Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-15 / 20. szám
■ l ► 1977. v. a. 9 Chmelár Károly — Lassacskán elmegyünk mind. — Most, mikor legutóbb a rokonoknál jártunk Újvárban, találkoztunk a Juricsek Imrével, ű is énekelt a kórusban. Ha úgy összejönnénk, közösen még felidéznénk, miket is énekeltünk. Az egyik erre emlékszik, a másik arra. A Pálenyík Feri mindig biztatja a férjemet, hogy Karcsikám, írd meg az emlékeidet, hadd maradjon meg, ha mi már nem leszünk ... — Énekeltük a Vörös Csepelt ... — ... a Komszomol-indulót... — Aztán azt, hogy ajkunkon vidd man új nóta csendül... azt hiszem, — Ezerkilencszázharminckilencig dolgoztam a biztosítónál, Érsekújvárban. Egy nap aztán levelet kaptam a Belügyminisztériumból, hogy huszonnégy órán belül a szekszárdi biztosítónál kell jelentkeznem. Áthelyeztek. Az öcséi- met üldözték. Az apámat is. Öt elvitték a nagykanizsai internáló táborba. — Mielőtt elmentünk Magyarországra, a férjem egy bádogdobozba belerakta a röplapokat, újságcikkeket, a dalokat, szépen becsomagolta és elásta a kamrában . .. — Meg akartam őrizni . .. Amikor negyvenhétben visszajöttünk Szekszárd ról, azt mondja a szomszéd: ne keresse, nincs az már ott... Mégiscsak rájöttek. De hogy hogyan, miképp ... — Abban a dobozban voltak a régi forradalmi dalok, röplapok, brosúrák, illegális lapok... sajnos nem tudtuk megőrizni. Az emlékezet mélyéről lassan mégis előkerülnek az eltűnt bádogdoboz kincsei. Chmelár Károly és felesége egyenként szedegeti elő az elveszettnek hitt emlékeket. — Apám volt a szociáldemokrata párt megalapítója Érsekújváron, hu szonegyben pedig a kommunista párt alakulásában Is részt vett. Nagyon jó ember volt, tényleg az egész életét a munkásmozgalomnak szentelte. Heten voltunk testvérek, Böske, Edit, Ilona, Lajos — ő sajnos beteg, Jenő Budapesten él, Béla már régebben meghalt. Szinte beleszülettünk a mozgalomba, ugyanis ahol laktunk, a kálomista templommal szemben, a sarkon, a Kopácsiék házában, ott volt az építőmunkások egylete is. Az egyik szobában laktunk, a másik szoba az egylet volt.. . Apám — Chmelár Alajos — nagyon szigorú ember volt, de ki lehetett vele jönni. Chmelárné — Szása kapitány osztályok működtek, szavalókórus, zenekar, énekkar... — Mindet a férjem vezette... — Hát nem volt az annyira komoly zenekar... — Tévedsz, Karcsikám, abban az időben is komoly volt, mert munkászenekar nemigen volt, és ti sok helyen felléptetek. Tornócon, Szímőn, Gútán, Ka- mocsán. Sókon, Sókszelőcén ... — Az ötletet két komáromi elvtárs adta, akik Újvárban dolgoztak, és fáj- ront után mindig játszottak tamburán. A mieinknek nagyon megtetszett, aztán megszerveződött a tamburazenekar. A Zalezsák játszott a zenekarban, a Lajos öcsém, a Zsigrai István, én is úgy heten-nyolcan. Dunajevszkij szerezte ... Olyan régen volt már, kiröppent a fejünkből. — Meg a Bunkócskát is. Sose hal lók olyan gyönyörű nótaszót, amilyet sihedernyi koromban, a szívembe nyilall, az a szép, régi dal, kifakadnak a könnyeim nyomban, hé, te Bunkócska, te drága ... valahogy így van a szövege. — Azt is énekeltük, hogy a harcban nem szabad megállni... — A múltkor hallgattam a régi forradalmi dalokat a rádióban, és akkor eszembe jutott, hogy ezt is énekeltük, ezt is ... —> Jelmezes szüreti mulatságokat is rendeztünk lovas, kerékpáros felvonulásokat ... A prágai Thália kölcsönzőből hozattuk a jelmezeket... — Ha a futballistáknak felszerelésre volt szükségük — mert a futballcsapatot is a férjem vezette, nagy tornász volt! — mulatságot rendeztek és a bevételből vették meg a szükséges holmit. — Sok mindenre kellett a pénz. — Gyűjteni jártunk, elmentünk a pénzesebbekhez is ... téglákat is árultunk, persze téglát nem adtunk, csak ez volt a gyűjtési akció neve. — Karcsi, emlékszel rá, amikor Nagyszombatban voltatok a sportünnepélyen — én akkor nem mentem veletek — a sportpályán aludtatok és plakáttal takaróztatok. — És amikor ti Prágába mentetek ... — Ja, a spartakiádra? Bizony, biciklin mentünk Prágáig. Vagy húszán lehettünk, én voltam az egyedüli nő köztük. Akkor nem úgy volt, mint most, hogy van pénzem, fogom magam, és megyek ... Három nap tartott az út oda, három nap vissza. Megáztunk, megszáradtunk... A falvakra is biciklivel jártam betanítani a fiúkkal meg a lányokkal a szabadgyakorlatokat. Szímőre, Kamocsára meg Gútára jártam ki. Hetenként kétszer. Mire hazajöttem, éjfél volt... „Chmelár Alekszandra polgártársnő a Vörös Hadsereg egységeinek megérkezésekor a helyén maradt, s a legnehe zebb időkben részt vett a helyi köz igazgatási szervek újjászervezésében. 1944 decemberétől 1945 júniusáig meg szervezte és irányította a megyei rendőrkapitányságot. Mint rendőrfőkapitány együttműködött a Vörös Hadsereg képviselőivel ..." Az igazolást a Szekszárdi Katonai Parancsnokság adta ki 1947. február 13-án. Az aláírók: Isztogonov és Olejnyik alezredesek. — Bizony, a Gizka volt a Szása kapitány! — Nem volt az akkoriban olyan különös dolog. Az emberek ténferegtek a városban, nem tudták magukat megértetni a szovjet katonákkal, s mivel én tudtam szlovákul, az orosz nyelv nem okozott különösebb problémát. Tolmácsolni kezdtem a lakosság és a katonák között. Aztán kineveztek megyei rendőrfőkapitánynak. Megszerveztem a civil rendőrséget, a kórházak elhelyezését, felszerelését és élelmezését, asz- szonyokat szereztem, akik segítettek. Negyvenöt márciusában aztán kezdtek hazatérni a koncentrációs táborokból. Heiszler Imre is hazajött és átvette a megyei főkapitányságot, én pedig városi főkapitány lettem. Negyvenöt júniusáig. Utána kineveztek moziigazgatónak. Negyvenhétben visszamentünk Újvárba, a traktorállomás igazgatója voltam Gyallán, majd Örményben, ötvenegy óta Bratislavában élünk. Tizenhárom évig dolgoztam a Pravda Kiadóvállalat káderosztályán, onnan mentem nyugdíjba hetvenegyben. — Tizenhat éve tagja vagyok a kerületi pártbizottság lapterjesztési bizottságának. A dunaszerdahelyi járás aktivistája vagyok. Amikor nyugdíjba mentem, ezt a járást meghagytam, mert nagyon sokat dolgoztunk, annyi idő alatt igazán megismertem és megszerettem az ottaniakat. Tényleg házról házra jártunk terjeszteni az Új Szót. A járási pártbizottságon is elégedettek a munkámmal, mégis ... Tavaly novemberben részt vettem a kerületi sajtóbizottság ülésén, ahol felolvasták az új tagokat. Én nem voltam közöttük. A szerdahelyieket meg sem kérdezték, hogy hát a Chmelárné már nem fog hozzátok járni, mit szóltok hozzá ... Nem az bánt... hiszen senkinek sincs élete végéig bérelt funkciója, de legalább annyit elvártam volna, hogy hát köszönjük szépen az eddigi munkáját. Nem tudom, miért határoztak így ... Mindenkinek van valami hobbija, nekem a lapterjesztés ... — Nem volt az semmi különös, amit csináltunk ... — A férjem színdarabokat rendezett, énekkart, zenekart vezetett, elvégezte a munkát, aztán elment. Amikor már ünnepeltek, dicsértek valakit, az őt sosem érdekelte ... — Nem kell érte dicséret. Az ember valahogy érezte, hogy csinálnia kell, hát csinálta ... KOPASZ CSILLA — Ha valamilyen évforduló volt, mindig jöttek hozzánk anyagokat kérni, dokumentumokat. Az apósomtól is. Könnyelműen odaadtuk, nem gondoltuk, hogy valamikor még kelleni fog. — Huszonhatban már a Proletár Testedző Egyesület titkára voltam. A pártba három évvel korábban léptem be. A húszas évek elején, úgy emlékszem, huszonnégyig működött Újvárban egy négyszólamú munkáskórus, Donath karmester vezette. Nagyszerű dirigens volt. Nem tudom, honnan vetődött oda. Néha én is bekukkantottam a próbákra ... 17—18 éves voltam akkoriban. A Marseillaise-t Is énekelték, meg azt, hogy a szívünk tűzben ég, csak rajta, rajta még, gazdagoknak van hazája ... a többit már elfelejtettem .. . Aztán azok közül az elvtársak közül, akik a tagjai voltak a kórusnak, többen kimentek Kirgiziába. A nagybácsim is. Chmelár István, aztán Szabó János, Fabó, Ács, Krajcsovics ... — A PTE keretében különféle szak— Harminc-negyven tagú volt az énekkar, mikor mennyien jöttek össze, mind munkások. Munka után lejöttek a Janicshoz. Az egyik teremben a párt- gyűlés folyt, a másikban .tornásztak, a harmadikban a színjátszók vagy a kórus próbált... ^ — Később lementünk a Menczerhez a Vásártérre, ott volt egy nagy, üvegtetős tánchelyiség, ott mutattuk be a színdarabokat.. . Ha pedig valamilyen nagyobb szabású rendezvényre került sor, akkor kibéreltük a Háromhídon túl a Robotnícky dóm helyiségeit. — Játszottunk Moliére-darabokat is, de főleg népszínműveket... — A Juhászlegényt is. — Emlékszel, Gizkar abban van az a nóta, hogy rossz vagy hozzám, rózsám, de nagyon, csalfa szemmel nézel rám, de nagyon... — A Csodadoktort is bemutattátok! — Az vígjáték. Abban játszott a Ku- charovics. Csoda jó pofa volt a Jankó. Ha kijött a színpadra, csak fordult egyet, és az egész terem nevetett. Már ő sem él... Régi kommunisták találkozója Érsekújváron 1961-ben
