Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-10 / 15. szám
< J, EMBERI DOLGOK KAREL ÖAPEK PUBLICISZTIKÁJA A ligha vitás, hogy korunk cseh irodalmának Karel Capek az egyik legjelentősebb és legnépszerűbb alakja. Nem vitatható az sem, hogy bár írásai nem mentesek az ellentmondásoktól, sokoldalú életművének számos alkotását századunk világirodalmának maradandó értékei közé sorolhatjuk. A Harc a szalamandrákkal, amely eddig négy alkalommal jelent meg magyarul, a R. U. R. című drámája éles elítélése a kapitalista társadalmi rendnek és a bur- zsoá erkölcsi normáknak. Az anya pedig a világháború küszöbén mozgósító erejű leleplezése volt a meginduló fasiszta agressziónak és ma is hatalmas színpadi tiltakozás minden imperialista agresszió és diszkrimináció ellen. Az 1890-ben született Capek már huszonegy esztendős korában ígéretes színpadi szerzőként mutatkozott be Rabló című lírai ihletésű komédiájával. Azóta számos színjátékot írt, amelyek ma is sűrűn szerepelnek a színpadok műsorán, a már említettek mellett kivált a Fehér kór vagy a mártírhalált halt Josef nevű festőművész fivére társaságában írt A rovarok élete című verses drámája. A magyar olvasó úgyszólván egész életművét megismerhette, és a Svejk szerzője, Hasek mellett a legolvasottabb cseh íróként tartja számon. A sokoldalú Capek fantasztikus, utópisztikus és társadalmi regények mellett írt igen ízes, ironikus hangvételű novellákat j Apokryfy j, amelyek Tóth Tibor kitűnő fordításában 1957- ben jelentek meg nyelvünkön. Irt meséket, bűnügyi történeteket és sajátos hangú, igen élvezetes útirajzokat Itáliáról, Hollandiáról, Angliáról és Franciaországról. Állatbarátságáról a Hásenka, virágszeretetéről pedig A szenvedelmes kertész ad tanúságot. Capek már fiatal éveiben szerzett műveiben derűs iróniával szemléli a világot. Szereti a groteszket, de az ő görbe tükrében a világ nem áll tótágast, szereti a szatírát, ám ebben is mértéktartó, nem támad dühös szenvedéllyel, inkább a bölcs nyugalmával, és nyomban kiderül, hogy az ilyen gunyoros támadás is hatásos és leleplező lehet. A kép nem lenne teljes, ha megfeledkeznénk Capek publicisztikájáról. A két világháború közti esztendőkben kivált a brnói Lidové noví- nyban jelentek meg karcolatai, amelyeknek legfőbb jellemzője a fentebb hangoztatott bölcs irónia. A Madách a budapesti Európa Könyvkiadóval közös gondozásban tavaly Kulisszatitkok címmel már adott ízelítőt ebből az utánozhatatlan éapeki publicisztikából, és most Emberi dolgok címmel egy újabb karcolat-válogatás jelent meg közös könyvkiadási egyezményünk keretében. Emberi dolgok? Nos, valóban azok, de nevezhetném emberi fonákságoknak is, szokások, modorosságok, emberi gyöngyék bemutatásának. Szándékosan nem élek a leleplezés szavával, mert ez túlzást jelentene. Elég ha azzal az említett bölcs iróniával odanyúl az emberi gyöngéhez, megböki egy-egy fonákságát, és nyomban érezzük, hogy telibe talált. A nők nem tudnak titkot tartani. Nem igaz, hogy megszegik a titoktartást, az igazság az, hogy a titkot épségben adják tovább, meghagyva rajta a titokzatosság hímporát és szépségét. (A titok) A kályha mellett, mint egy rakás szerencsétlenség, könnyező szemmel kuporgó ember valami szívderítő meleget keres a világmindenségben, ami szegény nehéz fejének enyhülést szerezne. Aludni? Olvasni? Igen, de mit? „Polcom, polcom, ezerhátú tarka polcom, olyan könyvet szeretnék találni, amely feledteti átkozott sorsomat, Nem, nem, te vaskos bölcs könyv, téged ma nem viselnélek el, nehéz a fejem, tompa az agyam. Olyasmit szeretnék olvasni, ami feledteti, hogy nem vág az eszem, valami könnyüt, szórakoztatót, mulatságosat ... (A nátha) Amikor az élet örömeiről beszél, egész garmadáját sorolja fel az élet nagy és szívvidámító örömeinek, ám végül a tanácsadás nyújtotta örömnél köt ki, amely szerinte az elégedettség kimeríthetetlen kútfeje. (Az élet örömei) A kötet utolsó Üdvözletek című karcolaténak első oldalán lábjegyzetet találunk: „Capek utolsó írása. A Li- dové noviny karácsonyi számában jelent meg 1938: december 25-én, halála napján.“ Búcsú ez az írás mindenfajta apróságtól, amit szerte Európában és otthon, Prágában látott. Apróságok? Csak látszólag azok, valójában egy egész világ, amelyet megcsodált és ezekben a széljegyzetekben szépnek és nagynak talált. C apek maga így vall újságírói tevékenységéről: „Aki éveken át bizonyos tudatossággal ír az újságba, hozzászokik, hogy gondoljon azokra, akiknek ír. Előbb-utóbb rájön, hogy feladata inkább olyasmi, mint kenyeret sütni mindenki számára, nem pedig kulturális koktélt keverni ilyen vagy olyan kávéházi társaságnak... Újságnál dolgozni és újságba írni elsősorban azt jelenti, hogy közünk van mindenhez, ami csak létezik, friss, közvetlen demokratikus érdeklődéssel nézzük a valóság egészét, intellektuális gőg nélkül, mely utálkozva fintorog mások, a többiek kedvtelései és motívumai fölött, akik labdát rúgnak, kanárit tenyésztenek, a kormányt vagy az időjárást szidják, vagy komor képpel böngészik a nemzetgazdasági rovatot." Azt hiszem, felesleges ehhez az újságírói krédóhoz kommentárt fűzni. A szerző és fivére illusztrációival ellátott, jól válogatott kötetet — Hosszú Ferenc munkája — Mayer Judit ültette át magyarra, ismételten bebizonyítva, hogy értője Capek gazdag, elegáns színességgel gördülő nyelvének. Érett fordítóművészetének nagy érdeme, hogy egyetlen árnyalat nem vész el, az áttetszőén világos és hibátlan munka Capek publicisztikáját magyarul is élvezetessé és maradandóvá teszi. EGRI VIKTOR UJ VERSEK OZSVALD ÁRPÁD Metamorfózis Lehettél volna mogyorófa-ág, harmadik vércsepp a küszöbön, este kinyíló fehér mécsvirág, farkasalma, fekete üröm, béka-király átkozott fiú, kit csókkal soha meg nem váltanak, háromlábú táltos paripa, álomfelejtő, tejszínű patak, királylány mellén aranyhold éke, suhanó nyíl, mely mindig visszatér, üres tálnál szegények vendége, harmatcsepp a fűszálak ölén. TÖRÖK ELEMÉR Újra otthon Az apró falvak néma neonfényben alszanak még csak én vagyok már ébren Legenda minor Kenderföldek hűvöse, patakparti falusi dzsungel, asszonyok fürödnek cséplés után, ingük, akár a tavi rózsa, szétterül; csiklandós nevetés, bokrok között szentjánosbogár, kíváncsi gyerekszemek, csillagok sziporkája, hullámok fodrán Hold lépdel nesztelen ... Szobor a parkban Mióta ölelkeznek ők, a kőbe vésett örök szeretők? Mióta állnak így hallgatag, a tarka törzsű platánok alatt? Hátukon zöld moha, őszi falevél, állnak egyedül az idő közepén. Egymás szemében mit keresnek még — a megkövesült szerelem tüzét? fekszem virág-lázas tavaszi réten csillagfények égi bűvöletében a levegő mint részesítő óbor homlokomra a hold csillagot csókol szoktatom magamat konok hűségre a messzi útról újra hazatérve hol zenévé tisztul minden köröttem ebben az ősi józanító csöndben VARGA IMRE Az arc Sokan voltak Fáradtak Feketében Ügyelve a hepehupákra a szélben szigorú falakra s fény előtt habogó ablakokra Rogyadoztak súlya alatt Fogd a homlokcsontot Tartsd erősen az állat Botladozva elszántan cipelték Átláboltak a nyári dél Szaharáján Parti fövényen botlott a gyönge láb Kínlódva tántorogva Mint a szentmihálylovát Kötésig a sebesen tovairamló versbe merülve Célt értek Ügyelve letették Circumdederunt Elfeledte az édeni kertet S ahol körben földet ért a széle egybeforrott az ég peremével A Sárvégen (Zelei Jánosnak) Nézem ki tudja hányadszor a Sárvégen a Gencert a Csűröskertet s fut felém a mezítlábas gyermek mosolyognak rá a balkonos házak — micsoda óceáni távlat! már csak emlékem őrzi a régi Sárvég utcai képet ki ide még ma is mint templomba lépek s csendet parancsolnak rjjm az emlékek úgy vagyok én e kicsiny szülőhazában mint a megtért fiú a biblia példázatában körül a világ az óriás s ő benne mint meleg szívdobbanás röpítnek felé csöppnyi remények s országnyi tündöklő fények Szó és valóság Fönn tartani magam elég egy apró szalmaszál. Sőt a szalmaszál szó maga. Ha nincs fénye az éjnek lesz versemben — csillaga. a N o' R«. a «13 H3 =*> CD Leányfej
