Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)

1977-12-24 / 355. szám, szombat

APRÓHIRDETÉS Nagyobb megértésre van szükség A GYALOGOSOK ÉS A JÁRMŰVEZETŐK „ELLENTÉTÉT" CSAK A KÖLCSÖNÖS JÓAKARAT„OLDHATJA" MEG Gyakran foglalkozunk a köz­úti ' balesetek problémáival. Ismét szükséges azonban, hogy visszatérjünk a közúti közleke­dés kérdéseihez, különösen a gyalogosok és a motorosok el­lentéteihez. A rendőrségi elemzések, sta­tisztikák pontosan kifejezik, mennyire felelősek a járműve­zetők és mennyire a gyalogo­sok a balesetekért, de a köz­vélemény más kritériumok alapján mond ítéletet. A jármű vezetők általában inkább a gyalogosokat hibáztatják, míg az utóbbiak igyekeznek min­den baj okát a járművezetőkre hárítani. Mindkét fél azt veti a másik szemére, hogy könyörte­len vele szemben. A gyalogos az útkereszteződésben szándé­kosan lassabban megy, a gép- járművezető pedig legszíveseb­ben belehajtana a „zebrán* át­haladó csoportba — ilyen és ehhez hasonló vélemények hallhatók. Mindenesetre a gya­logos a közlekedés legkevésbé védett résztvevőié. A városok­ban a közúti balesetek sebe­sültjei csoportjában az első he lyet a gyalogosok íoglalják el A gyalogos esetében a sérülés következménvei is súlyosabbak, mint a járművezetők esetében A gyalogos : okszor figve’met- lenül halad át az úttesten, úgy lép az útra, hogy nem törődik azzal, jól végi^látja-e a tere­pet, helytelenül értékeli a Köz­lekedési helyzetet Ezzel telist körülhatároltuk azoknak az ellentétét, akik ke­rekeken gurulnak és azokét, akik gyalog járnak. A két cso­port számaránya természetesen nem állandó Egyre több a jármű, egvre többen végzik el az autósiskolát, és szereznek hajtási jogosítványt. Éppen azoknak kellene a legfegyel- mezettebb gyalogosoknak len­niük, akiknek hajtási Jogosít­vány van a zsebében, hiszen tudniuk kell, mit engedhetnek meg maguknak az utcán, vagy az úton ahhoz, hogy ne veszé­lyeztessék sem a maguk, sem a mások egészségét és életét Sajnos, ez nem mindig van így. Főként azt az elvet kell hangsúlyoznunk, hogv a közle kedés résztvevőinek jóakarat tál, segítőkészséggel, de főleg kölcsönös megértéssel kell egymás iránt viseltetniük. A közlekedés fejlődésével ennek egyre nagyobb szerepe lehet a jövőben. A rendőrség minden igyeke­zete ellenire sem csökken a balesetet szenvedő gyalogosok száma, hanem emelkedik. Az idei év első tiz hónapjában a gyalogosok 1354 közlekedési balesetet okozrak, 15 - tel töb­bet, mint tavaly. Figyelmetlen­ségükért — de részben a jár­művezetők figyelmetlenségéért Is — drágán kellett megfizet­niük. Az említett időszakban Szlovákiában 98 gyalogos vesz- tete életét, 422 súlyosan, 844 pedig könnyebben megsérült. Leggyakoribb az ilyen baleset a helységekben — az elmúlt időszakban 1163 baleset lakott területen, 191 pedig lakott te­rületen kívül történt. Persze nem tehetjük meg, hogy valamennyi tragédia kö­rülményeit leírjuk, pedig ez tanulságos lenne. Mégis ragad­tunk ki néhányat a közelmúlt­ból bekövetkezett tragédiákból. Veľká Lomnicában {poprádi járás) Štefan B. 57 éves hely­beli gyalogos figyelmetlenül lépett az úttestre és egy sze­mélyautó halálra gázolta. Váratlanul egy közeledő au­tóbusz elé lépett a Dolné Naš- tice és Pečeňany közti útszaka­szon Simon K. 49 éves gyalo­gos. A busz elütötte. Simon K. a baleset színhelyén életét vesztette. Későn vette észre Bajoson (Bajč, komáromi — Komárno — járás) Karol T. gottwaldovi buszvezető Vojtech K. gyalo­gost, és a járművel halálra gázolta. A sofőr ellen bűnvádi eljárás indult. Nem adta meg az elsőbbsé­get egy személyautónak Tej fa­lun (Mliečno, dunaszedrahelyi — Dunajská Streda — járás) František T. 51 éves úszori (Kvetoslavov) kerékpáros, és a személyautó halálra gázolta. Rozhanovcében (Košice-vidé­ki járás) július K. sofőr egy szembejövő gépkocsit akart kikerülni autóbuszával, s köz­N y eremé n y I i sf ct A Nemzetközi Újságíró Szervezet 1976—1977-es nem­zetközi sorsjátéka 1977. december 14-én megtartott 3. húzásának nyerőszámai A Nemzetközi Újságíró Szervezet 1978—1977-es nemzetközi sorsjá­téka 1977. december 14-én meg­tartott 3. húzásának nyerőszámai (Valamennyi az AT, az RE és a CE sorozatban) Lada 21 011 személyautó: 6 938 240 és 8 438 350 Wartburg Tourist személyautó: 8 026 394 és 8 881 374 Üdülés a Szovjetunióban, Szocsi- ban: 2 498 163, 6 893 771, 7 426 121, 7 867 234, 8 084 262 Üdülés Várnában: 1 821 518, 1 919 434, 2 227 541, 2 325 640, 2 541 840, 5 914 820, 6 314 984, 6 592 420, 7 145 851, 7 364 205, 7 432 170, 7 987 667, 8 173 253 ü'.liilés a Balatonnál: 1 913 472, 2 046 022, 7 728 330. 8 038 313 Rolleifflex T fényképezőgép: 8 091 060 Cannonett fényképezőgép: 1 733 103 és 5 v 12 426 Minolta fényképezőgép: 7 379 014 és 8 878 552 Festmény, eredeti, olaj: 6 264 603, 6 483 953, 7 696 102, 8 256 259. 8 903 494 Sucnatic úti ébresztőóra: 5 886 909 és 8 662 710 Falióra: 2 047 483, 2 436 366, 6 683 862 Csajka női karóra: 2 092 384, 6 506 326, 8 095 040 Sinclair Cambridge számológép: 2 253 225, 2 503 969, 6 127 142, 6 225 519, 6 314 403, 7 018 591, 7 185 030, 7 848 924, 8 191 199, 8 328 056 Táskaírógép: 6 683 788 és 8 322 572 Kosmos táskarádió: 1 904 647, 1 965 028, 2 309 807, 6 166 143, 6 439 881, 6 532 182, 8 496 907, 8 724 343, 8 835 407. 8 958 641 Quarz táskarádió: 8 506 650 Rosszija táskarádió: 2 549 941, 7 389 154, 8 406 745 Sokol táskarádió: 5 648 974. 5 826 068, 7 601 818 Vjef táskarádió: 1 868 988, 7 651 847 Sanyo táskarádió: 1 719 324, 2 416 877 Slljalis hordozható tévékészülék: 2 063 148. 6 388 195, 7 783 426 C-103 kazettás magnó: 6 126 278, 8 300 322 Ideal villanyszelőgép: 1 717 961, 5 661 495, 5 909 600. 7 356 823, 8 488 560 De Luxe villanyhajszáritó: 2 289 893, 6 653 069, 7 386 015, 7 905 079 RG-5 villanymixer: 1 851 708 Villanyszamovár: 5 693 616, 5 786 837, 6 467 158, 6 788 052, 7 414 318, 7 733 721, 7 866 249, 8 682 403 Magyar gyártmányú kávéfőző: 2 347 732, 5 919 641, 7 645 781, 8 112 142, 8 165 413, 8 316 810, 8 398 015, 8 599 557, 8 627 497, 8 807 045 Szódavízszifon: 2 338 252, 7 463 716 és 8 596 754 Mérleg: 2 135 006, 5 895 165 5 898 995, 6 309 715, 6 642 807. 8 145 532, ben elütött két gyalogost. Bar bora H. 72-éves helybeli lakos a baleset színhelyén meghalt, az 51 éves Anna S. pedig sú­lyosan megsérült A balesetek okainak elemzé se azt mutatja, hogy a legtöbb esetben a közlekedési fegyelem szabályainak durva megsértésé­ről van szó. Megállapították, hogy a gépjárművezetők alig 40 százaléka tartja meg az elő­írt sebességet lakott területe­ken és a veszélyes útszakaszo kon. A gyalogosoknak csupán 20 százaléka megy át az úttes­ten az arra kijelölt helyen, több mint 45 százalékuk a ti­los fényjelzés ellenére az út­testre lép. A közúti balesetek 40,7 százalékát az előírt se­besség túlhaladása, 34,7 száza­lékát pedig a szabálytalan köz lekedés okozza. Nem állíthatjuk, hogy eddig semmit sem tettünk a balese­tek megelőzése érdekében. De ami eddig történt, még mindig nem elég. A sok közúti baleset még erőteljesebb intézkedése két követel. Erre a baleseti statisztika Is figyelmeztet. A balesetek so­rán rendszerint idősebb gyalo­gosok veszítik életüket, de a halálos áldozatok között sok a gyermek is, akik életben ma­radhattak volna, ha óvatosab­bak lettek volna, vagy ha a balesetet okozó jármű vezetője lett volna óvatosabb. A járművezetőknek tudatosí­taniuk kell, hogy nem szabad veszélyeztetniük a kijelölt he lyeken az úttesten áthaladó gyalogosokat, sem pedig az útkereszteződéseken áthaladó­kat. A gépjárművezetőnek nem szabad a „zebrára“ ráhajtania, ha a közlekedési viszonyok ezt nem engedik meg. Ezt a köve­telményt számos járművezető nem veszi figyelembe, és gyak­ran veszélyezteti a gyalogosok testi épségét. Azonban a gyalogosoknak is tudatosítaniuk kell, hogy a közlekedési szabályok rájuk is vonatkoznak, meg kell őket tar­taniuk, s ha ezt elmulasztják, a lövőben nagyobb bírságot fi­zetnek. Valamennyien arra vágyunk, hogy a közutakon és az utcá­kon biztonságosan mozoghas­sunk, hogy épen érjünk haza a munkából. A sokfelé tapasz­talható fegyelmezetlenség fi­gyelmeztető jelenség, ezért szükség van a gyalogosok és a járművezetők kölcsönös meg­értésének fokozására. MARTIN HRÚZ ADÁSVÉTEL köszönetnyilvánítás ■ Eladó 4 szobás családi ház 13 ár telekkel Čalovón, a 34-es ház­szám alatt. Érdeklődni lehet az 1187-es számon a Partizán utcá­ban. 0-1807 ■ Elqdó hosszú kereszthúros bar­na zongora és Festival rádió. Jel­ige: Jutányos. 0-1811 ■ Eladó emeletes ház építkezésé­hez felvonó. Halász Gejza, Veiké Dvorníky 79. 0-1813 ■ Eladó vizsgázott borzeb (čes­ký fúzač), 2 éves, őszi vizsga VD. Varga Károly, Nový Život, Ella- Sovce 295, dunaszerdahelyi (Du­najská Streda) járás. Ü-1820 VEGYES ■ Értesítés Az Ipolysági (ŠAHY) Mezőgazda- sági Szaktanintézet igazgatósága értesíti a magyar tanítási nyelvű alapiskolákat, hogy 1978/79-es tan­évben NÖVÉNYTERMESZTÉSRE SZAKO­SÍTOTT MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉ­SZETI szak is nyílik Iskolánkban. A tanulmányi idő 4 év, érettségi vizsgával ér véget, így feljogosít főiskolai továbbtanulásra is. Isko­lánkat bízták meg a magyar nyel­vű oktatással Szlovákia egész te­rületére vonatkozóan, ezért jelent­kezni lehet mind a 3 kerületből. Kizárólag fiúk Jelentkezhetnek, akik az alapiskola 9. osztályát, esetleg Jobb előmenetellel a 8. osztályt elvégezték. A felvételi feltételek azonosak, mint a szak- középiskolákban (szlovák, magyar nyelv, matematika). A tanulók ré­szesülnek mindazon szociális jut­tatásokban, amelyekben a három­éves szakmunkásképzők tanulói (ingyenes étkezés, diákotthoni el­látás). Bővebb felvilágosítást az iskola igazgatóságától kapnak az érdek­lődők. Riaditeľstvo POU 936 01 Šahy ul. SNP 33 tel.: 2366, 2190, 2152 ÚF-161 IS Kicserélnék kisebb családi há­zat kerttel egyszobás, I. kát. la­kásért. Jelige: Bratislavában. Ú-1805 ■ Fájó szívvel mondunk köszöne­tét minden kedves rokonnak, Is­merősnek, szomszédoknak, akik 1977. november 12-én elkísérték utolsó útjára a nagyfödémesi (Veiké Olany) temetőbe a felejt­hetetlen édesanyát. nagymamát és ómamát, özv. R a d i c s Imréné Molnár Rozáliát, akit a kegyetlen halál 76 éves korában hirtelen kiragadott sze­rettei köréből. Köszönetét mon­dunk a koszorúkért,- virágokért és a vigasztaló szavakért, amelyek­kel igyekeztek enyhíteni mély fáj­dalmunkon. Örökké gyászoló leányai, veje, unokái és dédunokái 0-1808 ■ Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak. akik elkísérték utolsó útjára 1977. október 20-án a padányi (Padáft) temetőbe a szerető fiút és testvért, Szabó Imrét. A gyászoló család 0-1822 megemlékezés ■ Könnyes szemmel emlékezünk drága fiunkra, testvérre és édes­apára, Kelecsényi Imrére (Vízkelet, Čierny Brod), akit a kegyetlen halál 1976. de­cember ?3-án, 23 éves korában hir­telen ragadott ki szerettei köréből. Az élet megisme­rés, elválás és emlékezés. Nincs nagyobb bánat a földön, mint a hirtelen halál, és még ha ilyen fiatal hal meg. Elment örökre, de nem egyedül, magával vitte min­den örömünket és boldogságun­kat. Kérjük, akik ismerték és szerették, szenteljenek számára egy néma pillanatot ezen a szá­munkra oly szomorú első évfor­dulón. Soha nem felejtő szülei, test­vérei, Erzsi és Jani, sógornő­je és sógora, valamint kislá­nya Anikó 0-1722 ...... KÖ SZÖNTŐ ■ A drága Jó édesapának, férj­nek Németh Andrásnak, Dunaszerdahely (Dunajská Streda) 67. születésnapja alkalmából fo­gadja szívből jövő jókívánságain­kat. További Jő egészséget és hosszú életet kíván szerető felesége, 4 fia, 1 leá­nya, 11 unokája 0-1819 ■ Már egy éve nyugszik a štú- rovói temetőben a 24 éves koráb­ban, 1976. de­cember 14-én tra­gikus körülmé­nyek között el­hunyt felejthetet­len jó fiú, gon­dos férj és édesapa Hindi Károly. Nehéz óráiban búcsúzásul üdvöz­letét küldte mindazoknak, akik- ismerték és szerették. Soha el nem múló szeretettel és könnyes szemmel emlékezünk drága halot­tunkra ezen a szomorú évfordu­lón. Emlékét őrző gyászoló szülei és két testvére Ü-1800 Méltóan köszöntötték az évfordulót 5 864 868, 6 028 820, 6 604 057, 6 712 011, 8 456 383, 6 103 555, 6 631 479, 8 029 785, 8 891 354 A következő díjakat minden sors­jegy megnyerte, amely az alább feltüntetett 5 számjegyre vég­ződik: Nyitóeszközkészlet: 54 233, 56 413, 65 104, 69 154, 86 009, 93 320, 95 411 Piknik felszerelés: 30 990, 46 422, 46 967 Imco G-44 öngyújtó: 46 413, 76 029, 76 773, 90 014, 93 241, Asztaliterfték: 11 749, 44 397, 49 014 A kővetkező díjakat minden olyan sorsjegy megnyerte, amely az alább feltüntetett négy számjegy­re végződik: Előfizetés