Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-08 / 19. szám
A FORRADALOM IGÉZETÉBEN Stanislav Kostka Neumann es Kassák Lajos életművéről Bizony már nem volt fiatalember Stanislav Kostka Neumann, amikor a császár hadba szólította. 1875- ben született, s amikor az első világháború kitört, mér jólismert egyénisége a prágai baloldali köröknek. A szociáldemokrata klubbal már a gimnáziumban szakít, tizennyolc esztendősen már több mint egyéves fegyházbüntetést is szenved. Kiszabadulása utá.. lapot indít Novy kult címmel, s így mintegy vezért is lesz a bontakozó anarchista mozgalomnak. Általában Neumann az első háború előtti Prágában a modernség apostola és megtestesítője: makacs- figyelője az európai változásoknak politikai és művészi téren. S bizony már csaknem negyvenesztendős, amikor a magyar Alföldön katonáskodik. Kiskundorozsmán írja: „A bor íze nyelvem alatt, e táj friss, jó íze, hiszen Petőfi kedves tája, hazája.“ És költészetének eljövendő motívumait sejteti ez az ugyancsak Kiskundorozsmán írt strófa: Szimatoltam, s feledve szívem minden bánatát kigyult makacs fejem, s szívből fölkacagtam. Ballagtam győzelmesen egy szépséges erdőn át, s e tájon is honi földre simult a talpam! Ez a katonaélmény már a későbbi néptestvériségi eszmének az előképlete. Amit annál figyelemreméltóbbnak tarthatunk, mivel tudunk a cseh és a magyar katonák kölcsönös nacionalista indulatairól (ha máshonnan nem, hát Hasek Svejkjéből); mestersé- - gesen szított indulat volt ez, az osztrák politika hagyományos eszköze. De ahogyan Kassák Lajos a „kutya Szerbia“ nagy szobrászát, Mestrovicot közli folyóiratában a háborús hisztéria kellős közepén, Neumann ugyancsak szembeszáll e vak sovinizmus sál. És 1917 októberében már így ír a Budapesti villamoson című versében: A Városon át most Nyugatra tartok, jönnek velem idegen tájak, partok, mit se vesztek, csak gazdagodtam én. Üdvözlégy hát, szépség, s 6, szörnyeteg, pénzt, erényt egyformán szomjazó tömkeleg, úgy veszlek már, mint ami vagy: árny és fény. Indulok, lásd, s nem érint többé léhaságod, ma bírókra, tettre kész alkat hevít, a gyárak buzgalma hív, ahol világosságod szítod és fényeid. E sorokban ugyancsak a magyar avantgarde ismerős hangütését figyelhetjük meg, ha Bábi Tibor fordítása — amelyet idéztünk — bizonyos értelemben légiesebbre, avittabbra hangolja is Neumannt. Köny- nyu lenne most eljátszani azzal a feltételezéssel, hogy Neumann valahol Budapesten mégiscsak találkozott a magyar költőtársakkal, vagy a Galilei Kör lázadó fiataljaival, s miért ne kereshette volna meg Kassákot... Kivált ha tudjuk, hogy Neumann izga tott kíváncsisággal figyelte a Nyugat forradalmasuk Rácz Olivér A fődeAk zarándokévei Nagy földeket bejárt. Az útját kristálygömbök s varázsvesszők mutatták. A fényt kereste és a csodák kútját; a földabroszon hált, az éggel takarózott, és minden tengert végig behajózott, csodákra tárva nagy gyerek-szemét. Elóbrándozott a sejkek sivatagján, elmerengett a Fudzsijáma alján, az Aranyparton, Jáván vagy Perun; rókötözte magát a Nagy Kerékre; kereső lett, az úton mendegélt, ős fák alatt, vagy rőt sivatagon, s a szive zokatolt, mint vén imamalom: Om mani padme hum. Az inkák földjét látta s Szamarát és Bagdadot, Szmirnőt s a Szaharát, és hétszer hét megszentelt napon át megmártózott a Nílus szent vizében. A Dél keresztjét leste esti égen, és pálmafáról szedett datolyát. Egy aranyporos, lomha délelőtt látott unott tevét a Szfinx előtt; látott rádzsákat és királyokat, halott királynék ékes köntösét, látott izzó, bíbor virágokat és liliomok fehér szirmait és riksakulik szikár izmait és bajadérok barna köldökét. Látott gyíkot a Tadzs Mahal falán, s látta o holdat: vak volt és hideg, s azon az ájult, fülledt éjszakán - a vándor ezt csak egyszer érti meg szíven csókolták méla bánatok, sóvárgó vágyak messzi rózsalángja, s nem vonzották többé a távlatok, fekete Kongó, méla Kamerun, s az imamalom csendesen darálta: Om mani padme hum. képzőművészetét, költészetét. Anarchista meggyőző dése pedig egyenest arra vezette, hogy szövetségestársait ne csak Prágában keresse, hanem szerte a világon. Dobossy Lászlótól azonban tudjuk, hogy Neumann nem keresett és nem is talált személyes kapcsolatot a magyar avantgarde-dal. Sőt annak sincsen meg fogható jele, hogy Petőfi nevén kívül más magyar irodalmár neve előfordulna írásaiban. Magyarázhatjuk ezt a magyar nyelv ismeretlenségével is, s azzal a valóságos távolsággal nem különben, amely a magyar és a cseh költészet új törekvései között feszült. És bizonyára közrejátszott az a körülmény, hogy Neumann katonaként járt magyar földön, s bete geskedett is. A párhuzam lehetőségét tehát nem itt kereshetjük. 1917 őszén Neumann visszatért Prágába és 1918 tavaszán kiadja Cerven című „tendenciózus kéthe lenkénti lapját“. Késéssel került a kezembe faromír Lang monográfiája, amely e folyóirat történetét, tendenciáját dől gozza fel (Neumannűv Cerven, Melantrich, Praha, lí'74.); s nem méltatni szeretném, mert ez nyilvánvalóan a cseh szakkritika feladata. Inkább egy ötlet ietietőségét terjeszteném elő. Közismert, hogy a Cerven fordulópontot jelent Neumann pályáján. Ebben az időben „vállalja a marxizmus pozícióit, s itt látja szocializmusról szőtt álmainak megvalósulási lehetőségeit“ — így ír Neumann szovjet Monográfusa Sz. A. Serlaimova /Stanislav Kostka Neumann. Moszkva. 1959. 79. l.j. Az is általánosan elfogadott tény, hogy Neumann folyóirata közvetlenül segítette azt a folyamatot, amely Csehszlovákia Kommunista Pártja 1921-es megalakulásához vezetett. Lang pontosan leírja azt a fejlődést, amelyet Neumannak meg kellett tennie az anarchista eszméktől a kommunista forradalom lényegének megértéséhez. Ennek a fejlődésnek nemcsak gondolati síkon kellett megtörténnie, hanem érzelmileg is. Hiszen na feledjük, hogy Csehszlovákia megalakulása, a köztársaság polgári demokratikus berendezkedése óriási ugrást jelentett a monarchia csehellenes és feudális szellemiségéhez képest. Neumann előbb állást vállal, kormányhivatalt (anarchista a kormány- hivatalban!} Masaryk rendszerében. 1920 májusában azonban már tudja, hogy képtelen beilleszkedni a polgári rendbe: szakít a cseh szocialisták pártjával, lemond miniszteriális funkciójáról, s visszalép a kép viselőjelöltségtől. Felismeri, hogy nemzeti célok megvalósítása — a szocialista forradalom útján képzelhető el. „Nacionalistáink — írja egyik cikké ben — eddig is képtelenek voltak, s ezután sem lesznek alkalmasak arra, hogy a polgári világ közhelyeit meghaladják, s népünknek méltó helye! Mór nem bűvölte csillag és varázslat. Vén városok utcáin ballagott, s egybeolvadt lassan múlt s jelen, és árnyak zsongtak őt a Toweren, . s a Themze vizén régi, halk dalok. És jó barátként köszöntötték a házak, a színek és az ódon illatok, a repedések vén folak között, a fellegek a háztetők fölött, és ő is ismerősként üdvözölte a Nötre Dame tornyán az ördögöt. S mikor Cluny fölé leszállt az este, a holdfénynél titokban megkereste Jeanne d'Arc nyomát a fekete kövön és Villonét az ódon Pont neuf-ön. De reggel már Champagne-ban lépkedett; fátyol fedte az arany réteket, szóló szőlő zengett s csengő barack, jó föld gyümölcse, áldott ősi dézsma, és mosolygott a barna föld adósa, a nehéz léptű francia paraszt. Lánc, lánc, eszterlánc, eszterlőnci cérna, lánc, lánc, eszterlánc, eszterlőnci rózsa. És elmaradt a Douce France s Párizs; Velence várta, cara Stella Maris, a Cá d’Oro s a dózsepaloto, a Szent Márk-templom négy vén bronzlova, a tér, hol hercegek haltak és hulltak, s ahol az ólomkamrás, sápadt múltat s a lidérces, véres száz kalandot nem élték túl, csak a galambok. Csak a galambok. S a vén halász, a tenger éber őre. Tenger jegyese, tenger vőmszedője. És cikáztak a karcsú, szép halak; tenger mélyéből áldott, ősi dézsma, s a vén halász dúdolt a part alatt, a vén halász, a tengerek adósa. mutassanak az emberi társadalomban, magasabb célokat jelöljenek ki, mint azokat, melyeket a gyárosok és a kupecek találtak számára ...“ A Cerven szerkesztője számára tehát logikus a választás: követni azt a példát, amely az anarchista zavar, a nacionalista szűklátókörűség börtönéből kiszabadíthatja. Ezért is közöl részleteket — először cseh nyelven — Lenin Állam és forradalmából; ezzel indokolható az állandó és megkülönböztetett figyelem az Októberi Forradalom eseményei, s főleg kulturális vonatkozásai, irodalmi programja iránt. Akárha Kassák folyóiratait a Má t, s a Tett-et lapoznánk. Mert Kassák közölt először részletet magyarul az Állam és forradalomból, Kassák is nagy figyelmet szentelt az orosz forradalom tanulságainak. További párhuzamlehetőség, hogy Kassák folyóiratai ugyanúgy előkészítették a kommunisták ideológiai fejlődését, s aztán párttá szerveződését, mint ahogyan a Cerven tette. Mind Kassáknál, mind Neumann-nál részben ösztönös, részben tudatos folyamatról van szó. A magyar és a cseh költő egyaránt érzékelte, hogy a művészi avantgarde számára még az sem elegendő hátország, ha törekszik a múzsák testvériségére: azaz a költészet forradalmát a képzőművészet, az ideológia, a tipográfia, a technika forradalmával közösen, egymást kölcsönösen segítve képzeli el. Tanulságos a Cerven alcímei szemlélni: először ezek a folyóirat jelszavai: „0; művészet — Természet — A technika kora — Szó cializmus — szabadság; 1919 május elsején már ezt írja a szerkesztő a fejléc alá: „Radikális irányzatú és kultúrpolitikai folyóirat“; 1921-ben pedig már ezt olvashatjuk az alcímben: „Proletkult — Kommunizmus — Irodalom — Oj művészet“. A művészeti forradalom igenléséből logikusan következett a társadalmi forradalomra nevelés igénye. És ha nem volt is kapcsolat az akkor már bécsi emigrációban élő Kassák és Neumann között, e párhuzam lehetőségét igazolja az a tény, hogy a szlovák avantgarde és Kassák között viszont a kapcsolat létrejött. A kommunista szlovák fiatalok folyóirata, a DAV természetesen nem véletlenül közli első számában Kassák versét, mégpedig magyarul, Neumann munkatársának, Josef Horának cseh és F. C. Weiss- kopfnak német költeményével együtt. Találgatni sem érdemes, miért nem találkozott Neumann és Kassák, s miért csak az utókor fedez hette fel ezt a párhuzamos törekvést, amely a maga idejében talán segíthette volna akár a cseh, akár a magyar avantgard-mozgalmat. A párhuzam tényét azonban érdemes tudatosítanunk. És érdemes tovább olvasnunk, tovább kutatnunk további tények után, melyek irodalmaink között a testvériség szellemét terjeszthetik. E. FEHÉR PÁL Lánc, lánc, eszterlánc, eszterlőnci rózsa, lánc, lánc, eszterlánc. eszterlőnci cérna. És elmaradtak mind a tengerek, szél orgonáit a nagy hegyek felett, s valahol lent, egy őszi völgy ölén. egy szelíd, lankás, lágy dombhát alatt, ahol mosolygott már a kék kökény, ott álmodott a lassú Rák-patak, a téglagyári tó s az Ördög árka, az ősi város, amely haza várta. Ott volt a Dóm s a vén Orbón-torony / a Szent Márk tér harangja híresebb, a Nötre Dame pompásabb és nagyobb, Firenze dómja jóval díszesebb, az Alhambrón szebbek az ablakok /. De itt emlék ül minden házsoron. Itt ismerős a szél s a levegő, az emberek, az arcok és szívek, a padlősablakok s a háztető, a sétatér, a híd és a liget. A borzas fák az Akasztóhegyen. Az Akasztóhegy és o temető. A temető s az ódon sírkövek. Az első csók s az első szerelem. Itt ismerős a múlt, jelen s jövő, a ház, amelyben Tinódy lakott, a macskaköves utcák, udvarok, a városszéli sziklás kőtörő, a hórsúton viliódzó, játszi árnyék - és ismerős a terv, a cél s a szándék. És ismerősek itt az emberek: ősök s utódok, messze néző arcok, a porladó és építő kezek, a megvívott és megvívandó harcok. Az ércbe vésett, szívbe rótt jelek, a hit, a tett, a sző, az akarat, a folytonosság, amely kötelez, az ember, aki szánt, vet és arat, vasat kovácsol, gyarapít, szerez, anyagba formál erőt és hitet, az élet hőse és örök adósa, az ember, aki várost épített. Várost, amely mindennél ékesebb, és színesebb és szebb és édesebb; várost, ahol zengöbben szól az ének, az ősi dal, a régi. régi nóta: lánc, lánc, eszterlánc, eszterlőnci rózsa, lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánc az élet.
