Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)
1977-11-29 / 330. szám, kedd
Balettművészek — felső fokon Aki rajong a táncművészetért, a balettért, aki ismeri Vlagyimir Vasziljevet, Nagyezsda Pav- lovnát, vagy Maja Pliszeckaját, az biztosan tudja, hogy a szovjet balett világhírű. Ezt bizonyította a moszkvai K. Sz. Szta- nyiszlavszkij és V. I. Nyemiro- vics-Dancsenko Zenés Színház háromnapos bratislavai vendég- szereplése is, amely a csehszlovák-szovjet barátsági hónap legjelentősebb kulturális eseménye volt. A színház 1941-ben alakult, az operaegyüttes stúdiószínházának és a zenés színház egyesítésével. Az előbbi élén K. Sz. Sztanyiszlavszkij állt, az utóbbit pedig Nyemirovics-Dancsenko ^alapította. A két neves színházi újító azzal a' céllal hozta létre az új, realista zenés színházat, hogy a Művész Színházban már jól bevált rendezési módszereikkel forradalmi változást hozzanak a színházi életbe. Egyszóval, olyan színházat hívtak életre, amelyből száműztek mindennemű mesterkéltséget és modorosságot, szakítottak a hagyományokkal s ehelyett a valós életet vitték színpadra. A színház balettegyüttesét V. Krigera, a Moszkvai Nagy Színház balerinája alakította meg. 1971-től Alekszej Csicsinadze, az OSZSZSZK nemzeti művésze a színház koreográfusa. Eddigi legnagyobb sikereit Prokofjev Hamupipőkéjével és Hacsatur- ján Gajanejával érte el. A vendégszereplés első napján Csajkovszkij A hattyúk tavának második felvonását mutatták be a moszkvai művészek. A darab ma már klasszikusnak számító koreográfiája az előadóművészek (Odette szerepét a vonzó Galina Krapivina, a herceget pedig Jurij Grigorjev táncolta) utánozhatatlan ritmusérzékével és táncuk virtuóz szépségével párosult. Tökéletes tánctudásuk hűen tükrözte a szovjet balettművészet mai színvonalát, hiszen teljesítményükkel újat tudtak nyújtani, jóllehet a mű tartalmán semmit sem változtattak. A két következő napon elsőként Szulhran Cincadzenak, a Grúz SZSZSZK nemzeti művészének alkotását, a Poémát láthatta a közönség. Alekszej Csicsinadze koreográfiája kitűnő összhangot teremtett a tánc és a zene között. A mű a Nagy Honvédő Háború éveit idézi fel. Egy fiatal lány kedvesére és gyermekkori barátaira emlékezik, akik a hazáért áldozták fel életüket. A koreográfus a klasszikus balett elemeit használta kifejező eszközként, alkotása mégis mai és eredeti, mind formailag, mind tartalmilag. Különösen hatásosak voltak azok a szinte filmszerű jelenetek, melyekben az öt férfi a színpad hátterében felállítótt vászon mögött táncolt. Ezekben a jelenetekben a fény és a színek fontos szerepet kaptak. Ha a lány táncolt, azúrkék szín borította be a színpadot, ha a kedvese, vörös vagy aranysárga. A lány szerepében ismét felfigyelhettünk G. Krapivina tehetségére; a fiút V. Petrunyin táncolta. Mindkét est második műsorszáma a Francesca da Rimini, Csajkovszkij „szimfonikus fantáziája“ volt. A mű Dante Isteni Színjátékának egyik részlete nyomán készült. Hősnője, Francesca, valóságos személy volt. Férjét, a csúf Giotto Ma- latesta grófot annak féltestvé- rével, Paolóval csalta meg az asszony, ezért 1284-ben halálra ítélték. Alekszej Csicsinadze koreográfiailag érthetően, kissé romantikusan állította színpadra a művet. A címszerepet Violetta Bovta táncolta. Lágy, törékeny mozdulatai mély érzelmi skáláról tanúskodtak. Giottót V. Petrunyin, Paolót A. Domasov keltette életre. Az előbbi a szerep drámai átélésével és bravúros tánctudásával, az utóbbi pedig lírai mozdulataival ejtette rabul a közönséget. Azt est befejező műsorszáma Aram Hácsaturján népszerű balett-szvitje, a Gajane volt, amely az örmény és a kurd kolhozparasztok között játszódik narancsszüret idején. Az ismert művet már több feldolgozásban is láthattuk, de az, hogy ez a mostani sok újat is hozott, leginkább Alekszej Csicsinadze érdeme, aki a le hető legtöbbet merített a grúz, az örmény és az orosz folklórból. A különböző nemzetiségek táncának és népviseletének tarka keveréke valószínűleg eltért az eredetitől, de ez sem Hacsaturján zenéjének, sem a mű jellegének nem ártott. A tűzpiros, lila, sárga, rózsaszín, fekete és világoskék ruhás táncosok, valamint a háttérben felállított nagyméretű táblafestmények hangulatos színpadképet teremtettek. Gyakran váltották egymást a klasz- szikus és a modern balett elemei, s a szólótáncosok teljesítményét technikai virtuozitás, dinamikus előadásmód és mély átélés jellemezte. A siker ezúttal sem maradt el. A közönség hosszan tartó, viharos tapssal jutalmazta a szereplőket. Gajanet, a bájos M. Sz. Drozdova, az örmény férfit pedig V. Sz. Tyegyejev táncolta, aki tökéletes tánctechnikájával, bravúros ugrásaival az együttes kiforrott táncosának bizonyult. A díszleteket A. husin és M. Szokolov tervezte, a Szlovák Nemzeti Színház zenekarát G. Zsemcsuzsin vezényelte. G. SZABÓ LÁSZLÓ A fiatal szovjet irodalom új orgánuma A szocialista országok irodalmi folyóiratainak főszerkesztői már nem egy ízben tanácskoztak a fiatal irodalom időszerű kérdéseiről. Összejöveteleiken az egyik legfontosabb problémaként a fiatal alkotók eléggé szűkös publikálási lehetőségeit jelölték meg, annak tudatában, hogy megfelelő fórumok nélkül nehezebben bontakoznak ki és fejlődnek az új tehetségek. Talán e főszerkesztői helyzetfelmérések ésN impulzusok hatására született meg néhány éve a lengyel Nowy Wyraz, az elmúlt esztendőben a magyar Mozgó Világ. Rövidesen napvilágot lát a szovjet irodalom új fóruma is. Az új folyóirat Lityeraturnaja Ucsoba (Irodalmi Tanműhely) címmel 1978 januárjától jelenik majd meg kéthavonként. A Szovjet írószövetségnek és a Komszomol Központi Bizottságának közös kiadványa lesz. Amint arra a címből is következtetni lehet, elsősorban azok a szerzők jutnak majd lapjain publikációs lehetőséghez, akik a soknemzetiségű szovjet irodalomban „ina^éveiket“ töltik. A Lityeraturnaja Ucsoba nem lesz kizárólagosan szépirodalmi jellegű orgánum, hanem művészeti, irodalomkritikai és társadalmi-politikai folyóirat is. Tehát az induló prózaírók és költők mellett fiatal kritikusok, publicisták és képzőművészek is alkotóműhelyt kapnak vele. Mit tartalmaz majd az új folyóirat? Mindenekelőtt közölni szándékszik a tehetséges fiatal írók alkotásait és az új müvek egyidejű szakszerű elemzését. Ez a mozzanat újdonságnak számít a hasonló orgánumok gyakorlatához képest. Minden bizonnyal nemcsak érdekes, hanem hasznos kísérlet lesz ez. Elsősorban azért, mert azontúl, hogy az elemzés friss kritikai reagálás a műre (aminek igen kedvező lélektani hatása lehet), segít a kezdő alkotónak az önmegismerésben, az esetleges gyengék idejében való feltárásában és a szerzőn kívül másoknak is tanulságul szolgálhat, ^zonfelül termékeny vitának is tápot adhat, felpezsdítheti az irodalmi életet, jó hatással lehel az alkotói légkörre és elősegítheti a fiatal irodalommal szemben támasztott kritikai kritériumok tisztázását. Az új szovjet folyóirat — más irodalmi orgánumokhoz hasonlóan — hasábjain teret ad majd élenjáró szovjet íróknak is, mintegy biztosítva, hogy a szó tapasztalt és érett művészei közvetlen példaadással, mesterségbeli megnyilatkozással segíthessék a szárnybon- togatók tevékenységét. A Lityeraturnaja Ucsoba természetesen továbbra sem lesz az egyetlen olyan fórum, amely felfedezi, felkarolja a friss tehetségeket. A szovjet fiatalok számos más lap és folyóirat speciális mellékletében is közzé tehetik írásaikat, nem beszélve az olyan, elsősorban az ifjúság életévei foglalkozó sajtószervekről, mint amilyen a Molodaja Gvargyija című lap és a Junoszty című tekintélyes irodalmi folyóirat. KÖVESDI JÁNOS A szovjet művészek lehetőségei és felelőssége GEORGIJ TOVSZTONOGOV NYILATKOZATA Á leningrádi Gorkij Színház legutóbbi moszkvai vendégszereplésének műsorában Solohov Csendes Don című regényének színpadi változata is szerepelt. Ehhez kapcsolódik az APN tudósítójának Georgij Tovsztono- govval készített interjúja, amelynek néhány részletét közöljük. — Miért éppen ezt a rendkívül terjedelmes regényt választotta, amelynek cselekményét igen nehéz egy színházi előadás keretébe belesűríteni? — Nem is törekedtünk arra — válaszolta Tovsztonogov —, hogy Solohov epikusán áradó cselekményének minden epizódját megőrizzük. Ez egyszerűen lehetetlen. Egészen más elképzelésünk van az előadással kapcsolatban. A szovjet nép most ünnepelte a Nagy Októberi Forradalom hatvanadik évfordulóját. Színházi előadást akartunk létrehozni a forradalomról, az akkori emberekről, történelem és személyiség kölcsönhatásáról, a helyes út megtalálásáról. Hogy megértsük a mai szovjet valóságot, ahhoz meg kell értenünk a történelmet is, azt, ami 1917 októberének napjaiban kezdődött. „Halljátok meg a forradalom zenéjét!“ — tanít minket Alek- szandr Biok, a nagy szovjet költő. Annak alapján választom ki a darabokat, hogy él-e, nyugtalanít-e ma is a probléma, amelyet felvetnek. Amikor már teljes pontossággal tudom, hogy miért kell színre vinni egy darabot, amikor a téma mint állampolgárt izgat engem, akkor látok munkához. Egy darab eszmeisége a művész számára nem lehet csak egy probléma a sok közül. Ez az alap, amelyen áll vagy bukik az alkotás. Ha az ember nem érzi a legtökéletesebb műszer pontosságával hazája életének szívverését, az idő szívdobogását, akkor müve a legjobb esetben is csak észtorna, fantázia- játék és nem több. — A szovjet művésznek megvan a lehetősége a művészi keresésre, a valóban szabad alkotásra. Ez benne foglaltatik az új Alkotmány tervezetében is: „A szovjet állam célul tűzi ki, hogy kiszélesítse a reális lehetőségeket állampolgárai alkotóerejének, tehetségének és adottságainak fejlesztésére és alkalmazására a személyiség sokoldalú kibontakoztatására“ Ez a mi nagy igazságunk, amely egyúttal óriási felelősséget ró a művészre az emberek, a haza és korunk előtt — fejezte be nyilatkozatát Georgij Tovsztonogov, ÜJ FILMEK AZ ÜGY ELHÚZÓDIK n mm n (szovjet) A szovjet filmek fesztiválján láthatjuk Grigorij Aronov és Vlagyimir Szregyel rendezők lélektani elemekkel átszőtt bűnügyi filmjét, Az ügy elhúzódik címmel. A filmnek tulajdonképpen nem is a cselekménye, hanem inkább elmélyült jelegyezése nélkül a vizsgálatot folytatja, illetve kezdi elölről... Voltaképpen ennyi lenne a cselekmény, de mégsem ennyi, hiszen a történetben ezen a ponton fordulat következik be, az égvén, a nyomozó egvéniséjelenet a szovjet filmből; jobbra Leonyid Leonov lemábrázolása érdemel megkülönböztetett figyelmet. A krimiben egv idősebb nyomozó munkáját kísérhetjük figyelemmel, amint egy gyilkosság körülményeit, illetve a vádlott bűnösségét vizsgálja. Megfontoltan és körültekintően kezeli az esetet, és nemcsak ezt a mostanit, ezért is áll szőrszálhasogató ember hírében. Amikor a vizsgálat lezárul, s az ügy látszólag tisztázódik, Luzsin nyomozó még mindig kételkedik, újabb részletekre figyel fel s a felettesei belege kerül előtérbe, aki mindenáron fényt akar deríteni az igazságra, hogy tisztázhassa az ügyet. S ezekben a részekben a hangsúly a lélektani ábrázoláson van, ez pedig a főszerepet játszó Leonyid Leonov vállára nehezedik. A kitűnő karakterszínész, aki pályájának kezdete óta a legváltozatosabb szerepkörben filmez és mindig emlékezetes alakítást nyújt, ezúttal ismételten igazolta, hogy képes állandóan megújulni és szerepét mélyen átélve eljátszani. RÁNCBA SZEDEM AMERIKÁT, AZTÁN VISSZAJÖVÖK (olasz) Nanny Loy, az olasz filmvilág egyik ismert és elismert egyénisége; a kritikusok és a közönség megbecsülését nem csupán szakmai tudásával, hanem elsősorban magatartásával és emberi helytállásával érdemelte ki. Hiszen életének legjobb, máig felül nem múlt alkotását, a Nápoly nagy napját — mely művészi erényei mellett emberi kori társadalom problémájáról .* Ez a törekvés hatja át most bemutatott társadalmi szatíráját is, amelynek jellegét már a címe is érzékelteti: Ráncba sze- dem Amerikát, aztán visszajövök. A történet szinte sablonos. Egy olasz kereskedelmi utazó váratlan és megtisztelő megbízatást kap cégétől. Reklámcélokra meg kell szereznie hitvallás volt az antifasiszta ellenállás mellett — a hatvanas évek elején, azokban az időkben készítette, amikor a reakció mindent elkövetett a partizánharcok lekicsinylésére és befeketítésére. A gazdag olasz partízánfilm-irodalom egyik legemlékezetesebb alkotása a moszkvai filmfesztiválon díjat nyert és méltán aratott világsikert, a filmművészetben pedig valósággal iskolát teremtett a dokumentáris hűséggel felelevenített történelmi ábrázolás terén. A középnemzedékhez tartozó rendező szemlélete — a harcos antifasizmus — azóta sem változott. Alkotásainak erényei ma is elkötelezett baloldali szemléletéből a társadalmi kérdések iránti fogékonyságából és dokumentarista képességeiből erednek. Nanny LoyX változatlanul a társadalmi, az aktuális politikai témák vonzzák. Egy interjúban önkritikus hangsúllyal ezt így fogalmazta meg: Alkotói munkámat kezdetöl fogva az a törekvés jellemezte — eltekintve némely „zárójeltől" és bizonyos egzisztenciális okokból tett engedménytől —, hogy korrektül informáljam a nézőt egyes történelmi eseményekről és a jelencége számára egy híres amerikai kosárlabdajáíékost. A szatíra éle kettős. Éles kritikai érzékkel tárja fel a mai amerikai négerkérdés ellentmondásait. A probléma napjainkban bonyolultabb, mint a korábbi években volt, amikor az érdekellentétek vad indulatok, nyílt erőszak formájában nyilvánultak meg. A mai helyzetre talán az a legjellemzőbb, hogy a néger közösségen belül mind erőteljesebben érvényesülnek az osztályellentétek és így a faji kérdés egyre szervesebben illeszkedik bele az egész amerikai társadalom problematikájába. Szatirikus hangvétel jellemzi azokat a részeket is, amelyekben a rendező az önhitt, provinciális, konformista olasz kispolgárt mutatja be. Az olasz kereskedő sután jellegzetes olasz mentalitással közelít az amerikai társadalmi kérdésekhez. Két kitűnő színész, az olasz Paolo Villaggio és a fiatal amerikai Sterling Snint Jacques gondoskodik az ábrázolás hitelességéről. Nanny Loy filmjének sikerét azonban nem a színészi teljesítményekre építi, hanem az alkotás mondanivalójára. —j/m— 1977. XI. 28. 4 Az olasz szatíra egyik kockája