az Interpressmagazin jövő évi számaira: 3140 A Nemzetközi Űjságiró Szervezet Zászlója: 3551 A következő díjat minden olyan sorsjegy megnyerte, amely az alább feltüntetett három szám­jegyre végződik: Pénztárca: 024 Vigaszdíjak: Lada 1500 személyautó: 2 365 225 Honda Civic 1200 személyautó: 2 204 768 (A számok helyességéért a szer­kesztőség nem vállal felelőssé­get.) A Komáromi (Komárno 1 Mű­szaki Szolgáltatóvállalat dolgo­zói az idén nagyon eredménye­sen bekapcsolódtak a szocialis­ta munkaversenybe. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére 7 kollektív felajánlást tettek 101 840 korona. 34 dolgozó pe­dig egyéni felajánlást is tett 10 706 korona értékben. Az egyéni és kollektív válla­lások is többnyire a Z-akció beruházásos és beruházást nem igénylő részében tervezett lé­tesítmények építésére irányul­tak. Vállalásaik keretében töb­bek között nagyon értékes munkát végeztek a komáromi sportcsarnok és a szolgáltató üzem új üvegházának építése során. A dolgozók nagy oda­adásáról tanúskodik, hogy vál­lalásaikat már a Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom 60. évfordulójának előestéjén 107,6 százalékra teljesítették. Az egyéni vállalások keretében 17 451, a kollektív vállalások teljesítésével pedig 103 696 ko­rona értéket hoztak létre. KOLOZS1 ERNŐ Bírdrolvasóink ! Közöljük Önökkel, hogy „A KÖNYVEK REJTÉ­LYE A MŰVELTEK KINCSE“ című könyvakció nyerteseit december 14-én Prešovban, a Szlo­vák Pénzügyminisztérium képviselőjének jelen­létében kisorsolák. A nyeremények a következők: 1. díj — Skoda 105 Standard személyautó, 02584 sz. szelvény, Helena Lőrincová, Jilemnické- ho 837/13, Vyšehradné, 2. díj — szabad áruvásárlás 5000 korona érték­ben, 15491 sz. szelvény, Emil Píš, ul. Ví­ťazstva 43, Koš, 3. díj — szabad áruvásárlás 3600 korona érték­ben, 13219 sz. szelvény, J. Zombeh, Hviezdos­lavova 14, Levoča, 4—10. díj — szabd könyvvásárlás 200 korona értékben: — a következő számú szelvénye­ken: 17674, Ján Sevčík, ul. Timravy 1, Martin 17092, Tomáš Remecký1, ul. Benedikta 35. Levoča 07444 Ján Tutko, Lipové 11, okr. Komárno 087G3, Ján Vorek, Sládkovičova 309, Snina 18379, Ladislav Balogh, Sov. armády 104/c, Saía 18736, a Stará Ľubovňa-i járási pártbizottság 18089 Maja Pavlovská, Sabinovská 23, Veľký Šariš 11—20 dí] — szabad könyvvásárlás 100 korona értékben: 05234, Lukács István, Ladányiho 24, komárno 13828, Katarína Dudová, Selice 965 04648, Sidó László, Horná Potôň 141 02369, jozef Polák, Kráľová n/Váhom 478 1159'!, Vajzer László, Petőfiho 733, Dvory n/Zit. 171S5 Jaroslav Ducký, Fučíkova 8, Bardejov 14258, Máté József, Vrakúň 401 04700. Vadkerti Mária, Mičurinova 1296, Dvory n/Žit. 15210 Vojtech Melečka, CA 258, Palárikovo 13946, dr. Jozef Strelka, Hlboká cesta 3/II, Bra­tislava A nyerteseknek gratulálunk. Minden,, olva­sónknak kívánunk sikeres munkát és sok bol­dogságot az új esztendőben. Előre örülünk a jövőben megrendezendő könyvakcióinkban való részvételüknek. Ezekben az akciókban a jövő évben sem lesz hiány. A Slovenská kniha vállalat igazgatósága, Prešov, Lenin u. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents