Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-03-20 / 12. szám

HONOR — Egy átszervezésen. Az aranylakodalom napján a feleség így szól a férjéhez: — Meg sem csókolsz ezen a szép napon. De hát miért? — Már megint?! Hiszen az ezüstlakodalmunkon megcsó­koltalak! © — Miért jársz ilyen kopott kalapban? — A feleségem kedvéért. — Hogyhogy? — Kijelentette, hogy amíg ezt a kalapot hordom, nem jön velem sétálni... Mindaz, amit monda­nak rólunk, hamis; de nem hamisabb annál, amit mi gondolunk mi­magunkról. Csakhogy másképpen hamis. PAUL VALÉRY A dohányboltban egy férfi szivart vásárol, s nyomban rá is gyújt. — Kérem, itt tilos a dohány­zás — mondja neki az árus. — Ahol vettem, ott is szí­vom el — mondja a csökönyös vásátló. — De mi toalettpapírt is áru­lunk — zárja le a vitát a tra- fikos. ESTI TAGOZATON — A házi feladata kifogástalan megoldású, Kovács kartárs. Nincs mit szégyenkeznie főiskolás fia miatt... Mikus Sándor rajza (Sztrsel) — Azt hiszem, a hajvágást olcsóbban is megszámíthatja, hiszen már alig van hajam. — Még hogy olcsóbban?) Azt nem veszi tekintetbe uraságod, hogy több időt kell fordítanunk a hajszálainak a megkeresésé­re. mint a nyírásra? # — Mondd csak, hányszor is ment férjhez a kedves mamád? — Elmondani is kellemet­len ... — Ugyan, a mi korunkban! — Egyetlenegyszer! ® SZÖVEG NÉLKÜL (Eulenspiegel — Erre az állásra, uram, csak példás viselkedésű embert vehetünk fel. — Nagyszerű! Engem éppen a példás viselkedésem miatt engedtek ki hamarabb a bör­tönből! 0 A kis falusi szálloda a kö­vetkező reklámmal hívogatja a vendégeket: ..Gyönyörű vidék, csend, tiszta levegő. Aki még itt sem tud aludni — annak bizonyára lelkiismeret-furdalá- sa van.“ A főnök meglátogatja beteg alkalmazottját: — Arra gyanakodtam, hogy maga szimulál, Szabó, most azonban örömmel állapíthatom meg, hogy valóban súlyos be­teg! Kis, Nagy és Kovács bútort szállított. Amikor Kis és Nagy iiggyel-bajjal éppen a nehéz tölgyfa ruhásszekrényt cipelte. Kis észrevette, hogy Kovács el­tűnt. — De hol van Kovács? Miért nem segít? — Hiszen segít — válaszolt Nagy. — A szekrényben van, a helyükre teszi a fogasokat! ® A közép-nyugati kisváros pol­gármestere eléggé gyakran ösz- szekeverte a saját pénzét a másokéval és nyúlt bele a vá­rosi pénztárba. Egy váratlan ellenőrzés 16 000 dolláros hi­ányt állapífott meg. Amikor a revizor megkérdezte, hogy mit mondhat a mentségére, a pol­gármester így válaszolt: — Hát azt mondom ... na­gyon nehéz dolog az embernek kiismernie magát ezzel a pénz­zel... Annyira hasonlítanak egymáshoz ... — Amikor feleségül vett a férjem, volt néhány rossz tu­lajdonsága. — És azóta? — Most több van ... ® — Drágám, tudod, hogy ma van a születés-és névnapom is? — Tudom. Ezért vettem ne­ked két ajándékot: jobb és bal cipőt! A halál kevésbé vá­lasztja el az embereket egymástól, mint az élet. ÉTIENNE REY Civilizált ember az az ember, aki inkább eltűri az ökölcsapást, mint a pofont. JULES RENARD — Mi az oka annak, hogy egy harmincéves férfi fiata- labbnak látszik, mint egy har­mincéves asszony? — vetette fel valaki a kérdést Marcel Achard francia vígjátékírónak. — Az, hogy a harmincéves asszony legalább negyvenéves — válaszolta Achard. © — Úgy hallottam, ön szereti a zenét. — Igaz, de nem tesz- sem­mit ... csak játsszon tovább! • Fogadkozás a kocsmában: — Lemondok az ivásról, mert amikor hazamegyek, mindig két anyóst látok! ®­— Szeretsz? — Nem. — Akkor jó. Mert utálom a bonyodalmakat. — ... az lehetetlen! Tóth Pál én vagyok ... Kesztyűs Ferenc rajza ÉJSZAKAI BEMUTATKOZÁS FURCSAMé BETE&SE&Sm A betegségnek, mely teg­nap kitört rajtam, még a legtudósabb orvosok sem ismerik a nevét, csupán a tünetek ismerősek, ezek is csak az én kórlapomból. Tegnap végigpofoztam a hivatalt. Reggel fejfájósan ébred­tem, azt hiszem, a napfol­tok is fokozottan tevékeny­kedtek, a cipőfűzőm is elsza­kadt, és busz sem jött. így késve érkeztem a hivatalba. A portás gúnyosan vicsor­gott a kapuban. És ekkor tört ki rajtam a betegség. Ellenállhatatlan kényszert éreztem, hogy képen töröljem a portást. A csattanástől egy pilla­nat alatt kijózanodtam, már éppen bocsánatot akartam kérni, amikor a portás meg­szólalt: — Nem kell ebből ilyen nagy ügyet csinálni. Én csak azt mondtam, hogy minden este együtt mennek el Mi­cikével ... K ettesével ugráltam fel a lépcsőkön. Az első eme­leten találkoztam Baba- nyeczcel. Újra rám jött. Ütöttem! Babanyecz: — Igazságta­lan vagy öregem. Az én sza­vazatom úgysem változtatta volna meg a döntést: nem te kapod a vidéki kirendelt­séget! Én csak azért szavaz­tam ellened, mert egyedül maradtam volna ... A következő pofont Lete- nyeinek adtam: azonnal bo­csánatot kért, és becsület­szavára kijelentette, hogy a menyasszonyomra azt a bi­zonyos jelzőt tréfából tette, és szent meggyőződése, hogy Julika a világ legtisz­tességesebb leánya, aki őszintén szeret engem. Csak az irigyeim terjesztik, hogy viszonya van Kemenessel. Kemenes éppen kapóra jött. Ütöttem. — Nézd, kérlek — mond­ta — tulajdonképpen igazad van. Rongy ember vagyok, de mentségemre szolgáljon, hogy nem én kezdtem! Juli­ka sohasem volt hűséges senkihez. Engem is meg­csalt azóta... M int a tébolyult rohan­tam végig a folyosón. És ekkor feltűnt Bényei. A kór már teljesen elhatalma­sodott rajtam. Szájon vág­tam szegény Bényei Jancsit is, pedig legjobb barátom Szemrehányóan, fájdalmas tekintettel nézett rám: — Hát ennyit ér a mi ba­rátságunk? Te felülsz min­den szóbeszédnek? Vedd tu­domásul, én nem mondtam, hogy teljesen alkalmatlan vagy a beosztásodra. Valami olyasmit említettem egyszer, hogy mintha mostanában egy kicsit hanyagabb lennél, de ezt annak tulajdonítot­tam, hogy sok a problémád. Rendbe kellene hoznod az idegeidet, üregem... — mondta keserűen, és ottha­gyott. Furcsa betegségem híre hamar elterjedt a hivatal­ban. így történt, hogy el­szaladtak előlem. Kivéve Zoltánt. — Ide figyelj — lépett hozzám —, látom, te le akarsz számolni az ellensé­geiddel. Helyeslem. Ez fér­fias megoldás. Ezért figyel­meztetlek, hogy ne hagyd ki Havast. Azt terjeszti ró­lad, hogy lopod a vállalat benzinjegyeit! K épen töröltem, mert a betegségem nem válo­gat. Ellenállhatatlan kény­szer vitt a pofozkodásra. — Nézd, én csak azért- mondtam, hogy elhiszem, mert ki akartam ugratni a nyulat a bokorból — méltat­lankodott Zoltán. — De ez­után én is biztos vagyok benne, hogy Havasnak iga­za van. Ekkor egy hatalmas pasas toppant elém, és szó nélkül úgy vágott szájon, hogy há­rom fogamtól búcsúztam el, köszönés nélkül. És ebben a pillanatban rejtélyes beteg­ségem is elmúlt. Megtöröl­tem a számat, és mielőtt a másodikat üthette volna, így szóltam a bősz idegenhez: — ön nyilván a Micike férje. Nézze, uram, beszél­jük meg a dolgot. Az egész ügy csak a portás és néhány intrikus aljas pletykája ... ŐSZ FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents