Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-24 / 17. szám
ÚJ szó HÁ NYÁN ÜLNEK AZ ASZTALNÁL 2000-BEN ? Malthus tiszteletes a múlt századból • A szegények vesztesége: talán százmilliárd dollár • Mennyi a művelhető földterület? • Rizs az őserdő helyén Surinameban • A gabonatermelés számadatai • Az éhenmaradottak százmilliói A Világbank egyik vezető tisztség- viselője, egyike annak a kevés ázsiai közgazdásznak, aki régóta nemzetközi tekintéllyel is rendelkezik, Mahgub ul Hág, pakisztáni professzor, nemrég rendkívül éles hangon foglalkozott egyik előadásában — a hallgatók nagy nemzetközi bankok képviselői voltak — az úgynevezett „segélyekkel“, amelyeket a Nyugat szokott nagy reklámmal adni a fejlődő országoknak. „A harmadik világ legkevésbé sem szeretne örökké a fejlett országok kö- nyöradományain élni. Maga a Nyugat az egyik legjelentősebb visszahúzó erő, amely akadályozza a mi leghutá rozoltabb akaratunk megvalósulását, hogy kimásszunk a nyomorból. így például nem több mítosznál, hogy a harmadik világ idegenkedik a szabad versenytől. Éppen önök, gazdagok azok, akik képtelenek tudomásul venni a szabad versenyt. Egész sor korlátozó intézkedést hoznak, amely rendkívül nehézzé, gyakran lehetetlenné teszi, hogy bejussunk az önök piacaira... A nemzetközi hitelek rossz elosztásáról, a természeti kincsek exportjából származó jövedelem egyenlőtlen megosztásából, az árucikkek, szolgáltatások és munkaerő mozgását korlátozó intézkedésekből eredő veszteségünk évi ötven-száz milliárd dollárra tehető“ — mondotta a pakisztáni közgazdász. Ugyanebben az előadásban utalt a Világbank jelenlegi vezetőjének, Robert McNamara-nak arra a megállapítására, hogy a sze gények, azaz a fejlődő országok az utóbbi évtizedben fejlesztési beruházásaiknak csaknem kilencven százalékát saját, elképesztően alacsony jövedelmükből fedezték. S bár ez megterhelte az amúgy is gonddal küzdő fejlődő országok gazdaságát, ott legalábbis a fejlődő országok ötven százalékában évente átlagosan négy százalék volt a növekedés mértéke az elmúlt évtizedben. Persze ezek a számok a fejlődő országokban élő százmilliók számára gyakorlatilag semmit sem mondanak, mert sem a beruházás problémáját nem tekintik még értelmiségi körökben sem elsőrendű fontosságúnak, nem is szólva arról, hogy a legszélesebb tömegek előtt nincs jelentősége annak, hogy négy vagy hét százalék a növekedési arány. A döntő itt: kenyér, fehérje, zsír, nem ritkán egy- 1977. - szerűen az a kérdés, hogy a követ kező hónapokban vajon mit esznek. Többféleképpen is meg lehet közelíteni ezt a problémát. A tőkés világban újra meg újra felbukkan Malthus tiszteletes neve, aki 1826-ban azt magyarázta, hogy mivel a népesség lényegesen gyorsabban szaporodik, mint az élelmiszer, „hamarosan be köszönt az általános éhezés a föld minden területén". 1826 óta persze megsokszorozódott a lakosság, az élelmiszer-termelés tempója ugyan valamit nőtt, de még mindig elmaradt a népességszaporulat tempója mögött — mégsem pusztult ki az emberiség. A pesszimista jövőkutatók azonban mostanában azt állítják, hogy az angol lelkész múlt századi jóslata immár nem fenyegetés, hanem egy Tejosztás gyermekeknek Maliban már megkezdődött katasztrófában élünk ... Azok, akik szándékosan ilyen borúlátó hangulatot terjesztenek, a statisztikára hivatkoznak. 