Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-06-05 / 23. szám

ÚJ szó JE VGENYIJ MIN: 1977. VI. 5. A folyóparton idős halász ül,- és egész álló nap nem fog egyetlen halat sem. Tőle nem messze egy fiúcska horgászik, aki alig győzi kirángatni a hor­got a hallal. Az öreg két óra múlva már nem győzi türelem­mel, feláll, odamegy a fiúhoz, és szigorúan megkérdezi tőle: — És a házi feladatod már kész?! Egy páciens telefonál a ba­rátnőjének a gyógykezelésről: — Képzeld, a fogyókúrán már három kilót fogytam! — Ez nagyszerű — felet a jóindulatú barátnő. — Csak hogy a te esetedben három ki­ló súlyveszteség annyit jelent, mint egy Mercedes vásárlásá­nál száz korona árengedmény. — Sajnálom — mondja a ka­pitány az első tisztnek —, de kénytelen vagyok az igazat be­írni a fedélzeti naplóba: az el­ső tiszt ma részeg volt! Másnap az első tisztnek volt szolgálata a parancsnoki hídon. A fedélzeti naplóba ezt írta be: „A kapitány ma nem volt részeg.“ Szomszédok egymás közt: — A maguk kutyája az éj­szaka elvitte a cipőmet az aj­tóm elől. — Az lehetetlen, hisz mezít­láb jött haza! — Találd ki, apuka, melyik vonat késik a legtöbbet? — Nem tudom, fiacskám. — Hát az, amelyiket tavaly nekem ígértél a születésnapom­ra. Hangszerüzletben: — Kérek egy a-húrt, de ma­gában. — Hogyhogy magában? — Hegedű nélkül. • — Ismerje be — dühöng a főnök —, hogy aludt! — Ez igaz — feleli a hiva­talnok —, de azt álmodtam, hogy dolgozom. — Miért van az, hogy a fele­sége olyan elegánsan öltözkö­dik, maga pedig feltűnően sze­rényen? — Ö a divat szerint öltözkö dik, én meg a jövedelmem sze rint. — Persze te biztosan nem hallottál még Dávidról és Góliátról... Várnai György rajza — Hallottad, hogy Lenke férjhez megy vala­mi gazdag öreg emberhez? — Ugyan, kérlek, egy gazdag ember soha­sem öreg! — Tegnap egy szörnyű nővel láttam magát az utcán! — Úristen, el ne mondja ezt a feleségem­nek! — Megbízhat bennem ... de ki volt az a nő? — A feleségem. Szép lány lép be a patikába, és megkérdezi a patikust, hogy megméretkezhetik-e? A gavallér patikus természetesen maga méri meg a kisasz- szonyt, majd így szól: — 56 kiló! És egyik kiló szebb, mint a másik! — Erre azért már felfigyelhetett volna a vállalati pszi­chológus .. . Andrej Sekela rajza A mikor elkezdtük a munkál — mondta Verpeléti Z. Oszkár, a vállalat főmérnöke —, megígértük a Reggeli Hírharso­na munkatársának, hogy határ­időre készen leszünk. Ha törik, ha szakad. Ezzel a címmel jelent meg a cikke a Reggeli Hírhar­sonában. Két nappal később megjelent az építkezésen a Délelőtti Króni­ka riportere. Elmondtuk neki, hogy dolgozóink éjjel-nappal se­rénykednek, de rengeteg nehéz­séggel küszködünk. Nincs elég tokrúgócsavar, akadozik a féder- kulcs-ellátás, és nem kapunk elegendő motollát. A Délelőtti Krónika munkatár­sa feljegyezte a panaszainkat, aztán arra kért minket, hogy te­gyünk meg mindent a riportja ér­dekében: fejezzük be a munkát egy héttel a határidő előtt. A ro­vatvezető kedvéért, aki megren­delte nála a cikket, a szerkesztő kedvéért, aki csak akkor hajlan­dó leadni a riportját, ha valami újat tud mondani az építkezésről. A riport megjelent a Délelőtti Krónikában. Bevallom őszintén: nagyon féltem, mit szólnak majd a dolgozók? Szerencsém volt: senki sem olvasta a cikket. Másnap felkeresett a Déli Hí rek riportere. Nyilatkozatot kért tőlem: mikorra fejezzük be az építkezést? Elmondtam a ripor­ternek, hogy egy héttel a terve­zett határidő előtt, mert' nem kaptunk elég szegmecset és fó­kuszvillát. Az újságíró elégedet­len volt a nyilatkozatommal. Azt mondta, hogy ő felajánlást tett a főszerkesztőjének: két héttel a határidő előtt befejezzük az épít­kezést. Amikor azt feleltem, hogy ez nem fog menni, elmesélte, hogy az új Daráló Műveket már akkor felavatták, amikor a dará­lógépek még nem érkeztek meg Patagóniából, és a magyar gyárt­mányú — ideiglenesen üzembe helyezett — darálók nem darál­tak, hanem duruzsoltak. A Déli Hírek munkatársának felajánlásához csatlakoztunk, és megígértük, hogy két héttel a ha­táridő előtt befejezzük a mun­kát. Másnap megjelent az építkezé­sen a Délutáni Szenzációk című lap munkatársa, és nekem sze­gezte a kérdést: miért késik az építkezés átadása? Mondtam, hogy késedelemről szó sincs. El­lenkezőleg: két héttel a határidő előtt átadjuk az épületet. Előbb is befejezhetnénk a munkát, ha lenne elegendő tunnel-cső és schluss-kapocs. A Délutáni Szén záció riportere elégedetlen volt a válaszommal. Elmagyarázta ne­kem, hogy egy építkezést rend­szerint egy hónappal a határidő előtt szoktak átadni. A szerkesz­tőségi kollektíva egy emberként ajánlotta fel ezt az új határidőt. A főszerkesztő megígérte: ha az építkezés elkészül, célprémiumot fog kiosztani az élenjáró újság­íróknak. A lapokban megjelent cikkek, riportok fellelkesítették dolgo­zóinkat, és egy hónappal a ha­táridő előtt ünnepélyesen átad­tuk az építkezést. Az átadás után a Délelőtti Kró­nika riportere gúnyos hangú cikket írt rólunk, mert tető he­lyett — ideiglenesen — több er­nyőt helyeztünk el a tizedik emelet felett, hogy a tizedik emeleten lakók ne ázzanak el, ha megered az eső. A Déli Hírek munkatársa glosszát írt: miért építettünk lépcsőt csak a hete­dik emeletig, amikor az épület tízemeletes. A Délutáni Szenzációk leleple­ző cikket írt rólunk: miért van a parketta a plafonon? A cikk cí­me ez volt: „Inkább később, de jobban!“ MIKES GYÖRGY Egy szép reggelen (ahogyan egykor a regé­nyekben írták) leborotváltam a bajuszomat. Az egész művelet még egy percig sem tartott. Két- három mozdulat a borotvával — és készen is volt. A hivatalban a kapus rendszerint barátságos „Jó reggelt!“ köszöntéssel fogadott. Most azon­ban katonásan marcona arca szigorú volt, még ráncai is kisimultak. — Kérem a belépőt! — mondta szigorú han­gon. — Ugyan, Jegorovics, mi van magával, tán nem ismer meg? — kérdeztem, és átadtam ne­ki a szolgálati belépőt. Kis ideig nézegetett, majd rám tekintett, az­tán így szólt: — A személy azonos, de a fényképet ki kell cserélni. Amikor bementem az osztályra, ifjú kolléga­nőm rám leeresztette égszínkék szemét, és ijedten súgta: — Öh, mennyire kifehéredett az ajka! — Tessék? — kérdeztem csodálkozva, mert elfelejtettem, hogy a szabadságom alatt az arcom, a homlokom meg az orrom szépen le­sült, az ajkam pedig fehéren tündökölt, akár a kavicsok a folyó homokjában. Délelőtt magához kéretett a főnököm. Be­mentem hozzá, és magammal vittem a tervraj zaimat is. A főnök beléjük se nézett, csak en­gem mért végig fagyosan, és savanyúan meg­jegyezte: — Mi az, fiatalítjuk magunkat? Most úgy látszik, ez a divat. Megértettem, mire céloz. A főnököm nyugdí­jazás előtt állt és mindenkibe belekötött, aki tőle fiatalabb volt. — Dehogyis — magyaráztam — csak úgy ... a változatosság kedvéért. — A változatosság kedvéért jobban tenné, ha a munkájában lenne egy kicsit igyekvőbb — vágta rá, és visszaadta az összes tervrajzaimat és vázlataimat. Este szolgálati útról tért haza a feleségem, Lena. — Petya, mi történt? — kérdezte lassan és némi ijedtséggel a hangjában. — Valami bajod van? — Dehogyis. Csupán a dialektika törvénye szerint: minden változik. Az asszony elsápadt. — Te beleszerettél valakibe — kiáltotta két­ségbeesetten. — Persze, hiszen én már öreg vagyok, a nőd pedig biztosan fiatal és szép. De ne félj, nem állok az utatokba, elmegyek ... Vagy egy hónapon át szinte naponta emle­gette valamelyik ismerősöm a már nem létező bajuszomat. Egy napon vendégeink jöttek: Lena barátnő­je és hétéves kislánya, Anya. Bevezettem a kis Anyát a konyhába, és unalmas kérdéseket tettem fel neki, amilye­nekkel a felnőttek szokták kínozni a gyereke­ket: Hány éves vagy? Jól megy a tanulás? Mi szeretné! lenni, ha megnősz? Anya únottan felelgetett. Egyszer csak, ma­gam sem tudom, miért, megkérdeztem: — Emlékszei-e, Anya, hogy azelőtt bajuszom volt? — Persze hogy emlékszem. — Akkor hát nézz meg jól, és mondd meg őszintén: milyen most az ábrázatom? Anya megnézett, és így válaszolt: — Még rosszabb, mint azelőtt. Nos, ezzel aztán rendbe is jött minden ... SÁGI TÓTH TIBOR fordítása A SZALMAÖZVEGY Karel Smrkovsk^ rajza 19

Next

/
Thumbnails
Contents