Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-01 / 18. szám
„Egy hang vonult át a vén Európán, Amelyhez képest pásztorfuvola Lehelnek kürtje; ég boltozatán dörgő sötét fellegek moraja Csak ostorpottogás; az ágyúszó Oly gyönge, minőt bodzapuska ádl Te szóltál, óriás munkásmillió, Ki hitvány bérért tested áldozád, Napestig ontva verítékedet. Hogy megszerezhesd — kolduskenyered.“ A vers 1890. április 27-én, H. J. aláírással jelent meg a Népszavában, s tulajdonképpen ez tekinthető a nemzetközi munkásság erejét meg- éneklö első versnek, azután, hogy május elsejét hivatalosan is ünneppé nyilvánították. Az írókat, költőket megihlette május elseje, a természet, az emberiség új tavaszának érkezése. A május elseje gazdag irodalmából válogattunk lei néhány szép írást. EGV HÚR UHU I FÄBRY ZOLTÄN L. NÖVÖME MÁJUS TÖRVÉNYE * * * * x^ * A * * * xK * £ * * xh * * * * * * * * xF * Xh * RÉVÉSZ BÉLA NYÍLIK A FÖLD Kopasz cserjék hirtelen buzognak, ösztövér fák új erőktől bomlanak, a halott ugar új életbe szökken, titkos ujjak virágot, levelet, füves tarkaságot zúdítanak az öreg világra. És összesuhannak a lila orgonák, a fehér jázminok, az ébredő akácok; május elsejére sátoros lomb alá kerül az ünneplő proletariátus. Májusi verőfényben fölragyognak a munkáskezek, a csontos, az acélos, az örökkön örökké robotoló munkáskezek, melyek görgetik a vashengereket, cipelik a mázsa-terhet. Május elsején megcirógatják a virágos bokrokat, megtépde- sik a tarka mezőket és a kalapjuk mellé, proletárasszonyok omlott mellére virágot tűznek. Füstös gyárakból megdermedt gépszörnyetegek kibámulnak az utcára, nem sziszegnek a gyalupadok, nem kopá- csolnak a más szerszámok, a potrohos burzsoázia egy napra soványodik, a pénzes halmok egy napig nem nőnek, kevély jobbágytartók egy napra megremegnek, termő, izmos munkáskezek egy napra felrúgják a proletármunkát. Virágot szakítanak. Játszadoznak a munkáskezek, fáradt mozdulatuk pajkos, eleven lesz, nehéz öklök megnyílnak, megfeledkeznek magukról, a vasujjak, melyek vonszolják a zsarnok-jármot, most ingatják a májusi fákat. Fehér szirmok hullnak fehér ábrázatokra. Ha abbahagyják a játékot? ... Ha a vidám munkáskezek az ünnep forradalmából, hirtelen átnyúlnak a hétköznapok forradalmába? Ha a virágpergető ujjak hirtelen összecsuk- lanak, ha a tréfás tenyér megdühödve buzogányosra göm- bölyödik? ha a hal, amely meghatott csöndességgel, ujjongó szilajsággal remeg-számyal a tavaszi tájak fölött, hirtelen bődülve, harci énekben föIharsán? ha a virágos fák tövestül kirepülnek a földből? ha a zöld mezőkről elindul a szellő és emésztő ciklonná válik, mire burzsoá-várak alá jut? Nyílik a föld. Mezők emberpárái szaggatják a talajt, ezüstös ekék bontogatják a rögöt, zsíros szagú élet árad a szántóföldek fölött. Borzong a föld; a porszem, a rög, a fű, az erdő megpattan az új erőtől, terhes ágak buján szülnek, és ezernyi virággyermek ontja-rázza kelyhéből hímporos gazdagságát. Május elsejére nyílik a főid és fiatalsága, ígérete kidobban a világ elé, föltámadő, szagos élet hömpölyög a levegőben s útjában találkozik a munka hőseivel és megöleli az ünneplő proletárokat. Májusi Emléklap, 1908 A tizenöt év előtti magyar márciusra emlékezve, ránk köszöntött az idei május elseje. És 1934-ben a húsz év előtti Ady hangját idézzük a szabad májusról. Kevés? A proletariátus 1934. május elsején nem ünnepel. A valóság: bilincses május. Kényszer- felvonulás csorda módra és imperialista marsritmusban nemzeti ünnepre Hitler Németországában: nem lehet szabad május. Dollfuss Ausztriájában ezen a napon hirdetik ki az új fasiszta alkotmányt: a proletármájus provokatív arculcsapását! Mussolini és Pil- sudski parancsára bilincses május, és néma május Romániában, Jugoszláviában és Magyarországon! És ahol ünnepelhet? A dolgozó emberiségnek május elsején is valóság marad a valóság. És ezt a valóságot nem lehet ünnepelni. Ezt a valóságot nem szabad processziős felvonulásokkal, szegfűdíszekkel, miniszter elvtárs beszédekkel, cslnnadrattás zenés ébresztőkkel meghamisítani. Akik mégis így csinálják, tudják, hogy miért teszik. A munkás nem ünnepelhet, mert nem örülhet. A szervezeteiben paragrafusokkal béklyózott munkásság május elsején nem tud a napba nevetni, nem tud a zene hazug hangjaira lépésben és rendezőkkel masírozni, nem tudja a szociáldemokrata Schulz Náci titkár és Sándor Ernő költő úr vagy Dérer elvtárs szóvirágait szó nélkül hallgatni, mert a kezét ökölbe húzza, a száját kiáltásra tépi az elszenvedett tegnap és a vigasztalan holnap. Május 1: az igazság napja, amikor nem lehet elhallgatni semmit, amikor szólni kell és kiáltani. És ez a kiáltás nemcsak a „munka ünnepét“ cáfoló munkanélküliek életet követelő hangja, ebben a kiáltásban a scottborói néger fiúk segélyhívása éppen úgy benne van, mint Oranienburg és a többi német börtön dacos, megvető némasága, a bécsi február éppen úgy, mint az ősségi tömegsír, az elevenen elégetett kínai kulik halálhörgése csakúgy, mint a ma még napba nevető tartalékos bizonytalan sorsa. Scottborótól Japánig áll május elseje a térben. És időben: 1914—1934 tükrében vigyorogja feltámadását. tói — Horthyig, Mussolinitól — a szerb királyig, hiába a tagadások, fogadkozások: a bilincses májusok a fasiszta módszerek és valóságok másról beszélnek. Rólunk akarnak újra nélkülünk dönteni. 1914-ben sem kérdezték, mit szólunk boldogító ,terveikhez, uralkodóink mindent „megfontoltak és meggondoltak“, és így a hajcsárok szavára mukka- nás nélkül rohantak egymásnak az egyforma ágyútöltelékek. Tőlünk sem fogják kérdezni, de a német és francia adófizetőktől sem, és egy szép nap mégis a fejünk felett lesz a szörnyű viharfelhő valósága ... Május elsején a kapitalizmus imperialista álarcát kell letépni, a küszöbönálló világháborút kell megakadályozni, itt harcot kell tudatosítani. Osztályharcot az imperialista háború ellen. Proletárerőt, tömeghatalmat a fasizmus demagógiájával szemben, melynek egyetlen és utolsó ütőkártyája a háború. A lapot ki kell ütni a kezéből. A halálbörzéken, a vezérkarok titkos konferenciáin, a bankvezérek zöldasztala mellett, az ágyúvárosok megbeszélésein, a diplomaták lázas ide-oda utazgatásában a mi sorsunk érlelődik. Hiába a Knickerbocker-interjúk BarthouA fasizmus gyilkos valósága a munka páráit Németországban és Ausztriában kommandóra halált, háborút üvölteni vezényli ki százezres tömegekben az utcára. Egy rendszer mely csak vérben, halálban és nyájmentalitásban élheti ki küldetését, az életkövetelők, az életjogosak seregét a halál mezői felé menetelteti. A Hitlerek, Mussoliniak, a Doll- fussok így jelölik ki az emberiség útját és jövőjét. A tavaszt megkötötték! De májusnak törvénye van, és ez a törvény: szabadság. Május a természet rendje. És ez a rend: öröm, és ha nincs, akkor lázadás, izgatás! A természetet csak ideig-őráig lehet bitorolni, megerőszakolni, elhazudni. A május az életkezdés: a proletáré. A fasizmusé: a halál, a vég. Ki mer, ki tud itt ellentmondani? Májusban hazudni nem lehet. A kapitalizmus az emberiség konok, gonosz uzsorása, a tél, a vég, de a kommunizmus kísértete: az emberiség tavasza, változtató ereje, és ez a tavaszi gerjedelem, ez az űrbe, földbe vissza nem szorítható emberi erő már évtizedek óta olvasztja a bilincses, önkényes zsarnoki kérget. A tavaszt nem lehet megkötözni, a proletárt nem lehet bilincselni, övék az igazság, csak meg kell érezni, csak el kell vállalni. Űk — a fasizmus bilincses májusa megmutatta — jelentik egyedül a jogos tavaszt, az új kezdést, a tél leteperését. Ez a jogos tavasz már esedékes volt 1914-ben, aki 1934-ben nem akarja, az. elárulta, eladta emberi mivoltát. Aki vállalja: az csak itt és inrien nyer erőt. A tavaszt ne engedjétek megkötözni, a tavaszt nem lehet megkötözni: Ady már 1914-ben mondta. Akadályozzátok meg, valósítsátok meg, legyetek a május, legyetek a proletár- erő katonái és szövetségesei, és akkor Ady üzenete — mindennél több lesz: megvalósult május. Emberöröm. Szabadság! Májusi Napjaink es értelműén n 1936 májusi máját. A hábc kérdése foroj határozza mej tünket, nem meg, nem vál a mindennap lyik esemény máciától kap telt a béke o: gáról és a h; tatlanságáról, nemcsak üres kegyetlen ig lyel a diplon bandáznak be minél jobban egy összeuró sőt talán vil kerülhetetlen: az esetben, h£ a béke Eurój valamelyik ré inkább válil igazsággá mi mérés: a jöv gai a mai éle tatlan részei, letileg osztb háború észak átterjed délre ten lángol fe sem kíméli m De oszthat: ért és bármi harc is; olya amelyek Iá függnek összi népek és h< összecsapásai életünket, eg fásunkat már ború vagy a döntő kérdés meg. Minden lünk, legesek: is elválasztha része annak nelmi dönté megmenti a elindítja a h (AZ OT, 1934) W ★ [ rek * % Xh * * * xh EGON ERVIN KISCH MÁJUS ELSEJE# AZ ÓRÁK ELŐTT * * * Az Óvárosban az órásmester kirakatában áll egy nagy óra. Tulajdonképpen ei. nem egy óra, hanem sok óra egyetlen órába egyesítve. Az óracsoport a világot ábrázolja: az öt világrészt, térben és időben. Minden számlap más-más város nevét viseli és a mutató jelzi, mennyi az idő abban a városban, abban az időpontban, mikor mi a prágai óváros órásmesterének kirakata előtt állunk és az órák óráját nézzük. Egyetlen óramű, egy tömör és súlyos fémszerkezet mozgatja a sok mutatót. A Prága jelzésű számlap körül sorakoznak a többiek, és minden számlapon a napnak más-más óráját, az órának más-más percét látjuk. Burgos jelzésű számlap nincs az órán. Amikor a mester a művét készítette, Burgosban még ugyanennyit mutatott az óra, mint Madridban. Madridban az idő most előrehalad, a burgosi óra hátrafelé megy. Május elsején, ha rászorítjuk fülünket az óra nagy üveglapjára, talán hullhatjuk a kattogást, mely úgy hangzik, akár csak a munkászászlóaljak ütemes menetelése. Talán láthatjuk, hogy a mutatókon vörös zászlók lengenek. Minden számlapon május el seje van. Prágában reggel hét óra. A Ringhoffer-gyár munkása riadtan ébred álmából, nem az ébresztőóra, de nem is a felesége, hanem az ablakon beragyogó napsugár keltette fel. — Az ördögbe is, ez az első gondolata, elaludtam. — De rögtön visszaszívja káromkodását, mert eszébe jut: ma ünnep van, ünnep, mit apáink harcoltak ki. Még alhatom egy kicsit, még van idő a felvonulásig. Berlinben még négy perc hiányzik a hét órához, de a Siemenstadt-Művek művezetője már felkelt, és ő is káromkodott közben. De ő nem szívja vissza a káromkodást, mint a ringholferbeli munkatársa. Belebújik a nadrágjába, másod- percnyi pontossággal kell ott lennie a nácik által elrendelt gyülekezőhelyen, különben a csoportvezető beárulja, és akkor röpülhet a munkahelyéről, talán egyenest a koncentrációs táborba. Úgyis ferde szemmel néznek rá, mint régi szervezett munkásra. Hamburgban az óra nagymutatójának még tizenkét percnyi utat kell megtennie, hogy elérje a reggeli hét órát jelző tizenkettes számot. — Hogy ezek ma mit fognak megint összelefetyelni! — dörmögi Klaus, a Blohm & Woss cég esztergályosa —, ma a vezérurak biztosan arról prédikálnak majd, hogy egészségünk szempontjából mennyivel egészségesebb, ha nem zabálunk kenyeret! Londonban a Whitechapel High-Road sötétedik, majd rövidesen feketéink az emberektől, akik zárt sorokban állnak fel, hogy a Hyde Parkba vonuljanak. A High Gate rácsos kapuin át alig tudják cipelni a koszorúkat, amelyek Marx Károly utolsó lakhelyét díszítik. Párizsban egymillió dolgozó sorakozik fel a Pere Lachaise, a kommünárok sírhelye felé vezető útvonalon. Az F. I. A. vörös zászlói, ez a szociáldemokratáké, a P. C. F. vörös zászlói, ez a kommunistáké, a C. G. T. vörös zászlói, ez a szakszervezeteké, minden kézben vörös zászló, és a Népfront. Herriot és ezer más radikálszocialista velük együtt menetel, ők is felemelt ököllel köszönnek, él a Népfront! A munka hadsere ge tisztelgő sorokban vonul el 1871 dicső hőseinek sírjai és Henri Barbusse emlékműve előtt. Mikor a prágai fémmunkás kilép lakóháza kapuján, hogy felsorakozzon a felvonuláshoz, akkor sydneyi és melbourne-i munkástársaik már befejezték felvonulásukat, és sűrű sorokban a tengerpartra vonulnak, hogy asszonyaikkal és gyerekeikkel élvezzék a napot, a hullámokat, a májusi napfény melegét. Sanghajban, a riksa-kuli, ma riksa nélkül igyekszik át a Naking-Rőadon. Amikor nincs rendőr a láthatáron, a párt röplapjait osztogatja, de abban a percben, amikor feltűnik egy rendőr, futásnak ered, és gyorsabban száguld, mint bármikor utasa nógatására. Moszkvába a rendőr a tüntetők elvtársa. A Lenin-mauzóle- ummal szemközti ház erkélyén szovjet költők állnak a mikrofon előtt és beszámolnak a Vörös-téren történtekről, de lehet ezt leírni? El lehet ezt mondani? Az örömnek ezt az óceánját?-A zászlók erdejét? A mámorosán ujjongó embersokaság minden egyes tagja üdvözli a pártot, amelynek boldogságát köszönheti. És a pártot képviselő mosolygó elvtársakat, akik a mauzóleum mellvédjéről szeretetteljesen viszonozzák a köszöntést. Tedd csak füledet a madridi számlapra. Az óra fogaskerekeiből, járásából ugyanazt a hangot hallod, bár a város felett repülőgépek zúgnak, hogy az ártatlan gyerekekre és a vörös zászlóra zúdítsák bombáikat. Prága óvárosában állsz az óra előtt, hallod kerekeinek ritmusát. Érzed, hogy a madridi óra, a bombák robbanása, a gépfegyverek kattogása között is azonos szíved verésével és az összes számlapokon menetelő májusi ünneplők lépteinek ütemes dobbanásával. Moszkva két órával megelőzte Prágát, nyolc és fél órával Chicagót, csaknem tíz órával előbbrejyan a detroiti Ford Műveknél. Teljes fél nappal Hollywoodnál. De nemcsak a hosz- szúsági fokok és az égtájak határozzák meg az időt, ha a mindenség-órát nemcsak füleddel és szemeddel figyeled, hanem agyaddal és szíveddel is, akkor magad is észreveszed ezt. Figyeld csak! Az órájának csak egy szerkezete van, egy erő mozgatja, a mutatókat, egy erő határozza meg az időt, s egy napon, egyazpn óra üt majd mindenütt a világon. Világ órái, egyesüljetek! (Prága, 1957.) gyt der tek nol det Vir cse sír ho; gai feli szí dré