1976 márciusa óta négy milliárd ember él a földön, és a lakosság naponta 195 000 fővel szaporodik. Könnyen kiszámítható, hogy 1989-ben ötmilliárdnyian élünk majd a földgolyón és a harmadik évezred elejére, azaz 24 éven belül az emberiség lélekszámú valószínűleg eléri a hatmilliárd hatszázharminc millió főt. Akkor, amikor a pesszimisták ezeket a számokat emlegetik, hallgatnak egy másik adatsorról, amely mindjárt más megvilágításba helyezi az ember és az élelmiszer együtt jelentkező kérdéseit. Éppen egy évtizede, hogy amerikai tudósok megkísérelték megállapítani-, hogy is állunk a művelhető földterület kérdésével. Hozzávetőlegesen 13 140 millió hektár a földön az olyan fagymentes terület, amely mezőgazdasági művelésre alkalmas, persze egyáltalán nem mind tekinthető az élelmiszer-termelés szempontjából használhatónak. Ha azonban a tízesztendős tanulmány egy másik adatával ismerkedünk meg, mindjárt kiderül, hogy azért rendkívüli tartalékok vannak még kihasználatlanul. Az elmúlt évtized végén mindössze 1400 millió hektár megművelt terület volt, azaz a fagymentes föld mintegy 10 százalékát használta fel egyáltalán valaminő mezőgazdasági célra az ember. A tanulmány szerint tulajdonképpen meg- művelhetőnek kell tekinteni további 3190 millió hektárt, azaz 24,2 száza lékot. Más kérdés persze, hogy ennek a sok-sok országnyi földterületnek a hasznosításához még rengeteg munkára van szükség, mindenekelőtt azért, mert az említett, felhasználható földterület nagyrészén valamilyen módon — csatornázással, tengervíz-sótalaní- tással, vagy más módszerekkel — bővebbé kell tenni, vagy egyáltalán meg kell teremteni a vízellátást. Utakat és vasutakat kell építeni, a mai lakott területektől általában távol fekvő vidékeken meg kell teremteni a mai igényeknek megfelelő A hírhedt éhségövezet térképe 1973-ban infrastruktúrát, otthonok százezreit és a hozzájuk tartozó kulturális létesítményeket is. íme, egy példa. Suriname (Dél- Amerika északkeleti részén] Marowi- ne és Nickerije folyói mentén kiirtották az őserdőt és helyükön olyan rizsföldeket létesítettek, ahol a legmodernebb tudományos módszerek segítségével folyik a termelés, a kémia, az elektromosság, a növénytan szinte tegnapi új eredményeit is a termelés szolgálatába állítva. Ezek a rizsföldek évente háromszor adnak kiváló minőségű termést. Kétségtelen tény persze, hogy ehhez rendkívül nagy beru házás és a szokottnál sokszorta nagyobb energiafelhasználás kell és az ilyen típusú ültetvények irányítása rendkívül nagy biológiai és technikai tudást igényel. Ilyen különleges ültetvények létesítésére a fejlődő országok többségében jelenleg nincs lehetőség. Egészen más képet kapunk, ha a jelenlegi lehetőségek felhasználásával a most is mezőgazdaságilag megművelt területek termésátlagainak növelésével próbáljuk megoldani a problémákat, és az infrastruktúrával ellátott területekhez közel fekvő, még felhasználható földek hasznosítását tervezzük. 1977 kora tavaszán másként jelentkezik az éhség problémája, a mező- gazdasági termékek, az élelmiszer hiánya, amint például 1973—74-ben, amikor Afrika közepén öt országot egyszerűen „éhségövezetnek“ volt kénytelen elnevezni a világsajtó. (Szenegál, Mauritánia, Mali, Niger és Csád népe éhezett ezekben az években és a nemzetközi támogatás sem tudott mindenkit megmenteni az éhhaláltól.) 1977 január végén irta a New York Times: „A világméretű élelmiszerválság kifejezést, amely néhány évvel ezelőtt a felfúvódott hasú, a pipaszár- lábú és könyörgésre nyújtott kezű emberekre irányította a figyelmet, ma már csak ritkán említik. Ennek oka természetesen az, hogy a válság, legalábbis pillanatnyilag megszűnt. A világ legtöbb nagy mezőgazdasági körzetében gyakori volt az esőzés, amely jó elosztásban jelentkezett, és az utóbbi két évben a föld legtöbb országában növekedett az élelmiszer-termelés ... A táplálkozás-szakértők szerint, noha kifejezett éhezés pillanatnyilag nem fenyeget, a krónikus rosszultápláltság problémája éppen olyan súlyos gond, mint korábban. — Egyelőre nyitott kérdés — mondja Edouard Saouma, az ENSZ Élelmiszer- és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO vezérigazgatója —, vajon a két egymást követően jó termést hozó év elegendő időt biztosított-© számunkra a mezőgazdasági módszerek és tartalékrendszerek megjavításához. A FAO becslés© szerint egyébként a világ gabonatermelése 1976-ban 8 százalékkal volt nagyobb, mint ugyancsak a jónak számítható 1975-ös évben. A termelésnövekedést — Nyugat- Európát kivéve — valamennyi nagyobb mezőgazdasági körzetből je lezték. A legjelentősebb emelkedést, 15 százalékot, a világ gabonatermelésének mintegy egyharmadát kitévö búzánál érték el. Más terményekből, főleg kukoricából is a korábbi évek nél 8 százalékkal több termett. Sajnos, a rizstermelés — rendkívül fontos -- egy százalékkal visszaesett. A FAO becslései szerint a világ gabonatartalékai most magasabbak, mint a második világháború óta bármikor, és ezt a tartalékot közel 120 millió tonnára lehet becsülni. Az idei aratás után — tehát szeptember végéig, 140 millió tonna lesz a világ gabonatartaléka. Ez rendkívül nagy mennyiségnek látszik, de tudnunk kell, hogy például éppen csak hogy eléri az 1961-es tartalékot, de akkor egy esetleges rossz termés következményeitől egymilliárd emberrel kevesebbet kellett megvédeni... Az elmúlt két esztendő egyik döntő előrelépése Indiában és Pakisztánban következett be, ahol részben a termelés nőtt, részben az árak is egészségesebben alakultak. Sokat jelentett, hogy 1976-ban mintegy 7—8 százalékkal több halat fogtak ki a világtengerekből, mint egy évvel előbb. Aligha mellékes az a FAO-adat, hogy 1976-ban szinté a világ minden orszá gában növekedett a műtrágyatermelés, nemcsak azért, mert nagyon sok új üzem épült, hanem azért is, mert a régieket bővítik. Mindjárt fölmerül a probléma: vajon elégedettek lehetünk-e? Dean Walton, a FAO gazdasági és szociálpolitikai osztályának vezetője 1977 januárjában a következőket mondotta: „Az egy főre jutó élelmiszer-termelés javulása ellenére a termés a legtöbb fejlődő országban nem elégítheti ki az igényeket. A nyomor sújtotta és krónikus rosszultápláltságtól szenvedő emberek száma minden bizonnyal tovább fog emelkedni. Van egy becslés, amely szerint azoknak az embereknek a száma, akik kevesebb kalóriát fogyasztanak, mint amennyi normális fizikai tevékenységük fenntartásához szükséges volna, 460 millió és egymilliárd között van. A sürgető feladat tehát ennek a több százmillió embernek a jobb ellátása. G. M. A szárazság, az öntözés lehetetlensége miatt elpusztult és pusztuló állatok va lahol Nyugat-Afrikában UJU^f ríJf jer ■mr A LM Mt M ‘ f HHfw fl wJtm h . J msBSB^^A íZgi * SP' J^BBS fut MB j9ff ^aiMBpg JST BBBÍ <k&bT j! B rJg]2lWdiJfi.la
