Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)

1977-12-28 / 358. szám, szerda

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPIt 1977. december 28. SZERDA BRATISLAVA m XXX. ÉVFOLYAM 358: szám * Ara 50 fillér KÖLTSÉGVETÉSŰNK írta: František Mišeje, az SZSZK pénzügyminisztere A CSKP KB IX. ülése és az SZLKP KB december elején le­zajlott ülése az elnökségi jelentések alapján értékelte népgaz­daságunk 1978-ra kitűzött fejlesztési feladatait. Az állami terv­feladatok és az állami költségvetés meghatározásakor a hato­dik ötéves tervben kitűziött célokból, az elért eredményekből, és életszínvonalunk további emelésének szükségességéből in­dultak ki. A CSKP XV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa által ki­tűzött feladatok megvalósításának első két évét már magunk mögött hagytuk. A CSKP KB és az SZLKP KB decemberi ülésén megállapították, hogy a bonyolult helyzet ellenére nép­gazdaságunk eddigi fejlődésére a pozitívumok jellemzők. Ezek­kel az eredményekkel jó kiindulási alapot teremtettünk a ha­todik ötéves tervidőszak további éveire kitűzött feladatok ma­radéktalan teljesítéséhez. Tény, hogy feladataink igényessége állandóan növekedik. Ehhez hozzájárul az is, hogy halasztha­tatlanul ki akarjuk küszöbölni azokat a fogyatékosságokat, amelyek könnyen veszélyeztethetnék gazdasági és szociális programunk megvalósítását. Az ötéves tervidőszak újabb évébe lépünk. Az «lőttünk levő időszakban még nagyobb feladatokat, az eddiginél még sok­kal bonyolultabb feltételek ktözött kell megvalósítanunk. Az említett fórumokon helyesen hangsúlyozták, hogy az 1978. évi állami terv és állami költségvetés, valamint az 1979-re meg­szabott fejlesztési irányelv reális, a feladatok teljesíthetők. Ennek alapja gazdasági erőnk, gazdag tapasztalataink, néhány kiváló vállalatunk példamutatása, dolgozóink kezde­ményezésének magas foka, amely ebben az évben a Nagy Ok­tóber 60. évfordulójának tiszteletére minden eddiginél erőtelje­sebben bontakozott ki. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a minőség fejlesztésében jelentős tartalékaink vannak. Igényes feladatainkkal összhangban vannak az állami költ­ségvetésünkben rögzített serkentő feladatok is. Ezekben min­denekelőtt a hatékonyság növelésével és a minőség javításá­val kapcsolatos feladatokat, továbbá az iskolaügyi, a kulturális és szociális program megvalósítását, valamint a lakosság nö­vekvő anyagi és kulturális igényeinek folyamatos kielégítését, az élet- és szociális biztonságát megszilárdító feladatok meg­valósításának fontosságát emelték ki. A hatékonyság növelése egyebek között a nyereség növe­kedési ütemében és a termelés jövedelmezőségében is megmu­tatkozik. Az SZSZK 1980-ig meghatározott költségvetési tervé­ben a nyereség 1975-höz viszonyítva több mint a kétszeresére növekedik. A készletforgás ugyanebben az időszakban négy nappal kell, hogy meggyorsuljon. Az eddigi ütem nem felelt meg a kitűzött irányelveknek, s az ötéves tervidőszak hátra­levő éveiben gyorsabbnak kell lennie az eredeti tervben meg­határozottnál. Az SZSZK állami költségvetésében — amelyet az elmúlt napokban hagyott jóvá a Szlovák Nemzeti Tanács —> éppen ezért az idei évhez viszonyítva a nyereség 17 százalé­kos növekedésére számítanak. Ez gyorsabb, mint a hatodik ötéves tervben az 1978. évre megszabott ütem. A többi költség- vetési feladat meghatározásakor is a költségvetési források gazdaságos és hatékony felhasználásából indultak ki. Az 1978. évi állami költségvetésben szereplő feladatok meg­határozásakor, amelyek az «letszínvonal emelésével kapcso­latosak, abból a feltételezésből indultak ki, hogy a hatékony­ság és a minőség területén érezhető javulást érünk el. Az ala­pot népgazdaságunk egészében véve kedvező eredményei ké­pezik, azok, amelyeket a CSKP XV. kongresszusa után értünk el, valamint dolgozóinknak azok a törekvései, amelyeket a bonyolult gazdasági feladatok megvalósításakor fejtenek ki. A jövő évben — a Februári Győzelem 30. évében — ugyancsak ez a törekvés lesz az alap. Ezenkívül azokra a forrásokra is számíthatunk, amelyek dolgozóink kezdeményezésében rejle­nek. A kezdeményezés fokozásával párhuzamosan az irányítás színvonalának is emelkednie kell. Nyíltan meg kell monda­nunk, hogy az irányításban még nem merítettünk ki minden lehetőséget. Az irányítás alakításában a következő alapvető elvből kell kiindulnunk: a lehető leggazdaságosabban kell teljesíteni az állami tervben rögzített feladatokat. Az újratermelési folyamat gazdaságosabbá tételének követel­ménye az SZSZK állami költségvetésében abban nyilvánul meg, hogy a tervezett nyereségnövekedés elérésében nagy szerep jut a termelés hatékonyságának. Míg az elmúlt két évben a költségek csökkentésének részaránya a nyereség növekedésé­ben 50—55 százalékos volt, 1978-ra ez a mutató már 70 szá­zalékot tesz ki. Az SZSZK nemzeti jövedelmének jövő évre ter­vezett 5,9 százalékos növekedésében éppen az intenzív ténye­zőknek kell a legnagyobb szerepet játszaniuk. Tudatosítanunk kell, hogy az igényes feladatok megvalósí­tása nem lesz könnyű. Minden vezető gazdasági dolgozónak, az'üzemek, vállalatok és a felsőbb irányítószervek pártszervei­nek el kell érniük azt, hogy a serkentő feladatok a szerve­zetek pénzügyi terveiben is lecsapódjanak. Teljesítésükre kell összpontosítani minden egyes ágazat és termelési gazdasági egység irányító szerveinek tevékenységét. A minőségi követelmények a hozraszcsot-gazdálkodás elvei­nek következetes érvényesítésére is vonatkoznak. A szocialista tervgazdálkodási rendszerben ezeket a követelményeket rend­kívül fontosaknak kell tekintenünk, s ilyen szempontból kell megközelítenünk a gazdasági feladatok teljesítését is. Az irá- nyítómunka tökéletesítésének sikere és a hozraszcsot elmé­lyítése, valamint a jelenleg előkészítésben levő „experimen­tell“ eredményessége a hatékonyság növekedésétől és a minő­ség javulásától függ. Az 1978-ra tervezett feladatok eredményességéhez az idei év feladatainak teljesítésével teremtettük meg a feltételeket. Az 1978. év feladatai rendkívül jelentősek. Éppen ezért vala­mennyiünkön múlik, hogy a jövő évben újabb lépést tehes­sünk a hatodik ötéves terv céljainak elérése, társadalmunk gazdasági és szociális programjának megvalósítása érdekében. Csaknem 200 millió korona értékkel teljesítették túl idei terme- lési tervüket a podbrezovái Sverma Vasmű kohászati üzemének dolgozói. A kiváló eredmény elsősorban az Októberi Forradalom 60. évfordulója és a csehszlovák—szovjet barátság hónapja al­kalmából kibontakozott munkakezdeményezésnek köszönhető. Az üzem dolgozói most a Februári Győzelem 30.' évfordulójának tisz­teletére tesznek értékes felajánlásokat. A képen Vlastimil Lon- gauer, a Februári Győzelem 25. évfordulója nevet viselő aranyér­mes szocialista munkabrigád vezetője (balról az első) munkatár­saival a csövek minőségit ellenőrzi. [Felvétel: T. Babjak — CSTK) TELJES ÜTEMBEN Az orenburgi gázvezeték építésén tíz százalékkal túl­teljesítették az évi tervet a csehszlovák dolgozók „Miután az idei feladatokat az Októberi Forradalom 60. év­fordulójának napjáig sikerült teljesíteni, továbbra is teljes ütemben folynak a munkák az orenburgi gázvezeték csehszlo­vák építési szakaszán, épül maga a vezeték és a hozzá tar­tozó több kompresszorállomás. Az idei ősz és a tél eleje si­kerrel zárult, így az építők, a hegesztők a szerelők és a töb­bi dolgozó megteremtették a kedvező feltételeket a jövő év sikeres megkezdéséhez. Az idei tervet 10 százalékkal túlszár­nyalták“, mondotta a Csehszlo­vák Sajtóiroda tudósítójának František Samek, Prágai Gáz­távvezeték-építő Vállalat igaz­gatóhelyettese. „Frolovban és Antipovkában az építők már átadták a gáz­vezeték kezelő személyzetének új lakóházait, s az állami la­kásátadó bizottság kiválónak minősítette az Ostravai és a Prešovi Magasépítő Vállalat dolgozóinak munkáját. Nemrég átadták a kalinyini és a szo- hranovkai új lakótelepet, va­lamint az antipovkai kórházat. A ČKD prágai vállalatainak, az Ipari Automatizálási Válla­latnak, az I. Brnói Gépgyár­nak, a Klement Gottwald Vál­lalatnak, valamint számos csehországi és szlovákiai épí­tőipari vállalatnak a dolgozói folytatják a kompresszorállo­mások építését és szerelését. Már megérkeztek a turbokom- presszor-agregátumok Kalinyin- ba, Antipovkába és Frolovba. A jövő évben a csehszlovák építők fő feladata az lesz, hogy üzembe helyezzenek öt — egyenként 70 megawatt tel­jesítményű — kompresszorállo­mást és felszereljék a gázve­zeték távirányító rendszerét. Ezek igényes célok, mivel a Szovjetunió már a jövő év utolsó negyedében energetika- és vegyiparunk számára meg­kezdi a földgáz szállítását.“ Üdvözlő táviratok (CSTK) — Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Birend- ra Bir Hikram Sah Deva ne­páli királynak születésnapja, az ország nemzeti ünnepe al­kalmából. Ugyanebből az alkalomból Ľubomír Strougal szövetségi miniszterelnök Kirtinidhim Biszta nepáli miniszterelnök­nek, Bohuslav Chňoupek kül­ügyminiszter pedig Krisna Rad- zsi Arial nepáli külügyminisz­ternek küldött üdvözlő távira­tot. Részvétnyilvánítás (ČSTK) — Gustáv Husák köz* társasági elnök táviratban fe­jezte ki részvétét Mohammad Reza Pahlavi iráni sahnak az ország délkeleti részét nemrég sújtott földrengéssel kapcsolat­ban, amely számos emberéletet követelt. Nagykövet fogadása (ČSTK) — Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a- Szövetségi Gyűlés elnöke teg­nap fogadta Stanislav Novot- nýt, hazánk újonnan kinevezett perui nagykövetét diplomáciai megbízatásának megkezdésével kapcsolatban Célban a Dimitrov-vegyigyár (CSTK) — Teljesítették a Ö. ötéves tervidőszak második évének tervfeladatait tegnap a bratislavai Georgi Dimitrov Vegyipari Művek dolgozói. Az év végéig több mint 35 millió korona értékű terméket gyárta­nak terven felül. Nagy mérték­ben kivette részét a jő gazda­sági eredmények eléréséből a vállalatban dolgozó 183 szocia­lista munkabrigád, 18 komplex racionalizációs brigád, vala­mint a több mint 200 tevékeny újító. Az üzemi pártbizottság, a társadalmi szervezetek és a vállalat vezetősége mindent megtett az Októberi Forradalom 60. és a Februári Győzelem kö­zelgő 30. évfordulójának tisz­teletére a munkaaktivitás fel­lendítése érdekében. LANKADATLANUL A Humennéi Chemlon SZISZ-tagjainak vállalása (Tudósítónktól) — Lapunkban néhány nappal ezelőtt arról ad­tunk hírt, hogy a kelet-szlovákiai kerület SZISZ-tagjai — a Nagy Október 60. évfordulójának tiszteletére tett szocialista kötelezett­ségvállalásaikat jelentősen túlszárnyalva —■ mintegy 160 millió korona értéket alkottak. Most örömmel jelenthetjük a kerület fia­tal dolgozói munkakezdeményezésének újabb példáját. A Humennéi Chemlon nemzeti vállalat SZISZ-tagjai az SZLKP Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottságára eljuttatták a Februári Győ­zelem 30. és a XI. Világifjúsági Találkozó tiszteletére tett szo­cialista kötelezettségvállalásukat, melyben leszögezik, hogy tár­sadalmi munkában, valamint ésszerűsítések alkalmazásával a ter­melésben 1978-ban 3 millió 200 ezer korona értékű munkát vé­geznek el. A Chemlon SZISZ-tagjai vállalásaikban természetesen a terme­lési problémák megoldására összpontosították a figyelmet, de dicséretükre szolgáljon, hogy mindezen túl arról sem feledkeztek meg, miszerint a gépeket emberek kezelik. Kötelezettségvállalá­sukban ezért olyan címszó is helyet kapott, mint a „Szocialista embertípus nevelése“. Hogy mi található ebben a fejezetben? Ilyenek például: „Vállaljuk, hogy tíz képesítés nélküli fiatal mun­kást hozzásegítünk a szakmunkásvizsga letételéhez, negyven szakmunkásképesítésű kollégánkat felelősségteljesebb megbízások elfogadására serkentjük. Sorainkból nyolcvanan pionír csoportok vezetését, illetve instruálását vállaljuk. Kétszázan közülünk ön­kéntesen vért adnak“ — és még számos hasonló vállalás, mely bizonyára Kelet-Szlovákia többi üzemi SZISZ-alapszervezetére is ösztönzően fog hatni, s követik a humennéiek példáját. -ák

Next

/
Thumbnails
Contents