Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-12 / 24. szám
ÚJ szó i HU MOR — Hogy tetszik az ú] kerthelyiségünk? — kérdi a főpincér az egyik távozni készülő törzsvendégtől. — Nagyszerű — mondja a vendég elismerően. — Olyan hangos a zene, hogy egy árva szót sem értettem abból, amit a feleségem mondott. . . Jordan Popov:-e 1977. VI. 12. Cirkusz telepszik le egy skót városba, óriási táblákon hirdetve, hogy az előadásra a belépés díjtalan. Természetesen tódul a nép. A műsor is kitűnő. Nagy a siker. — Mi ebben az üzlet magának? — faggatja a riporter a szünetben a cirkuszigazgatót. — Há Skóciában turnézunk, nem célszerű belépőjegyet árulni — nevette el magát a direktor. — A műsor végén viszont odaállítjuk a kijárathoz az egyik állatidomárt a legnagyobb hím oroszlánnal és egy táblával: „Kilépés jeienként ötven pen ni/“. Feleségem bolondul a ré gi bútorokért. Amikor egy Ödön francia komódot vagy egy XIV. Lajos korabeli asztalkát lát, valóságos ex tázisba esik. Szeme csillog, egész teste megfeszül, niintha a következő pillanatban rá akarna ugrani a bútorra, hogy belekapasz kodjék. Könnyen megért he tő, miért nyaggat már régóta, hogy beszéljek Karllal. Karinak van egy egészen tűrhető, XIV. Lajos korabeli garnitúrája, igaz ugyan, túlságosan ormótlan a pu rielházban levő kis lakása hoz képest, viszont eléggé jó állapotban van. — A te Kari barátod le gényember — magyarázta feleségem. — Minek neki ez a bútor? — Hát aztán? — kérdez tern. — Hát agglegénynek tilos régi bútort tartania? Kimentem, és többször is beszéltem vele, de Kari mindannyiszor csak széttár tu a karját: — Bocsáss meg, kedves barátom — felelte. — Elő szőr: ez a garnitúra a hagy anyámtól maradt rám, má sodszor pedig én magányos ember vagyok, és nyűgöd tabban érzem magam, ha nem egyedül élek, hanem XIV. Lajossal. Mégiscsak király. Kari nevetni kezdett, én pedig hazamentem, hogy végighallgassam feleségem szemrehányásait. És egyszer, amikor már huszadszor ajánlottam fel Karinak, hogy megvesszük FIGYELMESSÉG — Jő, hogy eszembe jut: itt egy húszas, végy magadnak virágot. a yurnitúrát, ö mélyet só hajtott, arcát kezébe temet te és szipogni kezdett. — Mi lelt? — kérdeztem.- Rosszul vagy?- Egész életemben ma gum előtt láttam ezt a bú tort!... — jajdult fel Kari. Manfred Pelz: — No igen, de .. . — Isten neki, üsse ko. ha annyira meg akarod venni az én derék öreg XtV. Lajosomat... mit te hetek, vidd! — Mennyibe kerül? — Hozz ezer márka elő leget, az árban majd ké söbb megállapodunk, efelöl no aggódj. A bútor szállt tását természetesen te fize led ... Szegény, szegény lajoskám... — Kűri megint szipogni kezdett, én pedig hazarohantam. Feleségem, pedig nyomban a takarékba rohant és elhozta az ezer márkát. — Azt hiszem, három ezernél többet nem kér Karel Smrkovsky rajza mondta. — Legfeljebb el adunk valamit. Kari átvette az ezer már kát, számlálatlanul a zse Lébe dugta, és így szólt: — Sokat nem kérek tő letek, két és félezer elég lesz — és vihetnek az ér. jó öreg rózsafa-garnitúrá mat. No meg persze a szál lítási költség. — Ez semmiség — mond lám, s nem akartam hinni a sikerben. — Dehogy, az előbb nagy jóból kiszámítottam: a szál lírás körülbelül 250 OOO-be kerül. Micsoda-a-a? — Nem tréfálok. A dolog úgy áll, hogy ezek a búto rok nem férnek ki sem az ajtón, sem az ablakon, szét szedni pedig nem lehet. — De hát te hogyan ci pelted be őket? — Éppen erről van szó. Én daruval emeltettem be u bútort, amikor a ház még épülőfélben volt, és a felső emelet hiányzott. Neked pedig szét kell bontatnod a fölötted levő három emele tét. Természetesen a lakók kai is meg kell egyezned, hiszen esetleg nem lesznek elragadtatva ettől az ötlet töl . . . Kari visszaadott kilenc százötven márkát. Ötvenet a vendéglőben költöttünk el, ahol Kari nagyanyjának és XIV. Lajosnak egészsé ' yére ittunk. S én bizony boldogan néztem a pohár fenekére ... GELLERT GYÖRGY fordítása Belép egy ügyfél. Egyik kezében zsákot tart, másikban egérfogót. — Bocsánatot kérek, ön Bonev elvtárs? — kérdi. A reklamációs iroda vezetője feltekint az iratokból. — Igen, én vagyok. Miről van szó? Az ügyfél udvariasan meghajol, az egérfogót hóna alá dugja és kezet nyújt. — Nagyon örvendek, nevem: Panajotov. Az egérfogók miatt jöttem. — Nagyon helyes! — Bonev felkel az asztal mögül. — Mondja meg, nány egérfogót cseréljünk ki, s azonnal megkapja valamennyit. — Nekem nem új egérfogók kellenek, hanem vissza akarom adini valamennyit, amennyi csak akad nálam. Ez a zsák színültig teli van az önök egérfogóival. És Panajotov leteszi a zsákot a padlóra. — Hogyhogy visszaadni? — figyel fel Bonev. — ösz- szefogdosta valamennyi egeret, és most ide jött, hogy visszaadja az egérfogókat a készítő gyárnak? Nem rossz ötlet! — Szó sincs róla. Az önök egérfogói három hónap alatt egyetlen egeret sem fogtak. — De mi köze ehhez az egérfogóknak? Egyszerűen az történt, hogy az egerek megszimatolták a veszélyt, és kereket oldottak. Ön pedig ahelyett, hogy örülne, most idejön és vissza ífkarja adni az egérfogókat.. — Éppen arról van szó, hogy nem oldottak kereket — feleli ingerülten az ügyfél. — Az egerek élnek és egészségesek, s tovább mászkálnak ide-oda, ott egye meg őket a fene ... A berendezést eszik. A vezetékeket, a vezetőket, a félvezetőket — mind szétrágták. Ha az ember egy franciakulcsot adna nekik, azt is elmaj- szolgatnák. Az irodavezető együttérzően csóválja a fejét: — Szóval, hát rágnak-rágcsálnak, az egérfogóba pedig nem sétálnak be? Talán az egésznek a csalétek az oka? (ulitúrót tett oda? — Természetesen — válaszol Panajotov. — Olcsó juh- túrőval kezdtük, de ahhoz hozzá sem nyúltak. Akkor egyre drágábbat, egyre jobbat tettünk oda, tizenhétféle juhtúrót próbáltunk ki, de az égvilágon semmit sem értünk el. Az egerek továbbra is a kábeleket falják. — Ugyan, hennán toppantak be magukhoz ilyen abnormális egerek? — csodálkozik 3onev. — Tizenhétféle juhtúrót kínálnak nekik, ők pedig kábelt majszolnak! De nem próbáltak csalétek helyett kábelt odatenni nekik? — Komolytalan ötlet — ellenkezik Panajotov. — Maga tanúsít komolytalan magatartást az ügy iránt! — kiált fel Bonev. — Maguk kitűnő egérfogókat kaptak, amelyekkel valóságos gyönyörűség egeret fogni, no, persze, ha helyesen előkészítik az állatokat. Tanulmányozzák az egerek közlekedési útvonalait, elemezzék magatartásukat, irányítsák ... — Attól tartok, teljesen feleslegesen vitatkozunk: ezek az egérfogók igen durva kivitelűek, a belsejük kényelmetlen. A reklamációs iroda vezetője azonban kivédi a csapást: — A sima deszkát pedig az egerek gyanúsnak tartanák. Jobban szeretik azt, ami természetes, érdes. — Nem szabad általánosítani — támad tovább Panajotov. — Higgye el: az egerek különfélék. Az egyiknek a durvább tetszik, a másiknak pedig a finomabb. Hiszen az egerek nagyságra és szokásra különfélék ... — Aha! — szakítja félbe diadalmasan Bonev. — Tehát nem a mi egérfogóink térnek el a szabványtól, hanem a maguk egerei! Tegye el az egérfogóit, nem veszem visz- sza őket. Ha majd szabványosítja az egereket, akkor újra beszélhetünk ... És az irodavezető diadalmasan az ajtóhoz kísérte az elcsüggedt ügyfelet. — g—gy fordítása — Csakhogy a kulcs a főnöknél van! (Sztrsel) — Ma egy hete kijelentetted, hogy Jenőnek fogalma sincs a szakmáról, lusta ás szélhámos. Az előbb pedig, az értekezleten agyba-főbe dicsérted. — Hát, bará tóm, közben megtudtam, hogy jegyben jár a diri lányával . . . M t
