Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-13 / 11. szám
Ha Szíriába utazom, a repülőgépen mindig fogadást kötök magammal: vajon milyen újságot tudok majd venni? Hosszú ideig a helyi arab nyelvű lapokkal voltak teli a damaszkuszi standok, újabban mindig akad valami más is. Vagy libanoni, vagy jordániai újság, angol vagy francia nyelvű, esetleg mindkettő. Az „újszülött" Damaszkuszi megelőzően most Kairóban jártam s ott az újszülött Arab News-t vettem, forgattam. Ha a Dzsiddában készült lapból nem is lehetett megtudni, mi történt a nagyvilágban, többé-kevésbé tájékoztatott a közel-keleti eseményekről. Talán ezért is kötöttem most úgy ezt az elmaradhatatlan fogadást, hogy kapom-e vagy sem a szaúd-arábiai lapot Damaszkuszban. Száz szónak is egy a vége: Damaszkuszban nem volt Arab News, nem lehetett kapni kairói lapokat sem, s bár ma már nemcsak páncélosok, hanem taxik is rendszeresen közlekednek Bejrút és Damaszkusz közt, nem volt a libanoni Daily Star és a l’Orient-le-Jour sem, csak a Jordan Times. Nézzék el nekem, hogy ilyen sokat beszélek erről a látszólag huszadrangú problémáról. Ha teszem, csak azért teszem, mert az évek során valamifajta politikai barométer lett számomra ez az újsághistória. Nem egyszerű benyomás, hanem már tapasztalat, hogy Damaszkuszban abból az országból lehet lapokat kapni, amellyel Szíria különleges jó viszonyban van. Vajon igaz-e mindez Jordániával összefüggésben? Bárkinek hoztam is szóba Damaszkuszban a két ország viszonyát, lett légyen az újságíró vagy miniszter, diplomata vagy pártvezető, a válasz egybecsengett: a kapcsolat jó, mindkét fél szándékainak megfelelően kedvezően alakul, sőt, hozzátették azt is, hogy nem erőltetett vagy elsietett akciókkal emelik mind magasabb szintre Damaszkusz és Amman együttműködését. Az El Takkiyeh mecset (A szerző felvételei) Lezárt határok... Akik figyelemmel kísérik nemcsak egy-egy válsághelyzetben, hanem a hétköznapokon is Közel-Keiet országainak életét, viszonyát, azok bizonyára emlékeznek arra, hogy a szocializmus építésére törekvő Szíria és a Jordániái, Királyság közt sokszor kifejezetten ellenséges volt a viszony: lezárták a határt, becsukták a követségeket, és hónapokig folyt a szitok-átok hadjárat... Nem véletlenül hangsúlyoztam a két ország különböző politikai hovatartozását. A nézeteltérések ugyanis egyenesen következtek a két ország politikai arculatából. Tulajdonképpen ezért jogos az a kérdés: vajon a kibékülés, pontosabban a baráti viszony kialakulása most ugyancsak egyenes arányban áll a két ország politikai hovatartozásával? Nem tudnék sem egyértelmű igennel, sem kizárólagos nemmel válaszolni. Egyszerűen nem igaz az, hogy Szíria hátat fordított mindannak, amit vezetői eddig az ország társadalmi-gazdasági szerkezetének formálása érdekében tettek. Egészen világosan: Damaszkusz nem a kairói úton jár. De ha nem következett be ilyen egyértelmű fordulat, mire alapozódhat a tűz és.a víz összebékülése? Azért is érdemes ezt a problémát alaposan megvizsgálni, mert hasonló kérdőjeleket állított elénk Szíria részvétele a libanoni polgárháborúban. Nem kerülgetik a témát E problémával magától értetődően Szíriában is szembe kellett nézni. Szembe is néztek. Nem tesznek úgy, mintha nem változott volna semmi. S ha az ember rákérdez, nem kerülik, nem is kerülgetik a témát. Mi az érv? Mi a magyarázat? Abból indulnak ki, hogy Szíria mindenekelőtt az arab közösség tagja, a közel-keleti válság egyik kárvallottja. S ha ebben a szűkebb körben kell mozognia és mozognia kell, akkor akcióit és szövetségeseit nem választhatja meg másként, mint ami az arab körben való mozgását a legkedvezőbben befolyásolja. A gyakorlati politika érvényesítése e szűkebb körben, azaz a pragmatikus arab nacionalizmus kezdet ben azért tette elfogadhatóvá, sőt, szükségessé a szír —jordániai kapcsolatok elmélyítését, mert Egyiptom láthatóan külön utakra lépett, s a magára maradt szír állam kénytelen volt szövetségesek után nézni. S a szövetségi ajánlat az elszigetelt iordániának is kapóra jött. Defenzív kiindulópont A defenzív kiindulópont az idők során módosult. Ha az arab vezetöszerep megszerzéséhez a szír— jordániai szövetség ugródeszka volt, a libanoni polgárháború nyomán kialakult helyzet a damaszkuszi lehetőségeket tovább növelte — részben Libanon csatlakoztatásának reményével, másrészt a paleszti nők feletti befolyás megszerzése révén. S tulajdonképpen itt érkeztünk el a lényeghez. Nemcsak a hegemónia, hanem a baathista rendszer is közvetlen veszélybe került a polgárháború kap csán. Ha Damaszkusz Dzsumblattékat hatalomra segíti, az izraeli akció elkerülhetetlen s -e háború feltétlenül negatív következményekkel járt volna Szíria számára. A szírek ezért vállalták a meglehetősen heterogén libanoni nemzeti erők elleni harc ódiumát. Más probléma, hogy egyben fegyveresen léptek fel a palesztinok ellen is. Ez esetben nemcsak egyszerűen arról vcjlt szó, hogy a palesztinok szövetDamaszkuszi utcakép ségben álltak Dzsumblatt csoportjával, s így a konfrontáció elkerülhetetlenné vált. Szíria mindig is azt a palesztin csoportot preferálta, amely partnere, szövetségese volt, amely a szír nézőpontnak megfelelően és annak szolgálatában érvényesítette a politikában és a csatatereken a palesztin kérdést. Egészen világosan: bár a szír kormány sohasem vonta kétségbe a palesztin nép ügyének igazságát és valóban számos fórumon, számos formában támogatta is őket, de — a többi arab országhoz hasonlóan — a palesztinok ügyét a válság szemszögéből is a szír érdekek és nézetek szolgálatába kívánták állítani. Dzsumblatt és a palesztinok A Dzsumblattal együtt harcoló palesztinok nem vették figyelembe, hogy Szíria nem képes háborút viselni a libanoni helyzet várható következményeként Izraellel. Másrészt nem kívántak közrejátszani az északi arab államcsoportosulás létrejöttében. És menjünk egy lépéssel tovább. Damaszkusz ezt az államcsoportosulást nemcsak a Kairóval való rivalizálás miatt erőlteti. Kétségtelenül ez is közrejátszik. De talán lényegesebb az a körülmény, hogy az ilyen államcsoportosulás mindenképpen megkönnyít- hetné a válsággal kapcsolatos előrelépést. Ebben az esetben ugyanis nem feltétlenül a Go- lan-fennsík sorsáról kellene tárgyalni már a soron következő szakaszban. S azért is tárgyalóasztalra kerülhetne Ciszjordánia és a Ghaza-övezet jövője, hiszen ez a terület — a szír elképzelések sikere esetén — már nem kifejezetten az önálló palesztin állam tulajdonában lenne, amit Izrael elutasít — hanem olyan palesztin tagállam kezébe kerülne, amelynek politikai mozgásszabadságát erőteljesen behatárolná Szíria, Libanon és Jordánia együtteseVárakozó állásponton Magától értetődően a damaszkuszi beszélgető- partnerek nem vitték végig ezt a gondolatsort — sem az úgynevezett háttérbeszélgetések során, amikor eltettem a jegyzetfüzetet, sem a hivatalos interjúkban. Ehelyett arról beszéltek, hogy Szíria nem változtatta meg alapvető céljait. Elmondták, hogy a térség várakozó állásponton van, hiszen nem Ismerik az új amerikai adminisztráció pontos elképzeléseit. Nem túl sok reményt fűztek Genfhez, mivel nem kis részben az izraeli választás függvényének tekintik. Aztán utaltak arra Is, hogy — amint a helyzet konszolidálódik — a szír csapatok elhagyják Libanont. Mondhattak volna mást? Azt hiszem, sokan azt várták, hogy Libanon után fehérre-feketére egysze- rűsíthetők le a közel-keleti álláspontok. Naiv feltevés volt. Sem az álláspontok nem lettek egyszerűek, világosak és áttekinthetőek s a helyzet sem egyszerűsödött le olyan formában, ahogy ezt a libanoni polgárháború tetőzéseikor feltételezni lehetett. ÚNODY GYÖRGY
