Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)

1977-12-31 / 361. szám, szombat

TALÁLKOZÁS A KEDVES OLVASÓVAL Rögtön megismertem, hiszen már harmadszor találkozunk Szilveszterkor: ő a Kedves Olvasó. Átölelt, veregetni kezdte a vállam: — Köszönöm, köszönöm ... Már-már elérzékenyültem: — ugyan, ugyan, azért ne túlozzunk ... A Kedves Olvasó azonban rá sem hederített arra, amit motyogok, folytatta: — Köszönöm a szerkesztőknek, hogy ebben az évben is sokat mosolyoghattam, sőt volt, amikor kacagtam! Az idén is megspóroltam egy csomó pénzt, nem kellett megrendelnem a Ludas Ma­tyit meg a Roháčot. Önök a vicclapokat is zse­niálisan pótolták. — Node ... Táskájából nagy köteg idei Oj Szót húz elő, az oldalak tele kérdőjelekkel, piros ceruzával aláhúzott sorokkal. — Hát nem kell megszakadni? Olvassa csak el; az Űj Szóban jelent meg, úgynevezett va­dászriportban: „A tapsifülesek rémülten futká- roztak összevissza, és amikor szűkül a kör, be­lerohannak egy-egy golyóba.“ Ügyetlen kis ug- ribugrik. Rémülten száguldoznak, nem veszik észre, hogy az ott nem fa, hanem golyó, aztán bumm, belerohannak. Nem látják a golyótól az erdőt. Hát nem kell megszakadni a röhögés­től? ... — A szerző biztosan eredeti akart lenni. — Ez viszont sikerült neki. Olvassa csak to­vább: „Legtöbbjük a halálos találat után felbuk­fencezik.“ Ezek szerint akadt egy-két-fránya tap­sifüles, amelyik riszálja magát, fintorokat vág a vadászok felé: mit nekem egy halálos találati Aztán illa-berek, nádak-erek, vidáman tovább ro­han szügyében a halálos találattal. — Mit válaszoljak erre? Aki dolgozik, az hibát Is elkövet. — No, akkor maguk hihetetlenül sokat dol­goznak ... De félre a tréfával. Azért hálás va­gyok önöknek, mert nemcsak a vicclapokat pó­tolják, gyakran az altatót is. Tudja, nehezen al­szom el, s ezért régebben esténként altatót szedtem. Ma már az Űj Szót olvasom lefekvés előtt. Főleg az unalmas, naponta ismétlődő cí­meket. Igényesebb munkával — ásítozni kezdek, Eredmények és problémák — dörzsölöm a sze­mem, Hatékonyabb együttműködés — hatalmas ásítás, Túlteljesítik a tervfeladatokat — Lekókad a fejem, Tovább a megkezdett úton — ágynak dőlök, Korszerűen, hatékonyan — és már alszom is. A — Azért nemcsak ilyeneket olvashatott. — De nem ám! Az egyik nap például azt hit­tem, hogy az elmúlt évszázad utolsó éveiben élek. Azt olvastam ugyanis az Űj Szóban, hogy a Dominikai Köztársaság független lett. Hát ez ugyan nagyon friss hír. Alig százéves. — Ó, nem egészen így van. Az történt, hogy egyik fiatal munkatársunk összetévesztette a Do­minikai Köztársaságot az éppen függetlenné vált Dominícával. — 0, ó. Mondtam én is, amikor más cikkben Ivan Frankról olvastam. Hát hol maradt az o be­tű Ivan Franko nevéből. — Ez meg a kulturális rovat bakija. A főszer­kesztő azóta házi feladatul adta a rovatvezető­nek többek között az ukrán irodalom tanulmá­nyozását. Két munkatárs Kijevben is járt anya­got gyűjteni. — Mondja, Kedves Olvasó, Ön csak azért ve­szi meg az Oj szót, hogy nevessen és esetleg unatkozzon? — Korántsem. Szeretem például az állandó rovatokat. — Melyeket? — Hát legjobban a Helyreigazítást. Látja, ezért is jó az Oj Szó. A Helyreigazítás rovatban mindig megmagyarázzák, hogyan kell helyesen olvasni, érteni a tegnap rosszul közölt szöve­get. Az év végére már elfogytak a kételyeim, a sok helyreigazítás hatására tele vagyok ér­vekkel, mindent világosan látok. Vidáman, opti­mistán nézek a jövőbe! — Pedig van oka borúlátásra. — Nocsak. — Az új évben ugyanis megnőnek a kiadásai, Kedves Olvasó. Az Oj Szóban holnaptól kezdve már csak a humor oldalon lehet nevetni. Aztán írasson elő altatót is, mert nem lesznek unal­mas címek és cikkek sem. — Hahahaha... ilyen jó viccet még nem