Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-03-27 / 13. szám

A lengyel autóipar hármas jubileuma Huszonöt év nem nagy idő, de hogy milyen hatalmas ered­ményeket lehet ezalatt elérni, bizonyltja ezt a szocializmust építő, szorgalmas lengyel nép példája is. Negyed évszázaddal ezelőtt járta be a világsajtót a hir, hogy a varsói autógyár, az FSO szerelőszalagjáról leke­rült az első gépkocsi, a War­szawa — M20, amelyet, mint tudjuk, a szovjet Pobjeda-licenc alapján szereltek össze. A kö­vetkező években új vonalú ka­rosszériával gyártották ezeket a modelleket, sőt 1958-ban egy népszerűvé vált kisautó, a Sy- rena gyártását is megkezdték lengyel tervek alapján. Az FSO 126p személygépkocsi. Itt is hatalmas eredményt könyvel­hetnek el a gyár dolgozói, ha tekintetbe vesszük azt is, hogy az első mintapéldányt, az ak­kor még csak épülőfélben le­vő gyár legelső termékét 1972. november 7-én, a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom évfordulóján mutatták be Var­sóban, a kultúra és a tudomány palotája előtti hatalmas téren a nagyközönségnek. A tervek szerint a 200 ezredik autó az idén nyáron hagyhatja el a gyártósort, míg a 300 ezredik már rövidebb idő alatt, mint­egy nyolc hónap elteltével ké­szülhet el. Ez többek között A Polski-Fiat 126 p méreteit feltüntető rajzon jól látható, hogy a viszonylag komfortos utasteret hogyan tudták kialakítani a három méternél alig hosszabb kiskocsiban történetében azonban egy igen jelentős szakaszt nyitott meg a Polski-Fiat gyártásáról ho­zott döntés. Az első ilyen tí­pusokat 1967-ben szerelték ösz- sze, majd 1968-ban megindult a szériagyártás. Az FSO ma már kizárólag „Fiatokat“ gyárt. Alapmodellje a 125 p, azonkívül itt szerelik a 128p, 131p, 132p típusokat, valamint a jugoszláv Crvena Zastava kooperációs szerződés keretein belül a Zastava 110p személykocsikat is. A gyár szerelőszalagjairól 1976-ban több mint 120 ezer személyautó került le. A gyár 25 éves jubi­leuma alkalmával, néhány hét­tel ezelőtt készült el az ott gyártott egymilliomodik sze­mélygépkocsi. De nemcsak a fővárosi autó­gyárban tartottak ünnepséget a kettős jubileum alkalmából, ha­nem a Varsótól 350 km-re fek­vő Bielsko-bialai Gépkocsigyár­ban, illetve a Tycityben levő testvérüzemében is, ahol a múlt év novemberének első napjaiban készült el a százez­redik „kicsi“, az Európa-szerte közkedvelt és népszerű Fiat azért is lehetséges, mivel a gyár fejlesztési üteme olyan, hogy 1978-ra eléri a teljes tér melési kapacitást. A jubiláns Polski-Fiat bébi néhány fontos műszaki adata: Kéthengeres, léghűtéses, soros motorja van. Lökettérfogata hengerenként 297 cm3, összesen 594 cm3. Legnagyobb motortel­jesítménye 23 DIN LE 4800 f/p-nél. Legnagyobb sebessége a gyári adatok szerint 105 km/óra felett. Erőátvitel: Hát­sókerékhajtás, farmotor, egy­tárcsás, 155 mm átmérőjű szá­raz tengelykapcsoló membrám- rugóval. Négyfokozatú sebes­ségváltó direkt fokozat nélkül. A II., III. és IV. fokozat szink­ronizálva. önhordó karosszé­riája van, ütközési védelmet jelentő erősítő betétekkel. Elöl és hátul hidraulikus, teleszkó­pos lengéscsillapító. Hidrauli­kus, kétkörös biztonsági fék, elöl-hátul dobfékek. Kétajtós, négyüléses karosszéria. A jármű hossza 3054 mm, önsúlya 580 kg, megengedett legnagyobb összsúlya 900 kg. A kocsi orrá­ban levő csomagtartó űrtartal­ma 100 dm3. hazánk legnagyobb autóiskolája Brno—Slatinában van, ahol évente több mint 6000 új gépkocsivezetőt képezrek ki, vagyis ép­pen kétszer annyit, mint 10 évvel ezelőtt. Az elméleti oktatáson mindennap háromszázan vesznek részt váltakozó csoportokban. Az ok­tatást 45 állandó és 50 külső munkatárs végzi a legkorszerűbb gyakorló-berendezések segítsé­gével. A tanterv szerint a leendő gépkocsiveze­tők négy szakaszban sajátítják el az autóveze­tés rejtelmeit. Az elméleti oktatás után a gya­korlóteremben folytatják a kiképzést, ahol a tanulók beülnek a valódihoz teljesen hasonló berendezésű, természetesen egy helyben álló makettgépkocsiba és a vezetésüknek megfele­lően előttük pergő film segítségével szoknak hozzá az irányító-berendezések használatához és a közúti forgalomhoz. A makettbe szerelt rádión keresztül kapja meg az oktató utasításait, aki az üvegfal mögül egyszerre három vezetője­lölt tevékenységét tudja irányítani. Ezt követi a műhelygyakorlat, majd a normális utcai forga­lomban való vezetés. Csehszlovák sikerek a Monte Carlo Rallye-n Innen — onnan A Német Demokratikus Köztársaság legidősebb gép­kocsivezetője Karl Götze (Langenwiese) 83 éves, és 1921 óta van gépjárműveze­tői jogosítványa. Rendsze­resen részt vesz a veterá­nok rallye-versenyén, ugyanis négy régi gépkocsi­ja és két nagyon régi tí­pusú motorkerékpárja van. * * * Az egész világon évente körülbelül félmillió ember hal meg közlekedési balese­tek következtében az or­szágutakon, a súlyos sebe­sültek száma pedig hét és félmillió. Sajnálatos módon ennek fele Európára esik. Ez azt jelenti, hogy a biz­tonságos közlekedés érde­kében kontinensünkön még nagyon sokat kell tenni. * * * A világ legdrágább bal­esete volt, amikor egy nyu­gat-németországi teherautó összeütközött egy belgiumi gyorsvonattal, amely kisik­lott. A biztosítóintézetnek a keletkezett kárért 3,7 millió márkát kellett fizetnie. * * * A világ első szolárautóját, vagyis napenergiával műkö­dő járművét szerkesztette meg egy izraeli mérnök. A szolárautó használatát még nagymértékben befolyásolja a napelemekkel működő ak­kumulátorok gyenge teljesít­ménye. Azonban a techno­lógia fejlődésétől függetle­nül is a jármű csak ott lesz használható, ahol egész év­ben sok a napsütés. A Moyen Cornlche, a világ egyik legszebb, narancsfákkal szegélyezett autóútja Moríte- Carlót köti össze Nizzával. 1977. január 22-én gyönyörű, verőjényes napra ébredtek a versenyzők. A hőmérő higany­szála már a reggeli órákban el érte a 18 fokot. A kaszinó alatti kikötőn keresztülvezető műúthoz valósággal özönlött a sokaság. A Monte-Carló-i Rádió már reggeltől negyedóránként tájékoztatta a hallgatókat a nap legnagyobb eseménye, a Monte-Carlo Rallye előkészüle­teiről, részletesen ismertetve a benevezett gépkocsitípusokat és azok legénységét. Pontosan 8 órakor fülsiketítő motorberre­gés jelezte, hogy a rajtvonalról elindultak a 45. Monte-Carlo Rallye résztvevői. Az idén 212 benevezés érkezett, a versenyen azonban csak 198 kocsi vett részt, de még ez is rekordot jelentett, mivel 1975-ben csak 96, tavaly pedig 172 autó küz­delmében gyönyörködhetett a közönség. A mindvégig nagyon izgalmas verseny abszolút győztese a Sandro Munari— Silvio Maigon páros lett az olasz Lancia Stratos kocsival. Egyébként az elmúlt három év­ben is ők vitték el Monte-Car- lóból a pálmát. A rallye legnagyobb megle­petése kétségkívül az új, 115 LE teljesítményű Skoda 130 RS gépkocsik megjelenése volt. Nyolcévi távoliét után a cseh­szlovák versenyzők ismét rajt­vonalhoz álltak, és annak elle­nére, hogy kocsijaik LE-telje- sítménye jóval kisebb a többi benevezett kocsiénál, mégis a győztesek közé kerültek. Vác­lav Blahna, aki már két éve a gyári versenyzőgárda tagja, kísérőjével, Lubislav Hlávkával a tizenkettedik helyen végzett, az A2 kategóriacsoportban pe­dig győzött. A második Skoda 130 RS kocsit a négy éve ver­senyző Milan Zapadlo vezette és kísérőjével, Jifí Motal mér­nökkel az 1300 köbcentiméte­res kocsik A2 kategóriájában szintén győzelemre vitte a cseh­szlovák színeket. Egyébként ők a 198 induló között a 15. helyre kerültek. A versenyzők nagy számát tekintve mindkét siker jelentősen öregbítette a világ­szerte igen keresett Skoda gép­kocsik hírnevét. Sajnos a har­madik Svatopluk Kvaizar—JiH Kőitek páros a rallye második fordulóján, Monte-Carlótól 200 km-nyire kénytelen volt kiáll­ni a versenyből, mivel a kocsi forgattyúszekrényének alsó fe­delét valami átütötte és kilyu­kadt. 1977. III. 27. Kétkerekű „tűzoltóautó" Szinte egyidőben gondoltak rá és készítették el a tűzoltó-mo­torkerékpárt Nagy-Britanniában és az NSZK-ban. Az utóbbit egy 250 kcm-es Yamahából alakították ki oly módon, hogy az együléses nyereg mellett kétoldalt szerelték fel az összesen 100 kg oltóanyagot tartalmazó tartályt, amelyet a nyereg mö­götti oxigénpalack tart nyomás alatt. A Yamaha vezetője egyben képzett tűzoltó is, aki e gyors motorral hamarább ér a tűzhöz, mint a nehézkesen mozgó tűz­oltóautó, és a lángoktól távolabb hagyhatja a motorját, mert az oxigénpalack mögött feltekercselt 10 méteres csővezetékkel kö­zelítheti meg az égő tárgyat. Elsősorban autó- és motorkerékpár­versenyeken akarják bevetni ezt a nagy hatású és gyors tűzoltó- motorkerékpárt. Hasonló elképzelés alapján bízta meg a tűzhalál áldozatává lett svájci autóversenyző, joe Siffert nevét viselő Biztonsági Ta­nács a Norton gyárat egy ilyen különleges jármű elkészítésével. A 750 kcm-es, kéthengeres Commando nyergén két tűzoltó foglal­hat helyet, és az oldalkocsi-alvázra került az 50 kg bróm-chlo- rodifluorometánt befogadó tartály, amelynek 1B méter hosszú csövén jut el az oltóanyag a robbanásveszélynek kitett égő ob­jektumra. Természetesen ezek a tűzoltó-motorkerékpárok nemcsak az au­tóversenyeken tesznek jó szolgálatot, hanem az országúti közle­kedési és repülőtéri tűzeseteknél is. Maximális sebességük 130 km/óra. OLVASÓINK FIGYELMÉBE Közlekedj szabályosan ! Ezzel a címmel az Oj Szó április 3-i vasárnapi számának autósok-motorosok rovatában megkezdjük a gépjárművezetői vizsgakérdések folytatásos közlését Az egy évre tervezett sorozat ugyan nem öleli fel a hatósági vizsgalapokon szereplő összes (800) kérdést, azonban tartalmazni fogja a közúti jár­művek forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 90/1975 Tt sz hirdetmény összes vizsgatételét, továbbá az útkereszteződések forgalmi helyzetrajzait, a közúti jelzőtáb­lák egy részét (kiegészítő táblákkal is), és természetesen a közúti közlekedési szabályok vizsgaanyagának nagyobb ré­szét. Ezzel kívánjuk segíteni a gépjárművezető-jelöltek fel­készülését a hatósági vizsgára. Reméljük azonban, hogy a sorozatnak nemcsak ők veszik hasznát, hanem — mintegy ismétlésként — a gyakorlott gépkocsivezetők is. Sőt érdek­lődésre tarthat számot a nem autós olvasóink — fiatalok és idősebbek — körében is, hiszen napjainkban mindenki közlekedik A SZERKESZTŐSÉG 17 Képünkön az egyik gyakorlótérén- látható, ahol MiloS Blaíek oktató a tanulók vezetői tevékeny­ségét ellenőrzi

Next

/
Thumbnails
Contents