Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)
1977-11-03 / 304. szám, csütörtök
A szovjet filmművészet újító szelleme A szocialista forradalom nagy eszméi, a mélyenszántő társadalmi átalakulások olyan alapra helyezték a filmművészetei, amely feltétlenül megkövetelte új kifejezési formák keresését. E kutatások, valamint azon eszmék nélkül, melyekből erőt merítettek, nem lehetett volna sem Vszevolod Pudovkin, sem Szergej Ejzenstetn, sem Alek szandr Dovzsenko, sem a filmművészet más nagyjai. A forradalmi tartalom forradalmi formát szült. A szovjet filmművészet újító szellemét nemcsak az ábrázolt valóság szocialista jellege adta meg, hanem visszatükröződésének eszmei-filozófiai alapelvei — a szocialista realizmus alapelvei is. A szocialista realizmus módszere, amely magában párosítja az objektív meg ismerés módszerét az alkotó személyiségének aktív érvényesülésével, kimeríthetetlen lehetőségeket tárt fel arra, hogy művészien az élet mélyébe hatoljanak. A húszas években a szocialista realizmus alapjai a film- művészetben még csak megerősödtek, de a következő évtizedben a szocialista realizmus már a maga érett eszmei-művészeti minőségében hat át számos alkotást. Ennek az új minőségnek a megerősödésében óriási esemény volt G. és Sz. Vasziljev és B. Bábocskín Csa- pájev-je, az a film, amelyben annak az embernek epikai le- gendássága, — aki a népből származott és akinek hadvezéri tehetsége a nagy forradalom tüzében bontakozott ki, lelkének legtitkosabb bensőjébe való bepillantással párosult. Előtte még sohasem tudták filmben így visszaadni ©gy népi hős jellemének kialakulását konk- jét társadalmi viszonyok között. A harmincas évek filmművészetének intenzív műfaj-stí- luskeresései szemléltetően bizonyították, hogy a szocialista realizmus az Október szülte új ember társadalmi-egyéni jellegének ábrázolásában fokozta kifejező erejét. A szocialista realista filmművészet legkiemelkedőbb eredménye volt Lenin alakjának rov 1972-ben befejezett filmelbeszélése, a Felszabadítás ragyogóan bizonyítják a szocialista realizmus kifejező eszközei körének a bővülését, formaképző lehetőségeinek gyarapodását. E filmekben az új egyáltalán nem a művészi fogásokban vagy újonnan felfedezett eszközökben van, hanem elsősorban a jelen történelmi értelmezésének új minőségében, bonyolult szociális problémái és jelenségei analitikus megközelítésében. A szovjet filmművészeti dolgozók alkotási gyakorlatukban és útkereséseikben mindenkor a lenini filozófiai-esztétikai örökséghez fordulnak mint az élet művészi megismerésének és visszatükrözésének egyedül helyes iránytűjéhez. A pártosság és a művészi igazság, a hagyományok és az újítás lenini alapelve, a művészet eszmei tisztaságának, népiességének és mindenki számára való hozzáférhetőségének lenini alapelve határozta , és határozza meg a jövőben is a szocialista realista filmművészet útkereséseit és felfedezéseit. A nagy eszmék nagy művésziességet követelnek. A szocialista realizmussal alapjában ellentétes az élet lélektelen másolása, akárcsak a valóság szubjektivista revíziója. A szocialista realizmus minduntalan új formákat keres. Alekszandr Fagyejev helyesen domborította ki, hogy a szocialista realizmus nagy megnyilvánulásai formai téren mindenkor meglepetést jelentettek. A modern film bonyolult társadalmi-politikai folyamatok tükre, ellentétes világnézetek elkseredett küzdelmének a tükre. s mindenekelőtt a művészet alapvető problémáját jelentő, a valósághoz, az emberhez való viszonyának a tükre. A szovjet filmművészet fejlődése valamennyi szakaszában arról tanúskodott, hogy a formák és egyéni stílusok sokasága a szocialista realizmusnak, módszereinek, a művészi általánosítás és tipizálás alapelveinek egyik sajátossága. A húszas és harmincas évek számos szovjet filmjét méltán tekintjük a szoA szovjet filmek fesztivál fának megnyitása alkalmából ma Bratislavában ünnepélyes külsőségek között bemutatják az ...és más hivatalos személyiségek című filmet. A díszbemutatón szovjet filmküldöttség ts részt vesz. A képen a film egyik jelenete. megörökítése a vetítővásznon. A Lenin Októberben, Lenin 1918 ban — Mihail Romm alkotásai, A puskás ember — Szergej Jut- kevlcs filmje, valamint D. Ver- tovnak Három dal Leninről című alkotá a alapozta meg a kimeríthetetlen lenini témájú nagy alkotásokat. A szovjet filmművészet fokozatos haladása, valamint a szocialista realizmus módszerének a kiforrása is téves irányzatok — a rideg leírás, sematizmus, öncélú hatáskeltés és konflik tusmentesség leküzdésével pá rosult. Az ötvenes és hatvanas évek filmjei — A nagy család (Joszif Hejfic), Feláldoztam az életem (A kommunista — Ju- ri| Rajzman filmje), Mihail Romm Egy év kilenc napja című alkotása, Mihail Kalatozov Szállnak a darvak, A. Szaltikov Az elnök, Szergej Geraszlmov Emberek és állatok, A tónál ^ímű filmjei, végül Jurij Ozecialista realizmus mintaalkotásainak. Az új társadalmi problémák és konfliktusok mind a szüzsé jellegét, mind az ember jellemzésének módjait változ tatták és változtatják. A szovjet filmművészeti dolgozók munkájára napjainkban a stilisztikai és műfaji útkeresések szélessége, a kom pozíciós megoldások szabadsága, a do kumentációs hitelesség és a gondolattársító képzelet legfinomabb egyeztetése, új formák és tipizáló fogások bátor fel- használása, az elbeszélés szü- zsészerkezeteinek és időbeli áramlatainak széles szétágazó dása, a gondolkodás és ábrá zolós méretei, a művészeti la- konizmus nagy foka jellemző. A modern filmművészeti gondolkodás mintha szintetizálná önmagában különféle fajtájú művészetek s elsősorban irodalom lehetőségeit, s ezt a „szintetlzmusl“ azzal a céllal használja fel, hogv a kort s benne az új emberi kapcsolatokat intenzívebb szociálpszichológiai elemzés alá vegye. A hetvenes évek legjobb filmjeinek poézise szemléltetően bizonyítja, hogy a filmművészeti gondolkodás tovább követi a „regényírói gondolkodást“, sőt, néha tanul is tőle, mert ma benne tükröződnek a szocialista realizmus módszerének nagy lehetőségei kormik társadalmi- filozófiai problémáinak megértésében. Ennek a gondolkodásnak a vonásai sok tekintetben meghatározzák a modern filmművészetben lejátszódó műfaji- stílusbeli folyamatot. Elég futólag összeegyeztetni egymással olyan filmek szüzsémotívumai- nak és stílusának összefonódását, mint amilyen V. Zsalavi csiusz filmje: Ez édes szó — szabadság és Szergej Bondar- csuk filmje: A hazáért harcoltak, Sztanyiszlav Rosztockij filmje: „..és csendesek a hajnalok", L. Sepityko filmje: Napkelte, A. Mihalkov—Koncsa- lovszkij: Románc a szerelmesekről, B.' Sampsijev: A fehér gőr zös, Szergej Geraszimov: Szeretni az embert, Vaszilij Suk- sin: Vörös berkenye, Tatjána Lioznova: A tavasz 17 píllana ta és G. Panfilov: Szót kérek című filmalkotása. A szocialista realizmust ma az emberi egyéniséghez való különleges figyelem jellemzi. A szocialista realizmus mindenkor a kor eszméit és érzelmeit fejezte ki. Ebben rejlik nemcsak művészeti, hanem társadalmi küldetése is. Ám a mai világ bonyolult és ellentmondásos viszonyai között, a haladás és a reakció eszméinek heves összecsapása közepette az emberiség gondolatainak és érzelmeinek megnyilvánulása rendkívül bonyolult formában mutatkozik. Hű és pontos kifejezésükre is pontosabb mérce alkalmazása vált szükségessé, pontosabban kell mérni az emberi személyiséget is, az ember eszmei-szellemi tula jdonságait, ami természetesen a szocialista realizmus mai kutatásainak minőségileg új mércéjét is jellemzi. A szocialista realista filmművészet mai fejlődési szakaszában, amikor az SZKP XXV. kongresszusa meghatározta a szocialista életmód fejlesztésének és tökéletesítésének súlyponti kérdéseit, a figyelmet az emberek képességei és alkotó kezdeményezése kibontakozásának kedvező feltételek megteremtésére irányította, s bátran fordul a változó világ és benne az ember megértésének művészi problémái felé. Az utóbbi évek legjobb film- ieiben a modern szocialista termelés problémái mindenekelőtt szellemi problémákként vetődnek fel. A kutatás az új jellem, az új személyiségtípus kialakulásának terén folyik. Foglalkozásukat, értelmi és érzelmi világuk mélységét tekintve nem véletlenül olyan sokrétűek a hetvenes évek új hősei (Konsz- tantyin Lavrov Baskircevje, Szergej Bondar csuk Kurcsatov- ja, Vaszilij Suksin Csernihje, J. Leonov Potapovja), akik lényegesen tágították a modern filmművészet társadalmi megismerő és művészi horizontjait. A modern filmművészet és folytatódó kutatásai, eredményei azonban még korántsem ..merítették ki“ szocialista lélünk mai sokoldalúságát és teljességét. Ám soknemzetiségű filmművészetünk a magát az emberiség művészi haladásának élcsapatába felküzdő szocialista realizmus magas kritériumaival felvértezve, magabiztosan halad az új típusú, harmonikusan fejlett személyiség mélyebb ábrázolása és művészi megörökítése felé, mert a magas színvonalú művészet „lelkesíti a kortársakat, és megőrzi az utódoknak, a szív és a lélek emlékeit nemzedékünkről, korunkról, annak megpróbáltatásairól és vívmányairól*, amint ezt Brezsnyev elvtárs a XXV. párt- kongresszuson hangoztatta. V. ZSDAN professzor, a művészettudoinánynk doktora A költő biztat Illyés Gyula hetvenöt éves Hány esztendeje is már? Tíz, tizenkettő? Vagy még több? Arra sem emlékszem pontosan, kik ültek az alkalomra egymáshoz illesztett asztalok mögött. Forbáth ... Ott volt-e For- báth Imre is akkor? Vagy másik író-olvasó találkozón láttam őt, abban a hanyagul szétnyitott ingben, amely a finnyásak számára — akik szerint ruha teszi a költőt is — érdekesebb téma volt, mint a költészet? Csak Illyés Gyulára emlékszem tisztán. Mély arcára. Magas homlokára H«-*i szikrázó. hol nyugodt, hol meleg tekintetére. Nem lehetett másra figyelni, mert — Bertha Bulcsúval élve — személyisége eltakarta a helyiséget. Kamasz voltam még, és éppen ezért talán a felnőtteknél is boldogabb, hogy láthatom, akiről annyit halottam, mégis — bevallom — akkor még nagyon keveset tudtam. És most megint — úgy érzem — keveset tudok, legalábbis ahhoz, hogy méltó szavakkal szólhassak születésének hetvenötödik évfordulóján. Harmadik napja olvasom műveit, remekléseit — egyiket-másikat újra — olyan izgalommal, amely szinte megbénítja az írásra mozduló kezet, a sokadik nekifutás után is. Lassan és egyre nehezebben rovom a sorokat, mint az a diák, akinek a háta mögött tanár áll, figyelő szemmel. Pedig Illyés biztat. Ahogy csak ő tud biztatni, nem egy embert, de milliót — „Százszor lecsapva / te, népem / / te, mint a lapda, / keményen / / szökj a magasba!... Ami széttörne, I az nyomjon / tömörre össze! / Az dobjon / föl, mi lelökne!“ —, és ha kell — mikor nem kellett? —, egy egész nemzetet. Van egy kevésbé ismert és nem is a legnagyobb verse — egyik legsúlyosabb kötetében, a Kézfogásokban jelent meg 1956-ban —, amely igen kedves nekem, mert benne találkoztam először Illyés Gyulával, valamivel az említett irodalmi est előtt. Lábnyomok a címe. Arról van benne szó, hogy a kétnapos hóban lábnyomok láthatók, széles és nehéz léptek utáni nyomok, szemben ezekkel egy másik ember, egy lány cipőjének nyomai. Találkoznak egy pontban, de a „völgy felé, a hó-fuvatokon / / csak az a súlyos férfi-láb / / megy már tovább, / a mély havat mélyebbre törve még./Es ő, a kicsi könnyűség? / Öh, bár örökre — / tartó boldogság kapta volna ölbe!“ Hogy miért idéztem ide ezt a verset? Akár hányszor elolvasom, nemcsak boldog szerelmesek jelennek meg képzeletemben, hanem — egy másik, ugyancsak élő képen — Illyés Gyula: viszi kar jaiban a magyar népet, sorsproblémáival, egész történeimé vei együtt. És minden lépésével magára vonja a figyelmet. Mert a népért lép — amióta elindult. Rácegrespusztán egy uradalmi gépész családjában forradalmár született 1902-ben, a halottak napján. Sokat próbált forradalmár, aki a mai napig hű maradt önmagához, eszméihez és azokhoz, akikkel sorsközösséget vállalt. Akikkel fölívelt. Pedig hosszú, költőkín« zó és nemegyszer életveszélyes utat járt be Illyés Gyula: már tizenöl-tizenhatévesen I részt vesz a baloldali diákmozgalomban; vöröskatona; a Tanácsköztársaság bukása után is feladatokat vállal a kommunista mozgalomban és mint annyi másnak, neki is el kellett Hagynia az országot. 1926-ban téri haza Párizsból, élesebb szemmel. Kijárt néhány iskolát, kö'tőit meg másfélét is. Micsoda fájdalma lehetett, amikor ezeket kellett leírnia a magyar valóság láttán: „A nyomor effu/ia mélységeit mintha gyermekkoromban sem láttam volna. Olyasmit éreztem, mintha távollétem alatt Magyarország elmozdult, visszatolódott volna néhány délkörrel a barbárság irányába.“ Volt hát mit tenni annak, aki a népért kötelezte el magát. Illyés haladó szellemű mozgalmak részvevője, szervezője: lapot szerkeszt, politizál; és ír, ír, ír, nemegyszer olyat, ami nem tetszik az uralkodó köröknek. A költő felelt, és kockáztatott, „bátrabb igazságokért“. Átkokból, perekből, ítéletekből bőven kijutott máskor is. Keserű volt a hangja, sírós soha. És mert tudta, hogy csak munkával lehet teremteni, bizonyítani, felemelkedni és javítani a társadalmat, következetesen és szenvedéllyel dolgozott és dolgozik sokat ma is. A puszták, a „nehéz föld“ népét beemelte az irodalomba — versekben, szociográfiai munkákban, riportokban, esszékben, visszaemlékezésekben, népme>- se-átdolgozásokban és olyan drámákban, mint az Ozorai példa, a Fáklyaláng, a Tiszták, a Dózsa. Teremtve egyúttal múltat, erősítve közösségi és történelmi tudatot. „Feladatom csökkenteni az emberi szenvedést. Nem tudom megszüntetni, de csökkenteni igen ... Önbizalmat nem kaptam a müveim-i bői, még kevesebb önhittséget< Az én érdemem csak annyi, hogy az anyám nyelvén megtanultam, hogy általa jó nyelvet beszélek, tudom, mi a ritmusa a magyar prózának. Nem becsülöm le a munkámat, lia. nem csinálhatnám, felakasztanám magamat“ — nyilatkozta egyik alkalommal Illyés, akinél szebben, tisztábban, nagyobb felelősséggel aligha szól ma valaki anyanyelvűnkön. Mint a magyar irodalom legnagyobbjai, ő is művésze a nyelvnek. Ápolója, művélője és védelmezője megtartó anyanyelvűnknek. Számos cikkben, tanulmányban, esszében, amelye- lyeket újra és újra el keli olvasnunk, okosít, nevel, figyelmeztet. Olvasnunk kell Illyést, aki páratlan gondolatokkal ajándékozta meg az egyetemes magyar szellemiséget. Nemcsak gyarapítónk, hanem alakítónk is, mint ahogy alakítója régóta a magyar irodalomnak, köz- és szellemi életnek. Nem tudott és ma sem tud elhallgatni semmit, ami bántja, vagy' fájdalmasan érinti a népet. Mert vallja, hogy: „Amíg az emberiség nemzetekben és nyelvekben él, nincs teljes emberisé- gü költészet nemzeti közösség nélkül... Költőnek, akinek nincs népe, nincs hangja; nincs jövőjeÉs itt szólaljon meg ismét és végezetül a költő: „Kimentem, de maradi-e (jobban I / bárki veletek itt a gondban / /és harcotokban, / ami az igazi — a vérbeli! —/otthon s haza?“ bodnár g*ula Ády-emlékest Varsóban Nagy sikerű Ady-emlékestet tartottak a varsói Magyar Kulturális Intézetben a költő születésének 100. évfordulója alkalmából. Neves magyar és lengyel művészek tolmácsolták Ady Endre költészetét. Az est magyar előadóművészei Kertész Péter, Horváth Sándor és Rc- nyecz Mária voltak, valamint Csengery Adrienne, aki Bartók Béla Ady-dalaiból énekelt, Bakki György zongorakíséretével. Ady Endre költészetét lengyelül Jerzy Matalowski, Waldemar Kownoacki és Hanna Romantowska szólaltatta meg, a költő jeles mai lengyel műfordítói — Alekszander Novj- rocki, Bohdan Zadura, Tadeusz Fang rat, Tadeusz Nowak és Ka- zimierz lllakowiczow — ihletett munkája nyomán. Az irodalmi est műsorát a Lengyelországban rövidesen megjelenő Ady-kötet- ből válogatták össze. 1977XI. 3.
