Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-01 / 18. szám
ÚJ szó r 19 77. V. 1. 9 Szerkesztőségünk egyik nemes feladatának tartja forradalmi hagyományaink ápolását és közkinccsé tételét. Az elmúlt években számos ilyen jellegű cikk és sorozat látott napvilágot. Ezúttal — Dél-Szlovákia gazdag forradalmi hagyományaiból merítve — a munkáskórusok érdemdús tevékenységét szeretnénk legalább vázlatosan föleleveníteni és a munkásdalokat összegyűjteni. Sorozatunkban — amely mától kezdve rendszeresen lapunk vasárnapi számában jelenik meg — bemutatjuk az ismert munkáskórusokat, s portrékat közlünk ezeknek az énekkaroknak a tagjairól. Mint korábban, ezúttal is várjuk olvasóink segítségét, aktív közreműködését. Kérjük az idős kommunistákat, az egykori munkásdalárdák tagjait írják meg tevékenységükkel kapcsolatos élményeiket, számoljanak be emlékeikről, illetve írják meg azoknak a címét, akik ebben az énekkari mozgalomban jelentős szerepet töltöttek be. Fiatalabb társaikat pedig arra sarkalljuk, hogy lakóhelyükön, szülőfalujukban, városukban kutassák föl, működött-e munkáskórus, élnek-e még egykori tagjai. A fölkutatott anyagot küldjék be szerkesztőségünk címére vagy dolgozzák föl publicisztikai formában. A megfelelő írásokat közöljük a sorozatban. Meggyőződésünk, hogy közös munkával a jelen és az utókor számára fontos értékeket, jelentős kordokumentumokat tárunk föl s őrzünk meg, amelyek egy szintetizáló tudományos munka alapjait képezhetik. Célunk az is, hogy igazoljuk: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméi nálunk is termékeny talajra találtak, döntő részük volt munkásságunk és a vele szövetsége; erők eszmei és politikai tudatának megszilárdulásában. i A ZÁSZLÓNK KOROS, MINT A LANG Eszterházy azt dalolja: Gyertek vélem! Ígért búzát, sült galambot. Várhatsz testvér, munkás testvér, míg megkapod. De Gútán (Kolárovo) felfedezünk még egy munkásmozgalmi dalt, melynek hőse ismét Major István. Három öreg kommunista is jól emlékszik még erre a' dalra: Németh János és felesége, meg a veterán Tánczos István. I. Este van már, késő este, Major elvtárs nagyon messze. Messze, messze a jegyházban, Másfél évre van bezárva. II. Lesz még Major elvtárs szabad, Megnyílnak a börtönfalak. Börtönfalak kitárulnak, Jaj lesz majd a burzsujoknak. A Magyar és a Szlovák Tanácsköztársaság, illetve röviddel annak vérbe fojtása utáni időből származnak a „Mikor mentem ...“ és a „De szeretnék ...“ kezdetű dalok. Két-két dallamra énekelték mind a két szöveget, s erősen érződik rajtuk az első világháború katonadalainak hatása. A második dal zövege: ii. „Major István azt üzeni: sötét a börtöne neki. Nem süt a nap Lipótváron, Lánc csörög a munkásságon. Éljen a munkás szabadság! Éljen ez a harc!“ (A két világháború közötti időszak munkásmozgalmi dalaiból.) 1975-ben alakult meg Komáromban (Komárnoj a Járási Népművelési Központ szocialista munkabrigádja. A központ igazgatójának, Karol Morvaynak és Horváth József szakelőadónak ötletéből született meg a közelgő évforduló tiszteletére tett felajánlások egyike. Elhatározták, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik, köztársaságunk megalakulásának negyvenedik és a Februári Győzelem harmincadik évfordulójának tiszteletére összegyűjtik a munkásmozgalmi dalokat Komárom környékén. Ezt az elgondolást támogatták a járási pártbizottság ideológiai osztályának illetékes dolgozói is, akik állandó kapcsolatot tartanak fenn a járásunk területén élő alapító párttagokkal, veterán harcosokkal. S éppen az ő útmutatásaik nyomán lehetett a gyűjtőmunkát megkezdenünk. Ezzel a nemes feladattal engem bízott meg a Járási Népművelési Központ. Ennek köszönhetem, hogy a — még korántsem befejezettnek mondható — vállalkozás sikeresen indult. A népművelési központ kedvező feltételeket biztosított és minden támogatást megadott ehhez a munkához. Tisztában voltunk azzal, hogy régi, nagy adósságot törlesztünk a dél-szlovákiai munkásmozgalom magyar