Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)
1977-12-17 / 348. szám, szombat
A raktárban dolgozó nők útnak indítják a különböző gyiimolcsízkonzervvel teli kartondobozokat Egy üzem újgtisziilelik 75 éves a Rimaszombati (Rimavská Sobota) Konzervgyár Hetven évvel ezelőtt egy részvénytársaság alapította meg Gömör els3 élelmiszer-feldolgozó üzemét, a Rimasr^mbatl (Rimavská Sobota) Konzervgyárat. Elsősorban a nagybirtokok és a kistermelők zöldség- és gyümölcsfeleslegét dolgozták itt fel — a mai szemmel nézve manufakturális körülmények között. A későbbiekben megkezdték a hú; konzervgyártást A gyár fennállásának első i.fe^y évtizede során ettől eltekintve nem sok minden változott - kivéve a tulajdonosokat, akik elsősorban saját nyaresé- gük növelésére törekedtek. Történelmi fordulópontot je lentett a gy«ir dolgozói számára 19‘-' kai ^csonya, amikor a II. ukrán front egységei három héti tartó ostrom után felszabadították a várost a német megszállás alól. A gyárat lerombolva, berendezéseitől megfosztva találták, $ a termelés azonnali megindításáról szó sem lehetett. A felszabadulást követően egy háromtagú igazgatói tanácsot neveztek ki az üzem élére, s nem utolsósorban az ő érdemük, hogy 1945 második felében megindulhatott a termelés. A következő évben megkezdődött a szeszgyártás és a vefőttkészítés is. sőt egy ideig kekszet is gyártottak. Az üzem tényleges fejlődése azonban 1948 februárja után kezdődhetett meg. Az ötvenes években már önálló nemzeti vállalatként működött, s a környék 13 kisüzeme tartozott felügyelete alá. Ebben az időszakban számos még ma is működő géppel szerelték fel az üzemet, s munkásgárda számbelelieg is megerősödött. Jelenlegi formájában 1960 óta dolgozik a gyár a Liptovský Mikuláš-i vállalat üzemegységeként. Elsősorban a különböző gyümölcslevek, készételek és húskonzerv gyártásával foglalkoztak. A hatvanas évek közepén két komoly gépsor határozta meg termelésüket: egy magyar gyártmányú paradicsomfeldolgozó és egy NDK-ból vásárolt borsófeldolgozó gépsor. A termelés nagyarányú növekedésével, sajnos, nem tartott lépést a munkahelyek korszerűsítése, s napjainkig égető gond maradt a szociális létesítmények és a raktározás problémájának megoldása. Ez utóbbi felszámolására ugyan történtek kísérletek az elmúlt évek során, de változatlanul növeli az önköltséget a raktározásért kifizetett összeg. Nincs megfelelő munkásszállásuk, ami különösen a nyári idénymunJozef Kravjansky, a mezőgazdaság és élelmiszeripar kiváló dolgozója kák idején ütközik ki az Itt dolgozó közép- és főiskolás diákok elhelyezésével kapcsolatban. A kooperációval és a haladó munkamódszerekkel Mivel az üzem jórészt a hazai mezőgazdasági üzemek termékeit dolgozza fel, a további fejlődés elképzelhetetlen a jól összehangolt együttműködés nélkül. A konzervgyár távlati koncepciójában messzemenően figyelembe veszik azt a tényt, hogy a rimaszombati járás területén Bátkában, Guszonán, (Husiná) és Balogfalván (Blhov- ce) nagy gyümölcstermelő gazdaságok keletkeznek, s hogy Jánosiban (Rimavské J^aovce), Rimaszécsen (Rimavská Seč), Feleden (Jesenské) és Méhiben (Vőelince) zöldségtermelő központok létesülnek. A termelés szerkezetének tisztázása ilyen szempontból elengedhetetlen. A múltban ez nem mindig valósult meg, s ennek a feldolgozóipar és a fogyasztók egyaránt kárát látták. A mennyiségi termelési mutatókon kívül egyre inkább fokozódik a konzervgyártásban a minőség szerepe. A ló minőséEmília Englerová lekvárfőzés közben (Gyökeres György felvételei) ségű terméket pedig csupán kiváló nyersanyagból lehet gyártani, ami szintén csak a termelőkkel való jó együttműködéssel érhető el. Az üzem ezirányú törekvése már érezteti hatását. A készételek prágai seregszemléjén az üzem termékeinek többségét kiválóként minősítették. Ezt megerősítette a bratislavai bemutató is, ahol a gyár által bemutatott készételkonzervek az el9Ő helyre kerültek. A kiváló eredmények hátterében jól szervezett szocialista munkaverseny áll, am«lybe az ötszáz főt foglalkoztató üzemnek szinte valamennyi dolgozója bekapcsolódik. A tizenöt szocialista munkabrigád közül kettő tagjai már ezüstjelvénny^l dicsekedhetnek, tíz csoport tagjai pedig a bronz fokozat tulajdonosai. Az újító- és feltalálómozgalomnak is komoly hagyományai vannak a gyárban. Az elmúlt öt év során például 57 újítási javaslatot fogadtak el, melyek megvalósítása révén 625 932 koronát takarítottak meg. Az üzem kiváló dolgozói közül feltétlenül meg kell említenünk Ostrom Attilát, aki közel negyedszázada dolgozik a gyárban, s azóta szinte megszakítás nélkül az üzemi szak- szervezeti bizottság elnöke, Jozef Kravjansky, az üzem igazgatója pedig éppen a közelmúltban lezajlott jubileumi ünnepségen vette át „A mező- gazdaság és az élelmiszeripar kiváló dolgozója" című kitüntetést. Jubileumi év — rekordtermeléssel Az előző évekhez hasonlóan az idén is a tervteljesítésre irányul a gyár dolgozóinak igyekezete. Az esztendő tíz hónapjának részeredményeiből arra lehet következtetni, hogy a szélsőséges zöldség- és gyümölcstermés ellenére nem lesz baj a terv teljesítésével. Igaz. hogy menet közben nehézségek merültek fel a csomagolóeszközök terén, s helyenként akadozott a nyersanyag- ellátás is, de az üzem vezetősége megtalálta a helyes megoldásokat. A fogyatékosságok ellenére komoly siker született a paradicsom feldolgozása során, hiszen a tervezett 1150 tonna helyett 1210 tonnát állítottak elő, ami ezen a téren az eddigi legjobb eredmény. A zöldbab-feldolgozásban született termelési csúcs 773 tonna — elsősorban a ritka jó babtermésnek köszönhető. A Feledi Egységes Földművesszövetkezetben például 120 mázsa termett hektáronként, amelyhez hasonlót még nem jegyeztek fel a szakemberek. * A fennállásának 75. esztendejét ünneplő üzem múltja és jelene bizonyos mértékben kötelezi a gyár dolgozóit, de a járás és az üzem vezetőit is a fejlesztésre. A legközelebbi évek során szinte újjászületik az üzem. Jövőre nagyarányú rekonstrukció veszi kezdetét, melynek első szakaszát 1980-ig végzik el harmincmillió koronás költséggel. Az ezt követő ötéves időszakban ötvenmillió koronád költenek átépítésre és az üzem bővítésére. HACSI ATTILA Nagy ösztönző erő A bratislavai Doprastav n. v. üzemegységeiben a pártalapszervezetek hathatós segítségével, a kommunisták és a pár- tomkívüli dolgozók növekvő aktivitásával eredményesen teljesítik a hatodik ötéves tervidőszak második évére előirányzott népgazdasági feladatokat. Szerteágazó tevékenységükben az autópályák, hidak építése foglalja el a legfőbb helyet. Bár az időjárás nehezíti és késlelteti munkájukat, az alkalmas napokat alaposan kihasználva mindig pótolni tudják az időveszteségeket. Ebben legmegbízhatóbb támaszaik a szocialista munkabrigádok, amelyek egymás teljesítményét múlják felül az építkezéseken. Pavel Lučaník ezüstérmes brigádja a zvoleni 4. számú üzemegységben, Fre?ik Jozef kollektívája a bratislavai 5-ösben a Zlobin-módszerrel éri el a legjobb eredményeket. — Átütő sikereink ellenére még sok problémával kell meg- küzdentink — mondotta Miroslav Polakovič elvtárs, a vállalati pártbizottság elnöke. — Ezek egyrészt a szervezés és a gépek, valamint a munkaidő jobb kihasználásából adódnak, de a távoli terepeken végzett tevékenység a rugalmasabb pártáiét kialakítására is rányomja bélyegét. Az utóbbi hetekben ezen a téren is javulás tapasztalható, mivel taggyűléseiket, a pártoktatást az esti órákra tették át, s ezzel minden kommunista számára biztosították a pártmegbízatások teljesítését, ami nagy ösztönző erőt kölcsönöz igényes gazdaságpolitikai célok eléréséhez. (thl Gazdagítják a karácsonyi áruválasztékot Nem a véletlen műve, hogy a ružomberoki Gyapjúszövő- és Fonógyár termékei már évekkel ezelőtt kivívták a vásárló- közönség tetszését. A zömmel nődolgozókat foglalkoztató gyárban csak a hatékony és jó minőségű munkának van igazi értéke és becsülete, aminek jelei jól láthatók a mindig divatos, tetszetős kelmék és szövetek kivitelezésén. A minőségi követelmények szigorú megtartása egyáltalán nem befolyásolja a tervfeladatok teljesítését, Ebben az évben is már hagyományosan határidő előtt legalább két héttel elérik céljukat. Ezzel kapcsolatosan érdemes megegyezni Anna Fričová kommunista varrónő szavait, aki az egész gyári munkaközösség nézetét tolmácsolva kijelentette: „A CSKP KB 7. plenáris ülésének a lakosság anyagi szükségletei kielégítését célzó határozatait saját feltételeinkre lebontottuk, és maradéktalanul teljesítjük, hogy ezáltal mi is hozzájáruljunk az áruböség biztosításához Szavaiban — azt hiszem — nem kételkedhetünk, mert a gyár 100 km mennyiségű szövetanyagot szállít terven felül a feldolgozó üzemeknek, s ezenkívül mintegy 400 000, tizennyolc színárnyalatú köténynyel gazdagítja a karácsonyi áruválasztékot. Termelési mutatóik azért is kedvezőek, mert a tavalyi évihez viszonyítva e* idén 11,8 százalékos növekedést értek el a munkatermelékenységben. ' Eredményeik még szembeöt- lőbbek lehetnének, ha nem kellene megküzdeniük a munkaerő állandó hullámzásának gondjaival, ami abból adódik, hogy női alkalmazottaik közül évente legalább 680-ra mennek szülési szabadságra, s ezek közül csak 17 százaléka tér visz- sza a gyárba. De ezek is csak azzal a feltétellel vállalnak munkát, ha csupán egy műszakra szavatolják beosztásukat. (szaf APRÓHIRDETÉS ADÁSVÉTEL ■ Eladó „Echolette SE 200“ márkájú énekaparatúra és „Woor- litzer“ vlllanyzongora. Tel.: 406-85. 0-1789 ■ Eladó karambolozott ŠKODA 100 L, 60 000 km rel. iirdeklődni Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) a 235-28-as számon, 17 óra után lehet. 0-1777 ISMERKEDÉS ■ 31/184 technikus szeretne megismerkedni korban hozzá Illő leánnyal. Jelige: Szimpátia. 0-1785 ™ KÖSZÖNTŐ ""| ■ A drága édesapának, id. Č a m b a 1 Istvánnak 56. születésnapja és névnapja alkalmából, valamint fiának, ifj. C a m b a 1 Istvánnak névnapja alkalmából sok szerencsét s boldogságot kíván felesége, fia-, menye és unokái, Lacika s Andrea 0-1774 ■ S z e n c z 1 Jánosnak és feleségének, Bátorkeszi (Vojnice) 30. házassági évfordulójuk alkalmából további jó erőt, egészséget és még hosszú, boldog életet kíván két lányuk, vejeik és két kis unokájuk, Józsika és Gyuszika 0-1781 ■ Kiss Vinnének, Maié Dvorníky A legdrágább férjnek és édesapának 50. születésnapja alkalmából sok szerencsét és hosszan tartó, boldog életet kíván felesége, lánya, veje és kőt fia 0-1782 G a š p a r i k Józsikát december 1-én a csallóközcsütör- töki temetőbe. Köszönjük a soksok koszorút és virágot, a búcsúbeszédet, a kedves, vigasztaló szavakat, amelyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. A gyászoló család 0-1788 ■ Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik a drága, felejthetetlen feleséget, édesanyát, nagymamát. Lukács Kálinánnét 1977. november 19-én elkísérték utolsó útjára a gömöri (Gemeri temetőbe. Külön köszönjük a soksok koszorút, virágot, részvétnyilvánítást és minden kedves vigasztaló szót, mellyel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. A gyászoló család 0-1778 19 Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik drága jö édesanyánkat, . Lőrincz Gizellát 1977. november 1-én elkísérték utolsó útjára az ekecsi (OkoC) temetőbe. Köszönetét mondunk a koszorúkért, virágokért, részvétnyilvánításokért, amelyekkel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. A gyászoló család 0-1784 MEGEMLÉKEZÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Mély fájdalomtól megrendülve ezúton mondunk köszönetét a kedves rokonoknak, szomszédoknak, a Hidasi (Most na Ostrove) és a Csallóközcsütőrtöki (Štvrtok na Ostrove) Alapiskola tanítóinak és tanulóinak, az ismerősöknek, a Csallóközcsütörtöki Gép- és Traktorállomős dolgozóinak, mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára felejthetetlen kisfiúnkat, ■ Könnyes szemmel emlékezünk drága jó anyukánkra, Prokopec Istvánné Berák Arankára, (Csallóközcsütörtök — Štvrtok na Ostrove), akit a halál 1967. december lfi-án ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, emlékezzenek reá szeretettel ezen a szomorú 10. évfordulón. Űrökké gyászoló gyermekei 0-1776 ■ Fájó szívvel emlékezünk Orosz Istvánra (Vásárút — Trhové Mýto), v akit a kegyetlen halál 43 éves korában, 1972. december 5-én kiragadott szerettei köréből. Akik ismerték és szerették őt, emlékezzenek reá kegyelettel ezen a szomorú ötödik évfordulón. Szerető felesége, lánya, fia, veje, unokái, PItyuka, Anita, édesanyja, húga családjával 0-1779 1977 XU. 17.