Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)

1977-12-09 / 340. szám, péntek

VASIL BI ĽA K ELVTÁRS BESZÉD

/Folytatás az 1. oldalról) Helyes úton

Az imperialista* ügynökök és az antikommunista ügynökök sirámai az úgynevezett prágai tavasz kudarca miatt, ellenszenvük pártunk politikájával szemben még inkább meggyőz bennünket arról, hogy az az út, amelyen haladunk, helyes. Mi magunkénak valljuk 1968 januárját, becsületesen meg akarjuk valósítani azt, amit akkor célul tűztünk ki: javítani a párt egész tevékenységét, érvényesíteni vezető szerepét, megszilárdítani a párt és a nép egységét, továbbá barátságunkat a Szovjetunióval, építeni a szocializmust.

A múltból okultunk, és levontuk a megfelelő következtetéseket. Az egyik legfontosabb tanulság az, hogy ideológiai téren soha sem hagyjuk magunkat lefegyverezni. Éppen e téren töltenek be jelentős szerepet szocialista kulturális frontunk képviselői, a művészi szó, a toll mesterei. Az eszméiben, kultúrpolitikai céljaiban egységes Csehszlovákiai írók Szövetségének létrehozását, csehszlovák szocialista kultúránk további fejlődése, erejének, hatékonyságának fokozása szempontjából jelentős lépésnek tartjuk.

A csehszlovákiai írók nem egy szűk, kiváltságos réteg számára dolgoznak, mint azt ellenségeink igyekeznek föltüntetni. Nem szolgalelkek. Íróink népünknek, szocialista társadalmunknak alkotnak. Életüket, alkotó munkájukat a haladás szolgálatába állították, segítenek utat törni az emberiség igazságosabb, boldogabb jövőjének. Az ilyen írókat sohasem felejtik el.

Az a művész, aki együtt él a nép problémáival, osztozik örömeiben és gondjaiban, nem idegenedik el, nem érezheti, hogy fölösleges, hiábavaló a tevékenysége. Csak azok a személyek, akik távol tartják magukat a dolgozó nép életétől, s nem ismerik azt, vitatkozhatnak valamiféle belső szellemi emigrációról, hiányról. Aki el akar bújni, megteheti, aki az út szélére áll, tudnia kell, hogy nem érhet a célhoz. Aki meg akarja ismerni az igazi életet és társadalmunk hasznos tagja akar lenni, annak a haladó mozgalom táborában kell haladnia, otthon és nemzetközi méretben is. Ez nem valamilyen parancs, hanem korunk követelménye, amely történelmi szükségszerűségből fakad.

A világ a szocializmus felé halad és minden más út zsákutcába vezet. Ezt a tényt művészeink döntő többsége megértette. Még azok is, akik a kritizált időszakban nem tudtak helyesen tájékozódni, saját tapasztalataikból is okulva meggyőződtek pártunk politikájának igazáról, megértették, hogy ha megvalósult volna az, amit az úgynevezett emberarcú szocializmus bajnokai el akartak érni, akkor az tragikus következményekkel járt volna nemzeteink, kultúránk és irodalmunk számára. Ezek az emberek is megtalálták helyüket a társadalomban, művészetükkel népünket akarják szolgálni, ösztönözni akarják alkotó kezdeményezésüket, megsokszorozni erejüket és hozzá akarnak járulni művészi ízlésük megfelelő formálásához.

Az antikommunista körök kudarca

E széles fronton kívül rekedt az a maroknyi kis csoport, amelynek tagjai rossz szándékból, gyakran tehetségtelensé- gükből fakadóan még a közelmúltban is azt gondolták, hogy nélkülük nem lesz nálunk művészet és kulturális élet. Az eredmény csak egy lehetett: ez a maroknyi kis csoport teljes elszigeteltségbe került. Csak önmaguk nevében beszélnek, és csak a hozzájuk hasonlókhoz szólnak, akik júdáspénzért különböző imperialista, antikommunista, antiszovjet, tehát népellenes intézményeket szolgálnak. Nem tudják lenyelni azt, hogy mai művészetünkre és irodalmunkra már nincs semmiféle befolyásuk, és éppen ezért hangoskodnak. Hogy kiabálásuk legalább az Igazság

látszatát keltse, ugyanis egyikük sem nagy művész vagy író, mindenféle akciókat, kampányokat szerveznek, kitalálnak különböző képtelenségeket, meghamisítják a valóságot. Az egyik emigráns folyóirat nemrég közzétette azoknak az íróknak a névsorát, akik állítólag Ceshszlovákiában nem publikálhatnak. Említsünk föl néhány nevet, nézzük meg milyen írókról van szó: Egon Bondy, František Daniel Merth, Tomáš Pekný, Jifí Plaček, Rostislav Valušek. Nem tudom, ismerik-e őket, de az biztos, hogy hazánk dolgozói nem.

Nemrég Velencében úgynevezett biennálét szerveztek. Mivel saját alkotásukból nyilván nem volt mit bemutatniuk, ezért olyan művészek alkotásait is kiállították, akik semmilyen közösséget nem vállaltak a rendezvénnyel. Az a becsületes ember, aki tényleg szereti szülőföldjét, nem támogathat olyan embereket, akik abból élnek, hogy rágalmazzák és befeketítik hazájukat. Az igazi művészek nálunk és külföldön teljes mértékben távol tartják magukat az ilyen rendezvényektől, s az ilyen művészektől. Éppen ezért minden reklám ellenére a biennálé teljes csőddel, kudarccal végződött.

Politikai és ideológiai ellenfeleinktől nem várhatjuk, hogy azokra a művészekre támaszkodjanak, akiket népünk tisztel és szeret. Az antikommunista központoknak megvannak a maguk Pelikán és Liehm típusú embereik és hazai kiszolgálóik, még ha ezek a személyek sem művészi, sem emberi szempontból semmit sem jelentenek.

Csehszlovákia Kommunista Pártja, a kormányszervek, és valamennyi csehszlovákiai dolgozó teljes mértékben támogatta és támogatja az alkotó szövetségeket és minden olyan művészt, aki hazája, a szocializmus és a haladás érdekében akar írni, alkotni.

Legfontosabb célunk, hogy pártunk XV. kongresszusa irányvonalának megfelelően szüntelenül növeljük népünk anyagi és szellemi színvonalát, s a társadalmi haladás a béke és a szocializmus érdekében végezzük munkánkat.

Amikor reagálunk a különböző rágalmazásokra és az ellenünk folytatott támadásokra, azt azért tesszük, hogy meg- védjük pártunk és népünk nagyszabású munkájának eredményeit, dolgozóinknak igazat mondjunk és hozzásegítsük őket a megfelelő tájékozódáshoz. Tesszük ezt azért, hogy értéktelenségeket már ne kiálthassanak ki értékeknek, az ellenforradalmat ne tarthassák forradalomnak, tehát, hogy mindent az igazságnak megfelelően értékeljenek. Vannak helyzetek, amikor erkölcsi kötelességünk, hogy ellenfeleinknek határozottan megmondjuk: Félre az útból! Nem tűrhetjük, hogy bárki bemocskolja forradalmi zászlónkat.

Ogy, mint társadalmunk más területén, irodalmunkban is mindenki számára akad hely. Azok számára is, akik ideiglenesen tévedtek, tudatosították, hogy becsapták őket. Senkitől sem követelnek megalázó önkritikát. Mindenkinek, aki becsületes munkával pártunkat, népünket és szocialista hazánkat akarja szolgálni, lehetőséget teremtünk a munkához, az értékek megalkotásához.

Csehszlovákia Kommunista Pártjának XV. kongresszusa értékelte az irodalmi alkotómunka fellendülését. ,,A művészi alkotómunka előterébe kerültek korunk időszerű kérdései — a dolgozó embernek a szocializmusért, a haladásért és a békéért folytatott küzdelme“ — hangsúlyozta Husák elvtárs. Maradandó értékű alkotások láttak napvilágot, melyek „a becsületes alkotói törekvések bizonyítékai és művészeink nagy tehetségéről tanúskodnak“. Kortárs irodalmunk jelentősen hozzájárult kultúránk szocialista jellegének tovább- szilárdításához.

Előtérben: korunk hősei

Egyet kell értenünk azzal, ami itt elhangzott, hogy a figyelemre méltó eredmények ellenére az irodalom társadalmunknak még sok mindennel adósa. Értékes alkotások születtek, olyanok, melyek annak a történelmi küzdelemnek az egyes szakaszait ábrázolják, melyét a dolgozók a kapitalista járom alóli felszabadulásáért folytatnak, továbbá az antifasiszta harc idejét felölelő művek. Ezt a munkát nagyra értékeljük. Még mindig kevés azonban az olyan irodalmi alkotás, mely meggyőzően ábrázolná a munka hőseit, az ember sikereit, a valódi hősöket, korunk hősét, aki minden érték alkotója, s ennek az országnak az ura és gazdaja. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem könnyű és egyszerű feladat. A mai író egyik fontos jellemzője, a személyi felelősség és fegyelmezettség, az öntudatosság, az állampolgári becsületesség és a nagyfokú megértés, ha a mű nen^ sikerül. írni arról a korról, az emberekről és eseményekről, amikor már nincsenek élő tanúk, sokkal könnyebb, mint arról, amit ismerünk, amit jómagunk átélünk. Nincs olyan község, üzem, munkakollektíva, járás vagy kerület, ahol minden csupa jó lenne. És nincs hibáktól és fogyatékosságoktól mentes ember sem. Egy elbeszélés, regény vagy szövegkönyv, mely a mai embert ábrázolja, ha nincs összhangban korunkkal, azonnal bírálatot vált ki. Az ilyen munka egyeseknek túl jó, másoknak kevésbé. S ne megy azt hiszi, hogy amit ő lát a tükörben, az a reális. Szükséges tükröt állítani, ám annak, aki ezt a tükröt gyártja, jó mesternek kell lennie, hogy a tükör ne torzítsa a valóságot és az igazságot. Társadalmunknak olyan müvekre van szüksége, melyek korunkat, küzdelmeinket igazságosan ábrázolják. E tekintetben irodalmunkra rendkívül fontos és igényes feladatok várnak.

Művészeti alkotásainkkal

szemben — amint azt a CSKP XV. kongresszusa is hangsúlyozta — magas követelményeket támasztunk és fogunk támasztani mind a politikai tartalmat, mind pedig a művészi értéket tekintve. Ha előre akarunk lépni, fontos, hogy ne rekedjünk meg ennél az általános megállapításnál. Ebben a vonatkozásban jelentősebb szerepet kell játszania az irodalomkritikának. Olyan kritikának, mely segít, tanít, buzdít. A kollegialitás szép tulajdonság, ám nem szabad hamisnak és elfogultnak lennie. Az ilyen kollegialitás árt az egésznek és magának az egyénnek is. Az egyént nem ösztönzi, hogy növelje az igényeket a munkájával és önmagával szemben.

Ha egy alkotás nem ér el magas eszmei-politikai és művészi színvonalat s mégis megdicsérik, ez árt magának a művészetnek is. Nem lenne szabad attól tartanunk, hogy ellenségeink kihasználják a saját kritikánkat. Abból a felismerésből kell kiindulnunk, ha a szocializmust a tudományos világnézet alapjain építjük, ellenségeink sohasem fognak bennünket dicsérni, és mi ezt a dicséretet nem is igényeljük.

Valamennyi sajátosan gazdag és árnyalt irodalmi törekvés és irányzat egyesítő platformja a szocialista realizmus. Nem titok, hogy a szocialista realizmus meghatározása körül mennyi jó és kevésbé jó vita folyt. Emlékszünk még arra, hogy egyesek a szocialista realizmust dogmatikusan és vulgárisán értelmezték, s a tévedhetetlen bírák szerepében tetszelegve, önkényesen másokra is rákényszerítették. Később annyira arcátlanok voltak, hogy saját leegyszerűsített elképzeléseiket a kommunista párt nyakába varrták, hogy ezzel leplezzék saját alkotói gondolkodásmódjuk tompaságát és elhárítsák magukról a szocialista művészet torzításáért viselt felelősségüket.

A szocialista realizmus széles körű lehetőségei

A szocialista realizmus alkotói módszer. A művészeti alkotómunkában a tehetség kibontakoztatására széles körű lehetőségeket nyújt, s emellett a művészt, különösen az írót, költőt, drámaírót nem fosztja

meg a pontosan meghatározott társadalmi felelősségtől. Arról van szó, hogy a művészetnek lelkesítenie, buzdítania kell az embert s a jobb életéért vívott küzdelemben acélosítanla. Elbeszélést, verset, színművet vagy regényt írni úgy Is lehet, hogy az az olvasót tanítja, felemeli, derűlátással tölti el vagy éppenséggel dühvei az igazságtalanság miatt, de úgyis lehet, hogy az alkotás az emberben tanácstalanságot, kiúttalanságot, lemondást vált ki, sőt kegyetlen vagy rasszista érzéseket Is kelthet. A művész képes arra, hogy érzékelje, általánosítsa és ábrázolja azt is, amit más esetleg nem lát és ilyen értelemben a művész munkája rendkívül felelősség- teljes és igényes.

A művész nem szakadhat el az élettől és a munkától, az emberek örömeitől és gondjaitól, különben elveszíti arcát. És az, aki elveszíti arcát, azt a saját gyermekei sem ismerik meg. Maradandó értékűek So- lohov szavai: Éld néped életét, szenvedj a néppel, osztozz örömeiben, gondjaiban és szükségleteiben — csak ezután leszel képes értékes könyvet írni, olyat, mely magával ragadja az olvasót.

Másokat hazaszeretetre nevelni, segíteni a hazafias érzelmek formálását azt is feltételezi, hogy megértsük: annak a másiknak is van hazája, őszintén viszonyul népéhez és nemzetéhez s csak ebből születik meg a kölcsönös tisztelet és együttérzés. Az irodalom feladata ebben a vonatkozásban pótolhatatlan. Felemelni az embert, kialakítani és ápolni benne az osztályszolidaritás érzését, az embernek a munka, a hazafiasság és a szocialista internacionalizmus iránti tiszteletét — ez az egész irodalmi front humánus és igen időszerű küldetése.

Minden nép s művészete, a legjobb művészeti és irodalmi alkotások hozzájárulnak az egyetemes kultúra gazdagításához. Ezt a fennkölt célt minden művésznek át kellene éreznie, aki a saját, jóllehet szerény művével hozzá akar járulni a hazai és a világirodalom gyarapításához. Szövetségük ilyen értelemben is fontos szerepet játszhat.

A művészek társadalmi felelőssége

Ha a művész megérti annak szükségességét, hogy jó ügyet, a szocializmust és a haladás ügyét szolgálja, ha mélységesen meg van győződve a nagy forradalmi eszmék igazságosságában, azokéban, melyek ma megújítják a világot,^ ha hisz a munkásosztály győzelmében — mindez nagy alkotói szabadságot nyújt neki és széles teret biztosít számára, hogy korunk bonyolult kérdéseire választ kereshessen és ezeket alkotásaiban ábrázolhassa. Mert lehet-e bármi Is humánusabb, emberségesebb, mint a béke megszilárdításának segítése, az, hogy az emberiséget megmentsék a termonukleáris háború borzalmaitól és szenvedéseitől s az, hogy a haladásért és a szocializmus győzelméért harcoljon.

A cseh és a szlovák irodalom éppen azért érte el művészi csúcsait, mert eleve szorosan kapcsolódott a nép küzdelmeihez, vágyaihoz és reményeihez. Ez a tény még ma is nagy történelmi táptalajt jelent számára. Az új kultúra — amint azt Klement Gottwald elvtárs is hangsúlyozta — az eddigi döntő haladó irányvonalát tekintve a nép képviselője és lelkesítője volt a boldog és jobb életért vívott küzdelemben. Mai irodalmunk egyszerűen nem lehet más, mint szocialista. Nem mondhat le a dolgozó néppel való szoros szövetségről, az érdekeivel és történelmi céljaival való szoros kapcsolatról, mert nem tér> hét le eddigi történelmi útjáról. Ezt a mélységesen demokratikus és forradalmi hagyományt irodalmunk máig megőrizte és nincs kétségünk afelől, mindent megtesznek azért, hogy ilyen legyen a jövőben is.

Szocialista irodalmunk már egyöntetűen bebizonyította, hogy nem akar kiválni abból

a harcból, amelyben hazánk dolgozó népének gazdasági és kulturális gyarapodásáról, a béke és a haladás győzelméről döntenek. Tudatosítja újabb és egyre növekvő feladatait, hogy ne maradjon el az elvárásoktól, amelyeket ideológiai és művészeti vonalon szocialista közösségünk támaszt. Azt akarja, mint azt nemrég Brezsnyev elvtárs mondta, hogy „a művészi szó, a színek játéka, a kő kifejezőképessége, a hangok harmóniája megihlesse a kortársakat és tovább adja az utódoknak a szív és a lélek emlékeit nemzedékünkről, korunkról, annak megpróbáltatásairól és vívmányairól.“ örülünk, hogy a cseh és a szlovák írók közös határozata alapján létrejön egy egységes, országos írószövetség. A Csehszlovák írószövetség feladata nemcsak a két nemzet Irodalmának fejlesztése lesz. Fő feladata a két nemzeti és a nemzetiségi kultúrák egységesítése és a CSKP politikájának lehető legsikeresebb realizálása.

Hazánkban a kulturális dolgozóknak és az íróknak senki nem parancsol, nem állnak irá- nyítás alatt és nincsenek bán- talmaknak kitéve. Nem cenzúrázzák műveiket. De a CSKP- nak, mint társadalmunk vezető erejének, egyetlen területen sem áll jogában, megkerülni a nehézségeket, annál inkább nem az ideológia területén. Űj társadalmat építeni, a szo^- cializmus fejlődő társadalmát,, és megteremteni a kellő feltételeket a kommunizmusba való átmenethez, csak szervezzen, pontos és tudatos munká-- val lehet. Az igények növeke-- dése valamennyi dolgozónkat érinti, dolgozzék bár az iparban, a mezőgazdaságban, az ískolaügyben, a tudomás nyos életben, a közlekedésben,, a hadseregben, a közbiztonságban, egyszerűen bárhol, önmagunkért dolgozunk, hazánkért,, azért, hogy köztársaságunk biztos és megbízható tagja legyen a szocialista világrend- szernek, támogatója a haladásnak, és hű szövetségese a Szovjetuniónak. A csehszlovák írókkal szemben ugyanezek az elvárások, a kommunistákkal szemben kétszeresen.

Az év elején meggyőződhettünk arról, hogy íróink tudatában vannak magas társadalmi felelősségünknek. Művészeti életünk egyéb képviselőivel egységben egyöntetűen a CSKP politikája mellé álltak és így elősegítették visszaverni azt a koordinált támadást, amelyet pártunk és népünk ellen az itteni opportunista maradványok és a külföldi antikommunista központok indítottak. Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya nevében még egyszer köszöne- temet fejezem ki ezért a becsületes, hazafias magatartásért.

Kedves Elvtársnők, Elvtársak*

Nagy munkát végeztek. A CSKP és dolgozó népünk nagyra értékeli eredményeiket. Reálisan gondolkodó emberek vagyunk. Tudjuk, hogy a természetben és a társadalomban, és nincs ez másképp a művészetben sem, nem egyformán termékeny minden esztendő. Vannak termékeny és kevésbé termékeny évek. De ha Irodalmunkat nagyobb időközben értékeljük, elmondhatjuk, hogy hála az utóbbi években megírt irodalmi alkotásoknak, jelentősen gazdagították a csehszlovák szocialista kultúrát, s így hozzájárultak a világ haladó irodalmának gazdagításához is. Biztosíthatom Önöket, hogy azoknak a nagy és igényes feladatoknak teljesítéséhez, amelyeket ezen a kongresszuson maguk elé tűztek, pártunk vezetése sokoldalú támogatást és hathatós segítséget nyújt.

Valamennyiüknek — s Önökön keresztül az egész cseh és szlovák íróközösségnek — sok alkotói sikert, egészséget és egyéni boldogságot kívánok, s azt, hogy úgy a saját, mint dolgozó népünk munkájából örömük legyen. Hiszem, hogy azokkal a műveikkel is, amelyeket a jövőben fognak alkotni, méltó helyet foglalnak majd el kultúránkban, s nemcsak kortársaink, de a jövő nemzedékei is büszkék lesznek rájuk.