nyelvű dalainak összegyűjtésével. Hazai viszonylatban először került erre sor Komáromban s környékén. Tudtuk, hogy azoknak az elvtársaknak száma, akik szembeszállva a csendőrszuronyok, a puskák és a börtönök fenyegetésével énekelték ezeket a lassan immár feledésbe merülő dalokat, erősen megritkult. S a remény bátor harci dalainak nem szabad feledésbe merülniük. Tehát: most, vagy soha. Pár év múlva már késő lesz ... Nem kis feladat, de nemes és szép. Hiszen a negyven-ötven évvel ezelőtt énekelt dalokat — nem is egyszer — szinte úgy kellett kibányászniuk az alapító párttagok és veterán harcosok emlékezetéből. De a kis diadalok, a nagy reménységek és a keserű tapasztalatok emléke — szerencsére — még élt, s szorosan kötődtek hozzájuk a harcra lelkesítő munkásmozgalmi dalok is. Azokban az években a merész hangvételű, lelkesen bizakodó vagy maróan gúnyos dalok bátorságot, politikai elkötelezettséget jelentettek, hiszen nem szórakozásból énekelték azokat, hanem tiltakozásként, harci riadóként a társadalmi igazságtalanságok, az elnyomás, a munkásság és a parasztság elnyomása és kizsákmányolása ellen. Bátran csendül a harci dal a felvonulásokon, azokon a régi május elsejéken, a sztrájkok alkalmával, a választásokon, de munkásmozgalmi gyászdallal kí- - sérték utolsó útjukra is az elvtársakat, a bátor harcostársakat. A dalok szövege fényesen igazolja, hogy a munkásság nem volt tájékozatlan a világban és az országban végbemenő társadalmi változásokat illetően. Aggódott a fiatal szovjet köztársaságért. Végsőkig elkeserítette a Magyar Tanácsköztársaság vérbe fojtása, a magyar Vörös Hadsereg tragikus sorsa és a fehér terror. De merészen felelősségre vonta a burzsoá köztársaság vezetőit a gazdasági válság és az államban egyre aggasztóbb arányokat öltő szociális ellentétek miatt is. Ugyanakkor a dolgozó nép magáévá tette Major Istvánnak, a kommunista képviselőnek sorsát. (Lásd a mottóként idézett szakaszt.) Azok az elvtársak, elvtársnők, akik segítségünkre voltak a lassan már feledésbe merülő dalok összegyűjtésében, igazán megérdemlik, hogy a nevüket itt megemlítsük. Komáromban Holczer László és felesége, Brodszki István, Fóthy Imréné, Kiss Imre, Kovács Béla, Kossá László énekelte fel magnószalagra a munkásmozgalmi dalokat. Gútán Németh János és felesége, Gogh Jenő, Tánczos István; Kamocsán Barci Jánosné, Matkovics Ferenc és a női éneklőcsoport; Gellén id. Bölcskei Lajos; Nagymegyeren pedig id. Jariabek Imre voltak azok, akik nem felejtették el azt. ami számunkra örökké emlékezetes marad. Az összegyűjtött dallamok meglepően sokrétűek. Akad köztük népdal, műdal, katonadal, induló, tömegdal, kupié, csasztuska, nemegyszer még egyházi dallam is. Legkevesebb, szinte ritkaságszámba megy az eredeti, a külön munkásmozgalmi célra komponált dallam. És hogy ez mivel magyarázható? A munkásság zöme nem énekelt dalárdákban, zenei téren képzetlen volt, s így a művészileg igényes alkotások terjesztése sok-sok nehézségbe ütközött. Azok betanulására ugyanis — s az előadásukra még inkább — csak szakszerűen irányított dalárdák vállalkozhattak. Ez hát röviden a magyarázat. Tartalmilag viszont ezek a munkásmozgalmi dalok — főleg a két világháború közötti időszakban — a munkásmüveltség egyik legkifejezőbb megnyivánu- lási formája voltak. Mintegy rendkívül érzékeny műszer, hűen és sokrétűen ábrázolta, mondhatnánk azt is, hogy a lehető leghívebben tükrözte a hazai munkásmozgalom helyzetét, reagált a legégetőbb politikai vagy társadalmi eseményekre és informálta a dolgozók széles tömegeit. S erre a legcélszerűbbnek a népszerű dalokra (népdal, műdal, katonadal stb.) alkalmazott szövegek bizonyultak. Ma már nagyon nehéz, s legtöbb esetben lehetetlen lenne nyomon követni ezeknek a szövegeknek a keletkezését, megkeresni a szerzőket. Az adatközlők véleménye szerint a baloldali lapok IMunkás, Az Üt, Magyar Nap, Sarló stb.) valamelyikében közölték ezt vagy azt a szöveget azzal a megjegyzéssel, hogy melyik közismert dallamra énekelhető. Holczer László jól emlékezik még arra, hogy a húszas években az ünnepnapokon kivitték a komáromi pröletárgyerekeket az Erszébet-szigeti futballpályá- ra és ott — az egészséges természeti környezetben — mesedélutánokat tartottak nekik. A gyerekek ilyenkor a következő kis dalt énekelték: Már minálunk babám, már minálunk babám, az jött a szokásba, Kiviszik a prolit, kiviszik a prolit mesedélutánra. Előbb mesét hallgat, aztán fűben játszik, . és az ajka piros, és az ajka piros, piros színben játszik. A következő munkásmozgalmi dal első szakasza bizonyítja, hogy a munkásság rendületlenül bízott eszméinek győzelmében és szívébe fogadta Major István elvtársat, a párt önzetlen, bátor harcosát. A második szakasz keserű humora a munkásság tapasztalatából született. Azt sugallja, hogy ne higgyenek az uraknak, bármit ígérnek is nekik. Választások alkalmával a „Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára...“ dallamára énekelték. I. Megy a proli, megy a proli szavazásra. Elöl megy a Major Pista. Győzni fog a, győzni fog a négyes lista. I. De szeretnék, de szeretnék Kun Bélával beszélni. De még jobban, de még jobban szobájába bemenni. Megmondanám Kun Bélának magának, Lányokat is, lányokat is sorozzon katonának! II. De Kun Béla, de Kun Béla visszaírja levélben: Nem illik a csákó a lány fejébe, Mert a lánynak harminchárom szoknya kell, Szoknya mellé, szoknya mellé piros szárú csizma kell. A „Vörös téglás udvara van ...“ kezdetű dalnak a dallama, valamint szövegvariása igen érdekes és jellemző példája a nép alkotó képzeletének. Híven tükrözi a magyarországi fehér terror idején bebörtönzött kommunisták sanyarú sorsát is, akik rendületlenül bíznak eszméik győzelmében. I. Vörös téglás udvara van a pesti fegyháznak. Kommunista rabok minden reggel ott sétálnak. Kenyér és víz az ebédjük, nincsen vacsorájuk. Pohos gondnok, rongyos örök vigyáznak reájuk. II. Cellájuknak az ablaka ráccsal van bevonva. Az őrmester ordít rájuk, ügyvéd goromba. Akármilyen goromba is, győz a forradalom. Mienké lesz másodszor is gyár és a hatalom! Ebből az időből származik „Vörös katonák akarunk lenni..." és az „A gútai állomáson ...“. Ez utóbbi legszebb népdalaink egyike. íme a szövege: I. A gútai állomáson hosszú útra készen. Haragosan füstöl, prüszköl a gőzös a sínen. Vörös zászló rajta, egy bolseviki tartja. Most mennek a kommunisták a barikádharcra. 11. Ne sírjatok, prolilányok, közel már az idő! Nemsokára vörös harcos lesz a szeretőtök. Szabadság szellője az álmotokat szője, Nem lesz több már közületek a herék szeretője! Szinte népdalként énekelték a „Vörös zászlót, vörös zászlót...“, a „Fölszántatom, fölszánt atom a kosúti főutcát. ., a már idézett „Vörös téglás udvaru van ...“ című munkásmozgalmi dalokat, valamint a „Volga Volga ...“ orosz népdalra alkalmazott, ballada szerű magyar szöveget („Margit-körúti fegyház- ban...“) , A Szovjetunióban végbemenő társadalmi változásokat is versbe szedte, majd megénekelte saját anyanyelvén a dél-szlovákiai munkásság. Kuriózumszá.mba megy a „Szovjet légiflotta“ című indulónak Gútán lejegyzett változata. Nem kevésbé érdekes a szavalókórust is alkalmazó (1), csasztuska szerű „Eke, traktor, vetőgép ...“ kezdetű dal. Zenei s egyaránt tartalmi szempontból is rendkívül figyelemre méltó a „Fegyverbe, fegyverbe!...“ című dal. De lássuk csak a szövegét, melyet jól ismernek a gútai és a kamocsai öreg kommunisták. Fegyverbe, fegyverbe! Fegyverbe, kommunisták!/ Vesszenek, vesszenek, vesszenek a fasiszták!/ Bolsevisták is harcra mennek, véget vetnek a pusztu lásnak./ A burzsuj számára nincsen kegyelem!/ Ahol egyet látsz, verd agyon!/ Előre, előre, elnyomott proli! Fegyvert fogunk, ne késlekedj!/ Előre, proletár! Magasan lobog a vörös zászló, mely győzni fog./ Vörös zászlót lenget majd a szél, vörös lesz London, Budapest, Berlin, Prága, Bécsi/ Vezérünk Lenin, elő(Folytatás a 11. oldalon)i nSTVBBZOBTSfl IFOTVIN!
