Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-02-06 / 6. szám
■ PÁRBESZÉDEK A BORRAVALÓRÓL Borravaló? A lexikonok stílusában fogalmazva: már a régi görögök is ismerték! A történelem folyamán aztán több átalakuláson ment keresztül. Eredetileg valóban „borra való“ volt, később, a bor áringadozásaitól függetlenül szinte teljesen elveszítette eredeti jelentését. Ügy is mondhatnánk: aki elissza a borravalót, nem érdemel borra valót. Borravalót adni bizonyos társadalmi rangot jelentett a múltban, mint ahogyan borravalót kapni is. Míg aztán visszájára fordult a helyzet! ... Az emberek ugyanis felismerték, hogy jobb borravalót kapni, mint adni. Borravalót manapság a rossz nyelvek szerint mindenki ad. Aki kapja? A pincér' „Volt egy időszak, amikor az éttermek, kávéházak falán felirat függött: Borravalót nem fogadunk el! Nos, ezek a feliratok idővel lekoptak a falról. « Huszonöt esztendeje dolgozom a szakmában, kérem, és^hogy őszinte legyek, nem volt sok értelme. Elfogadtuk. Én egy másik szövegre is emlékezem: Ne sértegessen bennünket borravalóval! Hát nem nagyon sértődtünk meg. Egyébként a vendég sem sértő szándékkal kerekítette fel a számlát.“ „Aligha. Érdekelne viszont, vajon mennyi a felkerekítés méltányos aránya, mértéke?“ „A borravaló, kérem, a vendég dolga. Ad, nem ad, mennyit ad — mi ezt nem befolyásolhatjuk. Én nem mondom, akad néhány kolléga, aki kinézi a filléreskedő vendéget, megváratja. Véleményem szerint kevés az ilyen vendég. Borravalót mindenki ad, még a nyugdíjasok is.“ „A borravaló tehát tekintélyes mellékjövedelemnek számít a szakmában, komoly tételként szerepel a családi költségvetésben.“ „Erről mi nem nagyon szoktunk beszélni, kérem. Egymás között is ritkán kerül szóba... ez amolyan íratlan szabály. A pincérek egyébként is diszkrét emberek, ez a szakmához tartozik. A fizetésük viszonylag alacsony, a munkaadó nyilván tekintetbe veszi ezt a lehetőséget. Viszont kötve hiszem, hogy esetleg más bérpolitikával kiküszöbölhető lenne a borravaló. Ez már hagyomány, kérem.“ „Megfigyeltem, hogy borravalót csak a főpincér szokott kapni. Akik a tulajdonképpeni felszolgálást végzik, azoknak marad a viszonylag alacsony fizetés borravaló nélkül.“ „Nem egészen így van, kérem. Ez sem szabály, de a felszolgáló személyzet is szokott kápni belőle. Persze, főpincére válogatja .. „Vajon mennyi időbe telik, amíg egy kezdő pincér pénztárcát kap?“ „Gyakorlat kell hozzá. Néhány év gyakorlat. Legigazságosabb, ha ki-ki saját maga inkasszál a rajonjában. így nincs felesleges vita, a légkör is jobb. Szerintem mindenütt bevezethetnék ezt a rendszert.“ „Rajon és rajon között természetesen különbségek mutatkoznak.“ „Kétségtelenül. Más az étterem, más a kávéház, a borozó, éjszakai mulatóhely. Az utóbbiakban, főként ha hölgyek társaságában szórakozik a vendég, gavallérosabban fizet. Persze, többet is követel. Hogy úgy mondjam, normán felüli kiszolgálást: azonnal kérem. Igen kérem, parancsoljon kérem, máris kérem — hiszen tetszik tudni, kérem. A pincérnek feltétlenül jó emberismerőnek kell lennie.“ „Mégis, ha középarányost vennénk, havi átlagot, vajon milyen végösszeget kapnánk?“ A válasz elnéző mosoly. A válasz bocsánatkérő mosoly. A válasz kissé ironikus mosoly. A válasz: „Nézze uram, nem lehet ebből meggazdagodni... higgye el, nem lehet. Nem is nagyon tolakszik ide senki.“ Látszólag minden összefüggés nélkül, egy osztályfőnök panasza az N-l Alapiskolából: „Három diákom jelentkezett vendéglátóipari szakiskolába. Helyszűke miatt visszaküldték a jelentkezésüket, pedig jó tanulók voltak.“ A női fodrász „Naphosszat talpon állni nem gyerekjáték. Aztán két egyforma frizura nincsen. Érzék kell ehhez, ismerni kell a női lelkeket.“ „És a nők szívesen áldoznak a szépség istennőjének az oltárán .. „Mindegyikünknek vannak állandó „kuncsaftjai“. Az ember ugye elintézi, ne kelljen sokat várakozniuk, ha kell, telefonál a munkahelyre, lakásra. Manapság mindenki siet, rohan.“ „Az idő pénz, ugyebár?“ „Hát így is lehetne mondani. Pénz, bizony. Viszont senki se gondolja, hogy azzal a kis borravalóval mindent megfizet. A hajápolás, kérem... ahhoz szív kell, érzés kell.“ „Úgy tudom, hogy a borravaló tizenöt-húsz koronánál kezdődik. Hol a felső határ, amely úgy istenigazában megmozgatja a szívet?“ „Nincs felső és alsó határ. Borravalót nem követelhet senki. Nem is követel. Nem kötelező, kérem. Ez amolyan hagyomány. Megszoktuk, adjuk, elfogadjuk.“ „A női fodrász például kinek ad borravalót?“ „Még a kollégának, a borbélynak is adok. Megérdemli, mert ugye nem gyerekjáték naphosszat talpon állni!“ Kérdés önmagunknak: Az esztergapad mellett állni naphosszat gyerekjáték? Ki ad az esztergályosnak borravalót? A televíziószerelő „Adj uramisten, de rögtön! Ha száz kezem lenne, se győzném. Mert ugye mindenki türelmetlen. Reggel behozza a készüléket, és este már nézni akarja a műsort. Meccs van, műkorcsolyázás, mit tudom én!“ „A helyszínen is végeznek kisebb javításokat.“ „Természetesen, de nem győzzük. Nem lehet mindent azonnal.“ „A megrendelő hálás a gyors munkáért.“ „Mindenütt csak itatnák az embert. Bor, pálinka, kávé... minden együtt, akár húsvéthétfőn. Akkor már jobb a borravaló.“ „Mindenki ad borravalót?“ „Ha a lakásra megyünk, szinte mindenki. Kell, nem kell, a zsebünkbe szúrják. Még akkor is, ha csupán filléres javításról van szó. Később persze megmorogják: tíz percig sem volt itt, adtam neki egy húszast... egyeseknek jól megy. Ismerjük az ilyesmit.“ „A borravalót illetlenség lenne visszautasítani?“ „Kellemetlen helyzet alakul ki. Egymás markába dugdossuk a pénzt. Én rendszerint csak a műhelyben vagy odahaza nézem meg a zsebemet, akár ki is vehetnek belőle.“ „Az emberek azt tartják, hogy a televíziószerelőknek jól megy, néhány éven belül megszedik magukat. Mit jelent az hogy megszedik?“ „Nézze, bennünket nem fizetnek rosszul. Aki ügyes, ért a szakmájához, benn a műhelyben is megkeresi a magáét, ha úgy tetszik, hát megszedi magát. Harminckét éves vagyok, tizenkét éve dolgozom. Van szövetkezeti lakásom, egyszer cseréltem’kocsit, nemrég fejeztem be a víkendházam. Másnak talán mindez nincsen? Becsületesen megkeresett pénzből talán nem futja minderre?“ „Futja, miért ne futná? S a borravalót, azt tulajdonképpen mire költi?“ „Kapom és adom. Adom a szobafestőnek, az autószerelőnek, a borbélynak, a pincérnek... hát mondja, ki nem kap manapság borravalót?“ Ki nem kap? Kissé hosszúra nyúlna a felsorolás. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy egyre többen kapnak, illetve egyre többen igénylik, esetleg szeretnének kapni. A borravalózásnak ezt a rendszerét viszont még a „régi görögök sem ismerték!“ De ha ismerték is volna: azóta talán fejlődött valamicskét a világ, legalább itt, Európa kellős közepén! V BALOGH P. IMRE V Fantázia és türelem 1977. Néhány sor a történelemből: ... 1778-ban a brit admiralitás William Bligh hadnagyot a Bounty hajó kapitányaként Tahiti szigetére küldte. A távoli és veszélyes hajóút célja az volt, hogy kenyér- a-palántákat szerezzenek és az Antillákra szállítsák őket. A hajón azonban lázadás tört ki, a legénység megszerezte a vitorlást, majd miután egy lakatlan szigeten kikötött, felgyújtotta a hajót. Lehet, hogy e szakatlan bevezetés meglepő, de mindenesetre indokolt. A Bounty nevével és igen eredeti módon elkészített másával nemrégiben a vasutas amatőrművészek kiállításán találkoztunk. Minden látogató megcsodálta Rudolf Ivóit, a Bratislava-elővárosi vasútállomás dolgozójának alkotását. Bratislavától nem messze, otthonában, Senkvicében kerestük félj ahol még számos érdekességet találtunk. Miért éppen a Bountyra esett a választása, ezt kérdeztük tőle elsőként. — A hajó története s_a lázadást kiváltó körülmények keltették fel érdeklődésemet, mégpedig az erről szóló könyv és film nyomán — válaszolt készséggel. — Megszereztem a vitorlás rajzait és dokumentációs anyagát, aztán elkezdtem a munkát. Aki látta a Bountyt, nyolchónapos kitartó lelkesedés és szorgalom eredményét, mesteri munkának tartja. Kétszázhat 1X1 centi- méteres vagy még kisebb ablakot kivágni, ahhoz csakugyan türelem kell. Különösen, hogy a faragáshoz csak egyszerű zsebkést használt a mester. A tizenhat miniatűr ágyú és a tökéletes tengerészcsomók (száz méter zsinórt használt fel hozzá) elbűvölik az embert. Rudolf IvCié azonban nemcsak hajómodellező, hanem szenvedélyes bélyeggyűjtő, fényképész és a régi várak és kastélyok csodáló- ja, s egész családjával együtt lelkes turista és természetjáró is. A modellezés, mint elmondta, már az idősebbik fiának is kedvelt időtöltése. Egyelőre különböző használati tárgyak faragásával próbálkozik. Sokat beszélünk manapság a szabad idő helyes felhasználásáról. Szocialista társadalmunk széles körű lehetőséget nyújt, hogy mindenki érvényesíthesse adottságait és ambícióit. Nem csoda hát, hogy u vasutasok hatvanötezres táborában sok az amatőr művész. Nem kell ehhez sok: egy kis igyekezet, fantázia és türelem. De a saját alkotás feletti öröm megér ennyit. — Minden bizonnyal! — helyesel Rudolf Ivőiő. tier) Rudolf IvCiö -kisfia szívesen játszik a Bounty modelljével
