Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)
1977-11-10 / 311. szám, csütörtök
Jól szórakoztunk Jegyzetek a csehszlovákiai magyar amatőr táncdalénekesek versenyéről Néhány éves szünet után a CSEMADOK Központi Bizottsága a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályával és a SZISZ Központi Bizottságával közösen ismét megrendezte a csehszlovákiai ama tör táncdalénekesek versenyének országos döntőjét Bratislavában. Az országos döntőt járási rendezvények előzték meg. A 11 járás két-két versenyzőt nevezhetett az országos elődöntőbe. A héttagú bíráló bizottság a megjelent 18 versenyző közül kilencet javasolt az országos döntőbe. Minden versenyző két dallal indult. Mi is volt a táncdalfesztivál célja? Legfőképpen az, hogy a csehszlovákiai magyar fiatalok között felfedezze a legtehetségesebbeket és lehetőséget adjon a további fejlődésükhöz. A táncdulfesztivál a fiatalok százait mozgósította, és már a járási döntők során a nézők ezreit szórakoztatták; Minden verseny legizgalmasabb fordulója és a legjobbak találkozója az országos döntő. Természetesen ez most sem volt másként. Annak ellenére, hogy a döntő napján, azaz szombat este, egy elmulaszthatat- lannak tűnő sporteseményt közvetített a televízió, a közönség létszáma mégis meghaladta az ezret. Minden verseny után felmerül a kéjdés, miért volt jobb az egyik versenyző, mint a másik? Mit is értékelt a bíráló bizottság? Többek között nagy figyelmet fordított a kulturált éneklésre, a ritmusérzékre, az intonációra (hangok tisztasága) az énekes hanganyagára, a szövegmondásra (kiejtésre), a színpadi mozgásra, valamint a zenekarral való összhangra. Ezeket a kritériumokat szakemberek értékelték. A bíráló bizottságnak nem volt könnyű dolga. Ezt a pontszámok igazolták. Az első helyen Pethö Edit, diószegi (Sládkovičovo) versenyző végzett 134 ponttal. (A maximálisan elérhető pontszám 140 volt.) Miroslav Brož, Illetve Presser Gábor Rock and roller című számát adta elő. Mindkét dalt sajátos stílusban tolmácsolta. Jónéhány pontot szerzett mozgásával is, saját bevallása szerint mozgáskultúrájának kialakulásához nagyban hozzájárult az, hogy faluja népitánc-együttesében szerepelt. De nemcsak ezért lett a verseny győztese. A táncdal- énekléshez ez kevés. Az első helyet kulturált hangjának, tiszta intonálásának köszönhette. A második díjat Kopper Sándor sajótibai (Bohuňovo) versenyző nyerte 124,5 ponttal. Ö Pethö Edit, a táncdalfesztivál ay őzlese a rozsnyói járást képviselte. Nemegyszer találkoztunk vele hasonló rendezvényeken és mindig a díjnyertes versenyzők között volt. Gyakorlott, rutinos előadó, nagyszerűen tud bánni hanganyagával, előadása élményt nyújt a hallgatónak. Csupán fél pont különbséggel szorult a harmadik helyre Rácz Alajos és Farkas Zsuzsa. Mindketten bratislavai énekeA műsor második részében az Express-együttes aratott nagy sikert. Felvételünkön a népszerű együttes vezetőjét, Sólymos Antalt láthatjuk. Gyökeres György felvételei sek, 124 pontot szereztek. Rácz Alajos szintén nem kezdő. A bíráló bizottság egyaránt jól értékelte technikai felkészültségét, valamint hanganyagát. Farkas Zsuzsa viszont , olyan fiatal énekes, aki mindjárt a kezdet kezdetén felhívta magára a figyelmet. Előadásmódja megfelel a mai táncdaléneklés szabályainak, de éneklését még sok külső tényező zavaróan befolyásolja. Például a lámpaláz. Az izgulóknak csak egy tanácsot adhatok: minél többet szerepeljenek, minél gyakrabban énekeljenek közönség előtt. Azt már megszoktuk, hogy a szakemberek véleménye nem mindig egyezik a közönség véleményével. A szervezők erre is gondoltak, s ezért a nézők között szavazólapokat osztottak ki, amelyen mindenki az éppen neki legjobban tetsző énekesre szavazhatott. Így a közönség díját Belokosztolszki Zoltán udvardi (Dvory nad Žitavou) énekes nyerte a Nové Zámkyi járásból. Természetes, közvetlen előadásával ő lopta be magát leginkább a közönség szívébe. Sikerét jó dalvá- lasztásának is köszönhette, hiszen ki ne tapsolna olyan számnak, ami nem is olyan régen nagy sláger volt (Szécsi Pál: Karolina). Mint ahogy azt az előbb említett példa is igazolja, a dalválasztás egy fontos tényező. Igaz, hogy nem kimondottan szükséges, hogy egy táncdalfesztiválon mindenki csak slágereket énekeljen. A legfontosabb, hogy az előadott dal megfeleljen az énekes személyiségének, hangterjedelmének. Sajnos, nem kaphatott minden versenyző díjat, de valamennyien elismerésben részesültek. Külön dicséretet érdemelnek azok, akik a nehezebb megoldást választották, vagyis, saját szerzeményeiket adták elő. Az egyes versenyszámokat a ZA-JA-CE együttes kísérte. Ez a zenekar alkalmazkodó játékával nagy biztonságot nyújtott valamennyi szereplőnek. Az idei táncdalfesztivál bebizonyította, hogy a fiatalság szeret énekelni és egyben igényli az ilyen és ehhez hasonló fesztiválokat. Közöttük jónéhányan vannak olyanok, akik tanulással, komoly munkával felvehetnék a versenyt hivatásos pályán is, s ezáltal aktívan járulnának hozzá köny- nyűzenei életünk fejlődéséhez. Természetesen hiányosságok is előfordultak. Reméljük, hogy a következő alkalommal az idei tapasztalatok után még tetszetősebb, magasabb színvonalú versenynek lehetünk szemtanúi. Dicséret illeti a rendezőket és az énekeseket. Mindent megtettek annak érdekében, hogy a csehszlovákiai magyar műkedvelő táncdalénekesek fesztiválja a lehető legjobb legyen. Azt hiszem, ez valóban sikerült. Javasoljuk azonban, hogy a jövőben már az országos elődöntők is közönség előtt kerüljenek megrendezésre. Ezáltal is lehetőséget adnánk énekeseinknek a többszöri szereplésre, a gyakorlásra. Bízzunk abban, hogy a táncdal- feszlivál mostani szereplőivel nem utoljára találkoztunk, és viszontlátjuk majd őket hasonló rendezvényeken. PAPP SÁNDOR Gondolatok a kazűnMiban Müveit ember volt, egykor híres külföldi egyetemek hallgatója, több nyelv tudója. Nem túl hosszú élete végéig tanult. Könyvtárszobájában sok száz kötet sorakozott a régi, mives könyv- szekrényekben. Aki belépett ebbe a szobába, először el- ámult, és csak később vette észre, hogy hatalmukba kerítették a könyvek. Mesebeli palotában érezte magát és ilyen könyvtárra vágyott az is, aki hivatalos fogalmazványokon kívül mást nem olvasott. Régóta egyedül élt a tudós ember, így hát amikor meghalt, a ház, a berendezés. az értékes és kevésbé értékes tárgyak új gazdákra találtak. Csak épp a sok száz könyv nem kellett senkinek. Már úgy látszott, hogy nem törődik velük a kutya se, maradnak az udvaron. halomban a szabad ég alatt, amikor egy napon az utcára kerültek. Városszéli utca volt, rövid és macskaköves. Nem sokan jártak rajta, csak akik ott éltek. Azok is inkább rohantak. Néhányan azért megálltak, amikor észrevették a cifra. vaskapunál magasabb rakást. Beletúrtak, volt, aki kikapott belőle egy két könyvet, meg se nézve címét, és roficint tovább. Este röpgyűlést tartottak az utcában. A jelenlevők egyhangúlag elfogadták a határozatot, mely szerint a lehető legrövidebb időn belül el kell tüntetni a rakást, mert a közelgő szüret napján akadályozná a forgalmat. Már másnap délben megérkezett a teherautó, és az egyik lakótelep kazánházába szállította a sok száz magyar és idegen nyelvű könyvet. A koraesti órákban repüllek tűzbe az első darabok. Mesélik, nagy volt a lobo- gás azon az éjszakán. A fia tál szerelmesek, a sokéves házasok és az elvált asz- szonyok, férfiak is az ágy végébe gyűrték a paplanokat, dunyhákat, annyira meleg volt a szobákban. Nagy volt a lobogás. És talán egy perccel tovább tart, ha idős barátom — barátjára gondolva — nem menti meg a tűzhaláltól az utolsó darabokat. fTizenkilenc könyv hálás azóta a barátomnak, és becses nekem. Nem egy közülük még a múlt század elején látott napvilágot — Londonban, Lipcsében, New Yorkban, Budapesten.) Egy kétkötetes könyvnek csak a második kötetét őrzöm — őrizhetem. Valahányszor magára vonja tekintetemet, mindig a testvére jut eszembe és sok száz rokona, akik már nem melegíthetnek többé, soha senkit. BODNÁR GYULA A tájfestés lírikusa Oldrich Smutný képei A bratislavai Városi Galéria mostani tárlata cseh Jestő alkotásait mutatja be. Az 1925- ben született Oldrich Smutný festészet iránti érzéke korán megnyilvánult. De csak a fel- szabadulás után jut el a prágai Iparművészeti Főiskolára, ahol Bauch professzor tanítványa. Smutný művészetét tanulmányútjain teljesíti ki. Járt a Szovjetunióban, Belgiumban, Olaszországban és Kubában. Kiállításokon vett részt a szocialista államokon kívül Japánban, Norvégiában, Franciaország több városában és Londonban. Jelenleg Prágában él, ahol a pikLura mellett pedagógusként is tevékenykedik. Sokrétű érdeklődésének, több arcú művészetének csupán egy műfajával ismerkedünk meg: az utolsó tíz esztendő tájképeinek válogatásával. Azonban ezek nem a szó megszokott értelmében vett tájképek. Mélyen megőrzött gyermekkori benyomások élednek bennük újra. A szemének közvetlenül megnyilatkozó látott valóság csupán kiindulópontot jelent számára. Intenzív természetérzékkel, könnyed kézzel áthangolja a színeket és a formákat. Érzelmei kifejezésének vágya vezeti ecsetjét. így alakulnak a délcseh táj varázsáról, fák lombjai közül elősejlő falvakról, a vízparti fákról, a fehér párába burkolózó Napról, a kobaltkék halastó mentén, vagy a virágos lejtőkön megbúvó kis házakról olajjal festett vásznai. A fehér és rózsaszín falakon mosolygó színes ablakszemek ragyognak. A falusi otthonokon végigfutó aranyossárga fénysávok, s növények szárára játékosan felrakott piros pettyek mind a derű, az optimizmus, a télben is a tavaszt érző és látó kiegyensúlyozott művész érzésvilágát, és szép valóságot tükröznek. B£rkáNY JENÖNÉ A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt Oroszország Európa legelmaradottabb országa volt; a faeke és a pópák, a szolgaság és a társadalmi elmaradottság hazája. De ugyanakkor — és ezt talán ez ideig ritkábban hangsúlyoztuk — Tolsztoj és Dosztojevszkij, Csehov és Gorkij, Csernisevszkij és Pavlov országa is. S ami ennél is fontosabb, Oroszország 1917- ben a világnak egy olyan országa, ahol számbelileg ugyan kicsi, de hatóerejében ' igen erős, évtizedes harcokban megedződött, szervezett forradalmárgárda volt. A forradalom sorsdöntő óráiban a Lenin vezette bolsevik párt a sok tízezernyi névtelen forradalmárra, a munkások, parasztok elszánt tömegeire támaszkodhatott. Hatvan évvel ezelőtt a szovjet hatalom kemény megpróbáltatásokon ment keresztül. A frontok gyűrűjében, az éhség, a gazdasági összeomlás, a hivatalnokok szabotázsakciói közepette született meg az új, szocialista állam, a munkások, a parasztok és a haladó értelmiség első állama a világon. Szólaltassuk meg a szemtanút, John Reedet, aki mint amerikai haditudósító szemtanúja volt az eseményeknek: „... Az oly soká elfojtott tudásvágy elemi erővel tört felszínre. Az első hat hónap alatt csak magából a Szmolniiból naponta sok tonna kocsirakoA tndís demokrotiiíJisinok Min máay irodalmat küldtek ki az egész országba. Oroszország olyan szomjasan szívta magába az olvasnivalót, mint a sivatagi homok a vizet. És nem meséket, meghamisított történelmet, felhígított vallástant, olcsó regényeket olvastak, hanem társadalomtudományt, köz- gazdaságtant, filozófiát, Tolsztoj, Gogol és Gorkij műveit... lent jártam a fronton, a 12. hadseregnél, mely éppen most tért vissza Rigából. Éhes, mezítlábas katonák szenvedtek a lövészárkok sarában, arcuk sovány volt, kékre fagyott tagjaik kilátszottak rongyos ruháikból, de amikor megláttak bennünket, felugrottak és izgatottan kérdezték: Hoztatok valami olvasnivalót?“ A bolsevikok Lenin vezetésével a tömegeknek ezt a kultúra iránti vágyát a proletariátus hatalomra jutása után a hatalom megtartása egyik legfőbb biztosítékának tartották. A forradalomtól kezdve egyik legfontosabb politikai és szervezési feladatuknak a tudás demokratizálását tekintették. A kultúra demokratizálásának lehetősége Lenin megfogalmazásában ott kezdődik, ahol hozzáférhetőségének és a tudás megszerzésének reális alapjai mindenki számára adottak. Ebből a megállapításból ered a szocializmus oktatáspolitikájá- jának alaptétele: először meg kell teremteni azokat a politikai, társadalmi és gazdasági alapokat, azokat a kulturális előfeltételeket, amelyek az eddig bezárt ajtókat a dolgozó tömegek és a tudás között valóban kinyitják. L. I. Brezsnyev a főiskolásoknak mondott egyik beszédében, 1971-ben ezt így fogalmazta meg: „A szocializmus hajnalán Vlagyimir Iljics Lenin arról álmodott, hogy hazánkban teljes mértékben megszűnjék az írástudatlanság. Ezt a feladatot már régen megoldottuk. Most új határkőhöz érkeztünk: áttértünk az általánosan kötelező középfokú oktatásra. Nagy léptekkel halad előre a felsőoktatás is. Gondolkozzanak el csak egyetlen adaton: a kilencedik ötéves tervidőszak végén csaknem minden tizedik állampolgár felső vagy középfokú szakképzettséggel fog rendelkezni. Pedig alig háromnégy évtizeddel ezelőtt még találgatni sem mertük, mikor fog ez bekövetkezni." A forradalom előtti Oroszországban, 1914-ben 280 000 pedagógus működött. 1975-ben pedig több mint 3 millió pedagógus végezte munkáját az oktatási intézményekben. Az elmúlt hat évtizedben a pedagógusok száma tizenegyszeresére növekedett, a közép ázsiai köztársaságokban pedig 93— 232-szeresére. 1975-ben 5,1 millió tanuló végezte el a 8. osztályt, a nyolc évvel ezelőtt, azaz 1967-ben felvett első osztályos tanulóknak 95 százaléka. A teljes középfokú végzettséget biztosító iskolákat a 10-, illetve a 11 osztályos iskolába iratkozott tanulóknak mintegy 86 százaléka végezte el. A közoktatás méreteit és színvonalát tekintve a Szovjetunió ma a világ élvonalában áll. Az iskolahálózat sűrűsége egyenletes, minden nemzetiség egyformán lehetőséget kap, a művelődésre. A Szovjetunióban 76 nyelven tanítanak az iskolákban, különös jelentőséget tulajdonítva az orosz nyelvnek, mint az össztársadalmi kommunikatív eszköz elsajátításának, de az anyanyelvi oktatásnak is. A középfokú képzés aránya tekintetében a Szovjetunió az első a világon. Például Grúziában 1000 ember közül 481 rendekezik középiskolai végzettséggel. A világon itt a legnagyobb a felsőfokú végzettségűek aránya is: 1000 tíz éven felüli lakosból 73-nak van felsőfokú képzettsége. A szovjet szocialista pedagógia tárgya napjainkban egyre bővül, szélesedik, túllép a szűkén értelmezett ifjúsági és iskolai pedagógián. A nevelés általános törvényszerűségeivel, a felnőttneveléssel, a munkakollektívák pedagógiájával stb. is foglalkozik. A szovjet pedagógusoknak figyelemre méltó áttekintésük van a többi ország pedagógiájáról és iskolarendszeréről. Az utóbbi években különös figyelmet szentelnek jDél- dául a nemzetiségi oktatás-nevelés kérdéseinek. E sorok íróját kellemesen lepte meg a moszkvai Nemzetiségi Iskolák Intézetében, hogy milyen jól ismerik és mennyire értékelik a szakemberek a csehszlovákiai magyar oktatásügy elméleti kérdéseivel foglalkozó publikációkat. Az elmúlt évtizedben a szovjet neveléselméleti szakemberek jelentős haladást értek el a marxista pedagógia általános alapjainak és metodológiájának filozófiai szintű fejlesztésében, a társadalomtudományok és a pedagógia különböző ágazatai vívmányainak integrálásával. A szovjet összehasonlító pedagógia ma a világ élvonalában áll. Az alkalmazási lehetőségek kutatása tulajdonképpen a szocialista internacionalizmus gyakorlati megnyilvánulása a pedagógiában. MÓZSI FERENC 1977. XI. ltr.
