Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)

1977-12-15 / 346. szám, csütörtök

Yosfops a hongversenytereiben VILÁGHÍRŰ ELŐADÓMŰVÉSZEK BRATISLAVÁBAN A Szlovák Filharmónia idei második bérleti hangversenyéi Bedrich Smetana Wallenstein című szimfonikus költeményé­vel nyitották meg, melynek iro­dalmi kiindulópontjául Schiller drámája szolgált. A szimfoni­kus költemény — programzene — a cseh természeti környezet­ik« tartózkodó Wallenstein herceg katonai táborának életét kívánja visszatükrözni, amit a zeneszerző cseh hangvételű ze­nével érzékeltet. A zenemű Smetana korai műveinek egyi­ke, amikor szimfonikus kompo­zíciók terén fő példaképe Liszt Ferenc volt. A zenekar — melynek élén a Prágai Kamara- szólisták, valamint a Zilinai Ál­lami Kamarazenekar karnagya, Eduard Fischer állott — nem tudott teljes mértékben azono­sulni a művel, amihez talán a mű kiforratlansága is hozzájá­rult. Smetana zenemüvét C. M. von Weber 2. zongoraversenye (Esz-dúr) követte. Weber ze­nekari művei kevésbé Ismertek. Neve hallatára A bűvös vadász című operája Jut eszünkbe, mellyel az első német romanti­kus operát alkotta meg. Keve­sen tudják, hogy kiváló zongo­rista is volt. Zongoraműveit sa­ját kedvtelésére írta, amelyek főleg technikai bravúrra épül­tek. Az Esz-dúr zongoraverseny a technikai bravúr mellett — főképp a második tételben [Adagio) — a zongoraművész muzikalitását is igényli. A zon­goraszólót Malcoln Frager — nemzetközi versenyek többszö­rös győztese — játszotta, akit nem először hall a bratislavai közönség. Játékával igazolta hírnevét. A szünet után a szovjet ze­nei élet kimagasló egyéniségé­nek, Prokofjevnek V. szimfóniá­ját (B-dúr) adták elő. A ze­neszerző a művet a II. világhá­ború 1944-es évében fejezte be, melyben érzékenyen reagált az akkori történelmi eseményekre. Prokofjev „az emberi szellem szimfóniájának" nevezi művét. Örömöt fejez ki a háború bor­zalmainak megszűnése felett, s ünnepli a békét. A Szlovák Fil­harmónia zenekara Eduard Fischerrel az élen jő teljesít­ményt nyújtott a szimfónia elő­adásában. A harmadik bérleti hangver­senyre a NOSZF 60. évforduló­jának jegyében került sor. Sosztakovics Ünnepi nyitánya — első számként — optimista, vidám hangulatával megfelelő légkört teremtett az ünnepi hangversenyhez. A zenekart a Moszkvai Nagyszínház karmes­tere, Odiszej Dimitriadi vezé­nyelte. Már a nyitány alatt ta­pasztalhatta a közönség, hogy a karmesteri pálca jó kezekben van. Az est fénypontja Igor Ojszt- rah szovjet hegedűművséz (Da­vid Ojsztrah fia] fellépése volt. Hrennyikov 2. hegedűversenyét játszotta. Hrennyikov nevét fő­leg színpadi kísérőzene, film­zene és opera szerzése tette ism, tté. A 2. hegedűverseny az utóbbi évek termése. (1975- ben komponálta). A kompozí­ció három tétele lehetőséget ad ß szólistának, hogy meg­mutathassa művészi rátermett­ségét. Az első tétel ritmikus lüktetését a második tétel lírai hangulata váltja fel, majd a harmadik tétel virtuóz forgata­ga zárja ß versenyművet. Igor Ojsztrah hegedűművészi telje­sítménye kiváló volt. Techni­kai felkészültsége kifogástalan, játszi könnyedséggel adta elő a hegedűverseny legnehezebb részeit is. Ez a kitűnő hang­szertechnikai képesség Igor Ojsztrahnál kifinomult muzika­litással párosult. Megcsodáltuk többek között hangszerének le­nyűgözően gyönyörű hangját. Igor Ojsztrah játékával bebizo­nyította, hogy nem érdemtele­nül sorolják őt a szakértők a világ jelenlegi hegedűművészei­nek élvonalába. A zenekart, szintén magával ragadta a szó­lista egyénisége. Ha nem is nyújtottak olyan kiváló telje­sítményt, mint a szólóművész, igyekeztek képességeikhez mér­ten a legjobbat nyújtani. Az ünnepi hangverseny szü­net utáni részét P. I. Csajkovsz­Majerfixné fixiroz Egyedül ülök a vidéki presszóban. Tőlem bálra, a negyedik asztalnál ül Majerfixné. Már második adag feketét s konyakot rendel. Lábát hanyagul keresztbe teszt térdén, a szűk szoknyája félig felcsúszik a combián. Arca, mint mindig, most is agyon de­korált. A változatosság kedvéért haja most nem árvalányhaj sző­ke, hanem vörösesbarna. Mély élvezettel sziircsöli konyakos ká­véját, s közben kövéreket pislant felém. Szinte kellemetlenül érzem magam az állandó fixírozástól. S mintha észre se venném a felém eresztett pillantásait, böngészem tovább kedvenc folyó­iratomat, az Üj Tükröt. Mikor már a harmadik konyakos kávéját is kiitta, feláll, és az asztalom felé közeledik. — Bocsánat, nem zavarok? — Nem —, felelem közömbösen, mintha csak azt mondanám, hoqy kint havazik. — Akkor leülök. — Tessék. Most, hogy szemben ül velem, veszem észre púderos arcán az apró ragyákat. S azon tűnődöm, milyen találó volt a feleségem múltkori meqjeqyzése rá. Mert valóban, olyan ez a nő, mint egy tökéletes művirágszál. — Ha megengedi, önnek is rendelek egy dupla kávét konyákkal — kezdi. — Köszönöm, nem élek egyikkel se. — Akkor igyon a kedvemért legalább egy pohárka bort! — Azt esetleg, de csak egri bikavért. S már meq is bántam könnyelműségemet. Mindegy, már benne vaqyok a játszmában, legalább megtudom, mit akar tőlem. Mert hogy akar valamit az szent. Hiszen máskor is láttam itt üldö­gélni, a hasonlóan sznob barátnőivel, de akkoriban észre se vett engem. Persze, a térié még szabadon járt, és menő fej volt, nem olyan egyszerű falusi tanító csak, mint én. — Szólíthatom Elemérkének — kezdi újra mosolyogva. / — Ahogyan óhajtja — felelem. — Akkor ezen is túl vagyunk —, s folytatja tovább egészen közel hajolva hozzám szinte érzem konyakos leheletét. — Elemérke kedves, ismeri jelenlegi helyzetemet. Szegény Francimat elvitték, pedig higgye el. ártatlan, de tudja, sok az irigyünk, mert nekünk jól ment. No. de ezt most hagyjuk. A jövő hónapra tűzték ki Francim tárgyalását. Ügy hallottam, hogy ön­nek van eqy befolyásos ügyvéd barátja. Szólhatna neki a férjem érdekében. — Szólni szólhatok, de . . — Igazán megteszi tudtam, hogy önben nem csalódom... — De attól félek asszonyom — vágok közbe —, hogy a férjén sem az én ismerős ügyvéd barátom, se más ügyvéd nem segíthet, mert ugyebár ilyen esetben ... — Csak semmi szerénység —, s bizalmasan még közelebb hajol hozzám, s egész halkan mondja —, pénz van elég... Hát mit szól ehhez a kedves olvasó? Vajon ön mit tett volna? Bizonyára azt amit én. Nyugalmat színlelve, úgy tettem, mintha igazán belemennék a fátékba. Intettem a pincérnőnek, kifizettem mindent, az ő rendelését is, s csak annyit mondtam: — Bocsásson meg most sürgősen el kell mennem. Aztán illedelmesen köszöntem, s eltűntem a láthatárról. Azóta se merek bemenni kedvenc kis presszómba, ne hogy találkozzam Majerfixnfivel, mert ki tudja, mire kérne meg újra, amilyen belemenős a szegény szalmaözvegy Majerfixné. TÖRÖK ELEMER kij Patetikus szimfóniája (h- moll) töltötte ki. Csajkovszkij­nak — az orosz és egyben az európai romantikus zene ki­emelkedő alakjának — ez az utolsó műve, mellyel méltó módon fejezte be tartalmas életművét. A szimfónia hangu­lata, formai megoldása konkrét programot sejtet a mű mögött. A művet a zeneszerző rapszo- dikus érzelmi túlfűtöttsége jel­lemzi. Legszembetűnőbb a fi­nálé megoldása. Megbontva a megszokott konvenciót, az első három tétel kontrasztváltásait (dramatikus hangulatból orosz népi idill, majd gyors indulóval tetézett örömextázis] a finálé (Adagio) keserves, reményte­len légköre rekviemszerűen zárja. A szimfónia gazdag hangszerelése még fokozza a hatást. A mű komoly erőpróba mind a karmester, mind a zenekar számára. A karmester Odiszej Dimitriadi Csajkovszkij zenekari műveinek vezénylésé­vel már nagy sikereket ért el. A Szlovák Filharmónia hang- versenyi dobogóján most Is ki­tűnő teljesítvényt nyújtott. A negyedik bérleti koncerten szlovák, örmény és cseh zene­szerző művét hallottuk. A hang­verseny érdekességét emelte, hogy két ősbemutatónak vol­tunk szemtanúi. Az egyik Ján Cikker szimfonikus zenekarra átdolgozott, az Amit a gyere­kek meséltek című zongoramű­ve volt. Ezek a mindennapi életből kiragadott, sokrétű pil­lanatképek a zenekar széles skálájú hangszíneinek segítsé­gével még közvetlenebbekké, megkapóbbakká váltak. Ennek a közvetlen hangulatnak a megteremtésében nagy szerepet játszott a karmester, Ľudovít Rajter, valamint a zenekar. A másik Bábadzsan Hősi balladájának — szimfonikus variációk zongorára és zene­karra — csehszlovákiai ősbe­mutatója volt. A jereváni szü­letésű örmény zeneszerző a komponálás mellett kiváló zon­gorista és pedagógus. Hősi bal­ladájának dallamvilágát, színes harmóniáit az örmény népze­néből meríti. Fiatalos lendület, optimizmus árad a műből — nem hiába fiatalkori alkotásai­nak egyike. (1950-ben kompo­nálta.) A 7 tételből álló zene­műben a heroikus hangulat do­minál. A zongoraszólót szlovák zongoraművésznő, D. Kardošová játszotta. A koncertet a szünet után Dvorák VIII. szimfóniája zárta. Dvorák, Smetana mellett a cseh romantikus zene másik kiemel­kedő alakja, igen nagy érdeme­ket szerzett a kamara- és szim­fonikus zene terén. A VIII. szimfónia egyike sikeres művei­nek, melynek légkörében erő­sen érződik Dvorák szoros kap­csolata a cseh népzenével. Gaz­dagon merít a népi dallamok­ból és ritmusokból, amit mű­veiben stilizált formában alkal­maz. Rajter Lajos szuverén biz­tonsággal vezényelte a művet. A Szlovák Filharmóina kö­zönsége ,a jó előadást vastaps­sal jutalmazza. HULKÖ MÁRIA Munkáról és szokásokról VONZÓ TÁRLAT A SLOVNAFT KIÁLLÍTÓTERMÉBEN A Kis-Kárpátok szelíd lan­káinak tiszta levegőjét ízlel|*Jk. Szőlőskertjeinek hamvas zöld­je jólesik a szemnek, s érez­zük a luriak minden napjának és vidám ünnepségeinek eleven ritmusát. Szüreti hangulat, őszi színek harmóniája. Ökörnyál ezüstös szálai, érett szőlő illa­ta úszik a levegőben. Szorgos kezek szedik a dús fürtöket, gyűjtik puttonyokba, öntik ká­dakba, sajtolják édes nedvét. Kótolgatják a mustot. Vígan po- haraznak. Szól a nóta, a muzsi­ka pattogó ritmusára dobban a láb, áll a bál. A szőlőművelők, a vincellérek népe most élvezi egész esztendei kemény munká­jának eredményét. Most már nem érzi a kapálás, hajlongás, kötözés, permetezés fáradságát. Most örül. Nevetés derűje az arcokon. S táncos forgatagban egy családként forr össze a vá­ros népe, színes ünneplőbe öl­tözött asszonyok, férfiak, lá­nyok, legények. De nem csak borból él az ember! Kenyérből isi Cséphada- rókkal kényszerítik ki a búza­szemet a learatott kalászból. Aranysárga kukoricacsöveket morzsol esténként a meleg szo­bában az asszonynép. A férfiak szekérszámra szállítják haza a fát az erdőkből. A gömbölyűre hizlalt sertés napjai meg van­nak számlálva. A család apra- Ja-nagyja sürög-forog. Disznó­ölésre készülnek, a tél nagy ünnepére. Mohón fogyasztják a finom falatokat. Pajkos jókedv* vei, zeneszó mellett vigadnak. Régi házak gerendás szobá­jában petróleumlámpa enyhe fényében, a ragyogóra dörzsölt egyszerű bútorok között csepe­rednek fel a gyerekek. Legény- nyé avatják a fiút, ha elérke­zik az ideje. Mátkát választ és esküvőre készülnek. A piruló menyasszonynak bekötik a fe­jét. S az élet körforgása foly­tatódik. A valóság hű megfigyelője, az 56 éves Lackovič életének három első évtizedét töltötte szülőhelyén, Jurban. Kiskorától nyitott szemmel járt, amit ma­ga körül látott, hűen megőriz­te. A reálgimnáziumban Ľudovít Fullától tanult rajzolni. Majd erdészmérnök lett. Malackyban barátság fűzte Martin Benká- hoz. 1955-től máig Banská Štiavnicában, a regényes szép­ségű vidéken tanárkodik az er­dészeti középiskolában. S míg hétköznapjai komoly munkában telnek el, a hatvanas évek tá­ján ecsetet vesz kezébe. Mert a gyermekkortól gyűlő benyomá­sok, kedves emlékek megszó­lalni kívánkoznak, színt és for­mát akarnak ölteni. S Lacko- viö mesterkéletlenül veti olaj­jal vászonra és farostlemezre gyermekkori élményei világát. Képein nincsenek kitalált for­mák. sem tetszelgős színek. LackoviC „tiszta szívű“ naiv festő, akit nem kötnek iskolás szabályok, sem elméletek, még a népi hagyomány sem. Közvet­lenül, őszintén, meleg érzéssel, az életöröm pompázó, keveret- len színeivel, nagy szépérzék­kel fest. Mintha újból családja, rokon­sága. régi barátjai körében él­ne. Szíves visszaemlékezéssel rögzíti a luri szőlőművelők egy­kori életét, nehéz munkáját, szokásait és mulatságait. Derűt sugárzó képei hitelesen őriznek meg egy elmúlt életformát. S mint színes adaléknak művelő­déstörténeti jelentőségük is van. SÁRKÁNY JENÖNÉ Forogjon bár kacsalábon Magára vonja tekintetemet, pedig nem először látom, nem is másodszor. Valóban, építé­szeti remekmű ez a nemrégiben átadott művelődést ház. Mit ház?! Palota. Ahogy elhaladunk mellette a tömött autóbuszban, nézik, megcsodálják mások is, különösen, akik ritkábban utaz­nak keresztül a városon. — Ebbe a magunkfajta melós nem léphet be — hallom a há­tam mögött. Nem akarok hinni a fülemnek. Talán nem is hin­nék, ha nem hallanám ércesebb hangon: — Bizony, komám, ezt nem nekünk találták ki. Hát kinek?! Fordulnék hátra és kérdezném hangosan is, ha alkalmas lenne a hely vitára. Ingerel, felbőszít a két egybe­hangzó mondat. Pontosabban az, hogy még mindig uralkodik efféle beteges, régen idejétmúlt szemlélet. Vagy csupán (!) az önérzet hiányából fakadtak vol­na ezek a megdöbbentő sza­vak? Mert megdöbbentők, a szó szoros értelmében. Evek, évti­zedek óta mondjuk, kérjük, kí­vánjuk, akarjuk, sürgetjük, dol­goznak sok-sok ezren azért, hogy mind több ember — ne csak értelmiségi, ne csak diák — lépje át a kulturális közpon- tok, művelődési házak, színhá­zak, filmszínházak, kiállítóter­mek, könyvtárak küszöbét; lel­jen otthonra a szellemi-művé­szeti szférákban is, ízlése-ér- deklődése szerint szépítse éle­tét. Kis közösségek cselekvő tagjaként is. Ha azt hallottam volna, hogy „a magunkfajta melósnak nincs ideje eljönni, eljárni ide“, még csak nem is csodálkozom, tud­ván sok emberről, hogy otthon sem pihen. De ezt nem lehet szó nélkül hagyni mindaddig, amíg vannak (hál’ istennek egy­re kevesebben), akik nem me­rik sajátjuknak tudni azt, amit ők hoztak létre, két kezük munkájával. Az övék ez a pa­lota, olyannyira, hogy restel­lem pontosabban mondani: az övék is! Es az övék lenne akkor is, ha kacsalábon forogna. BODNÁR GYULA Megjelent az Irodalmi Szemle 9. száma Irodalmi és kritikai folyóira­tunk 9. száma ünnepi szám: a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 60. és Ady Endre szü­letésének 100. évfordulója hatá­rozza meg tartalmát, jellegét. „...a Szovjetunió népei, a szocialista forradalom örökösei, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfor­dulójának előestéjén új, a fej­lett szocialista államszövetség belső rendjének és külső ható erejének megfelelő Alkotmányt fogadtak el, az állam alapok­mányával bizonyítva, hogy va­lóban csak fejlett, a kommuniz­mus felé haladó társadalmi rend biztosíthat annyi jogot, jogvédelmet és részt a közös szabadságból, amennyit a Szov­jetunió ú| alkotmánya tartal­maz, ezzel Is bizonyítva, hogy korunkban a szocializmus nem világot átformáló, az egész vi­lágra kiterjedő és ható eszme csupán, hanem a fejlődő élet élő, biztonságot nyújtó realitá­sává vált. bizonyítva, hogy az áldozatos harcok, küzdelmek és az áldozatos munka gyümöl­cse közös“ — írja Ünnep és emlékezés című vezércikkében Rácz Olivér. Ezt követi Vítez- slav Nezval Emlékezés Lenin korára című verse. Szovjet köl­tők és írók művei szerepelnek a Látóhatár-rovatban. Közli a lap Nyina Velehova színházi tárgyú cikkét, amely a Lityera­turnaja gazetában jelent meg; Tóth László öt mai szovjet drá­máról ír; Grendel Lajos pedig a közelmúltban elhunyt kiváló szovjet irodalomtudós. Mihail Bahtyin A szó esztétikája című könyvéről, amely a budapesti Gondolat kiadásában jelent meg az elmúlt évben. A mai szov­jet prózáról tájékoztat A pár­beszéd szükségszerűsége című írás. Adyról Duba Gyula, Turczel Lajos, Szénássy Zoltán, Vojtech Kondrót írásait olvashatjuk. Varga Imre Adv Endre és a mimusok című esszéiét négy szlovenszkói magyar költő — Antal Sándor, Földes Sándor, Komlós Aladár és Sebest Ernő — Ady-verse követi. Szuchy M. Eminl Bokros Birman Dezső szobrászművészről rajzol pá­lyaképet; Csanda Sándor Fáb­ry Zoltán és Földes Sándor kap­csolatáról közöl tanulmányt; Turczel Lajos tanulmányának címe: Illyés Gyula és a két háború közti csehszlovákiai ma­gyar irodalom. A valóság vonzásában című rovatban Tóth László beszélget Veres János költővel. A Napló­ban Duba Gyula köszönti a het­venöt éves Illyés Gyulát, Csan­da Sándor a hetvenéves Andrej Plávka nemzeti művészt. Már- tonvölqyí László érdekes ada­tokat közöl Komjáthy fenőről, Szécsénykétől Budapestig cí­mű írásában. A szám képzőművészeti anya­ga — amelyet Lőrincz Gyula, Ián Kulich. Szabó Gyula, Bacs kai Béla, Bokros Birman De­zső, Tavaszy Noémi, Gy. Szabó Béla és Varga Lajos munkái képeznek — szintén a két év fordulóhoz kötődik. (br) 1977 Xfl.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents