Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-05-01 / 18. szám

Keresztrejtvény ■-> első ilyen jellegű együttes azonban Igor Mojszejev együttese volt, amelyet 1937- ben alapítottak. A szóban forgó együttes a népi tán­cosok kis lelkes csoportjából alakult meg, amelynek fele műkedvelő volt. Művészeti vezetője azóta is Igor Moj- szejev, a Szocialista Munka Hőse, a Szovjetunió nemzeti művésze, Lenin- és állami díjas művész. millió dolgozóval egyenlő munkaerőt kellett bevonnia a termelésbe évi 11 milliárd munkabérrel. Hogyan használják ki az emberek ezt az értékes sza­bad időt? Egyesek pihenés­re és szórakozásra szánják, másoknak szükségük van rá, hogy tanuljanak, gyarapít­sák műveltségüket, vagy szo­ciális funkciókból eredő köte­lességeik teljesítésére hasz­nálják ki. Tudvalevő, hogy a Szovjetunióban nagy lehe­tőségek vannak a dolgozók műveltségi színvonalának emelésére, beleszámítva a csökkentett munkahetet, kü­lön szabadságokat is. S azok számára, akik éne kelni, táncolni, zenélni, rajzolni, utazni, sportolni akarnak, vagy szabad idejü­ket a könyvnek akarják szentelni? Rendelkezésükre áll 135 ezer klub és kultúr­palota, 154 ezer filmszínház, 570 színház. 15 ‘millió fel­nőtt és 10 millió tanuló fog­lalkozik 800 ezer különféle szakkörben és műkedvelő egyesületben. Az 50 millió sportrajongó számára több ezer sportpálya, stadion, sportterem nyitja meg ka­puit. S azok, akik szeretik a könyvet, több mint 360 ezer könyvtárban elégíthetik ki ol­vasó szenvedélyüket. Persze, a Szovjetunióban nehezen találna az ember olyan csa­ládot, amelynek ne lenne saját, ha csak kis könyvtára is. Népi táncok színháza Ha az ember a Szovjet­unió Állami Akadémiai Népi Táncegyüttesének műsorát nézi, úgy érzi, mintha hirte­len világ körüli úton szágul- dana, s forogna vele a népi ünnepélyek, körtáncok, játé kok körhintája. így nyilat­koznak Igor Mojszejev együtteséről a nézők és a kritikusok. A világhírű együttes most ünnepli meg­alapításának 40. évforduló­ját. A koreográfusok már rég­óta próbálkoznak azzal, hogy a klasszikus balettelő­adásokba bekomponálják a népi táncok elemeit. De ezek a próbálkozások csu­pán a kísérleteknél marad tak, nem tudták bemutatni teljességgel a népi táncmű­vészet sokrétűségét és gaz­dagságát. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a szovjet balett szakembe­rei nagy érdeklődéssel for dúltak a Szovjetunió népei­nek művészete iránt. Rend­szeres népművészeti verse­nyeket rendeztek. Ezek so rán a népi táncok olyan gazdagsága tárult eléjük, hogy kedvet kaptak össze­gyűjteni és megtanulni őket. Különösen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a balettszínház addigi törté­netében szokatlan kollektí­vák — népi táncegyüttesek alakultak. Jelenleg ezek a kollektívák nem csupán Moszkvában, hanem a Szov­jetunió több szövetségi köz­társaságában és nemzetiségi területein is működnek. Az A népi táncokra, bilinák- ra, népmesékre és népzené­re alapozva, az újító koreog­ráfus és tehetséges segítő­társai a táncművészet eszkö­zeivel felelevenítik a különfé­le nemzetiségű és különböző korokban élő emberek szo­kásait, a nép portréját és jellemét. Az együttes műso­ra rendkívül gazdag. Több mint 300 táncot, egyfelvoná- sos balettet mutatnak be. A mesebeli mongul „Cam". Táncolják a Mojszejev-egyiittes tagjai Mennyit ér a szabad idő? Tatyjana Csisztyjakova novgorodi orvosnő szabad idejében hegedül és énekel a Szadko nevű műkedvelő együttesben. Képünkön éppen fellépésre készül A szovjet dolgozók átlagos heti munkaideje jelenleg 39,4 óra. A dolgozók nagy részének az ötnapos munka­hét mellett két szabad nap­ja van. Az ötnapos munka­hét bevezetésével a Szovjet unióban a dolgozók szabad idejének összmennyisége csaknem azonossá vált a munkaidő tartalmával. Annak ellenére, hogy az /.fiiamnak „sokba kerül“ a dolgozók szabad ideje, minJ den állampolgár magánügye, hogyan használja ki. A „sokba kerül“ kifejezésén pontosabban azt értjük, hogy a munkaidő egyórás csökkentéséből származó hiányok pótlására a terme­lésben a Szovjetuniónak 6 Rejtvényünkben Krista Bendová: A mi májusunk című versé bői idézünk: Kivonultunk — napsütésben fürdött tavasz reggele, a vers folytatását lásd a vízszintes 1., valamint a függőleges 42. számú sorokban. VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk első része (zárt betűk: G, É). 14. Figyelmet lekötő. 15. Házi szárnyas végtagja. 16. Erekkel mintázott anyag. 17. Lökve be­nyom. 18. Személyes névmás. 19. Kis sziget az Atlanti-óceán­ban. 21. Numero rövidítése. 22. Az épület súlyát tartó vasta­gabb falak valamelyike. 23. A hidrogén és a radon vegyjele. 24. Értelem. 26. Törmelékes eredetű, üledékes kőzet. 27. V. Ó. I. T. 29. Üdítő ital. 30. Ille­tőleg — rövidítése. 31. Város Olaszországban. 32. És — lati­nul. 33. Női név. 35. Vég nél­küli sorompó. 36. Valaminek nem hivatásszerű művelése. 38. Az egyik lószerszám neve — népiesen. 40. Vetítőgép-márka. 41. Az ón vegyjele. 42. Hang­sor. 44. Len betűi keverve. 45. Jól hasadó ásványfajta. 46. Ma­gyarországi megye. 47. Az em­ber testrésze. 49. Női név. 50. Pusztít. 51. Tőszámnév. 52. A germánium vegyjele. 53. Kat­lanban van! 54. V. U. 55. Finom sütemény. 56. Köztársaság a Nagy-Antillák legnagyobb szi­getén. 58. Május elsején reggel erre készül az ország népe. 60. Répa alakú csőrös fuvola. FÜGGŐLEGES: 1. Félreeső helyre rak. 2. Területegység. 3. Hol — szlovákul. 4. Francia író. 5. Ilyen testvérek is vannak. 6. Ügy — latinul. 7. Földet művel. 8. Alifás telítetlen szén- hidrogén. 9. Valamely kívül le vő helyre lát. 10. Tengernek a szárazföldbe benyúló része. 11. Zakatolás kezdete. 12. Gyilkol. 13. Vegyi elem. 17. Határozói rag. 20. A létezés tartama. 22. Lövedéket a magasba lő. 23. Ismert magyar birkózó volt, olimpiai bajnok. 25. A jelenben. 26. La ... síkság, alföld Dél- Amerikában. 27. Nagy hatalmú főúr (ék. h.J. 28. Nem tapin­tatos. 30. A legrégibb latin nyelvű bibliafordítás. 31. ógia, a növénytannak a gyü­mölcsök fajtáinak leírásával foglalkozó ága. 33. Búzavirág­féle. 34. Menyasszony. 35. -java, emberi közösségnek a legértékesebb része. 36. Párolt, puhított. 37. A lövedéket erre a helyre röpíti. 39. Szándéko­zunk. 41. Magyar filmoperatőr és filmrendező. 42. Rejtvényünk befejező része (zárt betűk: N, ö). 43. Osztályzat. 45. Olasz folyó. 47. Kérdőszó. 48. Balta része. 49. Francia politikus. 51. Mondatszó. 52. Vulkáni sziget a Csendes-óceánban. 55. Tea — németül. 56. Örökkön szóból három betű. 57. A. 1. B. 59. Nagy Róbert névjele. 60. Bors közepe. 61. A neon vegyjele. Az április 17-én közölt ke­resztrejtvény helyes megfejté­se: ...sárga piros, kék, s kékeslila bomlik a feltündöklő szép világra. Könyvjutalomban részesül­nek: Vincze Károly, Tvrdosov- ce (Tardoskedd), Demkovics Éva, Rimavská Sobota (Rima­szombat, Mészáros Eszter, Ne- ded (Negyed), Szarka Olivér, Preselany nad Iplom (Peresz­lényi, Hajdusek Jolán, Galanta (Galánta). 1 mondat—100 korona A VASÁRNAPI ŰJ SZÓ KÖVETKEZŐ SZAMÁBÓL IDÉZZÜK AZ ALÁBBI MONDATOT: Utasításainkat a vállalatvezetés köteles fenntartás nél­kül elfogadni. OLVASÓINK FELADATA: Keressék meg az Idézett mondatot, jelöljék meg a cikk vagy a riport címét, amelyben a mondat található, s ezt levelezőlapon — négy napon belül — küldjék be szer­kesztőségünkbe. A beérkezett megfejtések közül hetente kisorsolunk egy nyertest. Az április 10-i számunkban megjelent mondat Tőzsér Árpád Vilém Závada versei elé című tanlmányából való. 180 helyes megfejtést kaptunk. SORSOLÁSSAL 100 KORONÁT NYERT: Druga Frantisek, 940 01 Nővé Zámky, SlneCná 7. 1977. V. 1. I

Next

/
Thumbnails
Contents