hal­lottam az idén. Még hogy nem lesz min röhög­ni, és nem lesz min unatkozni! Hahahaha... megszakadok a röhögéstől. Nem búcsúztunk, hiszen itt maradt a szívem­ben a Kedves Olvasó, s így holnaptól bizonyít­hatom neki, hogy amit mondtam, azt egyáltalán nem szántuk viccnek. Lassan már hagyománnyá válik — hiszen immár harmadszor szerkeszt­jük —, hogy önmagunkról készült paródiákkal igyekszünk fokozni olva­sóink szilveszteri hangulatát. Azt tartjuk, hogy aki elég erősnek érzi ma­gát, az képes arra, hogy kipellengére zze saját hibáit, gyengeségét is. Ügy érezzük, ez a megállapítás szerkesztőségünkre, valamennyi munkatársunkra vonatkozik. Állandó feladatunknak taitjuk, hugy eszemei és szakmai szem­pontból egyre színvonalasabb lapot adjunk olvasóink kezébe, s ennek érde­kében igyekszünk minden megfelelő eszközt kihasználni, többek között az önkritika, sőt még a paródia eszközét is. Egy csokor kaktusz (KOMMENTÁLJUK, AMIT ÍRTUNK) A kolumbiai hatóságok őrizetbe vettek egy amerikai repülőgé­pet. — Azzal gyanúsítják, hogy e! akart téríteni négy merénylőt. Ha kiderül, hogy azonos azzal az álarcos géppel, amelyet az Interpol keres, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik. Égő naftakályliába sose töltsünk üzemanyagot, csak a kihűlés után — majd fogjuk le u szemét és énekeljük együtt, hogy: Égő kályhám kialudott, alvó szívem meggyúladott. » K. M. 35 éves szerelő gépkocsijával átfutott az úttest menetrend szerinti bal oldalára — és összeütközött a szembejövő 6.20-as gesztenyefával. A szerencsétlenség következtében kidűlt a fa, gesztenyéstül. Az ügyben folyik a vizsgálat, és szó van arról, hogy január 1-től a jobb oldal is menetrend szerint fog közle­kedni. » 14.10: A rendőrség vízilabda-vetélkedője — Lényege: gumibot­tal kell ütni a vízilabda nyomát. Egyébként az Űj Szó különdíjat, egy szirénázó úszómedencét ajánlott fel a győztes csapatnak. A hegyekben hagyták egészségüket mert végül annyit ösz- szeharácsoltak, hogy nem fért a bőröndökbe. # A tanácskozás résztvevői megegyeztek abban, hogy haladékta­lanul korszerűsíteni kell a tévközlési rendszert. — Hát nem elég korszerű?! * Figyelemmel kísérték a faliújságon a faliújságot hogy el ne lopják. Mostanában ugyanis több faliújság tűnt el nyomtalanul, a fallal együtt. * A Lett SZSZK fővárosában, Rigában megnyitották a szovjet— csehszlovák vegyianyagokat. — Mind kifolyott. Hála a két or­szág békepolitikájának, robbanás nem történt, sőt, a vegyianya­gok ünnepélyesen átvágták a szalagot. Az ünneplő közönség csó­nakokból szemlélte a zajló eseményeket. Egyedül az Oj Szó ki­küldött tudósítója állt nyakig a .. .-ban. A ló az intelligens élőlények közé tartozik. — Ez nem olyan biztos! A múltkor is találkoztam egy lóval... Megindultak a cukorgyárak. — És azt énekelték, hogy: Kicsi, gyere velem répát szedni, míg meg nem jön a tél. • A Dunamenti Múzeum dolgozói a forgatókönyv megírásakor és a kiállítás színre vitelekor jó munkát végeztek. — Ez így igaz, a közönség és a kritikusok is vastapssal köszönték meg a leg­több festmény árnyalt, átélt, sokszínű és lámpaláztól mentes ala­kítását. • Sorsoljunk, vajon a Slovan—Trenčín Szlovák Labdarúgó Kupa­döntő első mérkőzése a téglamezei pályán, vagy Trenőínben lesz-e. — Teljesen mindegy. De azért dobjuk föl! Fej vagy írás? * Bronzoshelyosztó mérkőzés — Végre! Csillogó játékot látunk, örvendeznek a nézők, közben a két csapat játékosai összevere­kednek, mert nem ludják eldönteni, ki kapja a pálya nagyobbik • Uganda labdarúgó-együttese 3:l-re győzött Kenya ellen a Kö­zép-európai Kupa-mérkőzésen. — „Iszonyú dolgok mostan törté­nőinek ... Lámpás, szép fejek sután megszédülnek." (Ady) • Nem engedi, hogy ezek a gyerekek Lőcsét, fókái Mór fekete városát és az egész életet