Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-02 / 1. szám
Űjév hajnalán egy imbolygó alak megszólítja a szemben jövő járókelőt: — Mondja, édes barátom . . . melyik az utca __ túlsó oldala? Az idegen átmutat a túlsó oldalra, mire a pityókás csodálkozva megjegyzi: — Érdekes! ... Odaát meg azt mondta valaki, hogy .. . ahol most vagyok, az a túlsó oldal ... © A fiatalasszony életében először kóstolja meg a whiskyt és felkiált: — Jaj, de furcsa! Pontosan olyan íze van, mint annak az orvosságnak, amit a férjem naponta háromszor bevesz! 0 Szilveszterkor, az éjféli villanyoltáskor, egy férfi és egy nő ül egymás mellett a sötétben, szól a zene, a két test mindjobban közeledik egymáshoz ... — Mit érzel? — kérdi a férfi. — Amit te, drágám — suttogja a nő. — Csodálatos, Akkor gyorsan hozz sört a hűtőszekrényből! A féltékenység a lélek sárgasága. J. Dryden SZILVESZTERI SZERPENTIN Ha a vásárló király akar lenni, úgy kell bánnia az eiadónovei, mint egy hercegnővel.- Gerd W. Heyse V. Hol fogunk szilveszterezni? ... Gabriel Levicky rajza QJEVI TORTENEI — Ebben a gulyásban egy arany fülbevalót találtam, főúr! — Jaj, hogy megörül majd a szakácsnő! Már egy hete keresi... Két jól öltözött férfi ácsorgott a Harminc utcai autóbusz-megállóhelyen. A fiatalabbik — ő volt a türelmetlenebb — többször is megnézte a karóráját. Kis idő múltán megszólalt: — Szintén a 34-esre tetszik várni? — kérdezte. — Nem, én a 44-est várom — hangzott a válasz. — Az még a jobbik eset — sóhajtott a türelmetlen. — Na, ami azt illeti, a 44-es sem kényezteti el az embert — mondta az idősebb mosolyogva. — Pedig senki sem tölti szívesen az idejét a megállóban. Pláne az új év első napján. A szemmel láthatóan unatkozó utasjelölt folytatni akarta a beszélgetést: — Ha szabad kérdeznem, holt tetszik dolgozni? — Itt fent, a Meteorológiai Intézetben. — A Meteorolóígíai Intézetben? — kérdezte. — Ön ott hivatalnok? — Nem, kérem. Tudományos munkatárs vagyok. — Igazán? Talán meteorológus? — Igen, meteorológus vagyok — felelte az idősebb úr. — Nagyszerű! — kiáltott fel váratlan élénkséggel a másik várakozó. — Akkor ön bizonyára meg tudja mondani, hogy ez az 1977-es év közönséges esztendő-e, hogy pedig szökőév. A meteorológus elmosolyodott:-— Ez nem szökőév, kérem. A 76-os volt az. A másik megemelte a kalapját: — Köszönöm szépen, akkor én megyek is... A viszontlátásra! A tudós utána szólt a már indulóban levő beszélgető partnerének: — Miért tetszik elmenni? — kérdezte, némi csodálko zással a hangjában. A másik megemelte a kalapját: — Mire várjak? A 34-es busz csak minden szökőévben jön! . . . HEVES FERENC © A szilveszteri mulatozásból hazafelé menet Kovács odatán- torog az utcán a rendőrhöz: — Rendőr bajtárs, kérdezhetek öntől valamit? — Tessék! — Legyen szíves, mondja meg nekem, hány óra van? — öt. — Köszönöm szépen, de engedje meg, hogy még egy kérdéssel zaklassam ... — Kérem, tessék! — Reggel öt óra, vagy délután öt óra van? — Reggel öt óra. — Nagyon köszönöm önnek ... Most még csak azt legyen szíves megmondani, hogy ma reggel, vagy holnap reggel öt óra van-e?__ Deh ogyis volna a hódnak olyan pompás bundája, ha az illene az oroszlánnak! A. Kravcov Szép szilveszterünk volt az idén. Otthon, meghitt családi körben, mindössze néhány vendég társaságában. Bekapcsoltam a televíziót, mert én és Hugó barátom egy éve várunk a szilveszteri kabaréra. A feleségem bekapcsolta a rádiót, mert neki és Hugó féleségének az a véleménye, hogy a rádió műsora szóra koztatóbb. A lányom bekapcsolta a magnóját, mert ő a Beatlese két akarta hallgatni. Lajos bekapcsolta saját magát, ment őt csak a saját viccei szórakoztatják. Én lehalkítottam egy kicsit a magnót, a feleségem le halkította egy kicsit a televíziót, Hugó pedig Lajost próbálta csillapítani. Ezalatt leánygyermekem a rádiót némí- totta el. Teljes csend lett, azért mindenki egyszerre kezdett ordítani a saját zajkeltö szerkezete védelmében. Amikoi egy félóra múlva lehalkítottuk magunkat, én felhangosí tottam a televíziót, feleségem teljes hangerőre állította a rádiót, lányom a magnót bömböltette, Lajos pedig rázendített egy viccre. Hugó cselhez folyamodott. Laposkúszásban megközelí tette a konnektort, és óvatosan kihúzta a rádió dugóját. Egy pillanatra hallottam valamit a tévé hangjából, mert a Beatlesek is éppen lélegzetet vettek. De aztán újra nem hallottam, semmit, mert Hugó felesége rájött a turpisságra, és a még mindig négykézláb álló Hugó kezére lépett. Hugó ordított, a neje szintén. Ekkor én elszakítottam a magnón a szalagot. Amíg a rádió dugóját visszatették és a lányom szalagot cserélt, megint hallottam valamit a tévéből. Feleségem egy határozott mozdulattal lekevert egy pofont a lányomnak, aki azonnal túlüvöltötte a Lajost és a Beatles-zenét. Hugó felesége ezt a lélektani pillanatot használta ki arra, hogy kikapcsolja a televíziót. — Ha ti így, hát én is így! — ordítottam, és kikapcsoltam Lajost, a rádiót pedig megkértem, hogy halkabban meséljen. Mindenki egyszerre ordított. A feleségek kórusban mondták egész évi vétkeinket, lányom a gyerekek iránt tanúsítandó nagyobb megértésről beszélt, Lajos a vendégjogról tartott értekezést. Én és Hugó mindenkit túlüvöltve közöltük, hogy mi vagyunk a teremtés koronái, és ha mi egyszer tévét akarunk nézni, akkor tévét nézünk. Néztünk is! Igaz, hogy nem sokat láttunk, mert feleségem egy üveg pezsgőt locsolt a szerkezetbe. A „Kár haszonnal jár“ mondás ezúttal is beigazolódott, mert a tévé sisteregve felmondta a szolgálatot, de a biztosíték is kicsapott, s ezért elhallgatott a magnó és a rádió is. Lajos nem hallgatott el, mert ő nem hálózatra működik, és szerencsétlenségünkre a telepei is fel voltak töltve — konyakkal, amitől még nagyobb hangerővel működött. A lányom — hála a politechnikai oktatásnak — megcsinálta a biztosítékot. Ojra szólt a rádió és bömbölt a magnó. Lajos éppen szünetet tartott, ami ugyan nem járt csenddel, mert az előző viccein nevetett. Feleségem kivágta á magnót az ablakon. Lányom a rádióhoz ugrott — hála a politechnikának — valamit eltekert rajta. A rádió hörgött egy ideig, majd apró füstkarikákat eregetett és elnémult. Egy ideig még ordítottunk egymásra, de rájöttünk, hogy ennek már semmi haszna. A feleségem remeit szendvicseket készített, virslit főzött, kitűnő, savanykás bort ittunk rá, majd szép csendesen énekelni kezdtünk. A hatodik nóta után átjöttek a szomszédok, hogy lehalkítsanak. Arról panaszkodtak, hogy nem hallják a tévé hangját. Persze, mi csak nevettünk rajtuk. Szegények! Nem tudnak igazán szilveszterezni! ŐSZ FERENC ÜJÉV REGGELEN — Hagyj aludni, szivi... Kesztyűs Ferenc rajza
