Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-26 / 26. szám
1977 VI. 26. S emmi sem tökéletes. Mindenen lehet javítani. És ez így is van jói! Én például ugyanazt kétszer egyformán nem tudom megcsinálni, mert mindig rájövök valamire, és amikor másodszor csinálom, már újítok rajta; még célszerűbbé, jobbá teszem — mondja Sponták György, a nagykaposi (Veiké Kapusany) Béke Egységes Földművesszövetkezet építési csoportjárlak vezetője. * * * Az irodaház egyik napfényes szobájában, rajztáblák között állunk meg. Pár évvel ezelőtt az ember még nem .gondolta volna, hogy valamikor nemcsak a gyárak tervezőirodáiban találkozhat ilyesmivel, hanem a földművesszövetkezetekben is. Sponták György hellyel kínál. Közte és köztem három évtized lehet a korkülönbség, de ez most nem zavar. Azért nem, mert első benyomásaim azt sugallják, hogy olyan közvetlen emberrel ülök szemközt, aki a nála fia- talabbakkal is szót tud érteni, és ennek csak örülhetek, mert az őszinte kitárulkozására most felettébb szükség lesz. De hogy ne vágjak a dolgok elébe, elmondom, az utam azért vezetett ide, mert azt hallottam róla, hogy született tehetség, újító és feltaláló egy személyben! Legfőképp az érdekelt, hogy tulajdonképpen milyen ember is Sponták György, akinek az agyában már több millió korona anyagi hasznot eredményező újítás, találmány született meg. Ahogy szétnézek a helyiségben, s a házigazda tekintetét is magamon _ érzem, szinte kérdés kérdés után fogalmazódik meg bennem: Vajon hol tett szert ennyi tudásra? Tanította-e valaki erre az állandó javító szándékra, vagy neki csak a szeme más, mint a többi emberé? És egyáltalán, van-e titka ennek az életvitelnek? Máris a leglényegesebbre tapintót szeretném kérdezni, de hogy mégis betartsam az időrendet, először inkább az iránt érdeklődöm: honnan jött, mik alakították azzá, ami lett? — Ungvár és Munkács között van egy kis falucska, Szerednyének hívják. Ott születtem. Gazdálkodók voltunk — mondja szabatosan fogalmazva a mondatokat. — Úgy érzem, hogy gyermekkoromban apám magatartása volt rám a legnagyobb hatással. Sajátságos ember volt — afféle mindenhez értő ezermester. Kétéves lehettem, amikor ideköltöztünk, Kapósra. Akkor volt a földosztás. A papi birtokokat mérték ki. Ebből kaptunk mi is. Amióta csak iárni tudtunk, már vittek a mezőre, öten voltunk testvérek. Hát valahogy így kezdődött az életem ... — Hogy emlékszik vissza, akkoriban is találékony észjárású volt? — Ahhoz, hogy tudatosan foglalkozzam újításokkal, hogy mindenre ilyen szemmel nézzek, hosszú, és nem is egyenes út vezetett. Míg apámmal túrtuk a földet, addig ő volt az, aki kisütötte, hogy miként lehet okosabban, könnyebben végezni a munkát. Aztán engem tanulni adott. Azt szerette volna, hogy a Hangyánál tanuljak ki elárusítónak. Ez később mégsem valósulhatott meg, mert a Horthy-uralom alatt szláv származásom miatt tanulmányaimat nem folytathattam. Aztán negyvenháromban megkaptam a behívót, de negyvennégy tavaszán már meg is szöktem a magyar hadseregből. A felszabadulásig itthon bujkáltam, utána önként jelentkeztem a csehszlovák hadseregbe. Ezt követően iparengedélyt kaptam. Az államosításig -egy büfében dolgoztam, majd az egészségügyi központnál lettem garázsmester. Pár év múltán a járási építőipari vállalathoz kerültem. Itt ötvennyolcig dolgoztam. Ezután következett a kaposi traktorállomás, majd röviddel utána a snínai Vihorlát Gépgyár. Sokszor kellett munkahelyet változtatnom, de hangsúlyozom, sohasem önszántamból. Mindig valamilyen átszervezésből kifolyólag — kivéve a kaposi szövetkezetei, mert ide hívtak, és én is akartam jönni. — Gondolom, a hívásnak oka is volt... — A Vihorlát Gépgyárban már figyelemreméltó eredményeket értem el az újításban. Itt fejlesztettem ki az UV-2-es trágyaszórót, mely az 1967-es Budapesti Nemzetközi Vásáron aranyérmet nyert. Nézze — húz elő egy könyvet a fiókból —, itt van a zárójelentés az egy- és kéttengelyes trak- torvontatású pótkocsik nemzetközi összehasonlító vizsgálatáról. Ebben egyebek közt ez is olvasható: ,.A csehszlovák UV-2-es pótkocsi, mely néay különböző feladat ellátására alkalmas — bár csak adott traktortípushoz kapcsolható —, de az univerzális felhasználhatóság legjobban szer kesztett képviselője.“ Hát nálunk ebből vagy 7—8 ezret legyártottunk a Vihorlátban, de aztán abbahagytuk, annak ellenére, hogy a külföld érdeklődése is jelentős volt iránta. Egyszerűen nem volt, aki gyártsa ezt a pótkocsit, pedig volt idő, amikor egy trágyaszóróért — ne vegye szerénytelenségnek —, de rosszabb minőségűért, mint az UV-2-es, kénytelenek voltunk egy Skoda személyautóval fizetni! De szerencsére ez régen volt. Ma már ilyesmi nem fordulhatna elő — mondja derűlátóan, és látom az arcán, hogy tényleg úgy is gondolja. Tovább akarom kérdezni, de egy fiatalember nyitja ránk az ajtót. — Béres Pál, az egyik mesterünk — mutatja be a házigazda, mielőtt az szó hoz jutna. A budaházi korszerűsített borjűnevelde — Milyen embernek ismeri Sponták Györgyöt? — kérdezem tőle. — Hát bátran mondhatom, azért jöttem hozzá dolgozni, mert tudtam, tőle sokat tanulhatok ... — Ezelőtt hol dolgozott? — Az Agrostavnál. Légkondicionáló berendezések szerelését végeztük. Én azt tartom, hogy Gyuri bácsi zseniális ember, de a tudását nem használják ki eléggé! Valahogy még több teret kellene engedni a képességei ki bontakozásához. — Most min dolgoznak? — Egy komplex diagnosztikai inté(Zolczer-felv.) zetet építünk. Tudomásom szerint a mi szövetkezetünkön kívül ilyen csak a nyugat-szlovákiai kerületben épül még egy. E korszerű „gépkőrház“ felépítésére a tervezők 30 millió korona beruházást irányoztak elő, de mi — éppen Sponták Györgynek az ész- szerűsítései nyomán — 15 millió koronából elvégezzük a kivitelezést, és minden bizonnyal hamarabb készen leszünk vele, mint a dunaszerdahelyiek (Dunajská Streda), noha az építést egyszerre kezdtük el! E szavak után Sponták Györgyre nézek. Kitalálja, mit akarok kérdezni. — Nincs ennek semmi titka — mondja mosolyogva. — Mi az építkezéseknél a komplexitásra ügyelünk a legjobban. Ez azt jelenti, hogy nálunk menet közben nincs szükség tervmódosításra. Mi még arra is ügyelünk, hogy például hova öntsék le a kavicsot, hova tegyék a téglát. Ez azért fontos, hogy a munka során minden kéznél legyen. Ne legyen láb alatt, és ne is kelljen messze menni érte, ha szükség van rá. Az építkezési munkálatoknál több ésszerűsítést alkalmazunk. Hogy csak egyet említsek, nekünk például nincs szükségünk állványozásra. Mi ezt úgy oldjuk meg, hogy háromszögeket hegesztünk vasból, melyekre egy hosszú csavart erősítünk, azt átdugjuk a téglakötések között, odarögzítjük az anyával, és már lehet is e háromszögekre helyezni a deszkát, kezdődhet a vakolás ... — Itt a rajztáblán — ha jól látom — új tervrajz készül. Mivel foglalkozik most? — Nagy fába vágtam a fejszémet — mondja felcsillanó szemmel, és kis szünet után így folytatja: — Ez is egy találmány akar lenni. Újfajta szárító berendezés. Mint ismeretes, az eddig használt szárító berendezéseinkhez nagy mennyiségű hőenergiára van szükség. Én most azt tűztem ki célul, hogy kiküszöbölöm a fűtést, vagyis a vízkivonást elszívással akarom megoldani. Eléggé jól haladok a munkával, de erről többet maid inkább akkor, ha készen lesz. Ehhez csupán annyit: a rovinkai kutatóintézetben is foglalkoznak ilyen berendezés megszerkesztésével, és nekem fogadásom van velük, hogy én hamarabb elkészítem! — A közelmúltban szintén elfogadták Gyuri bácsi egy találmányát — informál ismét Béres Pál. — Egy nagyszerű csávázógépet csinált. Mi hasonló gépet ezelőtt Nyugat-Németor- szágból, 185 000 koronáért hoztunk be Csehszlovákiába. Ennek a gépnek az előállítása viszont csak 70 000 koronába kerül, és a teljesítménye óránként 24 tonna, míg a nyugatnémetnek csak 4—7 tonna! Sponták György terepszemlére invitál: — Ne csak beszéljünk, nézzük is meg, hogy miket csinálunk — mondja a nyíltszívű emberek természetességével. Szirénfalvára (Ptrukáa) és Nagy- Szelmencre (Veiké Slemence) megyünk először. így kívülről nézve, nem is hittem volna, hogy e régi típusú tehénistállók padlásán szinte ultramodern baromfineveidét láthatok. — Tízezer csirkét nevelünk egy-egy ilyen helyen — mondja Gyuri bácsi. — Tudja, itt azért volt célszerű létesíteni ezeket a neveldéket, mert ke- ' vés apyagi befektetést igényeltek, és gyorsan elkészültek. Szövetkezetünknek tavaly ezekkel az ólakkal 740 000 koronát sikerült megtakarítani^ a baromfinevelésben. Ezekben a neveldék- ben a fűtés és a szellőztetés megoldása volt a legnagyobb feladat, de látja, sikerült megvalósítanom — mutat egy nagyobb térforgató gépre. Budaházán (Budince) szintén egy régi tehénistálló felé tartunk. Amint benyitjuk az ajtót, legelőször az tűnik fel, hogy itt nem csapja meg az orromat az istállószag. — Terveim alapján alakítottuk át borjúneveidének ezt az istállót. Háromszázhúsz borjú van itt. Az istálló üzemeltetése automatizált. Visszamenet a kaposi központba, még néhány gazdasági udvarra ugrunk be. Az egyikben a szárító berendezést, a másikban a csíráztató termet nézzük meg. Sponták György itt is, ott is érdekes módosításokra, újításokra hívja fel a figyelmemet. Kapósra érve, a sok új dolog láttán szinte fáradtan szállók ki az autóból. Már búcsúzkod- nom illene, de még kíváncsi vagyok arra, miért szereti Gyuri bácsi ezt a munkát. — Nem tudom megmondani. Ezen még nem volt időm gondolkodni — mondja félig tréfásan, majd hozzáteszi: — Ez az életem. . Kezet rázunk. — Örülök, hogy megismertem — mondom neki őszinte érzésekkel telve. SZASZÁK GYÖRGY Így születnek a találmányok és az újítások. A rajztáblánál Sponták György
