Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)

1977-12-19 / 350. szám, hétfő

* decemberi hideg és az erős szél együtt siettet­ték az embert, hogy igyekezzen mielőbb vé­dett helyre kerülni. Beke Ká­rollyal, a’ nemesócsai (Ze­mianska Olča) Csehszlovák Néphadsereg Efsz főgépesítő- iével ennek ellenére a szélcsen­des és meleg javítóműhelyek helyett percekre a hideget és a szelet választottuk, hogy kö­zelről is szemügyre vehessük az átadás előtt álló központi javí- tóműheyt. — A napokban talán megkap­juk a várva várt ablaküvegeket, és átköltözhetünk ide. Már na­gyon időszerű, hiszen teljes erővel folyik a téli gépjavítás, sajnos, egyelőre a régi műhe­lyekben, meglehetősen szűk te­rületen. javítóink dicséretére válik, hogy a nehéz munkafel­tételek mellett is tartják az időtervet, nem késünk, sőt kis­sé előbbre vagyunk a javítások­kal. Része van ebben annak is, hogy az őszi munkák befejezése után késedelem nélkül kezdtük a téli gépjavítást. ■ Szavai a kevés helyről és a nehéz munkafeltételekről per­ceken belül igazolódtak. A tá­gas és világos új műhelycsar­nok után nagyon is szűkösnek tűnt a régi. A szétszedett trak­torok, tehergépkocsik és más gépek között úgyszólván csak folyosók maradtak, amelyek többségén két ember már nem tudott akadálytalanul egymás mellett elmenni, nem szólva a kiszerelt géprésziekről, amelyek további akadályokat képeztek. — Csak vigyázva — figyel­meztetett Földes Lajos műhely­vezető, miközben elindultunk, hogv lássuk, mit javítanak. — Ez a motoros járművek rész­lege, jelenleg elsősorban a traktorok közép-, illetve nagy­javítását végezzük. Elsőként az egyik szétszedett lánctalpas mellett álltunk meg, ahol Majer Vince szorgosko­dott. — A térőberendezése rom­lott el, egyéb különösebb hibá­ja nincs. A nagyjavítást azon végezzük, csak hiányzik egy al­katrész, így nem tudjuk össze­rakni — mutatott a közelben szétszedett traktorra. — Foglalja a helyet, nem volt kár szétszedni, amíg nincs alkatrész? — Ami hiányzik, az eredeti­leg nem volt rossz, javítás köz­ben elromlott egy másik trak­tor, és egyéb megoldás nem Jévén, ebből szereltük ki azt a bizonyos alkatrészt — magya­rázta meg a helyzetet a mű­hely vezető. • Majer Vince már közel húsz éve dolgozik a szakmában, ahogy mondani szokás, meste­re a munkájának. Mi sem ter­mészetesebb, hogy melléje oszt­ják be a szaktanintézetekből gyakorlatra érkező tanulókat, jelenleg Bakos László, az Ögyal- lai (Hurbanovo] Mezőgazdasági Gépjavító Szaktanintézet har­madikos tanulója dolgozik az ő irányításával. — Nyolc hónap a gyakorlat, és az iskolában elsajátított el­mélethez az ember itt értékes tapasztalatokat szerez. Érdekel a munka, ha végzek, ebben a szövetkezetben fogok dolgozni. Legszívesebben a motorok javí­tását végezném, ez vonz a leg­jobban. A nagyteremből alacsony aj­tó vezet egy kis műhelybe, Szalay László esztergályos bi­rodalmába. — Az éppen nagyjavítás alatt álló tehergépkocsi fékdobjait újítom fel — mutatta az eszter­gapadra erősített alkatrészt. Szalay László esztergályos munka közben. Szorpos munka i műhelyben Időben láttak hozzá a gépek téli javításához Azt szokták mondani, ha hir­telen elromlik valami, legtöbb­ször az esztergályos a helyzet megmentő je. — Ha nem áll rendelkezésre új pótalkatrész, valóban így van. Sajnos, vannak esetek, amikor az esztergapad már ke­vés, marógép kellene az alkat­rész elkészítéséhez. — Ha kell valami, általában gyorsan kell... — Bizony, amikor például szántás közben eltörött az eke kerék tengelye, vagy a kukorica- betakarítás idején valamelyik adapter láncmeghajtása mondta fel a szolgálatot, nem lehetett az órát nézni, hogy lejárt-e a munkaidő. Addig dolgoztunk, amíg megjavítottuk a gépet. Földes Lajos műhelyvezető fbal­ról} és Beke Kár oly jőgépesítő. A szomszédos teremben a ko- vácsmühely van, a következő­ben pedig vontatott munka­eszközöket javítják. Tóth Lász­ló, Zaťko Dušan és Halász Ernő alkotja e csoportot. Magyará­zattal ez utóbbi szolgált. — A műtrágyaszórókkal már végeztünk, most az Istállótrá- gyaszórókat javítjuk, majd sor­ban a többi gépet és munka­eszközt, ahogy tavasszal szük­ség lesz rájuk. — Itt kevesebb a probléma, aránylag kisebb gondokat okoz az alkatrészhiány.* Nem azért persze, mert a vontatott eszkö­zökhöz minden kapható, hanem mert az itt jelentkező hiányt a kovácsműhelyben dolgozók találékonysága is segít áthidal­ni — fűzte tovább a gondolatot a. műhelyvezető. Az udvar végén található a karbantartó részleg. Tagjai: 1977 XII. 19. Pálfy Kálmán, Cseh Imre és Tóth József. Délután egykor kezdik a munkát és este fél tízig dolgoznak. Valamennyi motoros jármű hetente egyszer átmegy a kezük alatt, amikor elvégzik rajta a szokásos el­lenőrzéseket, az esedékes kené­seket és olajcserét. — Nálunk már negyedik éve van így és nagyon bevált — mondta a műhelyvezető. — A világítási és más kisebb hibá­kat is itt távolítjuk el, mégpe­dig este, műszak után, így a traktorosoknak nem kell reggel a javításra várniuk. A karban­tartással sem vesztenek időt, mivel azt is műszak után vég­zik el. A látottak és hallottak alap­ján a végső summázást a főgé- pesítővel végeztük. — Ha elkészül az új műhely, a traktorosokkal is megerősít­jük a javítók csoportját. Még decemberben valamennyi gépen elvégzik a felületvédelmet, an­nál inkább, mivel egyes gépek sajnos a szabadban telelnek. Alkatrészproblémák vannak, de meg kell mondani, hogy az idei alkatrészellátás jobb volt az előző évinél. A változatosság kedvéért most a motorolaj okoz gondokat. Többször megtörté­nik, hogy az érsekújvári tízem- anyaglerakatból üres kézzel jönnek vissza. Télen arra is lesz idő, hogy tovább képezzük gépvezetőinket. Harmincan ösz- szesen 128 óra előadást fognak hallgatni, aíhi nagyon szüksé­ges, hiszen az egyre korszerűbb gépek hozzáértő embereket kí­vánnak. EGRI FERENC Cél: a látogatók elégedettsége A brnói Vásárok és Kiállítások külkereskedelmi vállalat jövő évi programja Az év vége elsősorban a mér­legelések korszaka, de egyút­tal a következő évre való fel­készülést is jelenti. így van ez a brnói Vásárok és Kiállítások külkereskedelmi vállalatban is, hiszen a jövő évre előkészített gazdag program már most meg­követeli a hatékony szervezést. Bár a vállalat szakemberei eb­ben az évben sem tétlenked­tek — ez idei programjukról a közelmúltban tájékoztattuk ol­vasóinkat —, a jövő évben még ennél is gazdagabb programot ksézítettek elő a külkereskedel­mi szakemberek és az érdeklő­dők százezreinek. A jövő évi brnói vásárok és kiállítások gazdagságát még növeli az a tény is, hogy ekkor ünnepel­jük a Győzelmes Február ju­bileumi, 30. évfordulóját, a csehszlovák külkereskedelem fennállásának 30. évét. az első brnói vásár megrendezésének 50. évfordulóját, s a brnói nem­zetközi gépipari vásár első megrendezésének 20. évforduló­ját. Brnóban a jövő év elején az ,,évadnyitás“ ismét a SALIMA nemzetközi élelmiszeripari be­mutatóval kezdődik. Ezt a nem csupán szakembereket vonzó kiállítást február 15-től 22-ig te­kinthetik meg az érdeklődők. A szocialista országok közül élel­miszeripari gépeket és beren­dezéseket a legnagyobb terüle­ten előreláthatóan a Német De­mokratikus Köztársaság állít ki, élelmiszeripari termékekből pe­dig Jugoszlávia hoz a legtöbbet erre a bemutatóra. Ezen a ren­dezvényen az üdítő italok és általában az italok bemutatásá­ra helyezik a legnagyobb súlyt, s ez az igyekezet tükröződik majd vissza az élelmiszeripari gépek és berendezések kiállítá­si részlegén is. A szakemberek számára pedig számos szakkon­ferenciát, értekezletet rendez­nek, amelyeken nemzetközi szinten lesz alkalmuk beszá­molni egymásnak az üdítőital- és általában az italgyártás leg­újabb módszereiről és a fontos élelmiszeripari ágazat távlatai­ról. Sorrendben a következő ren­dezvény a nemzetközi fogyasz- tásicikk-vásár lesz. amely a lakosság körében kétségkívül a legnagyobb látogatottságnak örvendő vásárok egyike. Ez el­sősorban annak köszönhető, hogy a látogatók olyan termé­kekkel, cikkekkel találkozhat­nak itt. amelyek szorosan hoz­zátartoznak mindennapi éle­tükhöz. A 9. fogyasztáslcikk- vásárt az érdeklődők 1978. áp­rilis 21—28-a között tekinthe­Cukorrépa-feldolgozás a Szovjetunióban Az idén eddig közel 85 mil­lió tonna cukorrépát takarítot­tak be és adtak át a feldolgo­zó üzemeknek a szovjet kol­hozok és szovhozok. A legna­gyobb termés Ukrajnában volt: 50,5 millió tonna, ez 1,7 millió tonnával több a tervezettnél. Ukrajna a Szovjetunió legjelen­tősebb cukorrépatermelő köz­társasága: az ország cukorré­pa-termelésének mintegy 60 százalékát adja. Itt a hektáron­kénti termés helyenként elérte a 380 mázsát, az átlaghozamok ennél általában 40—50 mázsá­val alacsonyabbak. A cukorrépa-feldolgozás me­netét a Szovjetunióban az ille­tékes szervek kielégítőnek tartják. A kampány kezdete óta körülbelül 5,7 millió tonna cuk­rot gyártottak az üzemek. Elő­zetes becslések szerint az idei termésből valamivel több, mint 8 millió tonna cukrot tudnak nyerni. Kuba kikötőépítési tervei Kuba 400 millió pesót fordít kikötőinek kiépítésére. Az 1990-ig terjedő tervek kereté­ben 7 kilométer hosszú rakpar­tot és különleges rakodóberen­dezéseket építenek. Elsősorban Havanna, Santiago és Cienfue­gos kiépítése áll e tervek kö­zéppontjában, de szerepelnek benne más. az új ipari közpon­tokban levő kikötők, elsősor­ban az északkeleti oldalon le­vő Neuvitasé is. Nőtt a szocialista országok vonalhajó flottája Az új központi javítóműhelyben bőven lesz hely a szakszerű ja­vítások elvégzéséhez. (A szerző felvételei) A szocialista országok vonal­hajózási flottája 1976-ban 8 százalékkal 679 egységre nőtt, ugyanakkor kapacitása 21,2 százalékkal 5,1 millió tonnára emelkedett. A szocialista orszá­gok tengerentúli kereskedelme 1976-ban 9,7 százalékkal nőtt, 1970 — 1976 között pedig 65 szá­zalékkal. A szocialista flotta rakománya a vonalhajózásban 24,5 millió tonna volt az előző évi 21,3 millió tonnával szem­ben. A legnagyobb forgalmat, 14,5 millió tonnát, a szovjet flotta érte el, majd Lengyelor­szág következik 5 millió tonná­val és az NDK 2,5 millióval. A vonalhajózási flottából 2,9 mil­lió tonna kapacitással ugyan­csak a Szovjetunió az első, majd Lengyelország (989 ezer tonna), az NDK (803 ezer ton­na) és Bulgária (302 ezer ton­na) következik. tik meg. A közszükségleti ipari termékek széles skálájából a jövő évben a fából és faanya­gokból készült termékeknek szentelnek megkülönböztetett figyelmet. Ennek felel meg a fogygsztásicikk-vásár mottója is: „A fa szépsége, hasznossága és fontossága az ember számá­ra“. Az elárusítással egybekötött brnói vásárra a jövő évben má­jus 26-a és június 4-e között kerül sor. THER1A néven június 20-a és 27-e között rendezik meg az emlősállatok vadászásához és tanulmányozásához szükséges műszerek és berendezések kiál­lítását. Ez a kiállítás nagv ér­deklődésre számíthat a vadá­szok és a természetbarátok kö­rében. Ezt követi — július 1-én és 2-án — a nemzetközi kutya­kiállítás. amelv ugyancsak köz­kedvelt rendezvény. A kisebb méretű kiállítások után szeptember 13-a és 21-e között rendezik meg a jubileu­mi — 20. — nemzetközi gép­ipari vásárt. A kiállító vállala­tok megválasztásakor nagyon szigorú kritériumok érvényesül­nek. hiszen a gépipari termelés világszínvonala ezt okvetlenül megköveteli. A lövő évi gépipa­ri vásáron az egészségügyi technikának és az elektronika­iparnak szentelik a legnagyobb figyelmet. Továbbra is kiemelik a KGST-tagországok együttmű­ködésének jelentőségét, mégpe­dig konkrét termékek bemuta­tásával. Olyan gépek és beren­dezések kapnak itt helyet, ame­lyeket a KGST-tagországok gépipari vállalatai közösen gyár­tanak A nemzetközi kiállítások so­rában október végén rendezik meg az INVEX-et, amely a ta­lálmányok és műszaki újdonsá­gok seregszemléje lesz. Egyé­nek és kollektívák ésszerűsíté­seit, újításait mutatják be ezen a fórumon, amely különösen a műszaki szakemberek körében számíthat érdeklődésre. Ezt követően rendezik meg az elfekvő készletek vásárát. A jövő évi vásárok és kiállítások gazdag programját november végén a nemzetközi macskaki­állítás megrendezésével várják. A brnói Vásárok és Kiállítá­sok külkereskedelmi vállalat dolgozói mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezek­kel a rendezvényekkel a hazai és a külföldi résztvevők és a látogatók egyaránt elégedettek legyenek. P. G. Oj hőerőművek Jugoszláviában Jugoszlávia áramszolgáltató iparának energiafejlesztő kapa­citása 1978-ban a tervek sze­rint valamivel több mint 2180 megawattal szaporodik és az év végére meghaladja a 12 200 megawattot. A növekedésben jelentős szerep vár a folyékony üzemanyagot felhasználó hő­erőművekre. A folyékony üzemanyaggal és a földgázzal fűtött hőerő­művek energiafejlesztő kapaci­tása 1978 végén 1580 megawatt lesz, az ország egész kapacitá­sának mintegy egynyolcada. Húszmillió vendégmunkás Húszmillió ember hagyta el hazáját és dolgozik „vendég- munkásként“ jelenleg külföldi országokban — állapította meg a külföldön dolgozó munkások helyzetéről rendezett cavtati (Jugoszlávia) nemzetközi érte­kezlet. A tanácskozáson 40 ország­ból mintegy 200 szakember vett részt, jelen voltak a Nem­zetközi Munkaügyi Szervezet és az Egészségügyi Világszer­vezet képviselői is. A konferencián több érdekes megállapítás hangzott el. Az algériai küldött például kifej­tette, hogv Franciaország össz­lakosságának 8 százaléka „ven­dégmunkás“, s többségük al­gériai. Betegbiztosításuk nin­csen megoldva. A mintegy húsz millió vendégmunkás egyhar- mada nő.

Next

/
Thumbnails
Contents