feketén lássák. *— Mikszáth meg fe­hérnek A VEZERCIKK «f Az idegen Szerdahelyre igyekezett, s úgy döntött, hogy Bratis­lavából Somorjáig a földalattival utazik, onnan pedig néhány perc alatt Szerdahelyre viszi a C-24-es légibusz. Becsukódtak az ajtók, mindenki elővette az újságot, és izgatot­tan belekezdett a vezércikk olvasásába. A vonat kerekeinek halk súrlódása hallatszott, e monoton zajt csak a sarokból jövő enyhe mormogás zavarta. Az utasok egyre gyakrabban fordították arra fejüket. A szürke kalapos nem vett észre semmit, tovább olvasta az újság sportoldalát, érthetetlenül dünnyögve a szavakat. A ta­nárképű — mintha véletlenül történne — meglökte a könyöké­vel. Semmi. A szürke kalapos tovább mormolt. A tanárképű kifa­kadt: — Mégiscsak szégyen és gyalázat! Az ember már a vezércikket sem olvashatja nyugodtan. Tudják, mit olvas a szerencsétlen? Szerkesztői fejtegetést arról, miért sikerült a VSS-nek 8:0-ra le­győznie a Reál Madridot! Uram ■— fordult a szürke kalapos fe­lé —, csak annyit mondhatok önnek: Fuj- Maga haladásgátló! Az idegen ámulva fordult a mellette álló sportzakóshoz, akiről lesírt, hogy jól tájékozott és magabiztos egyéniség. Foglalkozását tekintve pincér, de talán borbély is lehetne. — Maga nem is értheti. Ugyebár nem idevalósi? Tudja, azelőtt senki sem olvasta a vezércikkeket, ma pedig össze is verekednek a bódék elölt az emberek, ha kevés a lap. Érti már? — Nem. Taglalom: A mi újságíróink fenegyerekek... — Még mindig nem értem. —- Nos, azelőtt, nagyon régen, hiába kívánták Fentről, hogy életszagúak, problémamegoldóak legyenek az írások, sokáig csak unalmas firkák jelentek meg. És sokan el is hitték nekik, hogy ezt így kell csinálni. Erre Fönt gondoltak egy nagyot, s utasítást adtak: továbbra is csak sematikus vezércikket írjanak. Mit tesz­nek az újságírók? Őszintén, segíteniakaróan írnak, bírálnak és lelepleznek. Ma már minden vezércikk egy kis szenzáció, egy kis forradalom. Az idegen a mozgólépcsőn a szürke kalapos mellé került. Meg­gyötört arcát látva úgy érezte, hogy valami vigasztalót kell mon­dania neki: — Ne vegye a szívére a dolgot, például én is szívesen olvasom a sportoldalt, mondhatnám, hogy csak azt. De azért mégsem kel­lett volna hangosan, ha az emberek nem szeretik. — De mikor én írtam azt a cikket! — nézett maga elé bána­tosan a szürke kalapos. Nem is tűnt riporternek, gondolta az idegen. — Értem már — bólogatott. — A fenéi érd. Hiszen nem is volt meccs! A Reál Madrid nem mert kiállni a VSS ellen! Direkt dobtuk be a kacsát. És az olva­sók észre sem vették. Mert mindenki csak a közügyekért rajong! Lalala J ci Jóska sportújság Tímea Tar dejét alig szerkesztő egyszerre, négyzetmé amelynek két-három meghallha unottan s Lalala J< tői és dör lusát nem kézieteken kából szál lapszusok tának és < az irodák valamint < tott penta ziával stb. már eklefo Kedveli as nyekben is Cunci Jt stílusával, keit olvas: zetőjéhez Csörtékber tori rángjf vágyáln > versenv í ják. '- Tímea T ellenére a gébb embe kiai magy; jának. Hal lop ő — i sonlíthatní szakáll-orr jük. Aki ni nekiment, meditáló i hogy keve ról, a Csa ismert etn rócska ti ww aj danában volt... Nem akarunk me- MM sét mondani, másról lesz szó. Meghív­juk Önt egy gyűlésre, kedves olvasó. Tudjuk, manapság annyi a tanácskozás, a tanfo­lyam, a szeminárium, a két-liárom órás röpgyűlés, hogy biztosra vesszük, nem repes a szívük a boldogságtól. Mégis arra kérjük, tartsanak velünk, mert különleges műhelybe hívjuk. Itt értékeljük munkán­kat, s jórészt itt készül a másnapi Oj Szó. Ugye, így már érdekesebb! Hát akkor tartsanak velünk ... Szóval hajdanában volt a napi kétórai gyűlés. Néhány perc óúzis, ebéd utáni szieszta. A rovatvezetők ragyogó arccal érkeztek. Meghallgatták a legeslegújabb viccet, amelyet már kívülről tudtak, hi­szen idáig már háromszor mondták el ezen a helyen, mint jó viccet, új viccet és legújabb viccet. Aztán biztosították egy­mást, hogy ez az újság a világ legjobb lapja, mert itt dolgoznak a legtehetsége­sebb újságírók. Végezetül közölték, ha nem tör ki a bubópestis, holnap is megje­lenik a lap. Mindenki pihenjen csak a ba­bérjain. A rovatvezetők ragyogó arccal tá­voztak. Aki öt percet késett, az már sen­kit sem talált a helyiségben, legfeljebb csak tömjénillatot és rózsaszínű fellege­ket. Ma már... A rovatvezetők éjszakánként nyugtalanul hánykolódnak az ágyban. Sajtóhibákról, rossz cikkekről álmodnak. Reggel hétre kiolvassák a lapot, szavakon, vesszőkön töprengenek. Az egyik kolléga legutóbb például órákig meditált azon, hogy nem kap-e let olást azért, mert mun­katársa a riportban jobbulást kívánt a lá­badozó szövetkezeti elnöknek. Nem lett volna üdvösebb balulást kívánni? Tizen­kettőkor elapadnak a gyomornedveik. Ké­sőbb apró remegések, rángatózások jelzik: rövidesen kezdődik a gyűlés. Most már fél kettőkor, olykor egykor, hogy minden lé­nyegtelen dologra jusson idő, és mindenki elmondhassa, mit vett észre a másik cik­kében. Fél kettő, kezdődik.«, Főszerkesztő: Tessék, elvtársak, beljebb. Nálam mindig nyitva az ajtó. Egyébként késünk elvtársak. Tizenhat rádióállomást hallgattam az imént, tudják ezt még a diplomáciai beosztásom idején tanultam meg, és ha osztályszempontból helyesen, minden túlzástól mentesen ítélem meg az információzuhatagot, akkor... akkor... elnézést gyorsírással jegyeztem föl oro­szul, németül, csehül és szlovákul, nehéz ezt kapásból magyarra fordítani, ahá, szó­val fél kettő múlt három másodperccel. Ilyen sok időt fecséreltünk el tétlenül. Kezdjük el. Csukjuk be az ajtót. Rugalma­san, lényegretörően röviden. Halk sóhaj: Ajaj, megint hosszú gyűlés lesz. Főszerkesztő: Tessék? Helyettes főszerkesztő (bólogatva): Igaz! Helyes! Azaz... nyitva az a fránya ablak. Életszag jött be. Főszerkesztő: Ez a jó, kezdhetjük. Csuk­juk be az ajtót. Elvtársak, mint tudják tegnapelőtt Prágában voltam, tegnap meg Tőketerebesen adtam elő, visszafele a det- vai éjjeliőrök szimpózionján képviseltem lapunkat, sok érdekes dolgot jegyeztem föl, de a sofőröm nem tudja tartani a tempómat, még valahol Kassa körül szé- deleg a kocsival, én előrerohantam, hogy még gyűlés előtt beugorliassak a komáro­mi és a dunaszerdahelyi pártbizottságra is. A jegyzetfüzet a kocsiban maradt, ezért a röpke két-három órás beszámoló hol­napra marad. Tessék, a politikai titkároké a szó. Titkárok: Tegnap minden rendben volt, semmi sem történt úgy, ahogy a gyűlésen elhatároztuk. Főszerkesztő: Helyes. Mindig mondom, hogy rugalmasan kell dönteni. Friss lapot íidtunk ki, mert nem úgy cselekedtünk, ahogy döntöttünk. Folytatjuk. Tessék a nyelvészeké a szó. Lektorok: Jelentem, száztíz vesszőt bigy- gyesztettiink a cikkekhez, kikapartunk egy zsírfoltot, akadt egy rém nagy hiba is: az egyik kéziratc sorok. Ez, kérem a kesztők súlyos feleli sulikban néhány apr tunk — ilyen bagate hogy Mikszáthot ikss: testnevelés helyett reí lent meg. Volt egy tudjuk, nagy betűkkel kast, a tűzvész megs: Főszerkesztő: Várju ez csehül, oroszul, néi csak nagy betűvel, i más lapokat követnün Külpolitikai rovat: Mi már harminc éve minket ez a hagyom, tosabb, mint a magyí lyai. Főszerkesztő: A léi az értékelő? Propaganda rovat: tett munkát végzünk, ségre sem járunk, i Nem a cikkeket, kérer rázza tudatosan félr rém, mi »benne leszün ben. Ez holtbiztos, m szerűek az írásaink, túl rosszak, úgy s- mi rém minősüljön íííagái lapban tehát nagyon jó, mindennel gedve. Főszerkesztő: Köszö szólni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents