIENNE OPERAÉNEKESNÖVEL Az Opera című londoni havilap kritikusa, Rodney Milnes írta Mozart Figarójának bemutatása után: „Csengery Adrienne Mirella Freni óta a legjobb Susanna: vonzó hangjával, feltűnő szépségével s azzal a szeretetreméltóan érzékeny szerepformálásával, amely a produkciónak mindvégig oly megnyugtató jellegzetessége volt.“ Derékig érő szőke haj, villogó szempár, bársonyos hang. Színpadra termett, dekoratív egyéniség. Magas fokú stílustudásával, bensőséges átélésével Bra- tislavában is meghódította a közönséget. Csengery Adrienne, a budapesti és a müncheni Operaház szoprán énekesnője a Faust és Margit című Gounod-opera háromórás előadása után minden töprengés nélkül vállalkozott beszélgetésünkre, amely ugyan a késő éjszakába nyúlt, ám a fáradtságnak semmiféle jelét sem vettem észre magatartásán. Pedig az utóbbi időben egyre zsúfoltabb az élete. — Hogyan jött létre ez a vendégszereplés? — Hát... elég nehezen. Ez volt tulajdonképpen az ötödik dátum, amelyben sikerült megegyeznünk. A Szlovák Nemzeti Színház már ősz óta hívott éne kelni, csak az időpont okozott akadályt. A Faust-fellépést végre sikerült kivárnom, ugyan is holnap már Susannát énekelem Hamburgban a Götz Friedrich rendezte Figaró házasságában. — Hány próba előzte meg a mai előadást? — Egyetlenegy szobapróbánk volt, megmutatták a színpadot, s megbeszéltük: mikor és hol lépek u színre. A zenei próbán még Peter Dvorskyval próbáltam, azután mégis Gustáv Papp énekelte Faustot, akivel a színpadon találkoztam először. — Van-e kulisszatitka a jó előadásnak? — Csak annyi, hogy mindenki tökéletesen felké szül, és sokat próbálnak együtt. Persze, erre nem mindig van lehetőség, főleg az ilyen vendégszerep lésnél. Ha az együttes a legapróbb jeleneteket is „halál pontosan“ kipróbálja, az előadás biztos sikerhez vezet. Peter Hall, az Angol Nemzeti Színház főrendezője munkamódszeréből rengeteget tanultam. Hat héten keresztül napi nyolc órát próbáltunk, és tizenöt előadást játszottunk el minden hiba nélkül. A vendégszereplés alkalmával furcsa dolog tör ténik. A vendégművész hozza magával a szerepet Susanna szerepében (Moldován Domokos felvétele) és a ruháját, s a saját elképzelése szerint formálja meg o figurái felen esetben is ez történt. Még a ruhám is eltéri a többiekétől, s hogy a játékom azonos volt a ren dező elképzelésével — ez teljesen véletlen. Különös izgalmat okoz az ilyen előadás, nem be szélve arról, hogy a partnereket is „feldobja“, hi szén az ember csak annyit tud: hol a bejárat és a kijárat a színpadon. A darab értelmezéséről egy ven dégszereplés keretén belül nem sok szó esik. — Tudatosan készült erre a pályára? — Igen. Gyerekkoromtól énekelek, s ötéves vol tam, mikor megtanultam játszani oboán, hegedűn és zongorán. Színpadra készültem: színésznő vagy énekesnő akartam lenni. A Bartók Béla Zeneművé szeti Szakközépiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneakadémián diplomáztam 1970-ben. Az Operaház szerződtetett tagjai sorába, közben Jugoszláviában, Franciaországban, Olaszországban és Hollandiában nyertem versenyeket. — Kitől tanult a legtöbbet? — Sokat köszönhetek Kutrucz Éva tanárnőmnek és Premysl Koőínak, a prágai Operaház tagjának, aki Weimarban tanított Mozart-áriákra és technikai dől gokra. — A tavalyi Glyndebourne-i Fesztiválon új opera csillagot avattak az ön személyében. Úgy tudom, az idén is visszavárják ... Tavaly a Figaró Susannáját énekeltem, az idén Don Giovanni Zerlinája vár. — A klasszikus vagy a modern operát érzi köze lebb egyéniségéhez? — Nem teszek különbséget a kettő között. Van jó és van rossz előadás, nem az a fontos, hogy ki írta. Rajongok a klasszikusokért, de legalább ennyire szeretem a kortárs zenét, annak ellenére, hogy ez nehezebb, több munkát igényel. Egyik műfajt pihenem ki a másikkal. — Világhírű rendezőkkel dolgozik együtt... — Tiszta lappal, elképzelések nélkül megyek a próbára. Előfordul, hogy módosítok a rendező koncepcióján, de különösebb problémáim még sosem voltak ezen a téren, mert hiszek abban, amit csiná lók. — Peter Brook, a világhírű angol színházi rende zó az operát, mint művészi formát halottnak találja. Mi erről az ön véleménye? — Szerintem nem halott, élőbbé kell tenni. Meg kell találni az operában is az emberi gondolatokat és kapcsolatokat, s akkor a műfai nem halhat mea. G. SZABD LÁSZLÓ 10 í; ozsrn
