Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)
1977-12-17 / 348. szám, szombat
1948 F^bruária - határkő népünk történetében arai 1977 XII. 17. 3 Vasil Biľak elvtársnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának előadói beszéde a Februári Győzelem 30. évfordulója alkalmából megtartott országos szemináriumon 1948 Februárja — határkő népünk történelmében, a forradalmi világfolyamat elválaszthatatlan része. Nemzeteink történelmében sok olvan jelentős esemény zajlott le, amelyek tartósan befolyásolták a társadalmi fejlődést és helyet kaptak az európai és a világtörténelemben is. Egyik sem jelentett azonban olyan változást és egyik sem volt olyan történelmi jelentőségű, mint a dolgozó népnek 1948 februárjában a reakció fölött aratott győzelme. Minél több idő telik el a dicső napok óta, annál jobban előtérbe kerül Február jelentősége. Határkő, amely történelmünk új korszakának, a szocializmus építése korszakának kezdetét jelentette. Amikor ma visszatérünk a februári eseményekhez, annak tudatában tesszük ezt, hogy számunkra élő történelmet jelent, amely a mának is sokat mond. Ösztönzőleg hat az újért, a haladásért és a szocializmusért folytatott mindennapi harcunkban. Egyúttal lehetővé teszi, hogy gyakorlati tapasztalatainkat összevessük az egyes mai „elméletekkel“ és a történelem által igazolt út alapján szembesítsük ezeket azokkal a nézetekkel amelyek idegenek, ellenségesek a marxizmus—leninizmus számára. A szocialista forradalom győzelmének jelentősége abban rejlik, hogy hazánk történelmében először került a munkásosztály hatalomra olyan országban, amelyben fejlett kapitalista termelési viszonyok uralkodtak, olyan országban, amelynek fejlett munkásosztálya és nagyszámú kispolgársága volt és a burzsoá demokrácia gazdag hagyományokkal rendelkezett. Csehszlovákiát a második világháború előtt általában úgynevezett nyugati típusú fejlett burzsoá államnak tartották, számos politikai és gazdasági kapocs fűzte a tőkés Nyugathoz. A dolgozó népnek 1948 februárjában aratott győzelme teljes mértékben megcáfolta a nyugati propagandának azt a több évtizedes állítását, hogy a szocializmus, elsősorban pedig a szocialista forradalom lenini elvei legfeljebb a demokratikus hagyományokkal nem rendelkező, a gazdaságilag elmaradott túlnyomó részt agrárjellegű, alacsony szintű kultúrával rendelkező országokban érvényesülhetnek. Manapság is különböző „elméletek“ születnek a szocialista forradalom lenini elveinek elévüléséről. Azt állítják, hogy a burzsoázia legyőzése és a munkásosztály hatalomra jutása után már nem szükséges a proletárdiktatúra, a marxista—le- ninisla párt vezető szerepe, a proletár internacionalizmus elvei. Osztályellenségünk rágalmakat terjeszt a szocialista rendszer demokrataellenes jellegéről, s a nemzeti és szociális felszabadulásért küzdő erőkre rá akarja kényszeríteni a burzsoá demokrácia erre vonatkozó saját értelmezését. Erre akarják felhasználni az 1948 Februárjára vonatkozó rágalmakat és különféle koholmányokat, Februárt úgy jellemzik, mint demokrataellenes, kommunista puccsot. A fasisztaellenes nemzeti front kialakulása Mi kommunisták nagyon jól tudjuk, hogy az eddigi győzelmes szocialista forradalmak nem véletlenül, nem külső beavatkozás eredményeképpen győztek, ahogyan ezt a burzsoá ideológusok hirdetik. Amint Lenin mondta, a forradalmak az objektíve megérett válságokból és történelmi változásokból nőnek ki. Ilyen forradalmi helyzet alakult ki országunkban a második világháború végén a német fasizmus vereségének és Csehszlovákiának a szovjet hadsereg által történő felszabadításának közeledtével. Ez lényegesen meggyorsította a forradalmi fejlődést. Fokozódott a cseh és a szlovák nép nemzeti felszabadító harca, amely a Szlovák Nemzeti Felkelésben és a cseh nép májusi felkelésében nemzeti és demokratikus forradalommá nőtt át. A CSKP nem egyedül harcolt. Kialakította a széles ellenállási frontot. Már a nemzeti felszabadító harc és a nemzeti demokratikus forradalom során kialakult a fasisztaellenes nemzeti front. A nagyburzsoázia kivételével. amely kompromittálta magát a nemzet elárulásával és a német fasizmussal való együttműködésével, s ez a széles politikai szövetség egybekapcsolta a nemzet összes rétegét, és alapját képezte az új népi hatalomnak vVCsehszlová- kia Kommunista Pártja által vezetett munkásosztálynak vezető szerepe volt ebben a szövetségben. Ez volt az alapvető feltétele a forradalom további fejlődésének. A forradalom szempontjából rendkívül jelentős volt, hogy a cseh és a szlovák nép a Münchennel, a német és a hazai fasizmus uralmával kapcsolatos keserű tapasztalataiból tanulva, a kommunista párt érdemeként megértette, hogy a köztársaság önállóságának felújítása, a demokrácia felújítása és fejlesztése a lövőben nem kapcsolható össze a tőkés társadalmi renddel. Ezért, amikor a második világháború utolsó éveiben döntenie kellett, milyen legyen a felszabadított köztársaság, visszautasította a München előtti viszonyokhoz való visszatérést, amit viszont a Beneš elnök által vezetett csehszlovák burzsoá emigráció szorgalmazott. A CSKP nem kopírozta, hanem alkotóan érvényesítette a marxizmus—leninizmust, konkrét történelmi feltételek között. A Košicei Kormányprogram, amelynek javaslatát a CSKP Klement Gottwald által vezetett moszkvai vezetősége dolgozta ki, a demokratikus forradalomnak szocialista forradalommá való fejlődésére vonatkozó lenini elmélet alkotó alkalmazását jelentette. Az új köztársaság két alapelvre épült: Államunk igazi és következetes demokratizmusára, valamint a Szovjetunióval való barátságra és szoros együttműködésre a külpolitika terén. A CSKP politikai irányvonalát a csehszlovákiai forradalom adott szakaszában Klement Gottwald ezekkel a szavakkal határozta meg: „A mi programunk nemzeti. A nemzeti program teljesítése felételezi a szocialista célok teljesítését“. Pártunk vezetősége tehát nem nemzetiszínű szocializmust hirdetett hanem a széles körű nemzeti egység révén a sajátos csehszlovák feltételek között kidolgozta és a gyakorlatban következetesen irányította az országnak a szocializmus felé vezető fejlődését. A kommunisták nem törekedtek a szocializmusba való közvetlen átmenetre, ez azonban nem jelenti azt, hogy mint meg- győződéses marxisták—leninis- ták és következetes forradalmárok lemondtak végső célúkról. Ezért minden alkalommal, elsősorban pedig a Február előtti időszakban, a politikai válság elmélyülése idején állandóan hangsúlyozták, hogy a CSKP politikájának az az értelme, hogy elkerüljék a fölösleges összetűzéseket, elkerüljék a fölösleges áldozatokat és bonyodalmakat, de ugyanakkor következetesen szavatolják a szocialista fejlődést. A mi viszonyaink között a szocialista fejlődés elsőrendű feltétele volt a forradalmi párt élcsapatszerepének kibontakoztatása. Csehszlovákia Kommunista Pártja ennek tudatában mind|árt a felszabadulás után Intenzív tevékenységet fejtett ki. Tömegpárttá vált. Bár a háPártunk kezében tartatta a politikai kezdeményezést Pártunk állandóan kezében tartotta a politikai kezdeményezést, az egyedüli olyan politikai párt volt, amely rendszeresen értékelte és elemezte a forradalmi erőviszonyokat, időben reagált az új jelenségekre és irányzatokra, ennek alapján konkretizálta politikai irányvonalát, meghatározta a forradalmi folyamat ütemét és formáit. A forradalom fejlesztésének fontos eszköze lett a Gottwald-kormány építőprogramja, amely a forradalom elért eredményeiből indult ki, kitűzte az új követelményeket, elsősorban az új népi demokratikus alkotmány kidolgozását és a kétéves terv törvényerőre emelését. Mindkét esetben a kommunisták voltak a kezdeményezők. A burzsoázia képviselői, akiknek különböző ellenvetéseik voltak, kénytelenek voltak politikái arculatuk megőrzése érdekében figyelembe venni a kommunisták kezdeményezését. Előnybe helyezték a hatalomban való részvételt és úgy döntöttek, kedvezőbb bélés külpolitikai helyzetre várnak, amely lehetővé tenné számukra a politikai erőviszonyok megváltoztatását. Az éles osztályharc, amely 1947 folyamán a politikai, gazdasági és kulturális élet összes területén lejátszódott, tükrözte a burzsoázia törekvését, hogy megállítsa a forradalmat. A CSKP úgy döntött, hogy közvetlen harcot vív a burzsoáziával a földművesek, a kisiparosok, az állami és közalkalmazottak, az értelmiség jogos követelményeinek érvényesítéséért. Az volt a meggyőződése, hogy amint a dolgozók saját tapasztalataik alapján ismerik meg az egyes pártok politikai ambícióit és céljait, bizonyára támogatni fogják a CSKP politikáját, amely legsajátabb érdekeit és vágyaikat fejezte ki. A CSKP arra törekedett, hogy a következő választásokon megszerezze az abszolút többséget. 1947 őszén elvi harc bontakozott ki Szlovákiában, ahol már hosszabb ideje a politikai válság jelei mutatkoztak. A Demokrata Párt, amelynek soraiba több volt ľudák hatolt be a szlovák nemzeti szervekben 1946-ban szerzett többségét a kormányprogram szabotálásá- ra, valamint a szlovák burzsoázia és a katolikus egyház hatalmi helyzetének megmentésére használta ki. Szlovákia Kommunista Pártja a CSKP-vel egységben határozottan fellépett a szlovák reakció ellen. A szlovák kommunisták maximálisan kihasználták hatalmi pozícióikat az üzemi tanácsok kongresszusán, a földművesbizottságok szlovákiai kongresz- szusán, a szlovákiai szakszervezeti szövetségek konferenciáján, kifejezték azt az eltökéltségüket, hogy végső csapást mérnek a fudákokra, és tartósan biztosítják a népi demokratikus utat. A szlovák politikai válság még nem oldotta meg végérvényesen a politikai hatalom kérdését, de a burzsoázia fontos vereségét jelentette országos viszonylatban. Hazánkban a szocializmusba való átmenetért folytatott küzdelem még nem oldódott meg. A három párt, — a Nemzeti Szocialista, a Néppárt és a Szlovák Demokrata Párt—reakciós vezetősége megegyezett, hogy minden áron meg kell akadályozniok a kormányprogram feladatainak teljes megvalósítását. Már a kommunistaellenes blokk megalakulása is jelezte, hogy ezek a pártok népellenes ellenzéket alkottak, és ezáltal szembeszegültek a népi demokratikus állam egyik alapelvével. Az egyre jobban kiéleződő politikai válság a reakciós miniszterek lemondása révén állami válsággá fejlődött. A párt arra törekedett, hogy a lehető leggyorsabban megoldja a válságot úgy, hogy ne hasson zavarólag az ország életére, a gazdaság fejlődésére és ne vezessen külpolitikai bonyodalmakhoz. Ezért fordított oly sok időt a szociáldemokratákkal, a demokrata képviselőkkel, a hadsereg parancsnokságával és a Beneš elnökkel folytatott tárgyalásokra. A hatalmi konfliktus megoldásának fő ereje a népakarat lett, amely a népgyűléseken, elsősorban pedig az üzemi tanácsok és a földművesbizottságok konferenciáján nyilvánult meg. A kommunista párt kezdettől fogva elhatározta, hogy a tömegek nyomását egészen az általános sztrájkig fokozza; a sztrájk lett volna a végső, azonban még békés, fegyvertelen eszköz a kormányválság megoldására. Ez a taktika lehetővé tette a kommunisták számára, hogy a februári napokban a munkás- osztály köré egyesítsék a dolgozók többi rétegeit. A tömegek egyesítésének és mozgósításának fő eszközei az akcióbizottságok — a megújhodott Nemzeti Front alapja volt. Forradalmi úton keletkeztek és olyan széles jogkört vívtak ki, hogy a legfőbb hatalmi szerv lettek. Az akcióbizottságok rugalmas kialakítása volt a CSKP egyik legfontosabb, vagy talán döntő intézkedése a februári állami válság békés megoldásában. A CSKP hangsúlyozta, hogy a válságos helyzet alkotmányos, parlamentáris megoldására törekszik. Ezt kifejtette Klement Gottwald 1948. február 21-én az Óváros téren mondott beszédében: „Ezt a válságot alkotmányos, demokratikus és parlamentáris úton akarjuk megoldani, a városi és a vidéki dolgozók valamennyi rétegét képviselő széles Nemzeti Front alapján“. Ezért a kormányválság megoldása során respektálták a parlament és az elnök alkotmányos jogait. A CSKP győzelemre vitte a munkásosztályt Csehszlovákia •- Kommunista Pártja győzelemre vitte a munkásosztályt és a többi dolgozót, mert következetesen a marxizmus—leninizmus forradalmi elméletéből indult ki, amelyet alkotó módon applikált a konkrét csehszlovákiai viszonyokra. Az 1944—1948. évi eljárása a szocializmusba való békés átmenet győzelmes és lelentős tapasztalatát lelenti. Magába foglal számos konkrét, nyilván már megismételhetetlen tapasztalatot, de elsősorban újból meggyőzően bebizonyította a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet általános törvényszerűségének érvényét. Ez a CSKP jelentős hozzájárulását jelenti a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom elméletének és gyakorlatának fejlesztéséhez a békés úton való hatalomra jutásért folytatott küzdelemben. 1945 májusában döntő változás történt Csehszlovákia történelmében, Csehszlovákia a szocializmusba való fokozatos átmenet népi demokratikus útjára lépett. 1948 Februárja végleg megerősítette és lényegsen meggyorsította ezt az utat. A népi demokratikus rendszer betöltötte a proletárdiktatúra funkcióját. A nemzeti demokratikus forradalomnak szocialista forradalomba való átmenete, a munkásosztály hatalmának kivívása megnyitotta a szocialista építés, a társadalmi élet egyes szakaszai egyedülálló fejlesztésének útját. A februári napoktól új fejezetet írunk nemzeteink történelmében — Csehszlovákia szocialista fejlesztésének fejezetét. Ebben az új szakaszban, akárcsak a február előtti politikai harcok során, a kommunista párt vezető szerepe volt a döntő feltétele a kitűzött feladatok sikeres megvalósításának. A február óta eltelt harminc év meggyőzően bizonyítja, hogy a marxista—leninista párt vezető szerepének megszilárdulása a szocialista építés általánosan érvényes törvényszerűsége. Amint a Februári Győzelem a marxizmus—leninizmus alkotó érvényesítésében gyökeredzett a konkrét csehszlovákiai viszonyok között, a szocializmus építése, a fejlett szocialista társadalom építése is a kitűzött célok leghatékonyabb és leghatásosabb megvalósítás módja megtalálásának eredménye. A párt a nemzeti sajátosságok elismerésével párhuzamosan a szocialista építés általános törvényszerűségeiből indult ki: a munkásosztály és élcsapata, a kommunista párt vezető szerepéből, a marxista —leninista ideológiából és a tömeghatás eszközei általi érvényesítéséből, a termelőeszközök szocialista társadalmi tulajdonából, a gazdaság tervszerű irányításának elveiből, a proletár internacionalizmus alapelveiből és következetes érvényesítésükből elsősorban a Szovjetunió és a többi szocialista ország viszonylatában. A burzsoáziával való küzdelemben a munkásosztály képviselte a fő erőt, és ugyanígy döntő módon vett és vesz részt a csehszlovák társadalom szocialista fejlesztéséért folytatott küzdelemben. A kommunista párt szoros kapcsolata a munkásosztállyal, vezetőképessége, amint az a februári napokban is megnyilvánult, a szocialista fejlődés éveiben is a politikai és gazdasági sikerek forrása volt. Amikor a munkásosztály s a kis- és középparasztok politikai szövetségének politikáját értékeljük — amely Február egyik döntő feltétele volt —, hangsúlyoznunk kell, hogy a munkások és a dolgozó földművesek szövetségének megszilárdítása nélkül nem épülhetett volna a szocializmus. Ez a szövetség a forradalom adott szakaszában csakis a falvak szocialista szövetkezetesítése alapján szilárdulhatott meg. A falu szövetkezetesítése, a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés kiépítésének objektív folyamata kifejezi a parasztság, a munkásosztály és az egész társadalom érdekeit. A nehézségek ellenére a munkásosztály politikai és jelentős anyagi segítségével sikeresen befejeződött és kiindulópontul szolgált a munkásosztály és az új osztály — a szövetkezeti parasztság szövetségének megszilárdításához. A párt február előtti politikájának további, a Februári Győzelem során bevált alapelvei a forradalom további szakaszában új, magasabb szinten érvényesültek. Számunkra, csehszlovák kommunisták számára mindig döntő fontosságú volt, hogy keressük és megtaláljuk a munkás- osztály és a dolgozók politikai hatalma kivívásának és megszilárdításának lehetőségeit. A CSKP ezért kezdettől rendkívüli figyelmet szentelt azon hatalmi politikai szervek kiépítésének, amelyekkel az állam védelmezi a szocialista forradalom vívmányait a belső ellenséggel és a külső veszélyekkel szemben. Ugyanilyen erőfeszítéssel dolgozott a szocialista állam új alkotó funkcióinak, valamint a szocialista d»(Folytatás a 4. oldaloa/ ború alatt sok tapasztalt pártfunkcionárius pusztult el, de ennek ellenére gyors előrehaladást értek el a szervezeti fejlesztésben is. A felszabadulás utáni első napoktól a kommunisták egyesítették soraikban a munkásosztály túlnyomó többségét, amely a párt szilárd magvát alkotta. Sok földműves és értelmiségi. is belépett soraikba. 1946 márciusában a CSKP-nak már egymillió tag'ja volt. '
