Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-02-20 / 8. szám

A Slovnafl [Folytatás az 1. oldalról) tenek, s várhatóan a jövőben is ered­ményekhez vezetnek bennünket. Az a legfőbb törekvésünk, hogy a tanulóif­júság számára megfelelő oktatási és munkakörülményeket teremtsünk, ame­lyekhez ez idejűleg legfeljebb már csak az új tanműhelyek és a laboratóriu­mok építésének 1978-ra tervezett befe­jezése s felszerelése hiányzik. Az ablakon kitekintve nfagam is lá­tom az építkezésen, hogy beteljesedés előtt áll várakozásuk. Az igazgatóhelyettessel, loan Cimbo­ra mérnökkel, valamint két fömester- rel s néhány szakoktató mesterrel foly­tatott beszélgetésem még inkább meg­győztek a fenti kijelentések igazáról. — S ha lehet, a szaktanintézet oktató­nevelői színvonalát, anyagi ellátottsá­gát, felszereltségét s .az ipari tanulók mai életformáját is mélyebben motivál­ták. Az igazgatóhelyettest — aki ha nem is friss diplomás villamossági mérnök, mert családapa már, mindazonáltal te­vékeny, alaposan képzett, rokonszen­ves fiatal szakember — egy ugyancsak alapos képzettségű főmester, Alexander Kirth társaságában találtam, amint ép­pen valamilyen halaszthatatlan szerve­zési kérdésről tárgyaltak. Hiú vállalkozás lenne a szokott for­májú riportázs eszközeivel e beszélge­tések tartalmát visszaadni — csupán a tényekről szóló vázlatos tájékozta­tásra szóritkozhatok. Amiket elmond­tak, s amelyekről a két főmester ka­lauzolásával az intézet helyiségeit be­járva s a saját szememmel látva is meggyőződhettem — csak felsőfokú jelzőkkel lehet illetni. A szaktanintézet — amelynek kelet­kezése 1959-ig eredeztethető, amikor még a régi Apollóban, majd a Dimit rov Vegyiművekben szervezett ipari tanintézeti központban működött — 1970-től, az új tanintézet megnyitásától kezdve hallatlan fejlődésen ment ke­resztül: ma hazánk s talán Közép-Eu- rópa egyik legnagyobb és legkorsze­rűbb szaktanintézete. Ám lássuk a jellemző tényeket s adatokat. A szaktanintézetnek ma 1025 tanuló­ja (ebből 312 a lány), s azon felül 40 vietnami ösztöndíjasa van, akik jelen­leg 9 ipari szakágazatban, két-, há­rom-, négy évfolyamos szakokon vég­zik tanulmányaikat. Amikor befejezik, zömük mesterlevelet, sokuk pedig már érettségi bizonyítványt is káp — s a következő években egyre többen. Vá­lasztott szakmájuktól függően üzem vegyészek, csövezetékszerelők, lakato­sok, fémesztergályosok, hálózati vil­lanyszerelők. üzemi- és távközlési elektromechanikusok, valamint elektro­nikai berendezések szerelői és üzemel tetői lesznek. Az intézet toborzási és begyűjtő területe nagy: egész Szlová­kia — szó szerint Michalovcétől Bra- tislaváig terjed. Alexander Kirth és Székelt/ Miklós főmesterek társaságában széltében- hosszában be is jártam a több pavilon­ból álló intézetet. E*z az impozáns lé­tesítmény, a legkorszerűbb berendezé­sekkel. felszerelten, magában foglalja az iskolai tantermeket, laboratóriumo­kat, a tanműhelyek egy részét, a 624 tanulótól lakott internátust, egy nagy testnevelési komplexumot — amely­ben minden igényt kielégítő tornate­rem, egy 25 méteres fedett uszoda, szaunák, a honvédelmi sportok űzésé- re alkalmas helyiségek, az épületek környékén pedig labdarúgó-, kézilab­da-, kosárlabda-, röplabda-, tenisz- és atlétikai pályák találhatók — az or­vosi, fogorvosi rendelőkről a gazda­sági-adminisztratív irodákról, a saját házi moziról, ifjúsági klubról, s a kü­Ivan Cimbora igazgatóhelyettes és Alexan­der Kirth főmester napirenden folytat meg­beszéléseket lö nféle művelődési célokat, szakköri foglalkozásokat szolgáló helyiségekről és kisebb társalgókról már akár em­lítést sem téve. A deresedé hajú főmester — aki egyébként egyike a tanintézet nélkü­lözhetetlen szakembereinek, s azonkí­vül a tanintézeti pártszervezet elnöke is — szinte egy házigazda szívélyes­ségével igyekezett töviről-hegyire meg­mutogatni s megmagyarázni minden elénk kerülő látnivalót. Egyszer csak hirtelen megtorpant a sportpályák szélén. — Ezek után talán el tudja képzel­ni, mekkora lehetőségei vannak a vállalatnak csak a sportélet fejleszté­sére is, s az őszi bajnokságon mégis hullámvölgybe került az Inter labda­rúgócsapata — szólt töprengő arcki­fejezéssel. Szinte elemi módon, várat­lanul bukkant elő belőle a férfiak nagy átlagában szunnyadó szurkoló természet. Kisvártatva azonban megbé­kélt azon a gondolaton, hogy a többi sportszakosztály jobban boldogul. A jövő szakmunkásai Ö járta velem végig a tanműhelye­ket is, összeismertetve az ott serény­kedő első-, másodéves ipari tanulók­kal és mestereikkel, /öze/ Bolerazsky a mérő- és ellenőrző berendezések fiatal szakoktatója éppen a laborató­riumi elektronikus vezérlőpult kezelé­sét gyakoroltatta a tanulókkal, egy másik műhelyben pedig Laky Marián irányításával a menetvágást tanulták az elsőévesek. A fiúk ugyan udvariasan, bár némi elfogódottsággal bacsátkoztak szóba, amikor munkájukról, mindennapi éle­tükről és jövőbeni terveikről faggat­tam őket. Később aztán feloldódtak, s szemmel láthatóan szívesen, olykor heves, kamaszos közlésvággyal nyilat­koztak meg. — Én például eredetileg elektro­technikai középiskolába szerettem vol­na kerülni — szólalt meg egyikük, a Trenöianske Teplicéből való, 15 éves Paool Provazník, aki a mérő- és ellen­őrző berendezések szerelői szakán el­sőéves. — Jó eredménnyel végeztem az alapiskolai tanulmányaimat, de egész­ségi okokból változtatnom kellett elha­tározásomon, így aztán, amikor isko­lánkon továbbtanulásra toboroztak, ide jelentkeztem. A szüleim is így látták jónak. — S azóta meg is kedvelted? — kérdeztem. — Meg. Ennek a szakmának nagy jövője van, aztán meg nagyon érde­kel is mindaz, amit itt tanulok. — Nincsenek problémáid a tanulás­ban? — Nincsenek — felelte, majd ki­mondta azt is, ami az új oktatási ter­vezet lényegét képezi: — itt nekem minden érdekes. Mert például azok az ismeretek, amelyeket az iskolában, az elméleti oktatásban szerzek, a gyakor­latban nagyon segítenek ... szinte vé­remmé válnak. Szabad idejében legszívesebben spor­tol és fényképezési szenvedélyének ál- dozik. — A jövőre vonatkozó terveim? — kérdez vissza érdeklődésemre. — A mesterlevél megszerzése után szeret­nék továbbtanulni... érettségizni is. jól gondolom? Biztatást várón csillogott rám feke­te Szeme, s félszeg mosolyra húzódott szája is, az alig pelyhedző kamasz­bajusza alatt. Helyeseltem, mire tüstént újra a vezérlőpult felé fordult. Végzős kőolajfinomító vegyésznöven­dékekkel is összevetett a véletlen, amikor Székely Miklóssal meg az üze­mi újság fotósával egy távolabbi üzemrészbe kihelyezett tanműhelyt mentünk megtekinteni. A délelőtti műszak vége felé járt az idő, de két harmadéves lányt — Ligocky Hildát és Bad ura Beátát — még ott találtuk munkahelyükön, a víztisztító részlegen, ahol utolsó éves­ként kötelező üzemi gyakorlatukat végzik. Munkájuk nagyobb részt abból áll, hogy távvezérlő pult mellől ellen­őrzik és szabályozzák a Dunából szi­vattyúzott, vegyileg szennyezett viz neutralizálását. Az üzemrészlegben ké­zi erővel úgyszólván alig dolgozik valaki. Jóformán embert sem látni, mert a kazánok, szivattyúk, gépi be­rendezések automatikusan működnek. Tizenhét éves, életvidám lányok sok közös vonással — egy sajátságos szak­ma képviselői: szinte leendő olajfino­mító szakemberek máris. Bár rokoní- tásnak, vagy egyénítésnek e helyt nincs túl nagy jelentősége. Ligocky Hilda állami gazdaságban' dolgozó szülők gyermeke, Badura Beá­ta édesapja pedig fémipari szövetke­zet alkalmazottja. Ahogy a szaktanin­tézetbe kerültek, abban is volt hason­latosság. Ligocky Hilda, a bratislavaí magyar tannyelvű alapiskola egykori növendéke, tanulmányainak befejezé­sekor vegyipari középiskolába jelent­kezett, de helyszűke miatt nem nyert felvételt. Badura Beátának viszont va­lami adminisztratív hanyagság folytán módosult a pályafutása: a Polygrafia szaktanintézete helyett a Slovnaftbe került, s ilyenformán könyvkötő he­lyett olajfinomító kémikus lesz — ba­rátnőjével együtt. Most már felszaba­dultan beszélnek arról, hogy hamaro­san magukra találtak, azóta is aka­dálytalanul haladnak tanulmányaikban, s ha mód nyílik rá, megszerzik a kö­zépfokú végzettséget is, esetleg utána főiskolára is jelentkeznek. Badura Beáta kétéves gépirási tanfolyamot is látogat. Amikor vesszőparipájuk iránt érdeklődöm, nevetve hárítják el, nem túl nagy meggyőződéssel: kevés a sza­bad idejük. Amit erről egyáltalán meg­tudhatok tőlük, nem több a bakfis lányok szokott kedvtelésénél: szabad órákban többnyire romantikus regé­nyeket olvasgatnak, magnóznak és egy keveset sportolnak. Télen síznek, szán­kóznak, nyáron úsznak, röplabdáznak s hébe-hóba táncolni is járnak, vagy mozit látogatnak. Napjaink jellegzetes lánytipusai. Amikor a késő őszi hangulatot árasz­tó, hókásás téli délutánon még egyszer visszatekintettem a nyúlós ködbe bur­kolt Slovnaft jellegzetes panorámájá­ra, már nem találtam a látványt olyan szabályos makettszerűnek, mint derűs időben, tavaszi verőfényben vagy nyári napsütésben, amikor káprázatosán csil­lognak tartályai, lepárló kolonái, őser­dei kuszaságé, ám mégis szigorú ipa­ri rendet és célszerűséget követő cső­vezetékei. Éjjel-nappal üzemelő eleven gyárőriás volt megint, ezernyi nyüzsgő, dohogó, zajongó műhellyel, amely fe­lett az alkonyi szürkületet áttörve, halvány világossággal lobogni kezd­tek az ismert tüzek: a krakkolás fák­lyái. És óhatatlanul társult hozzá az ép­pen megélt élmény nyomán támadt gondolataim rajzása is: e helyütt ezret meghaladó fiatal készülődik a jövőre, a soron következő őrségváltásra, hogy friss erőkkel töltsék a munkásosztályt. Akik már korszerűen képzett szakem­berek lesznek, s akiket régi szóhasz­nálattal nem illik már inasoknak ne­MIKUS SÁNDOR 1977. II. 20. Ligocky Hilda (baloldalt) és Batfurovó Beáta (jobbra) a víztisztítást végző beren­dezések működését ellenőrzik Jozef Bolerazsky szakoktató mester a laboratóriumi vezérlőpult kezelésére tanitja Pavol Povrazník elsőéves tanulót Imrich Gáspár felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents